ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-04-14 / 28. szám

próbát megtartja. A felülvizsgálatot és a próbát lehető sürgősen meg kell ejteni, hogy a csőárok minél rövidebb ideig álljon nyitva. A felülvizsgálat alkalmá­val az építésvezető meggyőződést szerez arról, vájjon a csővoual a kitűzött irányban és mélységben fekszik-e, álta­lában, hogy a fektetésre vonatkozó ki­kötések a vállalkozó által betartattak-e. Ha a csővonal fektetése a feltételeknek megfelel, a kész vezeték 15 légkörnyi vagy amennyiben a szerződésben, vagy mellékleteiben más megállapodás lenne, erre a nyomásra kipróbáltatik. Az elő­irt nyomást a csővonalnak 20—30 per­cig úgy kell kiállania, bogy szivárgá­sok se a csőfalakon, sem a tömítések­nél ne mutatkozzanak és a nyomó­szivattyún alkalmazott feszmérő mutatója nyomá:-csökkenéseket ne jelezzen." - — „Építésvezető távollétében megtartott nyomási próba érvénytelen" stb. Már ezen Ízelítőül adott előírás-részletből is látható, hogy a vállalkozó nem teheti axt, amit akar, hanem minden egyes munkája szigorú ellenőrzés mellett véte­tik §sak át. Városunkban ezen nyomású próbák nemcsak az építésvezető vagy helyettese jelenlétében tartatnak meg a szigorú előírás szerint, hanem amikor csak az értesítéshez szükséges idő meg van, a vizvexetékbixottság tagjai is meg­hívatnak a próbákra. Azon elterjedt hírekre vonatkozólag tehát, hogy a csőtömések folynak, csak azt jegyezhetjük meg, hogy ez a hiva­talos átvétel után ki van zárva. Lát­hatott valaki sxivárgó tömést, de esak ax átvétel előtt. A csőtömitők ugyanis a sikertelen próbák következményeire való tekintetből előzőleg u. n. házípró­bát szoktak tartani, melyen az észlelt szivárgásokat azután gondosan kijavít­ják. Az alkalmazott hiteles manometer 15 légköri nyomásnál olyan érzékeny, hogy a csővonal mentén bármily csekély szivárgást jelez. Ezenkívül minden egyes csőkötés külön-külön meg lesz vizsgálva. Helyszűke miatt a vízvezeték többi részeire és az alkalmazott munkások és alkalmazottak aktuális kérdéseire leg­közelebb térünk ki. Befejezésül egy kérésünk van a n. é. közönséghez: Mielőtt valaki aggályos­kodó, látszólagos hibákat felfedező híre­ket terjeszteni kezdene, győződjók meg azok valódiságáról. Az építésvezetőség (városháza, földszint, 18. szám, szám­vevőségből nyiló szoba) szívesen ad e tekintetben bárkinek felvilágosítást. Építésvezetőség. HÍREK Helyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész na­pos ügyeletesi szolgálatot is.) Április 13—16-ig a „Megváltó" gyógyszertár. (Kos­suth L. u.), 17—23-ig a „Szent István" gyógyszertár (Széchenyi-tér). Gyászistentisztelet IV. Károly királyért. Hétfőn a főszek esegyházban ünnepi rekviem volt megboldogult IV. Károly királyunk lelkiüdveért, amelyet dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost mondott. A vármegye, város ós a hon­védség tisztikara, a közhivatalok kép­viselői, valamint a tanitó- ós tanítónő­képző, az erdészeti szakiskola ós a polgári leányiskola növendékei tanáraik vezetésével vettek részt a kegyeletes istenitiszteleten. Áthelyezés. Belánszky Artúr főintéző a m. kir. Államvasutak esztergomi állo­másáról a budapesti üzletvezetőség for­galmi ós kereskedelmi osztályához he­lyeztetett át. Laurisin Lajos és Mersich Gyula hangversenye a főgimnázium nagytermé­ben vasárnap este nagy tetszés mellett folyt le a Turista Dalárda közreműkö­désével a lapunkban már ismertetett programm szerint. Mindkét énekművész a főgimnáziumnak egykori növendéke, akik tüneményes tehetségükkel készsé­gesen állottak ez alkalommal az intézet cserkészcsapatai javára. A közönség mindkét énekest lelkesen ünnepelte s különösen Laurisin kapott rengeteg tapsot ráadásokkal is bővült szép dalai­ért, melyeket ifj. Klinda Károly kisért zongorán nagy ügyességgel. A Turista Dalárda fellépése is méltó keretül szol­gált az ismertnevű fővárosi művészek számaihoz. Az ünnepély végén dr. Mattyasóvszky Kasszián igazgató mon­dott szép szavakban köszönetet a sze­replőknek az intézet ós az ünneplő kö­zönség nevében. Elgázolta az autó. Trombitás Erzsé­bet 9 éves esztergomi leányka két más társával szombaton délben a Dorogi-út vámon túli részén, a kocsi úton futká­rozott, amidőn arra jött Lóránt László budapesti ügyvéd autója. A három gyer­mek közül kettő az út egyik felére, Trombitás Erzsi a másik felére szaladt az erősen tülkölő autó elől, amely a vakmerően futkározó gyermekek miatt kénytelen volt hátrálni, de oly szeren­csétlenül, hogy az autó mögé került kis Erzsit elütötte. A kis leány súlyos agyrázkódást szenvedett. A Kolos-kór­házban ápolják. Állapota javulóban van. Tiéd vagyok! (Graustark) egy gyö­nyörű királyleány boldogtalan szerelme, legközelebb a Kultur műsorán lesz látható. Közgyűlés. MOVE Esztergomi Sport ­Egyesület f. hó 18-án délelőtt 11 óra­kor a „Magyar Király" nagytermében tartja VII. rendes évi közgyűlését, melyre a tagok és érdeklődők szives megjelenését kéri az Elnökség. „Az aranyágy" nagy kiállitású dráma 10 felvonásban április 21-ón kerül a „Kultur" műsorára. A kormányzó nyitja meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt. A városliget tava­szi hangulatát nagy kopácsolás, kala­pálás zavarja meg ós az érdeklődők nagy seregét vonzza a szokatlan zaj az Iparcsarnok környékére, ahol az április 17-én megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár előkészületei folynak. Az Ipar­csarnokban már kialakultak a szóles utcák, amelyek kót oldalát hatalmas ós művészi munkát igénylő pavilonok sze­gélyezik. A munkásokon ós kereskedő­kön kivül máris igen sok ember fordul meg az Iparcsarnokban és környékén, akiknek legnagyobb része a vásárirodát keresi fel, hogy ott megkaphassa a vasúti, vizűm ós egyéb kedvezményekre jogosító 40.000 koronás vásárigazolványt. Ugyanilyen nagy munka folyik a Mű­csarnokban is, amelyet a divat- és rádió­kiállitók csoportja foglalt le magának ós rendez be saját izlóse szerint. A Budapesti Nemzetközi Vásár minden gazdasági válság ellenére, 20 éves fenn­állása óta évről-évre, de különösen az idén is, mind nagyobb arányokban fej­lődik. Magyarország gazdasági szüksé­gessége magyarázza meg azt, miért fej­lődik a Budapesti Nemzetközi Vásár a Nyugat ós Kelet között lebonyolódó üzleti forgalom hivatott közvetitőjóvó. A Budapesti Nemzetközi Vásárnak az előkészületeiben is megnyivánuló jelen­tősége még inkább kifejezésre fog jutni az április 17-i megnyitó ünnepséggel is, amikor a 20 óves Budapesti Nemzet­közi Vásárt a Kereskedelmi ós Ipar­kamara, valamint a vásár vezetőségének felkérésére az idén is Magyarország kormányzója ünnepélyes keretek között fogja megnyitni és átadni körsétája kapcsán gazdasági rendeltetésének. „Mindenki asszonya" rendkivül izgal­mas amerikai történet szombat-vasárnap, április 17—18-án lesz a „Kultur" mű­során, George Obrien és Dorothy Mahaill a főszerepben. Sport. Szentendrei MOVE — EMTE 0:1 (0:1). Vasárnap d u. 3 órakor mérte össze erejét e kót csapat a baj­noki pontokért folyó; küzdelemben. A szerencse az esztergomi MTE-nek ked­vezett, amely igy ujabb kót értékes ponthoz jutott. Áz erős szélben egyik csapat sem tudta kifejteni igazi erejét s ezért élettelen lanyha játék folyt. Az egyetlen gólt Schwartz lőtte, akinek rossz hire lehet a játékvezető biró előtt, mert állandó figyelemmel kísérte, mig végre a második félidőben látszólag ok nélkül kiállította a szentendreiek egyik játékosával együtt. Ezután még lanyhább játék folyt úgy, hogy nem le­hetett az EMTE-re ráismerni. Hisszük, hogy ez csak pillanatnyi índiszponált­ságának volt az eredménye. — A baj­noki mérkőzés után az Auguszta-telepi SC játszott az EMTE II-vel. Helyesen cselekszik, ha" varrógép, tű, olaj- és fonálszükségletét nálunk fedezi. SINGER varrógépalkatrészek elismerten a legjobbak! Singer-varró­gép fiók-üzlet Esztergom Kossuth Lajos­utca 16. Időjárási jelentés 1926. évi április 10—12-ig terjedő időről. Az adatokat felvette: a m. kir. erdőgazda­sági szakiskola észlelő állomása. Állomás­vezető: Tóber Samu m. kir. főerdőmérnök. Keit: 10 11 12 — — Légnyomás m/m 48-0 502 54-8 _ Hőmérséklet} C° 120 12-0 11-7 _ _ Légnedvesség 89 §4 43 Napi legm. hőmérsék c° 12-2 12-0 12-3 , Napi legalacs. hőmérsék c° 1-8 4-0 -30 Talaj- 50 cm hőmérők íoo cm c° 8-1 84 8-8 — Felhőzet (bo­rulás nagys.) 1— 10 7 8 Szélerő és szélirány 1— 12 w, NW g —. Csapadék­mennyiség m/m 06 — — — — Az adatok a déli felvétel eredményei. A csapadék az előző nap déli, esti és a kel­tezési nap reggelén mért adatok összege. Jelzés: N = Észak, E — Kelet, S — Dél, W= Nyugat. Pk. 4996/1925. sz. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági " végrehajtó közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróság végzése folytán dr. Weisz Sándor ügyvéd által képviselt Túri József rt. felperes ré­szére 4,631,200 K töke és járulékai ere­jéig lefoglalt és 21,980.000 K-ra becsült üzleti berendezés, varrógép és egyéb ingó­ságok — Eszter go «bai, Dorogi-űt Víg-féle házban alperesi lakásán 1926. ápr. 16-ík nap­ján délután 4 órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is; a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, akik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégítés­hez tartanak jogot s ezen joguk a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi igényeiket az árverés megkez­déséig alulirt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Esztergom, 1926. március 29-én. Kiss Sándor kir. bir. végrehajtó. (Simor János u. 60.) Pk. 4689—1926. számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járás­bíróság fenti sz. végzése folytán Dr. Ramsey Gyula ügyvéd által képviselt Albus szap­pangyárak felperes részére 1,790.000 K tőke és járulékai erejéig lefoglalt és 19,132.000 K-ra becsült üzl. berend. és egyéb ingóságok — Esztergomban, Dorogi-út Víg­féle házban alperes lakásán, 1926. évi április hó 16-ik napján délután 3 órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is, a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel­lett — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a vég­rehajtó követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbb­ségi igényeiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Esztergom, 1926. évi március hó S6-án. Kiss Sándor kir. bir. végrehajtó. (Simor János utca 60.) ad 3586—1926. pm. sz Hirdetmény. A szab. kir. város tanácsa közhírré teszi, hogy a városi jéggyár üzemét f. évi április hó 15.-én megkezdi s ezen naptól kezdve müjóg kapható a vilany­telepen levő jéggyárban. Egy tábla műjóg ára a városi jég­gyárbau átvéve a további intézkedésig 8000 korona. A műjég csakis bárcák ellenében adatik ki, az ottani személyzetnek tiltva van bárca nélkül készpénz ellenében műjeget kiadni. Jógbárcák a megállapított árnak készpénzben való lefizetése ellenében délelőtt 8 órától délután 2-ig a városi fogyasztási adóhivatalban, délután 2—6 óráig a Közüzemi Rt.-nál Szent Lőriuc­utcában válthatók. Esztergom, 1926. április hó 9. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. 4762—926 pm. sz. Hirdetmény. Esztergom városban a tavaszi lóvizs­gálat folyó év április hó 21-én az or­szágos vásártéren fog megtartatni. Felhívom a lótulajdoaosokat, hogy a jelzett napon reggel 9 órára a vásár­téren összes lovaikat annyival is inkább elővezettessók, mert akik ezt elmulaszt­ják, azok szigorúan meg lesznek bün­tetve. Esztergom, 1926. ápr. 6. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. 4576—926. pm. sz. Hirdetmény. A m. kir. Pénzügyminisztérium 40049 —926. sz. körrendeletével az őstermelői bizonyítványoknak ós bizonyitványmá­solatoknak 1927 óvi március hó 31-ig leendő eszközlését rendelte el. Felhívom az érdekelt feleket, hogy — amennyiben jogosultságuk fennáll — őstermelői bizonyítványaikat, illetve bizonyitványmásolatokat azoknak az 1927. óvi március hó 31-ig leendő meg­hosszabbítása végett az Esztergom vá­rosi forgalmi adóhivatalhoz — ezen hirdetmény megjelenésétől számított — hat hét alatt saját érdekükben mutas­sák be. Ugyanezen idő alatt kell kérni az új bizonyítványokat ós bizonyitvány­másolatokat. Esztergom, 1926. óvi március hó 31. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. ESZTERGOM, KOSSUTH LAJOS-UTCA 16 „HuUi'ir "-Mozgó Szerda 14. Granadái viharlovas Kalandorregény 7 felvonásban. „Morona Mozgó" Kedd, ápr. 13. Férjfogás iskolája Vigjátéksláger 8 felvonásban. Csitört ápr. 15. Grand Hotel Mucsa Burleszksláger 5 felvonásban. Kiadásért felelői: Homor Imre. Nyomatott a Hunnia Könyvnyomdába* Esztergom, Kosiuth-Lajos-utoa 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom