ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-10-28 / 85. szám

lépnek a vármegyei szolgálatból az említetteken kívül Dr. Huszár Gyula főorvos, Dr. Kiss Ernő és Hollósy Mór árvaszéki ülnökök, Dr. Boer Pál és Prikkel Mihály szolgabírók, Lacza Ferenc, TangI Anna, Szlacsik Ilona, Szitás Mihály irodatisztek, Zsitvay Sándorné, Szálai Gyula, Nyári Ilona és Farkas József díjno­kok, Koknya János altiszt, Fiala Is'tván és Acsay István hivatalszol­gák, Molnár János tiszti hajdú. Uj tiszt visel őkül kerülnek a vár­megyeházára a már említett Karcsay Miklós főjegyzőn és Dr. Divéky István főügyészen kívül még : Dr. Závody Albin II. főjegyző, Vízke­lety Sándor árvaszéki ülnök, Dr. Pákh Gyula szolgabíró, Lipót Kálmán irodaigazgató és Sárfalvi Géza iroda­segédtiszt. Szabad Egyetem. - Az esztergomi társadalmi egyesületek Szent István Szövetsége által a mult télen rendezett Szabad Egyetem elő­adásainak nagy sikere arra indította a Szövetséget, hogy az idei télen is két ilyen, népszerű tudományos előadásokat tárgyaló tanfolyamot rendezzen. Az első tanfolyam f. ó. nov. 4-től kezdődőleg 6 hétig tart, a második a jövő óv feb­ruár hó közepén kezdődik és 4 he­tes lesz. A novemberi tanfolyam tanrendjén a filozófia, pedagógia, irodalom, művészet, földrajz, természettudományok ós tech­nika köréből vett témákat tárgyaló kö­vetkező előadások szerepelnek: I. sz. kollégium: Az élet eredete. Három óra. Előadó: Dr. Meszlónyi zoltán, pápai t. kamarás, szentsz. jegyző. II. sz. Szemelvények a magyar gónius alkotásaiból. (A magyar vers, a magyar zene, a magyar tánc, a magyar vármegye, a magyar város, a magyar nemes.) Hat óra. Előadó: Dr. Sántha József, városi h. közig, tanácsos. Hl. sz. A festészet története. II. rósz. (AXVI-XVIH. sz.) Hat kettős óra bemutatásokkal. Előadó: én se hallottam hírt sem felőled. .. Egyébként pedig a mult *vasárnap volt az eljegyzése. Vőlegénye itt ül veled szemben, most mutattam be neked, ezelőtt egy félórával... Megállt a szava. Meglepődve, zavaros szemekkel bámult rám. — Igen, — igyekeztem kisegíteni zavarából — mikor mult vasárnap a hajón átázott arra araságod, bizonyára minket hallott. A harmadik faluból hoztunk cigányt, egész éjjel húzta. Tényleg, emlékszem, többször húzta a nótáját, hogy „A faluban minden csen­des .. . tt Elég ügyetlenül bár, de gratulált. — Igy bizony, kedves kollégám — folytatta barátom. A faluban minden csendes, esak egy kis lány megy férjhez, ez pedig egyáltalán nem tartozik a zajos események sorába. De ez a csendes kis esemény, tudom, látom, hogy másokkal kellemellenebbül hat rád, mint a fővá­ros örökös zsivaja, zörgése, zakatolása, ideges kapkodása, sürgése-forgása, fut­koiása. — Bocsáss meg — szólt és fölkelt az ón uj „ismerősöm" — indulnom kell messze lakom, nem kapok villanyost. Elbúcsúzott, indult. Éppen távozóban volt, mikor hosszú pauza után, lassú melódiába kezdett a cigány : „A faluban minden csendes ..Meg­vártuk és indultunk mi is hazafelé. ESZTE Dr. Molnár Szulpic, főgimn. igazgató. IV. sz. Három előadás a modern peda­gógia köréből. Előadó: Nádler István, tanítónőképző int. igazgató. V. sz. A lelki élet elemei. Hat óra. Előadó: Ober­müller Ferenc, főreáliskolai igazgató. VI. sz. Jókai Mór. Hat óra. Előadó: Dr. Balogh Ányos, premontrei kanonok­rendi főgimn. tanár. VII. sz. A jövő földje (Szibéria.) Hat óra. Előadó: Dr. Äayman János, főreálisk. tanár. VIII. sz. A modern technika néhány fontos találmánya. (A modern textilipar. A mozi. A távíró és telefon. A Röntgen­sugarak. A rádió-telegráfia.) Hat óra. Előadó: Milakóvszky László, tanító­képző int. tanár. IX. sz. Shakespeare. Három óra. Előadó: Blaskovics Piacid, főgimn. tanár. X. sz. A rádió-aktivitás ós az anyag mivolta. Hat óra. Előadó: Dr. Mattyasovszky Kasszián, főgimn. tanár. XI. sz. A felkelő nap országa (Japán.) Három óra. Előadó: Krom­paszky Sándor, főreálisk. tanár. XII. sz. A romantikus regény. Három óra. XIII. sz. A modern dráma. Három óra. Mind­kettő előadója: Dr. Marezell Árpád, főreálisk. tanár. A Szabad Egyetem ezen II. tanfo­lyamát nov. 4.-én d. u. 5 órakor nyitja meg a főreáliskolában a Szent István Szövetség elnöke, Dr. Lepold Antal prel. kanonok s ugyanakkor áldoz a Szabad Egyetem a minap elhunyt nagy magyar író, Rákosi Viktor emlékének is Asbóth Káro'y főreálisk tanár ünnepi előadásában. A részletes tanrend, mely a beirat­kozás, leckedíj, helyiség ügyében tudni­valókat is feltünteti, a tanfolyam veze­tőjénél, Obermüller Ferenc főreálisk. igazgatónál (Főreáliskola I. em. d. e. 10—11.) díjtalanul kapható. A Szabad Egyetem ezen tudomány terjesztő népszerű előadásaira beiratkozhatik minden felnőtt, intelligens férfi és nő. Politikai szemle: Fokozódó aggodalommal és részvéttel nézünk megaláztatásában vergődő Né­metország felé. Valósággal kergetik egy­mást itt az események. Kikiáltották a rajnai köztársaságot. Az ideiglenes kormány kiáltványt bocsátott ki. A rajnai lakosság ellen­állásán azonban megtört a szeparatisták előnyomulása, az elért eredmények is illuzóriussá váltak. A fegyveres csapa­tokat sok helységből elűzték. Aachen­ben ós Krefeldben véres utcai harcok voltak. — A Ruhr-vidék bányáit hétfő­től bezárják, a munkásokat elbocsátják, mert a francia-belga mérnöki bizottság vezetősége között végbement tárgyalá­sok nem vezettek eredményre. Az elmúlt vasárnap négy politikai beszámoló hangzott el. Ezekből három ellenzéki volt, ami annak a jele, hogy az ellenzék az egész vonalon megkezdte a haroot a kormány ellen. Gömbös be­szédében a következőket mondotta: Bethlen két szélsőséget ostoroz : a faj­védőket és a szociáldemokratákat; poli­tikai ideálnak a nyugalmat tekinti. Aki azonban nyugalomról beszól, az vagy nagyon fáradt, vagy már nem szeret élni. Nem szabad tótlenül, összetett ke­zekkel várnunk, míg szánkba esik a manna, mert akkor az ország elpusztal. Kót szélsőséget emleget, de vakságá­ban csak az egyik ellen hadakozik, a RGOM fajvédők ellen. Nagy baj, ha a minisz­terelnök a nacionalizmust nagyobb ellen­ségnek tartja, mint az internacionaliz­must. A kisantant megbízottaival a gazdasági tárgyalás rövidesen megkezdődik. A kis­ántánt bukaresti értekezletére Magyar­országot is meghívják. A kisantant hajlandó támogatni a magyar kölesön Ügyét, de rendezni kell a viszonyt a kisantant államai és Magyarország kö­zött. Bethlen vasárnap Seitomky beszá­molóján a kormány munkaprogrammjáról nyilatkozik. _-i _IXTI - i - u in -i— ii 1 •• 1 1 Kis hírek mindenfelől. Ma8sarykhoz, aki tudvalevőleg most Angliában tartózkodik, az újságírók kér­dést intéztek, hogy milyen következmé­nye lesz Csehországra nézve a német Összeomlásnak. Massaryk kijelentette, hogy Csehország készen áll minden es­hetőségre, de nem hiszi, hogy Németor­szág összeomlása bekövetkezzék. Bajor­ós Szászországban ugyan forrongó a helyzet, de azért mindkét ország fenn akarja tartani a német egységet. „Debrecen Városi Dalegylet" f. hó 21.-én ünnepelte 60 éves jubileumát. Ez a dalár­da egyike az ország leghíresebb dalos egyesületeinek. Annakidején a régi esz­tergomi dalárda is rósztvett a debreceni dalegylet megalakulásán. Budapesten f. hó 23.-án a Szent Fe­renerendiek templomában a IV. Károly király hűségén Budaörsnél elesett hősö­kért évfordulós gyászmise volt, amely alkalommal a templom zsúfolásig meg­tele ájtatoskodókkal. A magyar-román határkiigazító bizott­ság Békésmegye keleti részén, Gyulavár mellett 1880 hold földet vissacsatolt Magyarországhoz. A jugoszláv kormány elrendelte, hogy az ütemekből bocsássák el a külföldi mérnököket és munkásokat. Ez az in­tézkedés különösen az u. n. Vojvodiná­ban az ipar nagy visszaesését idézné elő. A hivatalos lap egyik legutóbbi számá­ban kormányrendelet jelent meg, mely szerint állami tisztviselők állásukkal össze nem férő mellékfoglalkozást nem fogadhatnak el. Amint értesülünk, a vármegyei tisztviselőkre nézve hasonló rendelet készül, amely legközelebb már meg is fog jelenni, Apponyi Albert gróf, akinek felvidéki nagy birtokát az amerikai tótok vették meg hosszas keresés után most Vesz­prémmegyében vásárolt egy 1200 holdas birtokot Középiszkász határában. Dr. Rott Nándor veszprémi püspök, f. hó 25.-én Rómába utazott az ötóven­kint kötelező beszámolóra. Az „Uj Nemzedék" két milliós sport­pályázatot hirdet a svéd- magyar foot­ball-mérkőzés alkalmából. Amerikában Gróf Apponyi Albert első előadását egymillió ember hallgatta — rádió telefonon. Kormányrendelet jelent meg arról, hogy a közalkalmazottaknak tilos a titkos társaságokban s olyanokban rószt­venni, amelyek külön esküt vagy foga­dalmat követelnek tagjaiktól s ezzel ellentétbe hozhatják őket hivatali eskü­jükkel vagy fogadalmukkal. Miskolc közelében, Mezőnyék mellett Kiss Lajos miskolci tanár őstemetőre bukkant, amely a Krisztus utáni első századokból való. Az archeológusok meg­állapítása szerint a temető, melyben körülbelül 1500 sír van, az egyhori pannóniai római uralommal egyidős. Uj bírósági értékhatárok. A kormány még 1922 decemberében szabályoata utoljára a bírósági értékhatárokat. A pénz értékében beállott változás most újból szükségessé tette az értékhatárok emelését. Az erre vonatkozó rendelet, 192S. október 28. a járásbírósági értékhatárt 3 millió kol rónára, a többi binmget pedig ezze­arányesan emeli fel. HÍREK. Krónika. Kinek a sors egy kis vagyont Oszt, Ismeri már, hogy mi az a Koszt. Az ezres itt százezressé Lesz, Míg a tőzsdén végigzűg, hogy : „Bessz!" A pénznek hát volna kosztja Már, De gazdája gyakran éhen Jár. Minduntalan pénze miatt, Féi; Sárgarépán, krumpliliéjon Él. H I. Miniszteri elismerés az „Esztergom"­nak. A m. kir. vallás- ós közoktatásügyi miniszter lapunk szerkesztőségének az iskolánkívüli népművelósügy megértő és lelkes támogatásáért köszönetét nyil­vánította. Az olasz követ Esztergomban. Castag­neto herceg, Olaszország budapesti kö­vete szombaton látogatást tett családjá­val a hercegprímásnál. A követ automo­bilon érkezett. Ebédre a hercegprímás vendége volt s délután négy órakor visszautazott a fővárosba. A primási képtár restaurátora. A bíboros hercegprímás Endrődi Sebestyént a Simor prímás által alapított Főszékes­egyházi Keresztény Múzeum restauráto­rává nevezte ki. Endrődi az utolsó tiz óv folyamán a képtár összes képeit restaurálta s további feladata lesz a műkincseket állandó felügyelet révén a lassú rongálódástól lehetőleg megóvni. Uj pápai kamarás. Ő Ssentsóge XI. Pius pápa Sehmid Gyula hittanárt, a budapesti Canisianum igazgatóját szám­feletti titkos kamarásává nevezte ki. Amerikai hír, mely nekünk is kedves: A napokban váratlan vendéget kapott Brilli Gyuía malomtisztviselő, akinek Stefiké leánya a tavasszal Dél-Ameri­kába utazott. Az ismeretlen vendég az Erdélyből Budapestre menekült Ditrói­B iró-család feje volt, akinek Dezső fia egy délamerikai repülőgépgyár mérnöke. A bemutatkozás után előadta jövetelé­nek célját: Amerikában tartózkodó f \ nevében megkéri Brilliók szintén Ame­rikában tartózkodó leánya kezét, mert így kivánta ezt a boldog menyasszony, akinek — forrásunk szerint — édes­anyja névnapján, november 4.-én már meg is lesz az esküvője Buenos-Airesben, ahol most van tavasz és friss fehér mirtuszok övezik egy kedves esztergomi kisleány homlokát. Az analfabéták oktatása egyike a leg­nehezebb, de egyúttal leghasznosabb iskolánkívüli népművelési ^munkáknak. A lefolyt évben Michels Ádám mene­kült áll. tanító, aki jelenleg Esztergom­ban működik, a helybeli katonaság kö­rében tartott tanfolyamot az írni-olvasni tudók részére oly szép eredménnyel, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter Miehelsnek ezen buzgó ós eredmé­nyes munkásságáért elismerését nyilvá­nította. Esküvő. Schwarz Pál vállalkozó ma, vasárnap déli fél 1 órakor tartja eskü­vőjét Budapesten, a Royal szállóban, Weisz Böske kassai úrleánnyal. (Min­den külön értesítés helyett.) Létszámcsökkentés a városnál. Esz­tergom szab. kir. város képviselőtestü­lete hétfőn délután 4 órakor rendes közgyűlése tart, amelynek legfontosabb szama az elnöki bejelentés lefz a tiszt­viselői létszámcsökkentés végrehajtására kiküldött bizottság eljírásárót. Miniszteri elismerés és köszönet. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom