ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925

1925-02-15 / 13. szám

XXX. évfolyam, 13. szám. Ara 2000 korOlltt. Vasárnap, 1925. február 15 ESZT RGOM Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán ós KßTÖSZteliy DOlitikcM ÓS tSTSSldB.IITIÍ (ED Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajosvasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felNévtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő:Gábriel István. vétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Szegény, magyar polgár! Esztergom, 1925. február 14. Mi, Esztergom, úgy vagyunk itt a csonka haza szélén, akár a szárnyaszegett rab madár a kalitka egyik csücskében. Ki-kinézünk, de keveset látunk abból a szép hazából, amelyben ezelőtt éltünk. Kapkodunk az élet levegője után, de csak valami elhasznált levegő jut hozzánk és a Tátra ózona vagy a Felvidék szívvidító életerecskéi valamiképen elakadnak a Dunánál. Csak érezzük a bajok fullasztó tömegét magunk körül, a súlyos adóterheket vállainkon és roskadunk a nehéz keresztek súlya alatt, ami nálunk minden becsületesen dolgozó munkás magyar polgárnak kijut, csak küzködünk, szenvedünk és dolgozunk — s ilyenkor el kell képzelnünk Csonkamagyarország kálváriajárását és tudnunk kell, hogy most javulni akar a magyar gazdasági élet, hogy most a csonka haza sziszifuszi küzdelmet vív a létért, hogy most talpra akarunk állani ellenségeink és a világ előtt, hogy talán most jobbra fordul a nemzet sorsa. Szegény magyar polgár, aki csak dolgozol és adózol, azután dolgozol és ismét adózol, minden okod és jogcímed megvan arra, hogy végre jobb napokat, jobb vasárnapokat láss és jobb, szebb életet remélj. Istenem, milyen is lesz az a nemzeti föltámadás és hol késik az a boldogabb jövő, amelyért de sokat kell már küzködnünk és amelyről most annyi szó folyik és annyi gondolat fő belpoJitkában és a világkonferenciákon : úgy-e naponta ezzel a sóhajjal alszol el szegény, fáradt magyar polgár ! A vatikáni francia követség eltörlése. A képviselőház 316:250 szavazat ellenében megszakítja a diplomáciai viszonyt a szentszékkel. Paris, 1925. febr. 10.-én. Az 1924. május 11. nagy fordulópontot jelent a francia politikában. E napon a nemzeti blokk súlyos vereséggel kerül ki a kemény választási harcból s kénytelen átadni a kormányzást a baloldalnak. A baloldali pártok pedig M. Herriot miniszterelnök vezetésével hozzálátnak programmjuk mielőbbi megvalósításához, mely sok súlyosan igazságtalan pontot tartalmaz a katholicizmus ellen. Bár ők nyiltan teljes vallásszabadságot hirdetnek, mégis minden tettük egy éles tűszúrás, érzékeny vágás a francia katholicizmus testén. Ez az egyházellenes politika vakokká teszi őket s ez a vakság fogja megszüntetni az ő pünkösdi királyságukat. De ez a politika következetlen is, mert a sajtóbaü, a különböző konferenciákon, a népszövetség ülésein a bókét, a bókülést kürtölik a világba, ugyanakkor félelmükben készülődnek a vonagló oroszlán (német) ellen ós ugyanakkor itthon szóthúzást és gyűlöletet teremtenek. Az utóbbi két hétben nagy izgatottság, lázas nyugtalanság volt tapasztalható az itteni katholikus körökben. A költségvetés tárgyalása folyamán ugyanis — amelynek megalkotásában az államháztartást szanáló takarékosság volt a vezérelv — Herriot miniszterelnöknek a külügyi tárca budgetje megszerkesztésekor az a gondolata támad, hogy törvényjavaslatot koszit a vatikáni követség eltörlésére, mert ezzel az emiitett takarókosság mellett ismét egyet csíphet a katholikusokon. A nagy forradalom óta a francia állam kisebb-nagyobb megszakításokkal ellenséges viszonylatban állt a szentszókkel, csupán rövidéi tű konkordátumokkal, rövid lélegzetű fegyverszünetekkel iparkodott megnyugtatni az ország lakosságának túlnyomó többségét alkotó katholikusokat. A legutóbbi (1904) szakítás óta, 1919-ben érintkezett a szentatya hivatalosan Franciaországgal, amidőn a békekonferenciára elküldte követét — a mostani párisi nunciusát -— Mgr. Ceretti bíborost, kinek évtizedes diplomatagyakorlata segitsógóvel, tapintatos ügyességével hosszú tárgyalások után sikerült 1921. május 20.-án a diplomáciai viszonyt helyreállítania a szentszók ós a francia állam között. De ez az egyezség ismét tis'savirágóletű, mivel ki van szolgáltatva ,a politikai pártok erőmérkőzósének. És igy történt, hogy hosszú, heves viták után a pártfegyelmet határozottan követelő kormányelnök akarata — 316: 250 ellenében — győzött. A csaknem két hetes vita folyamán nemcsak a katholikus szónokok iparkodtak jobb belátásra birni a kormányt, hanem még az egyházellenes, de józan vezórfórfiak, mint M. Briand v. miniszterelnök, tudósok stb. különböző külpolitikai, kulturális, morális, kül- ós belső bókét teremtő szempontból beszéltek a törvényjavaslat ellen. M. Briand szerint, ha a Ház megszavazza a vatikáni követség eltörlését, akkor a francia lesz az egyedüli nagy nemzet, amely nem lesz képviselve a kereszténység fejénél s ez a körülmény nagy erkölcsi veszteségeket rejt magában. M. Madelin, híres történész szerint a katholicizmus hatalmas erkölcsi erő, amelyből minden kultúrnép merit. A katholicizmus feje a pápa, kihez úgy fűződik minden nép, mint gyermek az atyjához. A francia nép nem akar mostoha gyermek lenni. M. Grousseau szerint a szentszókkel való szakítás a francia katholikusoknak határtalan megsértését jelenti, azonkívül meg lennének szégyenít ve más népek előtt; pedig a katholikusok jó franciák s az országnak szüksége van rájuk, hát akkor mért bán a kormány velük ily jogtalanul ? M. Leygues véleménye az, hogy a Vatikán hatalma'annak örökkévalóságában rejlik. Birodalmak, népek, trónok és dinasztiák kipusztultak, de ő mindig áll. Neki jelenleg nagyobb a tekintélye és erkölcsi ereje, mint a múltban volt. Nincs többé földi országa, de nem is függ álmoktól. Az ő hatalmának nincs határa ós ép ez teszi a leghatalmasabbá. Ilyenek voltak a józan, de nem épen egyházat szerető politikusok véleményei a törvényjavaslatra vonatkozólag. A hosszú vitát pedig, amelynek zárását a baloldaliak napok óta kívánták (sőt tervszerű zavargásokkal törekedtek azt minduntalan megzavarni) egy abbé fejezte be, ki beszédjével még ellenfelei tetszését is megnyerte, sőt a szavazás eredményéi; sikerült volna megváltoztatnia, ha M. Herriot nem kényszeríti pártját a javaslat megszavazására. Az abbé beszédje folyamán kijelentette, hogy nem mint pap, hanem mint francia beszól. Mint papnak nincs szüksége a vatikáni követségre, mert ő püspöke útján közlekedik a pápával, de mint franciának joga van katnolikusnak lenni ós mint ilyen követel képviselőt a katholicizmus feje mellett, jg Beszédjót a szavazás követte, amelynek eredménye mindenki előtt biztos volt. Másnap következett a törvényjavaslat kiegészítő részének nmgszavaztatása, amely többszörös viharba fúlt gyűlés után — ismét nagy nehézségek árán 317: 246 ellenében — azért is sikerült, mert M. Herriot a szavazás előtt kijelentette, hogy evvel marad vagy távozik. Kiabálás, ordítozás, kölcsönös szitkozódások, csipős közbeszólások, balról az „Iuternacionale", jobbról a „Marseillaise" (nemzeti himnusz) hangjai hallhatók; s ugyanakkor méregtől habzó ajkak, kidülledt szemek, ökölbe szorult kezek láthatók. Ilyen a képviselőház képe, amely „tanácskozik ós határoz ..." M. Herriot ugyanis kérte az Elszász Lotharingia számára felállítandó vatikáni „kis" követség (1 ügyvivő, 1 titkár, 1 tanácsos) fenntartására szükséges 58.000 frank megszavazását a háztól ; mivel nem akarja e két, — németektől visszavett — tartomány vallásos hagyományait megsérteni. A miniszterelnök e bejelentése villámként sújtotta a kormánypártot úgy, hogy barátai ellene támadtak s rögtöni elégtételt kértek tőle : vájjon ez a tette nem engedmény-e a kisebbségnek s ugyanakkor elveinek részben való feladása ? M. Herriotnak sikerült lecsillapítani párthiveit sőt rávette őket a javaslat megszavazására. És igy történt az a páratlan fordulat, hogy axok, akik előtte való nap a szentszékkel való kapcsolat megszakitását szavazták meg, ligyancsak másnap — következetlenül — annak a két tartomány számára való fenntartása mellett döntöttek. A beszédek hevesek, a közbeszólások élesek voltak, a kormánypárti képviselők, elvük fenntartásával a javaslat mellett, az ellenzék pedig, sőt az elszászi képviselők is ellene szólaltak fel. A szenvedélyes vitát M. Renaud, egy ellenzéki szónok fejezte be, ki éles gúnyolódással fűszerezve világított rá a kormány következetlen viselkedésére s azzal, hogy Rómába „fél" követséget küld, csak azt bizonyítja, hogy nincs ereje többé megenni egészen a plébánosokat. A fólvevárt, szomorú valóság bekövetkezett, amelyet a katholikus körök fájón, de nem kétségbeesett szívvel fogadtak, mert némi remónysugárt nyújt nekik az a körülmény, hogy néhány hét múlva a szenátus elé kerülő e javaslatnak hátha elvetás lesz a sorsa ?!... Dr. Halász Gyula. HÍREK. Bleszl Ferenc ünnepléso. Ritka bensőséggel teljes ünnepet ült az Esztergomi Takarókpénztár Részvénytársaság igazgatósága f. óvi február hó 11,-én azon alkalomból, melyen baráti dr. Huszár Aladár, Komárom és Esztergom vármegye főispánja átnyújtotta Bleszl Ferenc elnökigazgatónak a kincstári főtanácsosi kinevezési okmányt. Rudolf István vezérigazgató meghívására e diszigazgatósági Ülésen az igazgatóság ós felügyelő-bizottság tagjain kivül mint vendégek megjelentek városunk előkelőségei, a közhatóságok és hivatalok vezetősége, a társintézetek vezetősége és tisztikara, továbbá az ünnepelt tisztelői és barátai, úgy, hogy a takarékpénztár nagy tanácskozó terme zsúfolásig megtelt az ünneplő közönséggel. Rudolf István vezérigazgató emelkedett beszéddel nyitotta meg a díszgyűlést és felkérte baráti dr. Huszár Aladár főispánt az okmány átadására. Magas szárnyalású üdvözlőbeszéddel méltatván az ünnepi szónok Bleszl Ferenc elnökigazgatónak mind az intézet fellendítése, mind annak a válságos időkben való óvatos vezetése, valamint a megyei ós váiosi életben kifejtett működése körüli elévülhetetlen érdemeit, szerencsekivánataival átnyújtotta a pénzügyminiszter által kiállított kinevezési okmányt, melynek szövege a következő : „110/925. P. M. szám. Nagyságos Bleszl Ferenc úrnak, kir. tanácsos, az Esztergomi Takarékpénztár Tamburazenekar HANGVERSENYEZ!