ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-08-12 / 62. szám
ESZT RGOM Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajosutca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Merre fog menni a villamos' vasút Esztergomnál? A Hisdunán két hidat is kell épiteni a vasút számára Az esztergomi villamosvasút már nem utópia többé, sőt a vonatkozó tervek végre a kivitel közvetlen stádiumába jutottak. A Visegrád—szentendrei vonalat a közeli napokban üzembe is helyezik, Visegrádtól—Dömösig pedig már készen vannak az alapépítmények. Ma reggel pedig már Esziergomoál is feltűntek a vasútépítő részvénytársaság emberei mórőrúdakkal, ho&y az építendő villamosvasút útját kimérjék. Alkalmunk volt értesülést szerezni arról az érdekes és különösen az esztergomiakat érdeklő körülményről, hogy a villamosvasút Esztergomnál merre fog haladni. Komoly tervek szerint a dunaparton a vágóhíd felé fog lejönni a vasút, azután a primási palota alatt elhaladva a nagydunapartra megy át. Itt természetesen egy uj hidat kell épiteni a Kisdunán, mert a primáspalota alatti vashid nem alkalmas a vasút számára, amenuyiben nehéz teherszállítás számára is berendezik. A hidon át a nagydunaparton a hajóállomások mellett halad el a vasút, majd a Kutyaszorítónál átvágva egy másik építendő kisdünai hidon át a szérűk alatt a vasúti 1 öltésbe torkollik. Először a Csernoch János úton keresztül akartak jönni, de ezt a tervet elejtették, mert igy a hirtelen kerülővel nehezen tudott volna megküzdeni a haladó villamos. A vasút létesítői nagy reményeket fűznek művükhöz, különösen akkor, ha az esztergomi vasútvonal villamosítása esetén itt Esztergom, Dömös, Visegrád Budapest ós Gödöllő között egy nagy villamos körvasút keletkezne. Időjárási jelentések Ilyen cim alatt lapunk hasábjain egy uj rovatot nyitunk, melyben városunk főbb időjárási napi aditait fogjuk közölni. Az adatokat a m. kir. erdőgazdasági szakiskola időjárási észlelő állomásától kapjuk, amely megfigyeléseit naponta háromszor ós pedig reggel hót, délután kettő és este 9 órakor végzi. Az adatfelvétel kiterjed minden egyes esetben a légnyomás, a lóghőmórsók, a légköri páratartalom, a napi legmagasabb ós legalacsonyabb hömérsók, a felhőzet, a szélerő és szélirány, a csapadék-mennyiség, a talajhőmórsók és a különleges légköri tünemények (villámlás, villongás, köd, szivárvány, légköri füst, hold- és napudvar) megfigyelésére és adatszerinti feljegyzésére. A légnyomás adatait és a csapadók magasságát milliméterekben, a hőmérsékleti adatokat Celsius-fokokban mérjük, a felhőzetet és a szólerősséget 1— 12-ig terjedő fokozattal jelöljük. A szél iránya azt jelenti, hogy honnan fúj a szól. Az égtáj jelzésére a nemzetközi jeleket kell megtartsuk és pedig az Északot a Nord szó N, a Keletet m Est szó E, a Delet a Süd szó S, a Nyugatot a West szó W kezdőbetűjével, mint rövidített jellel kell megnevezzük. A szólerősséget a szélirány betűje mellé lent odajegyzett kis szam jelzi, pl. N 5 , ötös erősségű északi szél. A közbeeső égtájakat a főógtájak kezdőbetűinek összetételével jelöljük, pl. NW ==s északnyugat és igy tovább. Az észlelő állomást a szakiskola egyik tanára, Tóber Samu m. kir. főerdőmórnök vezeti. Tekintettel arra, hogy az időjárási adatok ismerete elsősorban a ga'^daközönségre, de másfelől minden művelt polgárra nézve is közérdekű dolog, azért úgy véljük, hogy ezen uj rovatunkkal nemcsak a hazai időjárási tudománynak, de egész olvasóközönségünknek is hasznos szolgálatot teszünk. A várható idő jóslatait a helyi adatokon felül az Országos Meteoro'ogiai Intézet sürgönyei alapján fogjuk jelezni. A szakiskola bőséges adatgyűjteményéből, mi helyszűke miatt csak a legjellegzetesebbet, vagyis a délit közö'jük. Csapadékoknál a mennyiség mindig az előző nap déli, esti ós a keltkép megjelölt nap reggelén mórt csapadék együttes összegét jelzi. Ezeket az adatokat sürgönyzi a szakiskola a földmivelé.-i minisztérium vízrajzi osztályába is, az árvizvMelmi szolgálat érdekében. Esztergom megyében 15 mi a legjobb fold Az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentéséből Az Országos Mezőgazdasági Kamara időnkónt. jelentéseket ad ki az ország mezőgazdasági helyzetéről. Moíit tették közzé a második jelentést, melyben többek kö/ött a bérletek kérdésével is foglalkoznak. A kamara megállapítása s'.érint az uj bérletek bére 25—30 szá/alókkal csökkent. A földárak is állandó sülyedóst mu atnak. Eladó föd van miudenütt e!ég, csak kereslet nincs. Sok gazda igyekeznék terheitől néhány hold föld eladása révén megszabadulni, de r;em akad vevő, mert nincs pénz. Fejér megyében 5—6 millióért már jó földet kínálnak, Esztergom megyében 15 millió a legjobb föld. A hitelakciók jó hatással voltak, csak a visszafizetés okoz gondot a gazdáknak Ez ugyanis egyszerre fizetendő vissza s igy a gazdák terményeik idő előtti eladására lesznek kényszerítve, amit a spekuláció ki fog használni. Nagyobb a baj azonban ott, ahová a hitelakcióból nem jutott. A kamara szerint a vidéki pénzintézetek alaposan kihasználják a gazdák megszorult helyzetét, mert mig a betétekért a legjobb esetben is 12—14 százalók kamatot adnak, addig kö'csöoök után a legjobb esetben 20—30 százalék kamatot szed' nek. Az állattenyésztés határozott fellendülése észlelhető. Az aratással egykét eset kivételével nem volt baj. A Az Esztergom—visegrádi villamosvasút Vácot és az egész csonkaországot is elevenen érdekli Vác dunai hid építésével bele akarja kapcsolni a gödöllői—váci villamost Az „Esztergom" aug. 2-i számában vezetőcikket irt Bleszl Ferenc kincstári főtanácsos, takarékpénztári elnökigazgató „Dunaparti villamos vasút városunkig" cimmel, amelyben azt irta, hogy — megbízható hirek szerint — most már nemcsak a régebben tervezett ós Visegrádig terjedő villamos vasutszakasz, hanem a Szentendrétől Esztergomig nyú'ó villamos vasút megvalósítása ügyében is komoly munkálatok folynak. A cikk országos érdeklődóst keltett és mint a legközelebbről érdekelt szomszédos vidék egyik sajtóorgánuma, a „Váci Keresztény Újság", így ír Bleszl Ferenc cikkével kapcsolatban : „Komoly formában felvetődött ismét az a régi békebeli terv, hogy Budapest—Visegrád és Esztergom között közvetlen kapcsolat létesíttessék. A Duna partján tervezett eme villamos vasútnak a jelentősége óriási s amint tudjuk, Szentendrétől Visegrádig terjedő alapépítménye állami inségmunkával el is készült. Vácot s a szigetséget, de a csonkaországot is elevenen érdekli ez a vasút, amely szerepét csak úgy töltheti be teljesen, ha ebbe a vasútvonalba belevezetik a váci—gödöllői villamosvasutat egy váci dunai hid fölépítésével. Nagy, merész, költséges terv. Le fogják inteni mint olyant, amely kivihetetlen, mert nincs rá pénz. Pedig erre keil lennie pénznek, aminthogy szükség van a mindennapi kenyérre. Csak munkabérek helyi viszonyok szerint változnak, általában nagyon nagy eltérést mutatnak, mert a napszámbérek 15—60.000 korona között mozognak. A dunai fürdésnek ismét egy áldozata van Langer József 23 éves legény, aki Tóth Pál Ferenc esztergomi gazdálkodónál szolgált, vasárnap délután a szérűknél fürdós közben a Dunába fult. Ime ismét egy szomorú eset, hogy a tiltott helyen való fürdőzéstől elrettentse a közönséget. az iparosokhoz és kereskedőkhöz! A győri kereskedelmi és iparkamara folyó hó 23.-án társaskirándulást rendez Sopronba az iparkiállitás megtekintése végett. Kedvezményes utazásra ós a kiállítás megtekintésére jogosító igazolványok 35.000 koronáért az ipartestület útján szerezhetők be. igy tudjuk belekapcsolni valójában a kultúrába, az országnak szellemi ós gazdasági vérkeringésébe a szigetet s csak igy tudjuk megvédeni ezt a csonka országot itt, amely ellenségeinek teljesen ki van szolgáltatva. Az esztergomi—párkányi, magyar— cseh dunai-hid után, az első magyar hid Budapestnél, a fővárosnál van. Világos, hogy Vácnal, szemben a tahitótfalui kisdunai hiddai kell megépíteni a trianoni határon innen az első dunai magyar hidat, hogy összekössük a két, illetve majd három vasúti vonalat, Gödöllő—Vác (Tahitótfalu), hogy vasutat vigyünk a szentendrei szigetre s hogy meg tudjuk védeni ha kell, ezt a maradék hazát I Egyszer már volt arról szó, hogy a kelenföldi összekötő hid leszerelt felét Vácon helyezzék el. A leszerelés megtörtént, vájjon felhasználták-e másutt ? Ha nem, üssük a vasat, hogy idekerüljön. Da ha igy nem, ha egész uj anyagból is, előbb-utóbb meg kell Vácon épiteni a hidat, még pedig országos költségen, mert a váci dunai hid felépítése elsőrendű, országos érdek." i-mim rm«rii li'iiwrirrgnTrni-iiTririr^r*^' Dorog villanyérdekeltsége Vácon túl is terjeszkedni óhajt!? Váci hir szerint Alsó- és Felsőgőd villamos világítást szeretnének s ebből a célból Váccal is tárgyaltak, miután az újpesti Phöbusz ajánlatát drágálották. Vác is készíttetett költségvetési előirányzatot, amelyet szintén sokainak. A tárgyaláson, amelyen Alsó- és Felsőgödön kivül Szöd is képviseltette magát, az a gondolat érlelődött meg, hogy legolcsóbb volna a kettő közül a harmadik, Dorog, amely bizonyára szivesen terjeszkedne idáig, ha nem állana útját Vác. Dorog olcsó árama kihasználhatlan, ezért nem lehetetlen, hogy Vác is olcsóbban kaphatná az áramot, ha Dorogtól venné, mint ahogy most előállítja. A tárgyalás azzal végződött, hogy belevonják magát Dorogot is az eszmecserébe.