ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-09-27 / 74. szám
céhek régebbi keletű okleveleiből láthattunk itt rengeteg érdekes dolgot. Plakátok, kiáltványok, régi hírlapok és ereklyeszámba menő levelek mellett a nyomdatechnika virágai, a bélyegek tűntek fel gazdag sorozatokban a szemlélő előtt, amelyek sejtetik, hogy Esztergomban a filatelisták nemcsak nagy számmal vannak, hanem nagy szakértelemmel is rondel kéznek. Vagyont érő érték a szakszerűen rendezett Brenner-féle bélyeggyűjtemény, amelyből e kiállítás természetszerűleg csak sejtetőt adott. Obermüller Ferenc gyűjteményeinek szemelvényeiből is fogalmat alkothatunk hangyaszorgalmú gyűjtésének gazdag eredményeiről. A Badinszky, Zvarinyi, Laiszky László, Polner, Melcher, Kakass ós Nagy-féle gyűjtemények bemutatott lapjai is mindmegannyi tanujelei annak, hogy bólyeggyűjtósünk magas fokon áll és teljes szakszerűséggel folyik. Megtekintve még Bauer Imre rádióamatőr csinos munkáit, a szomszédos teremben. Esztergom város jelene és múltja elevenedik meg előttünk. Legelőbb Zwillinger Ferenc ügyvédnek a maga nemében páratlan képgyűjteménye előtt kell megállanunk hosszú időre. Ami kép Esztergomról és egyes épületeiről nyomdatechnikai úton a legrégibb idő óta megjelent, helyet foglal e gyűjteményben. A képek egy egész nagy falterületet sűrűn elfoglalnak. Ugyanitt látjuk a város történetében nagyfontosságú okmányok, királyi adománylevelek eredetijét, valamint a városi könyvtár néhány ritkaságát. Grafikonok mutatják be a város népmozgalmát ós statisztikai adatait az egyesítés óta és egyhelyütt a Hősök Emlékének egy régebbi ós az új alte/jativájátE teremben láthatok Esztergom 1767-ből való térképéi s a legrégibb helyi lapnak, az „Esztergami Újságának 1863-iki első évfolyamát. Vitéz Környey László amatőrfónyképósz a jelen Esztergomról felvett sikerült fényképfelvételeinek gyűjteményét mutatta ba. A terem emlékekben gazdag része a háborús relikviák kiállítása is. Fényképek, hadifogoly ^emlékek, zászlók, plakettek stb. hirdetik itt Esztergomnak és az esztergomiaknak szerepót a lefolyt nagy küzdelemben. A háborús emlékekből akár egy épületre való órdekesebbnól-érdekesebb anyagot lehetne még összehordani városunkból ós környékéről. A színpompás mezőkövesdi szoba ragyogó darabjainak megtekintése utánra kiállítás fénypontját képező régészeti osztályt tekintjük meg a főgimnázium nagytermében. A vitrinek hosszú során legelsőbben is Brenner Ferenc páratlanul gazdag régészeti gyűjteményéből kapunk szemléltetőt. Hogy egy amatör gyűjtő ily sikereket mutathasson fel, a rendkívüli érzék, tudás ós szakképzettség mellett nagy szerencsére is szüksége van s Brennert gyűjtésében mindezen jó tulajdonságok jellemezték. A legrégibb kortól kezdvo a legtökéletesebb példányokban szemlélhettük urnáit, képeit, porcellán edényeit és szobrait, óráit, kameáit, régi pénzeit, okleveleit, érmeit, bútorait. Ezek közt van a római köztársasági és császársági érmek hibátlan sorozata Kr. u. 301-ig, Árpádházi érmek és aranysirloletek. Figyelmet érdemel a főgimnázium régipónz gyűjteménye is. Mellette az ereklyék sokasága. Kossuth Lajos, Jókai, Istvánffy Miklós történetíró, Oláh Miklós esztergomi érsek, Kazinczy Ferenc, Rákóczy kéziratai, Erdősi Szilveszter János bibliájának első kiadása, egy 1472-ből való inkunábulum, az utolsó esztoigomi basa puskája, a Sárisápon talált római szobor stb. Az 1925. évi ásatásokból származó agyagkoporsó, valamint a híres szentkereszti lelet (római sir alatt kőkori telep) ós igen sok őskori emlék mellett őszinte csodálatot keltett Nagy Zoltán zebegóuyi állomásfőnök hatalmas régipénz, érem, régi kép-, könyv-, fegyveres ritkasággyűjteménye. Einczinger Ferenc gazdag tallér-, érem és plakettgyűjteményéből nyújtott tájékoztatót ez alkalommal. A főgimnázium Báthori Schulz Bódog ruháit, kardját, leveleit, valamint Mayer István püspök ós író arany tollát ós ezüst koszorúját állította ki kegyeletes módon. Amatőr gyűjtőink egész sora vonul fel ezek mellett szebbnél-szebb régiségekkel. Dangelmayer Lipót rógi keleti ruha, kézimunka ós iparművészeti ritkaságokat, Cseicaner Ferencnó barsmegyei háziipari .emlékeket, Müller Gyula miniatűr- és plakettgyűjteményt, Dr. Zsiga János népművészeti tárgyakat, Perónyi Árpád ritka szép tálcát, régi keresztet, bronzórát, Gönczy Béla dr. értékes rógi szekrényt, Gróh József dr. művészi értékű barokk asztalt ós szókeket, özv. Burián Jánosné ós Hübschl Sándornó rógi művészi képeket hoztak. Nemesszeghy István tanítóképző intézeti zenetanár régi cremonai hegedűket és egyéb ritka hangszereket, Jármy István Széchenyi ós családi reliquiákat állított ki. Az egyházművészeti részen a belvárosi, vízivárosi ós nyergesujfalui plébániák, valamint a helybeli szentferencrendiek és bencések kegyelettel őrzött régi egybázi ruhákat, kelyheket mutattak be. Feltűnést keltettek a belvárosi plébániatemplom kiselejtezett barokk szobrai, amelyek azonban alapos restaurálást kívánnának. A nyergesujfalui plébániatemplom párját ritkító barokkoltára fényképeken volt látható. A ritkaságok közül művészi kivitelével magasan kiemelkedett Gayer csendőrszázados kinai sakktáblája elefántcsont figurákkal. Értéke szinte megbecsülhetetlen. A régészeti gyűjtemény szakszerű rendezése és az anyag egybegyűjtése Dr. Balogh Albin bencés tanár lelkes agitációjának ós éjt-nappallá tevő fáradozásának gyönyörű eredménye. A főreáliskola első emeleti helyiségeit az iskolák, részben a könnyű ipar ós a szövetkezetek foglalták le. A folyosó jobb sarkában levő első teremben Esztergora város és az egyesitett megyék elemi iskolái mutatkoztak be. Az érdekes és tanulságos elemi iskolai csoportot Neményi Károly igazgató-tanító nagy buzgósággal rendezte be a tanorők segítségével. Feltűnést keltett az esztergom városi Deák Ferenc utcai elemi iskola szép famunkáiva', amelyek nagyrészt a városban használt gazdasági eszközök miniatűrjei. Igen tetszett az esztergomi Bottyán-u. leányiskola, a tokod üveggyári állami elemi iskola, a piszkei, a sárisápi, a lábatlani all. elemi iskola kiállítása is. A folyosóra került a süttői, továbbá a tatabányai, tatatóvárosi iskolák kedves gyűjteménye. A második teremben különösen az érseki tanítónőképző ízléses bemutatkozása tetszett. Itt foglalt helyet az érseki tanítóképző ós a főreáliskola, amelynek tanuíói közül különösen Maritsek István VÍI. o. t. tünt fel érdekes vászoncsónakjával, továbbá Mór József ós Tringel szép kézimunkáival. A következő teremben az esztergomi érseki polgári leányiskola ós a tóvárosi polgári leányiskola tűntek fel szép kézimunkáikkal. Á'talában az iskolák Bodnár György királyi tanfelügyelő szakavatott irányítása m-liett nem mindennapi eredményt produkáltak. A folyosó falain érdekes képek függtek ízléses elrendezésben, amelyek tárgyait az iskolák háborús működései nyújtották. Sok nézője akadt az apró gyermekek hábo.ús vonatkozású rajzainak ós vidám megjegyzésekkel méltányolták a kis emberek munkáját. A lépcsőháztól balra eső teremben Hercegh G. Lajos árúmintavására rendezkedett el, ahol különösen a jó ós olcsó utazótáskák ós a finom turisztikai cikkek váltották ki a közönség elismerését a cég iránt. A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Termelő és Értékesítő Szövetkezete a cég vegyészeti termékeit mutatta be ízléses elrendezésben. A sokféle pipere, mosó-szappanod, kozmetikai cikkek, szájvizek, valamint kékitők ós cipőkrémek tanúságot tesznek ennek a gyárnak teljesítő képességeiről. A közönség nagy érdeklődést mutatott minden egyes cikk iránt, amelyek kiválósága bármely külföldi gyártmánnyal kiállja a versenyt. Ugyanebben a teremben volt Csákváry Mihály hentesáru kiállítása is, amelynek gusztusos, étvágygerjesztő anyaga ós elrendezése megállította az arra haladó nézőközönséget. Csákvárynak különben Hév viz- u. 2 a. van a fő-, Kossuth Lajos utca 80 a. a fióküzlete. A Hangya Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet finom likőrmintáival szerepelt a kiállításon, amelyek mindegyike kellemes zamatjával ós ízléses kivitelével dicsőségére válik a Hangyagyártásnak. Megkapó vol,t a szövetkezet kiállításában az a nemzeti szalaggal diszitett Nagymagyarország térképe, amelyen a magyarországi Hangya Szövetkezetek ezrei voltak megjelölve a magyar szövetkezeti eszme népszerűségének ós életrevalóságának bizonyságára. Dóczy Ferenc sütő jó ós egészséges péksüteményei is itt szolgáltak a kö zönség ízlésének kielégítésére. Az utolsó teremben a kisipar egykét ága ós az iparostanonciskola nyert elhelyezést. Itt Bárdos József ipariskolai igazgató fáradozott a kiállítás sikeréért. E teremben valósággal feltűnést keltett néhány iparosmester és iparostanuló remekbe készült munkájával. Töldezsán Ferenc, Kopányi Imre ós Traub György asztalosok gyönyörű berakásos asztalkáiban sokan gyönyörködtek. Fülöp Sándor szücsme.ster szép sapkáival, Krátky József cipész remek cipőivel, Csányi Ferenc mézes-bábos gyönyörű mézeskalácsával, Stric Lajos pedig egy szép szalonkabáttal szerepelt. Elismeréssel nyilatkoztak sokan Nedbalek Emil műszerész kiállított találmányairól is. Piszkéről szép kőfaragó muukát küldtek be a kiállításra. Sok szemlélője akadt Széli János ós Csernó L*jos fiatal mechanikusok művnek, egy szép rádiókészüléknek. A folyosó e részén is volt látnivaló. Itt voltak felaggatva Dittler Ferenc épitész érdekes tervrajzai iskolák, falusi házak stb. számára. Itt helyezkedett el továbbá Oltósy Pál és fiai esztergomi botgyáros speciális ós országszerte ismert botárúival, az István Téglagyár rt. betonárú, tégla, cserépgyártmáuyaival, továbbá a Hercegprimási és Eggenhoffer-fóle Egyesült Téglagyárak rt. is, amely különösen tűzálló főzőedényeivel tűnt ki. A vármegyeháza nagytermében. A vármegyeháza nagyterméban, ahol az egészségügy ós a vele összefüggésbe hozható cégek kiállításai foglaltak helyet, sétánkat megkezdve legelőbb az Igmándi keserűvíz ásványvizes üvegei állítanak meg. Az ismert gyógyvíz forrása a velünk közgazdaságilag egyesitett Komárom vármegye területén van s innen szállítják a világ minden részébe. Mellette Vörös József fűszer és csemegekereskedésénok ízlésesen rendezett gazdag tárlatát szemlélhetjük. A Vörös-üzlet Esztergomban már fogalommá vált, ha finom, ízléses csemegeárút, vagy a legkülönfélébb fűszerárúkat óhajtja valaki beszerezni. A legfinomabb borok, likőrök mellett a pompás felvágottak, a kitűnő cukorkák szinte megszámlálhatatlan különfólesóge, a legelső csokoládé gyártmányok tarka papirköntöse nemcsak az ízlés, hanem az egészség szolgálatában is áll, mert miudig a legfrissebb árú a legkitűnőbb minőségben áll a közönség rendelkezésére. Á cágst nemrégiben a biboros-hercegprimás udvari szállítói cimmel tüntette ki ós látogatásakor melegen gratulált.Kovancsek Jenőnek, az üzlet jelenlegi tulajdonosának a szép és kívánatos látnivalók pompás elrendezéséért. Az egyesült izzólámpa és villamossági R.-T. és Tokodi üveggyár tárlata előtt percekig hangtalanul áll a szemlélő. Művészi metszett üvegvázáinak változatos sokfélesége és tetszetős technikai kivitele már számos elismerést aratott a legmagasabb körökben is. A poharak, hízi üvegneműek, szervizek, valamint a gyár összes árúi a legkitűnőbb minőségűek, amit ennek keresettségük is bizonyít. Eggenhofer Jenő gyárigazgató praktikus érzékét dicséri, hogy a szebbnél-szebb üvegcsodák mellé még rádiót is szereltetett, melynek egyik legfontosabb alkatrésze, a lámpa is a cég gyártási körébe tartozik. Schrank Béla és Ödön m, kir. udvari szállítók likörgyára országszerte ismert likőrgyártmányaiból állított ki hatalmas kollekciót egy csinos szekrényben, fí cég az Esztergom névnek még eddig mindig elismerést, megbecsülést szerzett kitűnő gyártmányaival. A városi Szent István gyógyszertár régi gyógyszerészeti tárgyait állította ki mintegy illusztrálva, hogy egyik legrégibb üzlete e városnak. A dorogi bányakórház képekben mutatja be vármegyénk legújabb ós a modern egészségügy minden technikai felkészültségével felszerelt kórházát. Az Esztergomi Takarékpénztár R.-T. artézi forrásvíz vállalata hatalmas tornyot rakatott a közkedveltségnek örvendő Szent István ásványvíz ós gyümölcsviz üvegekből. Az üvegek praktikus volta mellett tartalmuk megbízhatóságát Walter Béla gyógyszerész szakképzettsége garantálja. Schottola Ernő budapesti gyáros gyermektápszer különlegességeinek gazdag tárlata mellett elhaladva az Országos Stefánia Szövetség 23. sz. Anya- és Csecsemővédelmi intézetének a terem nagyrószót elfoglaló kiállításánál hoszszabban kell időznünk, hogy mindenről hű képünk legyen, amit ez a minden pártolásra, támogatásra méltó intézménynek helyi vezetősége a jövő nemzedókegószsóges felnevelése tekintetében velünk megismertetni kivan. A képek, apró modellek, fényképek, alakok nagy sokasága tanította ki a szemlélőt a csecsemőkkel való helyes ós ésszerű bánásmódra. Kü lön említést órde mel nek az esztergomi egyesitett Kolos- és Simor kórházak érdekfeszítő látványosságai, tervei, emlékei szakszerű ós bő magyarázatokkal. Történelmi értékű darabja e tárlatnak a világhírű Semmelweis eredeti levele, amelynek kiséretóben a gyermekágyi lázról irt művét megküldte az Akadémiának. A nagybecsű ereklye Dr. Gönczy Béla egészségügyi főtanácsos tulajdona. A kórházi látnivalók mellett a Rottár Gyógyáru R.-T. nyújt felvilágosítást Írásban ós természetben az összes droguaszerekről, amelyeknek elsőrangú minősége a cégnek hírnevét tartósan megalapozta. A cég különlegessége a Wies, badeni gyógy inhalátor, amelynek magyarországi főlerakata Esztergomban van a Rottár Gyógyáru Rt.-nál. A Kerschbaummayer-féle gyógyszertár érdekes régiségei, könyvei mellett az esztergomi m. kir. tiszti üdülőtelep és gyógyfürdő egész csomó érdekes dolgot állított ki. Ezek közül mindenki gyönyörködik a telep miniatűr modelljén, amelynek szépsége és pontossága meglepő. Igen praktikus dr. Zvarinyi Andor ezredes-jrvos, telepvezető egybeállításában az Esztergora nevezetességeinek és kiránduló helyeinek összeírását tartalmazó kézírásos, térképekkel is illusztrált könyv a gyógyfürdő vendégei részére Heischmann Férem és Fia Rt. n agy üvegszekrényben a cég szappangyártmányainak gazdag kollekcióját állította ki. A jóságokról ismert legkülönfélébb szappanfajokból Esztergomnak nagy kivitele van s a cég nev ót az or-