ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926
1926-01-06 / 2. szám
XX XL évfolyam, 2. szám. Ára 1500 korona Szerda, 1926 január 6 Megjelenik hotettkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajosutca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Az Esztergomi Keresztén; Községi Párt megalakulása Az Esztergomi Keresztény Gazdasági Párt intézőbizottsága szombaton este ujabb ülést tartott a községi párt megalakítása ügyében. Ezen társadalmunk több tekintélyes tagja is megjelent, köztük Túri Béla prelátus, volt nemzetgyűlési képviselő, a „Nemzeti Újság" főmunkatársa is, akit nagy örömmel látnánk erősebben belekapcsolódni városunk közéletébe. Az intézőbizottság ez alkalommal véglegesen elhatározta, hogy a párt keretén belül megalakítja a keresztény községi pártot. Az értekezlet ezután végrehajtó bizottsággá alakult, amely a szükséghez képest önmagát kiegészíti. A megalakulás kimondásaiba programm ismertetését és a vezetőség megválasztását szombatra, f. hó 9-én d. u. 6 órára tervezik. Az érdekelteket névszerinti meghívóval értesitik az alakuló értekezlet pontos idejéről. Sz Esztergomi Széchenyi Kaszinó 89. évi közgyűlése A Kaszinó, — hagyományaihoz híven — az idén is karácsony másodünnepón tartotta rendes évi közgyűlését a tagok nagyszámú részvétele mellett. A „Magyar Hiszekegy" elmondása után nyitotta meg Hajdú István elnök a közgyűlést. Hazafhsságtól lángoló megnyitó beszédében azon óhajának adott kifejezést, hogy legalább e falak között nem szabad helyet adni a turáni átoknak. Külső megnyilatkozását látjuk a belső veszedelmek előidézésében ós ezek ellen össze kell fogni, akinek drágák az ősi hagyományok és az ezer éves Hiza! A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után Philipp József titkár olvasta fel évi jelentését. Az elmúlt óv politikai és gazdasági helyzetének vázolása után kronologikus sorrendben beszámolt a kaszinó életében jelentősebb szerepet játszó , eseményekről, majd pedig kérte a tagokat, hogy a kaszinói élet föl lendítése érdekében no csak anyagi áldozatot hozzanak, hanem minél gyakoribb ós nagyobb számú megjelenésükkel tegyék lehetővé a társadalmi élet kifejlődését is. A tisztikar lemondása után a közgyűlés egyhangúan Hajdú István gazdasági főtanácsost kérte fel a tiszteletbeli elnökség elfogadására. Marosi Ferenc kereskedelmi tanácsos beszédében kifejtette, hogy mennyire szüksége van egy erkölcsi testületnek egy olyan ember támogatására, aki á legnehezebb időkben vette kezébe a kormányrudat, bölcs, higgadt megfontoltsággal irányítva azt a hajót, araely a nagy viharokban majdnem darabokra zúzódott. Ezt az agyontépett vitorlájú hajót sikerült Hajdú Istvánnak hűséges segítőtársával, Keusz Ferenccel, a kaszinó igazgatójával, biztos révbe vezetnie. Hajdú István meghatottan mondott köszönetet a közgyűlésnek osztatlan bizalmáért és Ígéretet tett, hogy hű marad ahhoz a zászlóhoz, amelyet 6 évig ő tartott a kezében — addig, 8mig a Mindenható kegyelme ezt neki megengedi. Majd a közgyűlés közfelkiáltással a következő vezetőséget választotta. Elnök: Mátéffy Viktor, alelnök: vitéz Szívós "Waldvogel József, igazgató: Reusz Ferenc, titkár: Philipp József, II. titkár : György László, háznagy: Holiósy Mátyás, II. háznagy: v. Turcsányi Ernő, pénztáros: Berán Károly, Ügyész: Mattyasóvszky Béla dr., könyvtáros: Krompasüky Sándor. Mátéffy Viktor köszönetet mond az újonnan megválasztott tisztikar nevében a közgyűlés bizalmáért. Beszédében fejtegette, hogy mennyire szüksége van Esztergomnak a kaszinóra, de csak az esetben, ha hivatásának megfelelve, ku túrmurikát végez. Vállalja az elnökséget, hogy rés ztve gyen és irányítsa ezt a kulturtónykedóst. Az újonnan megválasztott elnök lelkes beszédével a közgyűlés véget ért. A közgyűlés után tartotta a kaszinó emelkedett színvonalú Széchenyi-emlékünnepét. Mária Valéria-híd pilléréhez ütődött és elsülyedt egy hajóuszály Izgalmas mentés Szilveszter délutánján Szilveszter-nap délutánján 4 óra tájban a nagy Dunán súlyos hajószerencsótlenség történt, amely azonban szerencsére emberéletet nem köreteit áldozatul. A Dunagőzhajózád rt. „Korneuburg" nevű vontató gőzöse egy nagyobb vontatmánnyal völgymenetben jött el Esztergom alatt. A vontatmány három csatolásból (6 uszályból) állott. A hajó a Mária Valória-hidnak a magyar part felől számított második ive alatt akart átmenni, ahová azonban a viz csapása nagyobb mennyiségű jégtáblát is sodort. A hajón észrevették, hogy a második iv alatt jégtáblák sodrába kerülnek, ezért az irányt még kellő távolságban meg akarták változtatni. A gőzösnek sikerűit is a hid alatt áthaladni a tervezett irányban s ugyancsak baj nóikül átjutott az első és második csatolás is, jóllehet a második; pár uszály éppen hogy csak elsurrant a hidláb mellett, A harmadik csatolásból azonban a 445 ös uszály hata mas recscsenéssei neki vágódó; t a hid harmadik pillérének. Az uszályról kétségbeesett, kiáltások hallatszottak. Jóllehet az éles bidláb azonnal nagy rést ütött az uszály oldalán, a sebes víz sodra erősen odaszorította az uszályt a híd lábához, úgy hogy az mintegy odatapadva maradt, bár a támadt résen át erősen folyt be a viz az uszálynak porosz szénnel magrakott belsejébe. Ugyanebben az időben jölt alulról a „Persenbeuih" nevű vontatógőzös, amely a harmadik iv alatt szabályszerűsn akarta a másikat elkerülni. A „Porsenbeuth"-on azonnal meglátták a szerencsétlenséget. A hajó vontatmányát azonnal lehorgonyozták ós a gőzös hihetetlen sebességgel, szinte pillanatok alatt, a veszélyben levő uszálynál termett s azt maga mellé véve egész erővel a magyar part felé vontatta. A part közelében, közvetlen a MFTR hajóállomás alatt a gőzös megállt, eleresztette a kötő* tekét s az uszályt nekiengedte a partnak, ahol az — állítólag derékon kettétörve — megfeneklett. Az uszályon levő embereket is a „Persenbeuth" vette fel. Időközben a „Korneuburg" is horgonyt vetett. Az esztergomi m. kir. révkapitányság azonnal megindította a vizsgálatot. A hajórakomány ós maga az uszály is biztosítva volt. A szakkörökben nagy elismeréssel szólnak „Persenbeuth" vezetőségéről, amely hivatásának magaslatán áliva, gyors intézkedésével nagyobb veszedelemnek vette elejét. Az fclsülytdt uszály vizből kiálló részének szemlélésére nagy csoportokban tódult a város lakossága a lefolyt ünnepek alatt. HÍREK Farsang. (Ebben a rovatban az idei farsangi mulatságok határidejét a rendezőségek megkeresésére lejáratilag nyilvántartjuk.) Január 6.'Színielőadás Szentgyörgymezőn. „ 9. Hajós Bál a Kaszinóban. Február 1. Az Öregcserkészek bálja. „ 2. A Kath. Legányegyesület táncestélye a Fürdőben. „ *. Ref. egyház műsoros táncestélye a Magyar Királyban. „ 13. Az Esztergomi Kaszinó szinielőadással egybekötött farsangzáró táncestélye saját helyiségében. Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész napos ügy etetési szolgálatot is.) Január 5, 6, 7, 8-án „Szent István", 9 és 10-én a „Fekete Sas" gyógyszertár. A Tanult Férfiak Kongregációja f. hó 8-án, pénteken este V 4 7 órakor a főgimnázium fizikai előadójában rendes gyűlést tart. Szives megjelenést kór a vezetőség. Eljegyzések.Vettük a következő eljegyzési értesítéseket: Hoffmann Elvirát eljegyezte Burány Ambrus Pusztaszántói Sántha Béla eljegyezte Ticserics Iluskát. Farsangzáró mulatságát a Kaszinó február 13-án (szombaton) este 9 órai kezdettel taitja, színielőadás keretében. Hajósbál. A MOVE Esztergomi Hajós Egylet f. hó 9 ik napján (szombaton) az Esztergomi Széchenyi Kaszinó nagytermében hajósbált rendez. Kezdete este fél 10 órakor. Szemólyjegy 25 000 K, családjegy 60.000 K, főiskolai hallgatók jegye 15.000 K. Felülfizetéseket az új klubház javára köszönettel fogad a rendezőség. „A vén gazember" Szentgyörgymezőn. A szenígyörgymezői Kath. Olvasókör nagytermében f. hó 6-án délután 6 órakor a Kath. Legónyegyesület műkedvelő gárdája előadja Harsányi Zsoltnak Mikszáth Kálmán regényéből átalakított, nagy sikert aratott magyar levegőjű színművét: „A vén gazember"-!., melyre felhívjuk olvasóink figyelmét. Belépődijak : 10, 8 és 5 ezer korona. Az Öregcserkészek bálja, amely ezidén a főiskolás bált is helyettesíti, február 1-óri lesz. A városháza házfelügyelője. Meszes Ignác városi altisztet, a városháza népszerű „Náci bácsi"-ját, 27 évi hűséges szolgálata elismeréséül a városháza házfelügyelőjévé nevezték ki s mint ilyen, három rozettát kapott. Náci bácsi 10 évig a vármegyénél is szolgált, ahol Kruplanicz Kálmán főispán, Andrássy János alispán és Reviczky Győző főbiró mellett volt alkalmazva, s bizalmi állásában feljebbvalóinak mindenkor teljes megelégedését érdemelte ki. Halálozás. Haulik Imrónó szül. Molnár Borbála f. hó 3-án 66 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult temetése f. hó 5-ón délután fél 4 órakor meleg részvét mellett folyt le a szentgyörgy mezői temető kápolnájából. A kaszinói Szilveszter-est, mint minden évben, az idén is igen jól sikerült. Az ügyesen összeválogatott műsor első száma Zsolt—Berencz— Brenner—Hajnali quartett tréfás zeneszáma volt. A kávézó nénik traccsa és a vándor hárfás kedves muzsikája kitűnő zenei megoldásban érvényesült. Dr. Pókh Gyula és Hoffmann Baba modern táncai gyönyörködtették a közönséget a második számban. A két nagyszerű táncos fényesen igazolta, hogy az igazi modern tánc csak finoman ós diszkréten táncolva éri el hatását. Jedlicska István szellemesen összeállított és élvezetesen előadott aktuális strófái hatalmas tapsvihart váltottak ki. A műsor egyik leghatásosabb száma a „Vincellériskola" cimű egyfelvonásos volt. Az előadásra nehéz darabot a szereplők kitűnően oldották meg. A női főszerepben Marosi Manci kedves naivsága zökkenós nélkül vitte át a darabot egyes kritikus pontjain ós partnerével dr. Brenner Antallal várakozáson felül a lehető legjobbat nyújtották. Külön ki kell emelni Klinda László alakítását, aki nyilt színen hosszantartó tapsot aratott. A bájos kis szobalány — Kuthy Livi — első felléptével bebizonyította, hogy a műkedvelő gárdának értékes tagja lesz. Jaksics Sándor a férj szerepót játszotta nagy rutinnal, Roszival Rezső pedig Lon Chaney, Marry Philbin és Norma Talmadge együttese! AWA Operaház fniitouifti a Kultúrban!!! - Szombaton és vasárnap — Az évad leghatalmasabb filmjs!