ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-01-06 / 2. szám

fáradság, utánjárás egy lap szerkesztésénél tekintetbe jöhet, mind rápazaroljuk, hogy e város ós vármegye közönségének szinvonalas lapot adhassunk. Az eredmény mégis az, hogy havonkint egy fólliter tej árát, néhány deci bor árát spórolják meg sokan azzal, ha e lap előfizetését megszüntetik ! Olvasóközönségünkön a sor, akik eddig hűségesen kitartottak mellettünk, hogy ne engedjék belefúlni e kedves lapot a drágaság tengerébe, hanem saját előfizetési díjaik pontos beküldésén kivül még arra is törekedjenek, hogy minél több új előfizetőt szerezzenek lapunknak. Minden egyes új előfizető egy-egy erősítő oszlopa azoknak a nemes elveknek, amelyek védelmére az „Esztergom" létesült. De támogassanak bennünket olvasóink hirdetésekkel is. Hirdetési díjszabásaink a lehető legmórsókeltebbek s különösen apróhirdetéseknél a méltányosság legvégső határáig elmegyünk, hogy kedves előfizetőink bizalmát lapunk iránt növeljük. ígérjük, hogy a szerkesztőség mikén! eddig, úgy ezután is a legnagyobb odaadással lesz azon, hogy az „Esztergom" minden várakozásnak megfeleljen ! Szives támogatást kér ós egj^ben kedves olvasóinak szeretettel kivan boldogabb újesztendőt az ESZTERGOM szerkesztősége és kiadóhivatala. HÍREK. Krónika. — A táncmulatság után. — Söprik a nagytermet . . . Porfellegek szállnak, Vége van a fényes, előkelő bálnak. A földön táncrendek, bonbonpapír, szalag, Hajcsatt, félkeztyíi és egy legyeződarab, Elhullott papírpénz, hervadt virágszirmok, Gyűrt rózsaszín levél, — mely nem őriz titkot — Illatos zsebkendő, szétszórt gyufaszálak . . . Kicsiny fülbevaló . . . Még ezt is találnak ! Kicsiny fülbevaló ... A nagy seprő rajta ... Lehajol az ember, ki a seprőt hajtja. Tompa mormogás kél nagy bajusza alatt: „Hát ez ugyan itten már meg hogyan maradt?" Kicsiny fülbevalót zsebébe ereszti S a szemét ezentúl jobban lemereszti. Söpör . . . söpör . . . egyre. Porfellegek szállnak, Nagy mulatságára egy bágyadt sugárnak, Mit a téli égbolt ide leeresztett S benne milljó porszem fürge táncba kezdett. Seprő összehordja a sok bús emléket, Kivétel: az elszórt, rongyos papírpénzek. Ezek begyűrkőznek a nagy zseb mélyébe, Kicsiny fülbevaló nincs egyedül mégse . . . Egy kis Mny felérez valamikor délben, El nem illant álom még a két szemében .. . Boldog mosoly ajkán... ugyan kire gondol? Agya szólén fehér, nagy cica dorombol. Egyszerre felsikolt: „Jaj, függőm hol maradt?" Oda mosoly, álom! Cica is elszaladt. Oda van az éjnek minden édessége, Tövis nélkül nincsen hát boldogság mégse! Mozgósítva háznép, gavallérok, cseléd. . . Pincér, ruhatáros . . . Van futkosás elég ! Rendezőség, melyet bánt a dolog szörnyen, Nagy kutatást rendez egész báli körben. A szemetesláda minden kis darabját Kémlő szemek nézik, kezek megragadják. Gyűrt rózsaszín levél im, mindent elárul.. . Csak a fülbevaló nincs elő szavátul . . . * A szerkesztőségbe egy öreg jön másnap, Szemeim kezében fülbevalót látnak. — „Söpréskor találtam. Keresik, hallottam, írja ki, instálom, becsületes voltam!" H. I. Emlékeztető. Szombaton este 5 órakor a ,,Molnár és gyermeke" c. színdarab megismételt előadása a f őgim n áziumb an. 8 órakor az Esztergomi Izr. Jótékony Egyesületek műsoros estólye a Fürdőben. * Szentségimádás Vízivároson. Vízkereszt ünnepén van az egyházmegyei szentségimádás napja a vízivárosi plébánia-templomban. Szentségkitétel a reggeli 6 órai misén lesz. A délelőtti órákban 11-ig szentmisék. Az ünnepélyes nagy mise 10 órakor. Délután 5 órakor prédikáció, utánna ünnepélyes litánia szentségbetótellel. A prédikációt Raufstein Antal szemináriumi vicerektor s zárdai hittanár fogja mondani. * Pehatsek Arthur aranymiséje Dorogon. Lélekemelő egyházi ünnepség mellett folyt le f. hó 2.-án Dorogon Pehatsek Arthur kerületi esperes, dorogi plébános aranymiséje a dorogi plébánia-templomban. Délelőtt 9 órakor volt az ünnepi szentmise, amelyet az ősz esperes meghatottan mutatott be a Mindenhatónak. Mise alatt a bányászzenekar gyönyörű egyházi zeneszámai ós művészi énekek emelték az áhítatot. Mise után az ünneplő közönség a községházára vonult, ahol Reviczky Elemér főszolgabíró elnöklete mellett a község képviselőtestülete díszközgyűlést tartott. A főszoígabirónak az ünnepelt érdemeit méltató szép beszéde után a közgyűlés az aranymisós lelkipásztort egyhangú lelkesedéssel Dorog község díszpolgárává választotta. Az erről szóló díszoklevelet nyomban át is nyújtották az ünnepeltnek, akit ezután a község népe nevében Morva Izidor jegyző, a tanítótestület nevében Rákosi Károly iskolaigazgató, a gyermekek részéről pedig egy értelmes kis iskolásgyermek üdvözölt. A megható ünnepélyen az esztergomi és környékbeli papság is szép számmal vett részt. Este a Kaszinóban díszvacsora volt, amelyen különösen a dorogi gazdaközönség ós a keresztény-szocialista munkásság képviselőinek nagy száma emelte a lefolyt nap értékét ós bensősógót. * Egyetemistáink bálja. A főiskolásaink idei báljukat január 27.-én, szombaton tartják. A tavalyi hatalmas siker után méltán érthető az a nagy érdeklődés, mellyel a város és megye közönsége, különösen a fiatalság, néz agilis egyetemistáink bálja elé. Az előkészületek nagy szorgalommal ós körültekintéssel folynak. Méltán reméljük, hogy a főiskolások bálja lesz az idén is a megye legelső bálja. Meghívók a jövő hót folyamán mennek szót. * Legújabb irányárak. Esztergom vármegye törvényhatósági árvizsgáló bizottsága ezennel közhírré teszi, hogy f. évi január hó 5.-én tartott ülésén a péksütemény, kenyérsütés, kenyér, tej és tojás irányárát f. évi január hó 8.-ával kezdődő hatállyal további rendelkezésig a következőkben állapította meg: Péksütemény darabja 9 K (kávéházban ós vendéglőben 10 K), kenyérsütés dija kg.-kónt 6 K, félbarna kenyér kg.-ja 135 K, fehér kenyér Va kg.-os 90 K, fehér kenyér 1 kg.-os 180 K, tej literje 80 K, tojás darabja 35 K. * A Belvárosi Katholikus Olvasókör közgyűlése. 1922. december 26.-án, karácsony másodünnepén délelőtt tartotta meg évi rendes közgyűlését a Belvárosi Kath. Olvasókör, melyen a tagok nagy számban jelentek meg. Mátéffy Viktor prépost-plébános, az Olvasókör elnöke, szép gondolatokban és lelkes buzdításokban bővelkedő megnyitó beszédjében arra hívta fel az egyesület tagjait, hogy továbbra is ápolják hiven a szeretetet és megértést, mert hisz a kör célja sem egyéb, minthogy a földmives nép a kör — „Ha jó látok, a szomszidhó van szerencsém ! Talán te is vaddisznókra vadászó, nos oszt igy osztogatod a tanácsokat? !." — „Maga mongya !" — felelt a szomszéd István, mert a meglepetés valóban ő volt. — „Járjon csak utánam bátya" — folytatta a félig magábafojtott beszédet — „nos a másik ódaorú kő odaférkőzni a vadhó. Adja csak azt a puskát, majd éri célzok, nekem má nagyobb gyakorlatom van hozzá..." Csak a vigyáIzatos lépteik hallatszottak úgy-ahogy a vadlesi csendben, amelyet István beszéde támasztott és János gazda gépiesen odanyújtotta a puskát. Későn ugyan, de mégis eszébe jutott János gazdának ós megkérdezte : — „Hát te puska nékű jársz vaddisznóra vadászni ? !" — „Az enyim ott van a Péter szomszédnál, aki a másik ódaarú les." — „Ja, hát az is itt van?!" —mormogta János gazda, de csak inkább már magának .. . Most aztán valami derengeni kezdett az eszében, amely lassan jár ugyan, de jól és biztosan... Régen volt ő szerelmes, öreg volt már hozzá és nem gyenge s álmodozó szivű, de most, amikor ott állott István mellett s figyelte a zörögő kukoricát, felsóhajtott a bujkáló holdhoz, hogy csak még egy pillanatra is mutassa meg magát és világítson. — „Nagy fene dög lehet, hogy ekkora zörgést csinál! ..." — jegyezte meg csendesen János gazda, aki belül boszankodva korholta a saját szamárságát, hogy a puskáját odaadta a legnagyobb ellenségének. — „Nagy a' !" — csak úgy morgott vissza István, aki hol fölkapta az arcához, hol meg le a puskát. — „Lőjjék má, a szentyit, hisz lerágja mind a kukuricámat!" — lökte meg János gazda a tipegő-tapogó öccsét, aki az ellenségeskedés tekintetében ugyan hiába volt az. —- „Türelem ! Most nem lehet, nem látom a fejit! Penig a találatnak biztosnak kő lenni!" — „Hát Péter a másik ódaarú, az se látja ? !" — „A' bizonytalan! Csak türelem!" — „Adja hát ide a puskát, maj én látom!" Ekkor váratlanul beleavatkozott a vadászatba a holdvilág is ós megvilágította egy pillanatra szépen a kukoricát. Hát nézte is János gazda azt a „fene" állatot. Disznónak hosszú volt az, állatnak ügyes, vadnak meg nagyon szelíd! János gazda azonban magába fojtotta hirtelen a szót. Volt esze, tudta, hogy a puska Istvánnál van. — „Most má csak láttya a fejit ! Süsse ee gyorsan !" István el is sütötte végre, de a puska csöve legalább 3 arasznyival föllebb billent, mint kellett volna. János gazda ezt már előre tudta, de megint csak nem szólt. A kukoricásban nagy sürgés, rohanás volt a felelet a lövésre, aztán semmi. — „No csak eetanáta?!" — „Hű, a csillagát, eehibáztam !

w — ordította István ós eszeveszett futást rendezett lefelé a másik oldalra. János gazda szép lassan utána ballagott. Nem félt ő attól a vaddisznótól. Amint leért a fordulóhoz, még hallotta, amint István szól izgatottan: — „Hová tetted a zsákot, Péter?!" Erre azonban már felelet nem volt, mert János gazda előttük termett.. .. — „De kitűnő vadászok vattok tik, hajjátok ! Most má csak haggyátok a mónkűbe azt a vadat, máma má csak nem gyün újra ! István, add ide a puskám, aztán gyerünk lefelé!" — „A'má bíz nem gyün;" — szólt István ós átnyújtotta a puskát. Ballagtak lefelé hárman. Alig-alig szóltak. A földektől egy kődobásnyira van János gazda pincéje. Ott váratlanul megállt a gazda. • — „Gyertek bellebb egy pohárra." István és Péter majd kővé meredtek. Ilyesmi már esztendők óta nem törtónt meg velük. Hogy ők igyák azt a haragos bort! ? De nem ellenkezhettek, mert János bátya olyan határozott volt és olyan nagy jószívűséggel tuszkolta őket befelé. Meggyújtottak hát egy szál gyertyát a pinceszobában ós iszogattak. A vendégek először fészkelődtek, hogy így-úgy, késő van már, otthon várják őket, de azután a jó hegyoldalitól hamarosan megnyugodtak ós nekieresztették ők is a kedvüket, amikor látták, hogy János bátyának: mily szóles jókedve kerekedett. A szemébe húzta a kalapját, a karima alól pislogott hol egyikre, hol másikra ós olyan jó lett, hogy majdnem elolvadott és majdnem megölelte Istvánt és Pétert. Igy történt," hogy amikor ismét borért ment a gazda, odasúgta István öccs Péternek : — „No most jókedvében van ! Hát ha szereted Marist, most szólj neki!" Egy kis .tépelődés után, amikor már az utolsó pohárhoz állottak fel, meg is jött a Péter kurázsija. Mind a háromnak kezében volt a pohár, Péter megreszelte torkát ós nagy alázatosan szólt: — „János bátya, hisz már rígen tuggya, szeretem Marist, ne legyen szívtelen hozzám és adja nekem feleségül!" János gazda feltolta a kalapját a feje tetejére, belenézett tiszta kék szemével Péter arcába, megigazította puskáját és megszorította poharát. — „Fiam, ón a szeretetet nagyrabecsülöm egyríszrű és most akár, hisz ismersz Istvány (és akkor arra is pislantott), még egy szegény zsellérnek is odaadnám a lányomat, másrísztű azonban akármi becsületes, tisztességes embernek, — de vaddisznónak, aki a más verejtékén nőtt kukoricáján hízik, ilyen vaddisznónak — soha!" — ós felhajtotta lassú, jóizű kortyokban a borát... István ós Péter elfehéredtek erre, nagyokat nyeltek csak úgy szárazon ós elsiettek. János gazda nem is marasztalta őket, nem volt rájuk semmi szüksége. Hazabotorkált ő is a sötét úton olyan lelkiismerettel, mintha legalább is egy hatalmas agyarast lőtt volna ós az ülő kőjézus előtt hálásan megbillentette kalapját. Azóta nem igen járnak vaddisznók az ő kukoricásában.