ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926
1926-04-20 / 30. szám
XXXL évfolyam, SO. szám. Ára SOOO korona Kedd, 1926 április 20 Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő:Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában Ime a polgármester becsülete a város becsületévé nőtt ós a a vizsgálat lefolytatása nyomán ennek tisztázását várja a megzaklatott közvélemény. A polgármester becsülete ebben az ügyben a város becsülete ós minden önérzetes esztergomi polgárnak arcába szökött a vér a „Magyarság" cikkének olvasásakor, mert az ő becsületét ós gondolkozását is sértve érezte — és utálattal fordul el attól a pat-_ kánypropagandától, amely az újság" nagyhangú terjesztésével, majd ennek következtében a felelőtlen és rendszeres becsületgázolással, a hiszékeny emberek fellazításával elemébe jutott. A polgármester becsülete a város becsülete : a polgármester a tanáesnak és a város minden egyes adófizető polgárának, azaz ezek képviseletének, a városi képviselőtestületnek helyeslése ós hozzájárulása nélkül semmiféle fontos közintézkedést nem tehet, a polgármester a városi polgárság akaratát felelős ellenőrzés mellett hajtja végre, a polgármester a vízvezetéki munkálatok odaítélése ügyében is csak a városi képviselőtestület határozatát hajtotta végre, a polgármester csak elnökölt a közgyűlésen a polgárság kebeléből kiküldött bizottságok megtárgyalásán keresztülment javaslatok tanácsi előterjesztésekor, a polgármester Esztergom város megszemélyesítője a vizvezetók-ügyben is, — tebát a becsületgázolás most nemcsak a személy és az ember becsületében való gázolás, a tekintólyrombolás nemcsak egy személy tekintélye ellen irányul. Avagy helyeseltek a bizottságok olyan javaslatokat, amilyeneket meggyőződésük, Ítéletük és igazságórzetük alapján el kellett volna vetniök ? Talán a városi képviselőtestület meggyőződése ellen hozott volna óriási szótöbbséggel határozatot ? Avagy annakidején Esztergom város polgársága nem jól választotta volna meg képviselőit ós azokban biziu, akikben helyes Ítélőképesség mellett bíznia nem volna szabad ? Micsoda bizottságok, micsoda gerinctelen, mameluk képviselőtestület, micsoda vak és tehetetlen polgárság és micsoda sajnálnivaló város volna ez ? Ez volna a kicsinyeskedések, a vádaskodások, irigykedések, gáncsoskodások tehetetlen, semmirevaló városa, ahol mindenki bizalmatlanul ól, ahol senkisem mer a köz érdekében cselekedni és amelynek senkisem kivan polgára lenni. Igaz lenne ez ós ezt Esztergom sz. kir. városról egy gyanús körülmények között hevenyészett újságcikk fogja megállapítani ? A lelkiismeretes esztergomi polgár ezt soha el nem ismerheti, ós addig is, amig az ügyben a vizsgálat lefolyik, tiltakozik a város becsületének és a polgármesternek, mint a hivatalos város fejének ós tekintélyének ilyen módon való megtámadása ellen. A főispán szerdára megidézte a „Magyarságában felsorolt vállalkozókat A „Magyarság" pénteki számában polgármesterünk ellen megjelent vádaskodás alapján a főispán megindította a vizsgálatot ós a város polgármestere megkérte maga ellen a fegyelmi eljárást. A főispán, aki a fennálló törvények értelmében elsősorban jogosult a köztisztviselő ellen emelt vádakat vizsgálat tárgyává tenni, szerdára megidézte mindazokat a vállalkozókat, akiket a „Magyarságában megjelent cikk mint vádlókat felsorolt. A mai postával az egyik vádló ajánlott expressz levélben bejelentette, hogy „legnagyobb sajnálalatomra elvi okok folytán az április 21-ere kitűzött tárgyaláson nem jelenhetek meg. Amennyiben a sajtópsr megindíttatik ós engem a budapesti bíróság megidézne, kötelességemnek fogom tartani a bíróság előtt megjelenni." Nem tudjuk, hogy a többi vádló is ezen állásponton lesz-e, de azt mégis különösnek tartjuk, hogy amikor egy HÍREK Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész napos ügyeletesi szolgálatot is.) Április 20—23-ig a „Szent István" (Széchenyi-tér) 24—30-ig a „Fektte Sas" gyógyszertár (Víziváros). A Tanult Férfiak Kongregációja f. hó 23-án este */* 7 érakor a főgimnázium fizikai előadó termében tartja rendes ülését, A tagok szives megjelenését kéri a Vezetőség. Szent Adalbert emlékezetét vasárnap a szokott fénnyel ünnepelték meg a főszókesegyházban. Az ünnepi szentmisét dr. Kohl Medárd felszentelt püspök mondotta, utána pedig dr. Madarász István pápai kamarás, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa mondott nagyhatású szentbeszédet Szent Adalbert hittéritői munkájának nagy jelentőségéről és tanulságairól. Az ünnepi istentiszteletet a pápai himnusz eléneklése fejezte be. Hétfőn a főkáptalan megtartotta szokásos óvi tanácsülését, amelyen dr. ßreyer István h. államtitkár, dr. Csárszky István pázmáneumi rektor és dr. Mészáros János budapesti ált. érseki helytartó is megjelentek. Halálozás. Szinnyei Merse Zsigmond oki. vegyészmérnök Nyergesujfalun f. hó 16-án 40 óves korában elhunyt. Temetése vasárnap folyt le nagy részvét mellett. Az elhunytat nagyszámú, előkelő rokonság gyászolja. Városi közgyűlés. Esztergom szab. kir, város képviselőtestülete f. hó 22-ón (csütörtökön) délután 4 órakor a várostisztviselőt* a legsúlyosabb vádakkal meghurcolnak az egész magyar közvélemény előtt s amikor a felettes hatóság a vizsgálatot axonnal megindítja, hogy a vádak bebizonyítására azonnal alkalom nyíljék — akkor a vádló csak a sajtóperben akar bizonyítani. Úgy látszik, ebben a szerencsétlen országban hajlamosság van a közéletben legújabban jelentkező nyavalyára, amely merészen vádol, gyanít, meghurcol — de bizonyítani nem akar, vagy csak később akar. Talán azért, mert nem tud, — talán azért, hogy a megvádolt, meghurcolt hosszú ideig álljon a közvélemény gyanúja alatt és igy megbénítsák munkaerejét, elvegyék munkakedvét. — Igy magyar emberek a múltban nem dolgoztak. Aki vádolni tud ós mer — az bizonyítson is azonnal, mert sem Esztergom városára, sem annak polgármesterére nem lehet közömbös ebben az ügyben a való tényállás. háza nagy tanácskozó termében rendkívüli közgyűlést tart. Ünnepi vacsora. Az Esztergomi Polgári Egyesület régi tradíciójához hiven ezidén is megünnepli Ünnepi vacsora keretében a polgármester nóvünnepét. Az ünnepi vacsora f. hó 24-ón (szombaton) este 8 órakor lesz a Magyar Király szálloda nagytermében. Ugy teríték ára (borjúpörkölt, turóscsusza, kenyér ós fél liter bor) 30.000 K. Megérkeztek a kiállítási érmek és díszoklevelek azok számára, akik a kiszabott dijat lefizették. A díszoklevelek egyik-másikán azonban — mint megtekintés után meggyőződtlnk réla — a nevet hibásan irták s ezt ki fogják cserélni. Az okleveleket ős érmeket a polgármesteri hivatalban adják ki az érdekelteknek. Halálozás. Berger Hermann kereskedő f. hó 17-én este fél 8 órakor, életének 69-ik, boldog házaséletónek 29*ik évében, hosszas betegség után elhunyt. Temetése f. hó 19-ón (hétfőn) d. u. S órakor az esztergomi izr. sírkert halottas házából folyt le nagy rószvót mellett, A képviselőválasztók vármegyei névjegyzéke. A központi választmány f. evi április lö-ón megtartott gyűlésében állította össze a dorogi, tatai, tatabányai ós nagyigmándi nemzetgyűlési képviselőválasztók ideiglenes névjegyzékét, a kihagyottak ós mellőzöttek jegyzékét. Mindezek május 15-től jun. hó 14-ig közszemlére lesznek kitéve a községekben s a választókerületek szókhelyein. Az Esztergomi Munkás Testedző [gytsület f. hó 25-ón d. e. 10 ór akor tartja a Magyar Király klubhelyiségében rendkívüli közgyűlését, melyre a t. sportkedvelő közönséget ós tagokat ezúton is meghívja a Vezetőség. Felhívás az iparosokhoz! Az Ipartestületek Országos Szövetségének kezdeményezésére az ország összes ipartestületei s az esztergomi ipartestület is f. hó 22-én, azaz csütörtökön délelőtt 10 órakor az ipartestület tanácstermében az iparosokat ós kereskedőket egyaránt érdeklő ügyekkel kapcsolatosan gyűlést tart, amelyre Esztergom város kereskedőit ós iparosait tisztelettel meghívja az ipartestület elnöksége. Országos magyar zarándoklat Rómába és Lourdesba. Az Országos Katholikus Szövetség május 14-ón három csoportban indítja útnak az ezidei zarándoklását. Az első kót csoport Olaszország szenthelyeit ós Rómát keresi fel, a harmadik csoport pedig a fenti programmon kivül Lourdesba is zarándokol. Útiránya az első csoportnak a következő : Budapest—Velence — Firenze — Róma és vissza ugyanazon az úton, a H. csoport útiránya: Velence—Firenze—Róma—Nápoly—Pompei — Torreannunziata— Sorrento— Padua ós viszsza, a III. csoport útiránya: Budapest —Velence—Firenze—Róma— Genua — Marseilles—Taraneón — Gette — Toulouse—Lourdes — Limpias — Lequetió — Nizza—Milano— Padua ós vissza. Az I. esoport részvételi dijai: 1,800.000-tól ö,300.000-ig, a II. csoport részvételi dijai: 4,000.000-tól 9,500.000-ig, a III. csoport részvételi dijai: 4,800.000-tól 6,200.000 koronáig. Mind a három csoportba való részvételre Az Országos Katholikus Szövetség központi irodájában (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. emelet 8.) személyesen, vagy írásban április hó 25-ig lehet jelentkezni. A tavasz) vttőmagkölcsönök meghosszabbítása. A Magyar Nemzeti Bank az Országos Központi Hitelszövetkezetnek lehetőséget nyújiott arra, hogy a gazdák tavaszi vetőmagkölc3Öneit meghosszabbithassa. Azoknak a gazdáknak, akiknek részére a mult óv őszén 13*/»-os kamatozású vetőmagkölssönök folyósittattak f. óvi március hó végéig lejárattal biró gazdaváltók alapján, de a kölesönöket anyagi megrázkódtatásuk nélkül lejáratkor egószbeu, vagy részben visszafizetni nem tudják, uj hiteleket folyósít az illetékes hitelszövetkezet, ha 1926. évi szeptember hó 30-án túl nem terjedő időre szóló gazdaváltóikat benyújtják. A kölcsön vevők emiitett kategóriájába tartóz 5 gazdák hitelt csakis akkor, olyan időig és mértékben kaphatnak, ami időig és amily mértékben a kölcsönkórők viszonyai azt indokolttá teszik. A kölcsönkérelmek tehát egyénileg fognak elbíráltatni. Ezen ujabb kölcsönökre nézve annakidején megállapított feltótelek maradnak érvényben. A magyarok részvétele a chicagói Eucharisztikus Kongresszuson. Az Országos Katholikus Szövetség a június 20—24. napjain Chicagóban rendezendő Pelczmann László férfiszabó Esztergom, Széchenyi-tér 16 Telefon 135. A Bíboros Hercegprímás udv. szállítója. Syíphptivi ÁI* 11 h á 7 Esztergom,Széchenyi-tér 16 :-:Telefon 135 *J&GU!ICsliyi fll Uiiac. ^ői és férfi gyapjúszövet, fehórneműek, vászon, karton, delén, kanavász, zefir, flanel, barchet, törülközők, zsebkendők stb. Keztyűk, harisnyák, nyakkendők, kész gyermekruhák. Papirosztály. írószerek. A KorOlia Kávéházban Ifjabb Csóka József hírneves cigányprímás jó! szervezett zenekarával esténklnt muzsikál.