ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-07-29 / 58. szám
képviselő s a város több előkelősége. 40 óvi lankadatlan munka után búcsúzott és vonult nyugalomba Nagy Pál, aki a magyar vasutasság követendő mintaképe volt. Az esztergomi fűtőházat oly kiváló szaktudással vezette, hogy|feljebbvalói példaképül állították e minta fűtőházat más fűtőház-főnökségek elé. Személyzete érdekét is a szivén viselte s örömükben, bánatukban egyaránt osztozott. A búcsúünnepéiy este fél 9 órakor a „Magyar Hiszeke gy"-gyel kezdődött, majd Horvát Magduska köszöntötte fel a búcsúzó főnök nejét, Skrabák Erzsike pedig Dorsch Györgynét, az új főnök nejét üdvözölte s mindkettőjüknek egy-egy fehér s piros rózsákból műizléssel kötött csokrot nyújtottak át. Ezen felköszöntőket Horváth Sándor főmozdonyvezető szívből fakadó búcsúbeszéde követte, amely a könnyekig meghatotta a távozó főnököt s végül egy fekete ébenfából, készült, ezüst fogantyús sétapálcát nyújtott át emlékül az összes fűtőházi személyzet, nevében. Ezután Mátéffy Viktor prépost-plébános nemzetgyűlési képviselő őszinte érzésektől áthatott beszében ünnepelte a búcsúzót, amelyre Nagy Pál meghatottan válaszolt. Horváth István felügyelő, vontatási osztályfőnök-helyettes elismeréssel nyilatkozott az ünnepelt főnök működéséről, majd Dorsch György új fűtőházi főnök mondott programmbeszódét, amelyben kérte a személyzet bizalmát, szeretetét s a reája bizott munkában való támogatását. ígéretet tett arra nézve, hogy a személyzetet tőle telhetőleg mindenkor és mindenben megértéssel ós karöltve támogatni fogja, hogy a távozó főnöknek méltó utódja legyen. Számos jelenlévő emelte még ki a búcsúzót szeretettől sugárzó beszédben, akik közül Bóra Gyula Westing-oktató mozdony-felvigyázó ismertette annak az intézménynek a foutosságát s értékét, amelynek ólén a búcsúzó, hosszú 40 óvi szolgálata alatt 23 éven át vezetői, illetőleg főnöki megbízatásban működött, A vacsora végeztével a fiatalság cigányzeneszó mellett táncra perdült. Mi a magunk részéről is kívánjuk a 40 évi szorgalmas ós odaadó munka után nyugalomba vonuló főnöknek, hogy ajándékozza meg Őt a Gondviselés oly megelégedéssel ós boldogsággal, mint ami-, lyent egy kiváló magyar vasutas nyugdíjas korára megérdemel. HÍREK Vízivárosi búcsú. Szent Ignácot követő vasárnap, augusztus 2.-án lesz a vízivárosi plébániatemplom búcsúja ünnepélyesen a következő istentiszteleti sorrendben megtartva: reggel 8 órakor Szentséges mise, 10 órakor ünnepi beszéd, l \ 2 Xl órakor nagymise segédlettel, délután 4 órakor litánia. Csütörtökön Szent Ignác előestéjén délután 6 órakor litánia. Pénteken Szent Ignác napján reggel ^8 órakor nagymise, délután 6 órakor vizszentelés Szent Ignác rítusa szerint, utána litánia. Személyi hírek. Dr. Berényi Zsigmond városi tiszti főorvos visszaérkezett szabadságáról és hivatalát újból átvette. — Dr. Karikó Imre, a győri kereskedelmi és iparkamara népszerű titkára szabadságáról megérkezett és igy f. hó 27,-ótől szivesen áll az érdekelt kamarakerületi kereskedők és iparosok rendelkezésére. Az esztergomi kiállítás ügyében f. hó 29.-én d. u. 5 órakor értekezlet lesz a városháza nagytermében. A kiállításról szóló részletesebb tudnivalókat lapunk legközelebbi számában kezdjük közölni. Tüzjelzési szirénát próbálnak a tűzőr e ógnóí ós amint hallatszik, éles és feltűnő hangjával alkalmasabb is a lakosság figyelmének felhívására, mint a mozsárlövés. A város ilyent kivan beszerezni. Valóságos háború volt a strázsahegyi lőtéren szombaton, amikor a ludovikáI sok tartottak nagyszabású gyakorlatokat. Esztergom még mindig nélkülözi a szerződóst, amely a katonaság részéről bizonyos anyagi előnyhöz juttatná a várost a legelőterület használatáért. Pedig már ugyancsak úgy használják, akár békeidőben. Szerdán Hattyulovag több mint 300szor került szinre Budapesten. A vasárnapi nagy evezős verseny, amelyről már megemlékeztünk, kedvezőtlen idő esetén is meg lesz tartva. Kezdete délután fél 5 órakor. A verseny iránt országszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. Csütörtökön Dolly! Dolly! Dolly ! Dolly ! Dolly ! Dolly ! Kereskedők és iparosok figyelmébe. Az Ausztriába utazni kivánó kereskedők, gyárosok és iparosok felvilágosítása céljából közöljük olvasóinkkal ,hogy az ausztriai követség intézkedése folytán a győri kereskedelmi és iparkamara csak az esetben tud osztrák vízumot adni a Ausztriába utazó kereskedőknek, iparosoknak vagy családtagjainknak ós ületi megbízottjaiknak, ha ezen minőségük az útlevélben külön fel van tüntetve, az útlevelet tehát nem háztartásbeli jelzéssel, hanem kereskedő neje stb. jelzéssel kell kiállíttatni, mert egyébként ausztriai vízumot csakis a budapesti osztrák követségnél lehet beszerezni. Műsorváltozás. A legnagyobb operett siker, Dolly csak csütörtökön kerül előadásra a Kert Színházban szerda helyett. Mennyi házbért kell fizetni augusztus 1-ón? Az augusztusi lakbérnegyedet illetően Bud János pénzügyminiszter úgy rendelkezett, hogy annak fizetésénél a 14.500-as szorzószám legyen az irányadó. De nemcsak ez jelent nagy megkönnyebbülést a bérlőkre, hanem az is, hogy a pénzügyminiszter a kincstári részesedóst aug. 1-től véglegesen a felére, vagyis a tiszta lakbér 25 százaléka helyett a bór 12 és fél százalékára szállította le. A szorzószám és a kincstári részesedés százalékának leszállításával az augusztus elsején fizetendő összeg nem lesz nagyobb, mint a májusi, bár az 1917. november 1-iki bérnek az előző negyedben 25, augusztusban pedig 30 százalékát fizetjük. Az emelkedést azonban a csökkenés csaknem teljesen kiegyenlíti. Az 1917. évi november 1-én fizetett lakbér minden 100 K-ja után május hó elsején mindenki 624.750 K-t fizetett; augusztus elsején az 1917. november 1-i bér minden 100 K-ja után járó összeg 570.575 K. A háztulajdonosok sem szenvednek kárt, amennyiben a májusi 425,000 koronával szemben százkoronánkint 435.000-et kapnak. Csütörtökön mindenki mulatni fog a Dollyn a Kert Szinházban. Ingyen készítik el ruháját, ingyen adják a hozzávalót és még egy zsák dupla grizes nulla lisztet is kap augusztus 9.-én este 9 órakor a Duna kioszkban. Dolly még a Nótás kapitánynál is mulatságosabb. SZÍNHÁZ. Heti műsor: Szerdán: Hattyulovag. Operett újdonság ! Itt először! Csütörtökön: Dolly, Operett újdonság! Itt először ! Péntek: Ki babája vagyok én ! Újdonság ! Itt először ! Tarka sorok. Nem jól olvasta meg. Egyik helybeli, jól ismert drogériába bemegy egy úr és panaszkodva szól : — Kérem, tegnap vettem itt valami biztos hatású bolhaporf, de egy darabbal sem lett kevesebb ebből az állatfajból. — Talán tévedett uraságod a számlálásnál — feleli nyugadtan a droguista. Ijesztő lenne. Két kis fiú áll az utcán és észreveszik, amint egy ló megijed az automobiltól. A kisebbik megkérdi, hogy miért ijedt meg a ló ? — Tudod — mondja a másik, — a lovak megszokták, hogy a kocsi előtt ló legyen ós ha egy kocsit látnak ló nélkül, megijednek. Fogadok, hogy ha te látnál egy nadrágot jönni szembe, amelyikben nincs ember, te is megijednél ! Gazdák figyelmébe! A m. kir. földmivelósügyi miniszter 1925. évi július hó 9.-én kelt 80278J925. X. A. 2. szám alatt kelt rendeletét az alábbiakban ismertetjük : 1. A vármegye (város) területén minden birtokos köteles a folyó óv nyarán az alma-, körte-, kajszinbarack-, cseresznye-, meggy-,, szilva- és őszibarackfáiról a beteg, leperzselt, elpusztult ós zsugorodott levelű ágakat, hajtásokat ós termést eltávolítani ós az okozott sebhelyeket fakátránnyal bekenni. A fáról eltávolított és lehullott részeket gondosan össze kell gyűjteni ós elégetni, vagy mélyen elásni, vagy trágyalébe fojtani, vagy pedig sertésekkel feletetni. A jelen rendeletem végrehajtására nézve az idézett rendeletem 2—6. pontjai irányadók megfelelően azzal a kiegészítéssel, hogy az elrendelt védekezési munkálatok elvégzésére a községi elöljáróság (városi tanács) köteles határidőt kitűzni. Jelen rendeletem kihirdetése alkalmával figyelmeztetni kell az érdekelteket arra is, hogy az almamoly elleni védekezés érdekében kívánatos, hogy a birtokosok fagyjpotból, vagy hat-nyolcrét összehajtott erős papirosból sodrott kötélformát mellmagasságban úgy kössenek az alma-, körte- és kajszinbarackfákra, hogy az a fa derekát kétszer, háromszor körülérje. A kötél alatt letelepedett almakukacokat 10 napi időközben kötelestől le kell szedni, megsemmisíteni ós újabb fogókötelet kikötni. A védekezés tökóletesbitóse céljából esetleges permetezésre s általában a hernyó, vértetű, almamoly elleni védekezésre nézővé részletes útbaigazításért a ra. kir. Állami RoTartani Állomáshoz (Budapest, I. Kitaibel Pál utca 1. sz.), a gyümölcspenósz, varasodás és .bábaszilvára nézve pedig a m. kir. Növényeiét- és Kórtani Állomáshoz (Budapest, II. Debrői-út 15. sz.) kell fordulni. Ugyanott a postai szállítási költségek ós a vételár előzetes beküldésével a védekezésre vonatkozó kiadványok"megrendelhetők. (Rovartani Állomásnál! Útmutató az almamoly irtására. Példányonként 17.000 korona: Növényélet és Kórtani Állomásnál: Gyümölcsfáinknak élősdi gombák által okozott legfontosabb betegségei ós az ellenük való védekezés. Példányonként 6800 kor.) Szépírásn, jó gép- és gyorsíró, intelligens kisasszonyt (esetleg B) listás tanítónőt) keres irodai munkára, valamint a leánytanulók felügyeletére a főreáliskola igazgatósága. Sajátkezűi eg megirt pályázatok fizetési igény megjelölésével személyesen nyújtandók be a hivatalos óra (d. e. 10—11) alatt, amikor a munkakörre felvilágosítás is kapható. HuUVir- Mozgó Fürdő Park-Mozgó Csütörtökön, júl. 30.-án: Két nagy sláger ! Csak egy napig! Pola Negry és Harry Liedtke szenzációs szereplésével! Granadái kurtizán Prosper Merimme novellája 6 felvonásban. Rendezte; Ernst Lubits. Ugyanakkor Fix és Fox szenzációs burleszkje: Betörés a fegyházba. Slágerburleszk 5 felvonásban. Előadások kezdete este pont fél 9 órakor. Rossz idő esetén a Kultur mozgó helyiségében este 9 órakor. Augusztus 1.-én szombaton vásárlása után azonnali 5% készpé visszatérítésben részesül az összes üzleteinkben! 99 HANGYA Esztergomi Fogyasztási és Ertékesitő Szövetkezet.