ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925

1925-02-22 / 15. szám

XXX. évfolyam, 15. szám. ,4ra 2000 korona* Vasárnap, 1925. február 22 ESZTERGOM Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Halott katona a cseh vámnál. Esztergom, 1925. febr, 21. Párkányban jártam és visszafelé jövet a cseh vámnál rendesen felmutatom igazolványomat. — Foglalkozása? — kérdezte a vámőr még külön. Ez, úgylátszik, igen fontos nekik. Megmondtam. A szobában Massaryk képe függött és az asztalnál az egyik vámtiszt a csehek ismert jó étvágyával sonkát evett. — Kendben! — mondották és én kifelé indultam. Ekkor találkoztam a halott katonával. Egy falusi család tartott befelé A nagyapa, az asszony és két kis gyerek, valamelyik közeli faluból valók. Három-négy csomagot hoztak magukkal. — Mi az, vaj ? Hát ez ? Vászon ? Mehet! És mentek ők is kifelé. — Megállj! — kiáltotta azonban utánuk a falatozást befejező cseh tiszt, — hát ez micsoda ? A kifelé igyekezők csodálkozva fordultak vissza. — Ez, ez! Hát ez mi ? — törte a magyar nyelvet a vámtiszt és már fogta is a kezével a szélét. Nagy, négyszögű lapos tárgyat cipelt az asszonyka a vállán. — Semmi, semmi, — felelt reszketős hangján az öregember — semmi, csak egy halott katona ! — „Halott katona?!" — A 'osehek azt gondolták, hogy nem jól értették. Pedig az öreg józan volt, jól mondotta! Fokozott kíváncsisággal állították az asztalra a tárgyat és lefejtették róla a zsák-takarót. Szép, nagy kép volt. Fényképnagyítás. £s ott volt a katona. Fiatal, erős, bátortekintetű. A bajusza kipödörve és a szeme tele bizakodással. A sapkája mellett virág és a nyakán 3 osillag, zugsfürer volt. Nézték innen, nézték onnan, a kép szembenézett mindenkivel. Megnéztem én is közelebbről. Megismertem. Zugsfürer Tóth volt a harmadik századból, akinek a fejét Zaloscenál letépte egy gránát. Szegény jó zugsfürer Tóth ! Hát ez itt a családja, amelyről annyit beszélt!... Most itt vannak a párkányi hidnál!... — Ez a halott katona ? !.. . Kérdezte bizalmatlanul a cseh tiszt, miután mindketten jól megtapogatták, megforgatták, mérlegre tették, azután ismét megvizsgálták a képet. Az öreg bólogatott, az asszonyka szepegni kezdett. A csehek ezt nem értették, azért mégegyszer kérdezték : — Ez halott katona ? ! — BárGsak élne, teremtő jó Isten ! — sóhajtott az öreg teli fájdalommal és keserűséggel. — Minek ez maguknak ? 1 Hagyják itt! — okoskodott a cseh, amelyik jobban tudott magyarul. Ezt azonban nem akarta a család. Az asszonyka sírva szoritgatta a kép rámáját és a világért sem engedte volna el. A csehek most még jobban vizsgálgatták a képet. — Halott ez a katona ?! Hol az igazolvány, a halotti igazolvány ? ! Hát ez nem volt náluk. Mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy a képet csak halotti levéllel vihetik át. Mit tegyenek ? ! Mit tegyenek most, Uramisten ?! Nagyon egyszerűt tettek! Az aszszonyka visszasietett a falujába és elhozta a holttányilvánítási levelet. Addig az öreg őrizte a képet. 3 óra alatt bizonyára ott volt az igazolvány és a kis család végre megindulhatott. Elől az asszonyka, vállain a drága képpel, utána az öreg tipegett a két gyerekkel. Igy kelt át 1925-ben egy halott magyar katona Párkányból Esztergomba — útlevéllel. /n V (6.) Kérjük hátralékos vidéki előfizetőinket a* előfizetési dijak mielőbbi sxives beküldésére. Kiadóhivatal. Mit mondanak a magyarokról az örök városban? Március 10-ig lehet a második országos nemzeti zarándoklásra jelentkezni. Róma, február 15. Lassanként kialakul már a szent év képe abban az értelemben, hogy minő tömegekre számithat az örök város a zarándokcsoportokból. Az a nagyszabású szervező munka, melyet a római középponti bizottság az egyes nemzeti bizottságokkal együtt végzett, lehetővé tette, hogy szinte menetrendszerűen van biztosítva az egyes zarándoklatoknak Rómába való felvonulása, E'5 nagyszerűen látszott meg a szent év első nagy ünnepies megnyilvánulásánál: a szent Atya koronázási évfordulójánál, mely február 12-óre esett, amelyre Olaszország különféle vidékein kivül már a külföld is elküldötte képviselőit. Az olaszok közül a legnagyobb csoporttal a milánóiak, a pápa egykori egyházmegyéjének hivei voltak képviselve, külföldről pedig a távoli Chile küldötte el fiait nagyobb számban. A rendszeres nemzeti zarándoklatok sorozatát — as olaszokon kivül — a németek nyitják meg, akiknek első nagy csoportja feb* ruár harmadik hetében érkezett. Ettől az időponttól kezdve Németországból minden 10-ik napban egy-egy zarándok vonat indul el ós viszi a hivők tömegeit a szent Atya látására és a szent év kegyelmeinek elnyerésére. Itt Rómában nagy érdeklődéssel várják a magyar zarándokokat, akiknek tavalyi impozáns megjelenései még élénk emlékezetben vannak. A beavatott helyről vett értesülés szerint már a szent Atya is kifejezte örömét, hogy a magyar zarándokAz „Esztergom" tárcája. Vig vándor a keresztútnál kérdezősködik. Ácsi í Ácsi l Mondja, bácsi, ez az ut hova fut? Kocsi-út ? Gyalog-út ? Merre tér? Meddig ér? Szoros-e ? Poros-e ? Közepe köves-e? Szekere kereke felette sebesen kereg-e ? Görbe? — Sáros? Célja: város ? Hüvös-e ? Füves-e ? Ha rajt futok hova jutok? Mászkál-e sok tehén rája? Van ültetve eperfája? Jár-e rajta uri hintó ? Terem-e rajt' rózsabimbó? Lelek-é majd valahára emberjárta kis tanyára ? Kanyarog-e ide-oda? Van-e rajta hepe-hupa? Közelébe erdő, bereis? Nem felel? Na, Isten áldja t Hisz ugy is más uton megyek! Walter Margit. Legények. Iván Jancsi 18 éves volt, de nagyon kicsinyre nőtt. Kisfej ű, alacsony teremtés volt s ezért nem vették semmibe a legónykorát a többiek. Ha valami komolyabb vitájukba beleszólt, nagyhamar elhallgattatták ezzel: — Gyerek e' még! Ojat is szól! És nevettek rajta. Pedig ez nem volt igaz. Jancsinak is volt esze elegendő, de hát ha ő kicsiny volt. Mindazonáltal legénynek tartotta magát. Farsangolt, ' bálozott, akár a többiek ós neki is volt szive választottja, akár a többi legénynek. Legényesen állott a sarkon egy farsangi vasárnap délelőtt is. Jöttek a lányok a templomból. Öt-hatan összeakaszkodva. Jancsi kivágta a jobblábát, szemébe csapta oldalt a kalapját, odaszólt a lányoknak : — Tyhű, de sok jány!... Igy, akár a többiek. A leányok azonban nem szívelhetik ezt a megjegyzést, különösen olyan legény kétől, mint Jancsi. Éles nyelvvel felelt az egyik: — De legény is sok£ van ám, — apraját a malacok eszik ! Jancsi dúlt-fúlt tehetetlen mórgében, aztán nagy keservében elfordult. Azért, hogy ő kicsinyre nőtt!... Majd ő megmutatja, így meg úgy. Aznap este elment a bálba. Szépen kikészült, kikente-fente magát. Ki-ki a párjával jelent meg. 0 is Julcsával jött, régi szerelmesével. Julcsa nagycsontú leány volt ós legalább két fejjel nagyobb Jancsinál, aki büszkén jártkelt jól megtermett párjával a teremben. Hadd lássák, gondolta, hogy legény az a talpán, akinek ekkora párja van ós ilyen szép. Az egyik beszélgető és nevetgélő csoportnál azonban nagy meglepetés fogadta Jancsiókat. Juhász Józsi, a hatalmas szál legény szól hozzá nagy hahotával : — Te Jancsi, igaz, hogy a legények apraját a malacok eszik ? ! Jancsi bíborvörös lett a szeretője mellett. Hát már itt tudják az esetet! Végigjáratta vérbeborult tekintetét a nagy legényen, aki mellett ott kuncogott aprónövósu szeretője, a kis Boris. Valami borzasztót akart mondani, azután csendesen csak ennyit szólt: — Neked meg a párod apró! Csak ennyit, de ez elóg volt. Mindenki Juhászókat nézte. Először csak nézte, aztán elkezdett nevetni az egész báli közönség. Azon, hogy Juhász milyen nagy ós Boris milyen kicsiny. Erre aztán Juhász Józsi előrántotta a késit. Jancsi csak ezt várta. Ó is kinyitotta gyorsan a bicskáját ós szembeállt a nagy legénnyel, akár a hörcsög. Nagy izgalom, sikoltozás ós lárma keletkezett a bálteremben, de egyéb, hál' Istennek, nem törtónt. A nagy Julcsa hirtelen ráborult Janira, a kis Boris meg Józsi nyakába ugrott és nem engedték magukat lerázni. Sirtak, kiabáltak, birkóztak, de vér nem folyhatott. Majd csakhamar rendet teremtettek a csendőrök és a muzsika szólt tovább. Jancsi ós Józsi pedig szépen öveikkel együtt eltávoztak. Igy lett Jancsi a lányok szemében is legény, a nagy Juhász Józsi meg igy lett valamivel kisebb legény. Farsang utolján megtartották az esküvőt és boldogan élnek ma is mindnyájan. A házasságban egyforma, kis legények lettek mind a ketten. Gábriel István. Tamburazenekar HANGVERSENYEZ!