ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926
1926-08-22 / 64. szám
1926.' augusztus 22. ESZTERGOM 8 környékén nagyjelentőségű régészeti emlékeket tárt fel. Római időkből való ó-keresztény templom nyomaira akadt, amelynek számos emlékét szállította az esztergomi történelmi múzeumba, ahol azok megtekinthetők. A Komárom-Esztergom vármegyei Tűzoltószövetség folyó évi rendes közgyűlését szeptember hó l2-én Komáromban fogja megtartani, amely alkalommal az eddigi szokások szerint tűzoltó versenyek is lesznek. A versenyre való jelentkezés határideje aug. 30. Ugyanez alkalommal lesz megtartva a Komáromi önkéntes Tűzoltótestület szép emeletes ívj szertárának a felszentelési ünnepélye is, amelynek keretén belül fognak a szolgálati érmek is ki osztatni. Mint értesülünk, megyeszerte nagy érdeklődéssel várják a tűzoltó testületek e szépnek Ígérkező ünnepséget, amely a háború s azt követő megszállás óta első ilyen a Csonka-Komárom megyében. A versenyen eddig jelentkezett testületek: Esztergom, Komárom, Dorog, Tokod, Csóv, Nyergesújfalu és Süttő. Nagyarányú épitkezések Komáromban A megcsonkított Komárom város élni akarását, továbbá a városi vezetőség életrevalóságát igazolják a már folyamatban lévő és a közeljövőben megkezdendő épitkezések. Rövidesen megkezdik a pénzügyőrség hatalmas egyemeletes palotájának építését, a szükséges hivatalos helyiségekkel és lakásokkal. A Gyári-utcában a város egy emeletes bérpalotát épit, amelyben tisztviselő családok fognak elhelyezést nyerni. Tervbe van véve egy emeletes járásbirósági székház építése, amely az Iskola-utca végén, a Tisztviselő-telep melletti Jókai-ligetnél fog épülni. A folyó évben kezdetét veszi a kétemeletes polgári iskola építése, amely az Országúton, a református iskolával szemben nyer elhelyezést. Mellette tervezik a városházát, melyben a pénzügyigazgatóság is elhelyezést fog nyerni. A napokban kezdik a református püspöki palota építését s az államrendőrségi palota is még ez évben fog felépülni. Az Iskola-utcában, a Milch-teleppel szemben már magasan állanak az izraelita imaház falai. Ne gondoljuk tehát, hogy csak nálunk folynak az tpitkezé^ek, ós csak itt van szükség a polgárság áldozatkészségére A női kereskedelmi szaktanfolyam a reális életre készíti elő a hallgatót. Bepillantást nyújt a kereskedelmi és ipari életi e. A hisznos és főként a gyakorlati ismereteket bőviti. Mélyíti ós alkalmazni tanítja a polgári vagy középiekolában szerzett tudást. Tájékoztatja növendékeit az üzleti életben előforduló változásokról, megtanítja kalkulálni, könyvelni, továbbá irodai munkát végezni szép kézi-, gyors- és gépírással is. Jóllehet ezen ismeretek nagyrészt a hivatalnoknői pályára készülőknek szükségesek, azonban nem nélkülözhetők a polgári életben sem. Hiszen nagyon értékes segítőtársa lehet a nő a férjének, ki az üzletében előforduló levelezést, könyvelést, számlázást stb. elvégezni képes. Azonban a magánéletben is fontos, hogy a nő az egyszerű szállítólevelet, postautalványt, csekket stb kitölteni, vagy a beérkező számlát ellenőrizni tudja. Ezért fontos, hogy azok a leányok, kik 4 polgári vagy középiskolai osztályt végeztek, azonban felsőbb iskolába már nem mennek, hogy még legalább a női kereskedelmi szaktanfolyamot elvégezzék. Érdeklődőknek bővebb tájékoztatást nyújt naponta d. e. 11—12 óráig Bárdos József igazgató Deák Ferencutcai iskola (emelet). Izgalmas életmentés a sötétkapu felett. Janzó András volt molnármester f. hó 17-én dé'előtt lO óra tájban gyanús körülmények között eltűnt hazulról. Felesége rosszat sejtett és fu'va keresésére indult. Meg is találta férjét a Székesegyház-tér Sötétkapu feletti részén, ahol a szerencsétlen ember épen leugrani készült a mélységbe. Az asszony segitségül hivta a téren szolgálatot teljesítő rendőrt, aki még idejében ügyesen vissza tudta rántani. Az életutat, aki nem akarta megmondani elkeseredésének okát, a rendsaját érdekében őrizetbe vette or és a rendőrségre kisérte. Virág és Szántónál nagy maradékvásár ! Ösztöndíj pályázat. Hadirokkantak éa hadiözvegyek gyermekei, akik középiskolába és főiskolába járnak, vagy tanonckiképzés alatt állanak, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úr részéről ösztöndíjban részesülhetnek. Csak a jeles vagy (kivételesen) jó bizonyítványok jöhetnek figyelembe. A pályázat f. évi augusztus végével lejár. Bővebb értesülés 'nyerhető a közgyámi hivatalban. Virág és Szántónál nagy maradékvásár! Miért állott meg nyilt pályán 13-án a vonat? F. hó 13-án Dorog határában a 27. sz. vasúti őrháznál a lezárt sorompót Hexer János dorogi lakos önhatalmúlag kinyitotta, azon két lovas kocsijával áthajtatott. Emiatt a délelőtt fél 9 órai személyvonat kénytelen volt nyilt pályán megállani. Az esetet bejelentették a főszolgabiróságnak. Virág és Szántónál nagy maradékvásár! Megakadályozott tüzveszedelem. F. hó l5-én majdnem nagy tűz pusztított Piiismaróton. Lőrinc István házán levő rossz kéményből kiszállott a szikra, amelytől kigyúlt belülről a lakóház szalmatetőzete. A keletkező tüzet azonban a szomszédok segítségével eloltották. A kár igy is félmillió korona. A Pesti Tőzsde új számában Erney Károly nyilatkozik a hitelviszonyok javulásáról. Érdekes tudósításokat közöl a gabonahatáridőüzletről, a hadikölcsönpiacról stb. Ara 5 ezer K. Kapható mindenütt. Szerkesztőség és kiadósivatal: Budapest, VII. Rökk Szilárd utca 9. Virág és Szántónál nagy maradékvásár ! SPORT Az Esztergomi Sport Club az első Osztályban. A Magyar Labdarúgók Szövetségének Középmagyarországi intézőbizottsága az E. S. C.-ot (volt EMTE), mely még az 1925—26. óvi bajnoki mérkőzéseit a budai alosztály II. osztályában játszotta végig, eddigi szép teljesítményei után megérdemelten az I. osztályba sorozta be. Az egyesület az 1924. óv végén alakult meg. Egy évig a II. osztályban küzdött a bajnoki pontokért és mint kezdő egyesület olyan szép sikerrel szerepelt mindvégig, hogy a M. L. Sz. tanácsa méltónak látta, hogy a budai alosztály I. osztályában szerepeljen tovább. Ez olyan figyelemreméltó teljesítménye az ESC fegyelmezett gárdájának, amelyre büszke lehet városunk minden sportkedvelő lakója. Az ESC minden szerdán d. u. fél 6 órai kezdettel a primáskerti pályán (Nagyduna-hid mellett) tréninget tart, melyre az összes t. játékosok okvetlen megjelenését ezúton is kéri a vezetőség. Labarúgás. Ma, vasárnap d. u. az ECC új öszeállitású csapata, mely a bajnoki szezonban indul, PilisvörösNépmozgalmi statisztika. Esztergomban, 1926. augusztus 13-tól augusztus 19-ig bejelentett születések : Adorján Róza rk. kocsis leánya. Pálinkás Márton rk. földmives fia. Rangl István rk. lakatosmester fia. Fehér Julianna ref. földm. leánya. — Házasságkötés: Kovács Ferenc rk. földm. és Hegedűs Teréz rk. — Halálozások: Knazovics Zsigmond rk. földm. 39 éves (Uny). Hegedűs Ftrenc rk. 1 hónapos. Özv Zibolen Jánosné sz. Szteklács Anna rk. magánzónő 79 éves (Újpest). Ispán Imréné sz. Horváth GJ-aál Anna rk. 76 óves. Özv. Fejes Istvánné szül. Viczéna Mária rk. 57 óves. Özv. Borz Jánosné sz. Kovács Julianna rk. 85 Virág és Szántónál nagy maradékvásári Ki nem ismerem magamat adózás dolgában, halljuk gyakrsn az adófizető polgárok ajkáról. Ez a panasz erősen fog csökkenni ezentúl, mert Ornrándy János ny. gazdasági akadémiai tanár, kamarai igazgató szerkesztésében egy nélkülözhetetlen tájékoztató jelent meg a jövedelem és vagyonadóbevallás elkészítéséhez és a jogorvoslathoz mintákkal, példákkal, az 1926. évre megállapított jövedelmi uj adókulccsal és a legújabb rendeletekkel ellátva. Az adózók megnyugtatását nera szolgálja semmi jobban, mintha e kérdésekben tisztán és világosan látnak. Ezt kívánja e könyv előmozdítani, amely a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara Győr, (Bissinger-sétány 32.) jelent meg és portóval együtt 25 ezer koronáért ugyanott kapható. váró a játszik tréning-mérkőzést. A csapat a délután 308 órai budapesti vonattal indul. Érdeklődőket szivesen lát az intózőség. Vasárnapi eredmény. DAC I.: ESC kombinált, 2:0 (1:0) (tréningmérkőzés). Biró : Szabó—Thoma. Egyforma erők küzdelme, melyből a tréningben álló DAC két könnyű góllal került ki győztesként a játékosait kipróbáló EiC al szemben, melynek játékosai 3 hónapi pihené3 után tréning nélkül játszottak. A Fürdő Kertmozgó heti műsora: Zoro és Huru egy filmen szerepelnek Amerika legszebb, legelegánsabb asszonyával, Corinna Criffith-el a Patagoniai alkirály reprizében a Kultur Mozgó szombati és vasárnapi műsorán. Ezt az óriási tetszést keltett cirkuszfilmburleszk-világattrakciót, — amelyben Zoro és Huru, mint vándorcirkusz akrobaták, a véletlen folytán Patagonia uralkodói lesznek, — Corinna Grriffitnek egy újabb nagy filmje, Az európai asszony c. gyönyörű társadalmi kép követi. Egy osztrák herceg leányának és egy amerikai Írónak szerelmét és házasságát festi megragadó változatokban. Uonf ac k ri'ilf elsőrendű minőségben, továbbá nclllKSdlUR füstölt- és zsírszalottna, háj és zsír legjutányosabban kaphatók Varga Jenő hentes üzletében Simor Jinea u. 56. Uánue7nh9e sze P utcai lakásomat elcseRCyjOlUUdd rélnam kisebb lakással. Megtekinthető délelőtt 11-ig. Horánszky-u. 21. flnplonrirnnv ágybetétek, lábtörlők, sodnbGlOUUl UliJ ronykeritések, sodronyszövetek minden erősségben és méretben jutányos árban készülnek Erdélyi Béla szitaárú készítőnél Lörinc-utca 11. szám Buzárovits mellett. Uri OS Höf Cipók rint^legolc^óbb napi árban készülnek Krátky Józsefnél Kossuth Lajos utca 33. „ A legdivatosabb S&5ffjSgi.# ban kaphatók Németh G. Alajos kalaposmesternél Esztergom, Kossuth Lajos u. 29. Kath. férfinevelat, elemi iskolás gyermekek mellé gróficsalád. Érdeklődhetni Uri-u. 4. Meghívás. Az 1898 : XXIH. törvénycikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó Esztergom és Vidéke Hitelszövetkezet 1926. évi aug. hó 29-én d. e. 10 órakor, határozatképtelenség esetén 1926, évi szeptember 5-én d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 37. §-a értelmében meghivatnak. NAPIREND: 1. 1925. évi üzleteredményről SEÓIÓ jelentés tárgyalása. 2. Zárszámadásfok megvizsgálása és a felmentvóny megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. A tiszta jövedelemről való rendelkezés. • 5. Az igazgatóság 4 tagjának választása. 6. A mérleg újjáórtékelósóvel kapcsolatos igazgatósági javaslatnak és a felügyelő-bizottság erre vonatkozó jelentésének tárgyalása. 7. Az újjáértókelt megnyitó-mérleg megállapítása s ezzel kapcsolatban az egész tiszta vagyonnak tőketartalékba való helyezése. 8. Az üzletrészek névértékének és a tagok felelősségének újbóli megállapítása. 9. A fentebbiekből kifolyólag az alapszabályok 8. §-ának módosítása. 10. Netáni indítványok. 1925. évi január hó l-én a tagok száma 752, üzletrészeinek száma pedig 309.687 volt, az év folyamán belépett 65 tag 152 507 üzletrésszel, kilépett 143 tag 4545 üzletrésszel, tehát maradt 1925. év végén 674 tag 257.649 üzletrésszel. 1926. óvi január 1-től a közgyűlést megelőző július hó végéig belépett 17 tag 105.580 üzletrésszel. Taglótszám 691 tag 563.229 üzletrésszel. A felügyelőbizottság által megvizsgált 1925. óvi záró-, valamint az újjáértókelt megnyitó-mérleg a szövetkezet helyiségében kifüggesatetett ós mindenki által megtekinthető. Ezalkalommal értesítjük még a szö vetkezet igen tisztelt tagjait, hogy központunk határozott kívánságára 1927. évi január 1-től kezdődőleg egy üzletrósz értékét 40 t *(Negyven) pengőben kell közgyűlésünknek megállapítania. Kérjük aaért mindama tagjainkat, akik ennek megfelelő 500 000 K értékű 5000 db üzletrészt eddig nem váltottak volna, hogy üzletrészeik összegét egészítsék ki. A kiegészítés negyedévi részletekben is történhetik. Azon szövetkezeti tagjaink üzletrész-befizetéseit, akik 1926. évi december 31-ig a 40 pengő értékű üzletrészjegyzésre való készségüket hozzánk be nem jelentik, kívánatra mai pénzértékben visszafizetjük. A fel nem vett befizetésekből a legalább 1 pengőt, vagyis 12.500 K-át meghaladó, de 500.000 K-át el nem érőket, mint az új 40 pengős üzletrészre történt részfizetéseket fogjuk nyivántartani. Az 1 pengőn aluli befizetéseket pedig