ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-08-09 / 61. szám
1925. augusztus 9. ESZTERGOM 3 gyermeklélek alapos ismerői, a Gárdonyi Géza irodalmi társaságban tömörült tanitó-irók irják. Mesék, tanulságos történetek, ismeretterjesztő közlemények, versek, fejtörők, szép képek váltakoznak oldalain. Ajánljuk a szülők figyelmébe. Előfizetési ára egész évre 80.000 K, félévre 45.000 K, negyedévre 25.000 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VI. Nagymező-u. 3. Kondrád Ilona és Sármássy Miklós hétfőn búcsúznak Lengyel Menyhért világhirű vígjátékában az Antóniában. A kis Bözsike vágya. Egy szegedi úriasszonynak van egy Bözsike nevű 4 óves kis leánykája. Bözsike aranyos jószág. Száz meg száz gyermekadoma kering róla a családban. Mult héten volt a születésnapja. Előzőleg megkérdezte a mamája, hogy mit szeretne születésnapjára. A csöppség nagyon bús arcot vágott s mondta: Te azt úgy sem adhatod meg nekem. — Olyan teljesíthetetlen vágyaid vannak ? — Bizony. Azt szeretném, hogy már a Magyar Úriasszonyok Közlönyét, a Gazdasszonyok Lapját olvasni tudjam. Nagy derültség követte ezt a kijelentésót. Bözsike vágyának pedig az a magyarázata, hogy a háznál nem merülhet fel kérdés, melyre nem az lenne a válasz : nézzük meg a Magyar Úriasszonyok Közlönyét, a Gazdasszonyok Lapját. Akármilyen háztartási, konyhai vagy befőzési, kertészeti, orvosi, kozmetikai, divat, vagy kézimunka, valamint színházi dilemmát is megold a magyar úrinők e megbízható . tanácsadója. Bözsike a Magyar Úriasszonyok Közlönyéről, a Gazdaszszonyok Lapjáról annyi dicséretet hall, hogy igazán nem lehet tőle rossz néven venni, hogy egy pár évvel idősebb szeretne lenni. A Magyar Úriasszonyok Közlönye, a Gazdasszonyok Lapja haonta háromszor .jelenik meg diszesen illusztrált füzetben. Előfizetési ára egy félévre 100.000 K. Kérjen mutatványszámot. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : Budapest, V. Sólyom-u. 16. I. 10. Arkossy Vilmos az ország him színművész, a vidéki szinészet nesztora Szigligeti gvönyörű irodalmi becsű népzinmüvót, A cigányt választotta búcsúfelléptéül kedden. Táncvizsga. Kreutz Gyula főváros tánctanár tanítványaival 1925. auguszus 9.-én (vasárnap) a Kaszinó nagyermóben táncvizssgát rendez, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja. Győrnek-csoport táncvizsgája kezdete d. u. órakor. Felnőttek tánc vizsgája este 3 órakor. Az arab szerelem és Három lyukas tallér, két nagy világsláger, a Fürdő Park-Mozgó szombat ós vasárnapi müorán. Barbárra la Marr és Johu Gilbert művészies szerepléséve). Az arab szerelem egy afrikai kaland, mely a kelet minden bubáját, tüzesvérű arabainak forró szerelmeit ós borzalmas iegyetlenségeit tárja elénk. Ugyanakkor íarül műsorra Tom Mix az egész világ Utal megcsodált cow-boy bravurlovas zenzációs filmje, A három lyukas tallér 5 felvonásban. Szerdán a Mindlalálig, Sessue Hayakawa a Csata ;imü film felejthetetlen-japán szereplőének legújabb attrakciója, melyet az Aki utoljára nevet c. amerikai vígatok előz meg. Legközelebb jön a Sáadame Julie szalonja, párisi életkép 3 fejezetben, az idény legszenzációsabb ihn je. Érdekes intimitásokat közöl auguszus l.-i számában a „Magyar Család" járdonyi Gézáról fiának, Gárdonyi Józsefnek tollából. A tartalmas havi képes folyóirat e szamába értékes cikkeiét ós elbeszéléseket írtak még : Somlay Károly, Cserépvári Lajos, Romhányi Sándor, Nómethy Béla, Móra István, Cóth Kálmán, Kíobusiczky Kálmán, Sozma Imre és mások. A tiszta levegőjű Gárdonyi'szellemét lehelő folyóirat slöfizetői ingyen mellékletül kapják még i .„Holland-Magyar Szemlé"-t is fóliv -erjedelemben. Előfizetési ára egész évre iO.000 K, félévre 35.000 K, negyévre Í0.000 K. Szerkesztőség ós kiadóhivaal: Budapest, VI. Nagymező-utca 3. A Nemzet augusztus 1-ei száma rendkívül érdekes ós értékes tartalmánál fogva irodalmi eseményt jelent. Megtaláljuk hasábjain irodalmunk régi, hírneves nagyságainak neveit, valamint az új magyar irodalom nagy tehetségeinek nagyratörő egyéniségeit. A „Nemzet" megvásárolta a Gárdonyi-hagyatékból a hatalmas irónak „Kurtán Mihály" cimű dolgozatát. Rákosi Jenő „A mi mindennapi kenyerünk" cimű dolgozata, Herczeg Ferenc „Egy lövés" cimű elbeszélése ós Prohászka O tokár „Igy éljetek" cimű gyönyöiű munkája. Lőrinczy György, Pintér Jenő, Porzsolt Kálmán, Rexa Dezső, Hangay Sándor, Szegedy László, Nyári Andor, Vályi Nagy Géza, Somlay Károly, Laky Imre, dr. Dömötör Mihály, Zajti Ferenc, Leidenforst Gyula, Ündi Imre, Németh Jenő, Remsey György, Koruay István, György Lajos, Fábián Ernő, Mók Ferencnó, Polgár Géza stb. írtak. A „Nemzet" legújabb számában. E'őfizetési ára félévre 300.000 korona. Kiadóhivatal : Budapest, VIII. Szentkirályi utca 23. Kapható az összes pályaudvarokon ós bódékban. Mutatványszámot a kiadóhivatal küld. Mi legyen ebédre ? Paradicsomleves csirkeaprólókkal, vajgaluskával, rántott csirke rakottburgonyaval, uborkasaláta tejfelesen, krómtorta, gyümölcs. A jó borocska mellé pedig Szent István ásványviz: Kik volnának azok a uemesszivű adakozók, akik adnának egy teljesen árva, szegény, jólelkületű tanítójelöltnek heti egy-egy napi kosztot. Kérem címüket a Rottár-féle drogériában leadni sziveskedjenek. A Mese strandfürdő egész nap a közönség rendelkezésére áll. A Kisdunán állandó csónakátkelés biztosítva. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik forrón szeretett férjem, illetve édesapánk elhunyta alkalmából mélységes gyászunkat részvétükkel enyhiteni szívesek voltak, fogadják ezúton hálás köszönetünket. Tát, 1924. augusztus hó. Eggenhofer család. SPORT. Az EMTE a Fővárosi Testedzők I. csapatával küzd ma délután. A Kö'.ópmayyarországi válogatott indokolatlan lemondása folytán az utolsó percekben nagy áldozatok árán sikerült az EMTE vezetőségének lekötni f. hó 9.-re egy barátságos football mérkőzésre a legszebb stílust és legfinomabb játékot játszó Fővárosi Testedzők Köre komplett I. csapatát. A mérkőzés fél 5 órakor kezdődik^ Az Esztergomi Munkás Tesedző Egyesület vasárnap este tartja nyári mulatságát a Duna-Kioszkban. A mulatságon, amely igen sikerültnek Ígérkezik, sok szép értékes nyereményt sorsolnak ki. Külön meghívók nem lesznek kibocsájtva. Egyik Másik: Egyik Másik Egyik Másik Egyik Másik Egyik Másik Egyik Másik Egyik Másik S Polgár... ? (ah, a szivem remeg... (fitymálva). Fiatal... nincs férfitkorba' ...! Talán Jávor... ? Hát.. . ámbátor ez ur bátor, sőt néhanapján merész, mégis, — véle mit sem érsz, mert fából van, — Jávorfából! Vagy tán Szántót kedveli... ? Ugyan! — Nyalókát neki ! Dorner, — avagy Ernyei, — Árkosi, — Medgyesi tán... ? Jaj, papám, — nagypapám, — dédpapám és ükpapám . . . ! : Na, — s a többi deli legény. . . ? Blmondom én, — el biaony én: Tóth: keze-lába csupa drót, Patai: tán lódoktor vó't, Kovács: vasát rosszul veri, csak nem sziporkázik neki! És Királynak, — mi hibája? Szép kis Király ! Soha nincsen egy elárvult koronája ! (még mindig hitetlenkedik) Hm... hát... szóval, — egy se [tetszik ? Szive egyért sem melegszik? (nem birja tovább hazugsággal, sirva fakad). Hazugság volt... jaj... ne [higyje! Hisz épp ez a tragédiám: szerelmes vagyok én — mindbe! Sün. Heti műsor Szombat, vasárnap. Pintyőke operettújdonság ! Itt először ! Vasárnap d. u. félhely árak kat Dolly. Helyárak : 15, 12, 9, 6 és 4 ezer K. Hétfőn: Kondrát Ilona és Sármássy Miklós búcsúfellépte Antónia. Kedd: Arkossy Vilmos búcsúfellépte Cigány. Szerda: Szegedy Lujza és Vadnay Andor vendógf el léptével Polgár Ferenc búcsúfel lép te Nótás kapitány. Csütörtök: Szegedy Lujza vendégfelléptével Földes Erzsi és Réthy Rózsi búcsúfellépte Katona dolog. Tarka sorok. Májusi eső után. Két zsidó beszélget : — Nagyszerű eső esett, most minden kijön a földből. — Isten őrizz ! — Miért? — Három feleségem van a föld alatt. Forditott arány. — A gyümölcs forditott arányban ál) az árával. — Hogy-hogy? — A gyümölcsöt leverik, az árát felverik. Rossz szokás. Pistike mamája érdeklődik az iskolában, hogy hogyan tanul a fiacskája ? A tanitó panaszkodik, hogy a fiú nem nagyon szorgalmas, magától sohse jelentkezik a felelésre. — De Pistike, — mondja otthon a mamája — hát miért nem jelentkezel soha ? — Azért, mama, mert ha az ember felemeli az ujját, mindig muszáj valamit tudni. Még egyszer olyan jól ízlik az Ön kávéja, ha Ön a tiszta, ízletes „Franck" kávépótlékot használja. Ügyeljen bevásárlásaicát gyári védjegyünkre, a „kávédarálódra Fürdő Park-Mozgó Szombat-vasárnap, augusztus hó 8—9. : Két nagy világsláger! Am arab szerelem Afrikai kaland 5 fejezetben. Három lyukas tallér [Izgalmas cow-boy történet 5 felv. Szerdán, augusztus 12.-én: Mindhalálig (A hűség dala) Világattrakció 7 felv. Aki utoljára nevet Amerikai vígjáték 6 felvonásban. Előadások kezdete este pont fél 9 órakor. Rossz idő esetén a Kultur-mozgó helyiségében este 9 órakor. Szatyrok, piaci táskák, kézimunkaés uzsonnakosárkák, töriilközokosarak kaphatók jó minőségben, tartós, finom kiállításban, olcsón az Ipari Noegjlethen, Esztergomban Német-utca 22/a. szám alatt 9034/925. pm. sz. Hirdetmény az 1925. évi közmunkaösszeirásról. A vármegyei szabályrendelet értelmében az 1926. évre készített közmunkac"sszeirás a városi adóhivatalban közszemlére vän kitéve, f. óvi augusztus hó 15.-ig az érdekeltek bejelenthetik, hogy a kivetendő közmunkát egészben megváltani akarják. Esztergom, 1925. július 20. Dr. Antóny s. k. polgármester. SZIMHÁZ. Két ifjú hölgy beszélget: Egyik: Melyik tetszik, édesem ? Másik: Egyikük sem. Nem, nem, nem! Egyik : (hinetetlenül). De hiszen ez lehetetlen ! Másik: Pedig úgy van ! Egy sem ! Egy sem ! Egyik : A szép hangit kedves Máté. .. ! Másik: Eh, — cukrosvíz, — limonád ! Egyik : Sármássy, — a snajdig gyerek .. . ? Másik: Monoklit hord, — s nagy az orra! O O O O O O o O O O O O ooooooooooo oo< oo o o OOOOOOOOOOO üitíluő fafdinnye! Görög, sárga, hevesi, Msirsovszky cukordinnyében, Ananász, Presco, kacsártka, Togo és kantalup-fajok állandóan kaphatók jégbehűtve is. A sátorkopusztai gazgaságnak HAlIFflJkJV* Ii AJ ON gyümölcs-, zöldség- és főzelékfélék kereskedése. 8 O 8 8 O Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja.