ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-12-25 / 101. szám

e nem várt kibővülése a tervszerű ós rendszeres gyűjtést ez alkalommal lehetetlenné tettess igy egyelőre meg kellett elégednünk azzal, hogy az emlékek sokaságát — amennyire azokat áttekinthettük — a legtágabbra szabott stiluskereteken belül szakmacsoportokra osszuk és szakmánkint legalább a legjellegzetesebbeket, mutatóba felgyújtsuk. Esztergom idevágó, részben stílustörténeti, részben népművészeti emlékei, melyek helyi és kortörténeti érdekességeik mellett, provinciális stilusművészetünknek is tipikus példái közé tartoznak, javarészt a XVIII. század második feléből és a XIX. század elejéről valók. Mindössze nyolc baroképület ós két későreneszánsz ház utalnak korábbi eredetre. A művészi mesterségek közül a legszebben és a legváltozatosabban a vasművesség van képviselve, sorban utána az épület és bútorasztalosság, legszerényebben az épületszobrászat. Az emlékek egyrésze tanult, városi iparosmesterek remekbe szánt készítménye, akik nagy gonddal és kitűnő érzékkel ismételgették koruk divatos és kedvelt formáit, a másik részük azonban a falusias esztergomi külvárosok apró műhelyeinek, fúrófaragó magyar ezermestereknek kezemunkája, akik, mint az más helyekről való példákon is látszik, a stilusformák naiv felhasználásával a maguk ötleteit kovác/olták kulcspajzzsá, ajtóveretté, vagy faragták bútorrá és kapudisszé. Egy aránylag nem nagy területen egy igen egyszerű kulcspajzstipusnak százon felüli változatát találtuk és talán nem egészen alaptalan az a feltevésünk, hogy azok ugyanegy műhelynek a termékei. De szép számmal akadnak ilyen közös eredetre valló oromdiszek, kapuveretek és kapuszárnyiík is. Az esztergomi emlékek kótféleségét — nemcsak az ipari eredet jellege, hanem a stiluskülönbség és a helyrajzi fekvés különbözősége is hangsúlyozza. A műtörténet körébe tartozó provinciális bárok, ampir éa biedermeier emlékek a város mai középpontján, a Belvárosban, a népművészeti és néprajzi maradványok pedig a „kerektemplom" körül elterülő, falusias jelMaga hagyja el Julist. Rosszul bánik vele ! András persze a sipitó anyóst nem tűrheti, megforgatja ismét a széket, és a földhöz veri, úgy, hogy darabokra törik. Az asszonynép sikoltozva vonul ki a szobából, András pedig nagy elkeseredésében az asztalra borul. Odakünn sajnálkozva mondogatják az emberek: — Milyen rosszul élnek, pedig még esak három éve vannak együtt. így megy ez vasárnapról-vasárnapra, amig egy napon nagy változás esett András házában, u maga is odahaza volt és c3odák csodája, kibékült anyóssal, apóssal. Asszonyok jönnek finom ételkével, jó tyúk levessel, édes szóval. Lábujjhegyen járnak a homályos szobában, ahol fehér ágyban fekszik az asszonyka halovány arccal, mellette pedig valaki, akiért mindez történik. A picike Andris pólyában, vánkosban. Az első. Ez a kis jövevény kihajtja a házból a veszekedést, bűnt és acsarkodást, és nevető szemével maga köré gyűjti a ház népét. — J ól van, Andriskám, derék legény vagy, a kutyafáját ! — kiáltja boldogan András, amikor a pólyás emberke a hajába kapaszkodott. Igen, igen, de az első után jön a második, azután a harmadik. — András, — szól szelíden egy napon az asszony — nem jut a gyerekeknek ruhára, cipőre. Több pénzre volna szükség. Ránéz András az asszonykára, aki maga is bizony rongjoska, közeledik a tél, kendője pedig nincsen. legű városrészben, az úgynevezett Királyvárosban találhatók. Ez a megtalálás azonban nem olyan egyszerű, hogy azt egy szemlélődő utcai sétával elintézhetnők. A városházzá alakított nemes arányú Bottyán-palotát, az első nemesi felkelés idejéből származó, finom faragású franciabarok kapujáról hires Meszéna-házat, a restauráláskor kissé eltorzult, de igy is előkelően ható erkélyes vármegyeházat, a Kamenszky-kuria vörösmárványból faragott kapukeretét ós a maga polgári egyszerűségében is erő* teljes architektúrájú 0öermayer-ház barok-kapusátrát nem kell soká keresgélnünk, ám a többi emlékek már csak udvari szárnyaikban őrzik a bol dogabb idők egészséges épitöművószetének nemes, egyszerű szerkezetót ós formáit. A felibe vágott Bozzy-kúria homlokzata valami kifürkészhetetlen célzatú építőmesteri megoldásnak esett áldozatul és ezidősaerint csak egy udvar felől látható. A több utcányi kis biedermeierházak frontjait a seceszszió legszerencsétlenebb termékeire emlékeztető átalakítások pusztították el. Ezeket azután udvarról-udvarra, emeletröl-emeletre kell végigjárni, ami szakembernek kitűnő élvezet ugyan, de az Esztergomét járó turistaközönség számára már kevósbbó volna az. Igy igazán érthető, ha az eaztergomi idegenforgalom a „bazilika-kincstár-képtár" jelszó jegyében merül ki. Az esztergomi belváros tipikusan polgári stílusának hangulatával szemben, jellegzetesen parasztos a Királyvárosnak nemcsak külső képe, hanem a levegője is. Már tisztán festői szempontból is sajátos látványt nyújtanak a hosszú utcasorok, földberogyott, mély szemöldökalól néző kis házaikkal ós magas faormaik hegyes háromszögeivel. Egyiken-másikon még az egykori pávafarkas oromdisz nyomát is felismerjük. A cifrarámá* ablakokon ránco3 szempillákhoz hasonló sötét zsalugáterek. Vannak utcák, ahol a házak élre vannak ópitve s úgy állanak, mint egy táborozó szekérsor. Ez a falusias kép azonban csak addig az, amig a festő szemével — mondjuk: foltban — nézzük. Mert ha sorra vesszük az ablakráma faragott cifráit, a kapuveret plasztikáját, — Igaz, — int a fejével, s kissé elborul homloka. — Talán a gyárba kellene menned, ott lehet még keresni, — folytatja félénken az asszony. Igy kerül a gyárba András, igy lesz az élet nehéz torsú robotosa. A fizetés ugyanaz marad, a család azonban gyarapodik. A hetedik gyerek születésénél pedig már aggódó arccal tekint András az ég felé. — Uramisten, már elég lehetne ! A nyolcadiknál meg már keserűen és fojtott haraggal szól: — A gyerek mellé kenyeret is adj hát, Istenem! — András, ne káromkodj ! — csitít az asszony, de hangja szomorú, bágyadt. Télen azután Andriska beteg lesz. A kétségbeesés röpdös az ágya körül. Az apa hazajön esténkint a gyárból, idegesen j ár-kel a szobában. A gyerek lázas, orvos jön. — Jaj, inkább még egy gyereket, mint betegséget és hálák, Istenem! Andriska lábbadózik, meggyógyul, Szekér András megfeszített erővel dolgozik, izzadtan tesz-vesz odahaza is a kenyérrevalóért, de most következik az új csapás. Szanálni akarják. Hihetetlenül rázza a fejét, amely mind nehezebb lesz, ós a szeme ©lőtt összefolyik lassan minden a gyárigazgatói előszobában. Ami lehetetlen, az lehetetlen. Punktum. Andriskának a cipője lyukas, Józsikának a nadrágja rossz, mert már akkor is elnyűtt volt, amikor Andristól megkapta. Juliskának nincs meleg kendője, a zárpajzs mozgékony körvonalát, a faltagozó ornamentikát, a kapupillér záró tagját, kapunyilás ivét es a tornác oszlopsorát, — a falusi házból egy parányi, egyszerű kis bárok kúria válik, visszacsengése annak a városi stílusnak, mely — pár lépéssel odább — maga is csak parthoz csapódó hulláma az életerőtől duzzadó bárok pompáuak. A magyar kultűrtörténet egy fejezete pereg le előttünk néhány perces st'ta alatt. A belvárosi tampion csodálatos szépségű szószékétől, a Botytyán-palotán át, — Kovács János uram kilincséig. Én Esztergom sokféle kvalitású műkincsei és stilusemlékei közül ezekre az igénytelen parasztmunkákra, a Kovács Jánosok kilincseire és kapupántjaira szeretném a figyelmet ráterelni. Nem azért, mintha kivételes értékek, vagy példátlan érdekességek lennének. Mert egyáltalában nem azok. Javarészük talán még a népművészet kategóriájába sem sorozható és inkább egy néprajzi kutatás feldolgozandó anyagához tartozik. De hiszem és hirdetem, hogyha az esztergomi Kovács Jánosok kilincseit nem tudjuk éppen úgy megszeretni, gondozni és felgyüjteni, mint a múzeumokba kívánkozó stílustörténeti emlékeket s a művészileg termékenyebb vidékek népművészetót, akkor méltatlanok voltunk azokra is, amelyeket elvesztettünk. Minden kapuvas és ablakráma, melyet népünk megkovácsolt, vagy kifaragott, a magyarság ősi művészösztönónek életrekivánkozá?a. Ha egyik-másik vidéken nem is szökött ez olyan magas szárba, mint Kalotaszegen, ha nem is vetett ki magából mindenütt annyi szines virágnyalábot, mint Ocsényben, vagy Mezőkövesden, mégis a miénk és a forrása amazokéval közös. Nem édesanya az, aki csak erős és egészséges gyermekeit szereti s elveti magától a csenevészeket, gyengéket. Az, hogy valamelyik vidéknek a népművészete mekkorává lombosodik, nemcsak a nép egyéni rátermettségén, hanem az adott életviszonyokon, a gazdasági ós társadalmi keretek természetén is múlik. S ha egy nép adott eletviszo« nyai között a legjavát adta annak, Pista sokat sir, mert vékony a kabátja és fázik. Mariska, az a szelidarcú kislány meleg szoknyácskáért könyörög, amikor esténkint hazamegyek a gyárból és kezetcsókol. No jó, hát csak várjatok, ami igazság, az igazság.. . Hangos szóbeszéd veri fel Szekér Andrást gondolataiból. A gyárigazgató úr megérkezett az előadásról titkára kíséretében, aki három hatalmas csokrot cipel. Egyet a helyi jótékonyegylet elnöknője, egyet a gyermekgondozó intézet egy növendéke, egyet pedig a helyi szociális egylet elnöke nyújtott át az igazgatónak hódoló szavak kíséretében. Elsietnek Szekér András mellett, aki meglepetésében most törli szemeit. — Egy ember vár odakint — szól az igazgató, amikor a titkár az asztalra helyezi a csokrokat. Nézze meg, mit akar. — Szekér András gyári munkás, nyolc gyermeke van, és kéri, hogy tartsák meg a gyár szo^álatában — jelenti a titkár. — Meg van a tiz szolgálati éve? — Egy félév hiányzik belőle. — Akkor alig hiszem, hogy lehetséges. Az új igazgatósági utasítás nem enged kivételeket, ahhoz pedig ragaszkodnunk kell. Különben keressék ki a rendeleti aktát, vizsgálja meg az ember ügyét és intézze el — szól hanyagul ós unottan az igazgató. — Most pedig rohanjon, — emeli fel hangját — ós intézkedjék, hogy előadásom még a mai lapokban megjelenjen. amit adhatott — ami ez esetben igy is van — akkor az értékelésnél a viszonyok adottságát tekintet nélkül hagyni nem szabad. Esztergomnak bizony még néprajzi térképe is elég furcsa. A dóm köré húzódott barokampir-biedermeier-jellegű „város" alul-felül faluvá terül szét, a hegyek felé pedig egy zegzugos, talajplasztikailag a régi Tabánunkra emlékeztető apróházas városrészben porlik el, mely maga a vályoggá vált nyomor. Ennek a külsőleg egyébként festői városnegyednek a már emiitett Kálvárián kivül más számottevő emléke nincsen. Törzslakóssága kevert elemekből áll, nagyobbrészt azokból az iparosokból és napszámosokból, akiket a dóm többévtizedes építkezése foglalkoztatott is végül Esztergomhoz kötött. A két falu is kétféle. A Király város, fekvésénél fogva és kézművesipara révén többet vett át a Belváros külsőségeiből s ami népipara volt, az önkéntelenül, vagy tudatosan a városi ipar nyomában járt. Urasági székhelyeken pedig a népművészet ritkán tudott igazán erőre kapni. Útját állta egyfelől a jobbágylakosság ^kötött gazdasági helyzete és az ebből folyó kedólyi és jellembeli gátlás, másfelől maga a főúri stiluskeret, mely sokszor egész vidékekre nyomta rá a bárok-, vagy az ampirbéíyeget. Esztergom másik faluvége még a királyvárosnál is falusiasabb, nóprajzilag egységesebb, de népmű vészetileg j elentóktelen ebb. Földműves lakosságát a primási szókhely városi művészete sohasem érdekelte, viszont a kereskedelmileg és iparilag Esztergomra utalt helyzete nem tudta számára azt az elszigeteltséget biztosítani, melyben talán kifejlődhetett volna a maga sajátos p ara sztmüvészet e. Az angol katholikusok fényes győzelme Formailag is megszüntették a katholikusellenes törvényeket Angolországban a XVI. századbeli reformáció tudvalevőleg tűzzel-vassal kiirtotta a katholicizmust. VIII. HenMegelógedetten nézegeti a csokrokat és mosolyog: — Nem is értem, hogy eddig micsoda emberek kapták meg a kormányfőtanácsosságot. Az államnak is érdeke, hogy a szociális problémák megoldásáért folyó munkát jutalmazza elsősorban. Szekér András pedig ezalatt nehéz léptekkel hazafelé indul... De tisztelt hölgyek és urak, akik a gyárigazgató előadásán háromszoros éljent kiáltottak ós pirosra tapsolták tenyerüket, szabad kórnem önöket egy szerény szóra ?! Lehetséges volna-e, hogy az ünnepelt igazgató következő előadásán valaki önök közül egy közbevető indítványt tenne — Uram bocsa' ! — a nyolc gyerekes Szekér András ügyéről? Elmondaná e ott önök közül valaki, hogy mielőtt még „a bai beleilleszkedett a társadalmi problémák megoldásának természetszerű rendjébe", inkább csak tartsák meg Szekér Andrást a gyárban? Tartsák meg, hogy Szekér András egyszerű szobájában, ahol immár a kilencedik jövevényt várják, folyhasson a boldogságért való küzködés életre halálra, — hogy melengethessék a kilencedik dobogó szivecskét és a hideg világban didergő testecskót pólyába takarhassák 1 Lehetséges-e, kérem, a közbevető indítvány szürke tárgya azon ez ünnepi előadáson: embor a nyolc gyerekével ?! Gábriel István.