ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-09-30 / 77. szám

XXVIII. évfolyam, UK. sz. Keresztény magyar sajtó. Vasárnap, 1993. szeptember 30. Megjelenik hetenkint két­szer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 800 korona. Névtelen közleményeket nem veszünk figyelembe, • • X Két oldalas * szám 100 kor. POLITIKAI ÉS f ARtlDAl MI LAP Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30 szám alá kii I d e n d ö k Hirdetések felvétetnek a HUNNIA könyvnyomdá­ban, Kossuth-LaJos-u. 30. • • X Négy oldalas X X szám 150 kor. X A nagy tragédia. Esztergom, 1923. szept. 29. Láttam a németet egy galíciai hadállásban a Bruszilov-offenzíva idején. Tíizér volt és egyetlen ágyú­val védte a rettenetes támadások és ágyútűz alatt már-már szertebomló frontszakaszt. Utálattal nézte végig: a visszavonuló osztrák-magyar soro­kat és félmeztelenre vetkőzve dolgo­zott ágyújával. Amint elhaladtunk mellette, az ellenséges túlerő sűrűn csapdosó gránátjai között mintha megvető mosollyal mondotta volna : — „Hová, hová rongy népség ? ! Amíg engem láttok, ne féljetek! Engem nem lehet legyőzni!" S nem látta, vagy nem akarta látni, hogy a teméntelen orosz mö­götte van már és hogy az ellenség biztos martaléka lett. Fest steht und treu die "Wacht, Die Wacht am Rhein !. . . — hang­zott egy német szakasz ajakáról, amely a segítségünkre jött... Egy év múlva láttam a németet a cividalei országúton az olasz fron­ton vívott győzelmeink idején. Ha­talmas alakja imbolyogva közeledett felénk, kék szemében a megzavart Öntudat képe fénylett, kezében egy kancsó olasz bor, amelyből az arra haladó karnerádokat kínálgatta. Mily döbbenetes látvány volt ez nekünk: egy roncsolt lelkű német, akiből minden komolyság, határozottság és nemzeti erő kiveszett. Ennél a né­metnél óriási pusztítást végzett az „alkohol." Most, amikor a nagy Németor­szág legyőzve haldoklik a diadalmas Franciaország karmai között, ennek a két németnek az emléke jut az eszembe. Letünik-e mindörökre a nagy germán nemzet dicsősége és agvon­tiporhatják-e Európa mai hatalmai ezt az élni akaró, öntudatos, nagy munkabírású népet ? Mi kérdezve kérdezzük ezt még ückor is, amikor Németország a halál torkában van. Mi bízunk feltámadásában. De egyenlőre megilletődve kell szemlél­nünk a világtörténelem legnagyobb tragédiáját, amely most készül be­fejezéshez és amely a világ legna­gyobb aktivitású nemzetét talán hosszú évtizedekre a legyőzött né­pek rabszolgasorsára ítéli. Örök tanulságul pedig keresnünk kell, hogy mi ennek a nagy tragé­diának mozgató ereje és melyek azok a végzetes hibák, melyek a drámai hőst, a fenséges német népet a bu­kás szélére juttatták. Talán a túl­ságos nemzeti elbizakodottság, amely vakká tette őt a legnagyobb játsz­mában!? Avagy valamelyes lelki métely és szellemi kor lepte meg, amely megzavarta és lerészegítette erős lelkét s így a háborúban ka­pott súlyos ütést nem bírja elviselni ? ! 9­Megnyitó beszéd. Az Esztergom-vidéki Történelmi és Régé­szeti Társulat f. hó 16.-án tartott rendkívüli közgyűlésén mondotta: Dr. Walter Gyula. Azon szilárd meggyőződés által indíttatva, hogy megértéssel és mél­tánylással fog a m. t. tagok köré­ben találkozni : a f. hó 6.-án tartott ülésen elhatározta a választmány, hogy előterjesztést fog tenni a m. t. közgyűlésnek az alapító és rendes tagsági díjak mérsékelt emelésének elfogadása és jóváhagyása érdekében. A nyomasztó közgazdasági hely­zet, amely önsúllyal nehezedik a szerencsétlen hazára, szerény társu­latunkkal is élénken érezteti bénító hatását. Nem használhatja fel az alkalmakat, amelyek ásatásokra, mú­zeumi gyűjteményeinek gazdagítására kínálkoznak. Minő érdekes leletek kerülhettek volna napfényre, ha anyagi körül­ményei nem akadályozzák; hogy kutatásokat eszközöljön azon vízve­zeték hálózatára nézve, amelynek csövezete a Kereskedelmi és Iparbank Bánomi homokbányájában pihen. A város vízszolgáltatására készült mű, amely a szent János-kút üdítő hab­jait szép alakú és kitűnő agyagból égetett csövek segítségével származ­tatta néhány század előtt az ősök hajlékaiba, minden valószínűség sze­rint a török hódoltság emléke. Irá­nyát, kiterjedését azonban — sajnos — nem ismerhettük meg, mert a rész­letek felderítése oly költségeket oko­zott volna, amelyek a társulat erejét messze túlszárnyalják. Nagy köszö­nettel adózuok azonban tek. Dr. Giróh József úrnak, a nevezett intézet igazgatójának, aki szíves volt a cső­vekből néhány darabot a múzeumnak átengedni. Ha a viszonyok kedvezőbb fordu­latot vesznek, nem lehetetlen, hogy válalkozhatik majd a társulat a szó­ban forgó vízvezeték alapos kipuha­tolására. Megismertetheti behatóan a letűnt századok oly természetű köz­egészségügyi alkotását, aminőnek létesítése napjainkban is foglalkoz­tatja az elméket. Hálás munkát végezhetne a tár­sulat a fekete gyémántok azon közeli jól ismert telepén is, ahonnan nem hosszú idővel ezelőtt több értékés régészeti tárgy jutott a szerény mú­zeum tulajdonába. Tokod, amely már a rómaiak ide­jében népes pontja volt e vidéknek ós a XIII. századtól kezdve önálló községe a hazának, régiségek tekin­tetében éppen nem mondható sze­génynek. Az A([uinkumból Vindo­bona felé húzódó útvonal mentén fekvő pontok csaknem kivétel nélkül több-kevesebb emléket rejtegetnek a letűnt századokból. Tokod is köze­lében lévén ez útvonalnak, a korán elhalálozott Recsey Viktor által fel­tárt Castruma és különösen „Vár­berek" néven ismert területén figye­lemre méltó régiségek tárháza. Néhai Kruplanicz Kálmán főispán válasz­tékos gyűjteményében sok tokodi eredetű régiséget őrzött. T. tagtár­sunk, Brenner Ferenc takarékpénztári aligazgató úrnak az ország határain túl is nagyon becsült gyűjteménye szin­tén dicsekszik oly értékes tárgyakkal, amelyek Tokod határai közül szár­maznak. Az „Esztergom" íárcája. •••ni .l,IILl,,.,,i,,l.lllJ.,U,,.,,,|, n .ll.l,l.l 1 l,lMllllll,l.,l,M,l.,U,,,lll,,,....,„ Tóth Istvánéknál lopnak. A hold feljött ós sápadt fényében szendereg a hosszú utca. Ki alszik, ki pihen, ki C3ak sóhajtozik. Hamis az éjjeli holdsugár ós tündérfátyolba borítja az alacsony, síürke kis házakat, meg­ezüstözi az elszórt szalmaszálat, buza­szemet ós a kukoricafonásokat az eresz alatt. Hamis, hamis: Tóth István bá­csiókhoz is besüt és a félhomályban ujaknak látszanak a kopott, öreg búto­rok. Tóth István nyugodt, szabályos lélegzéssel alszik, tiszta homloka fehérít, de a láncok nem látszanak. (Jit pihen felesége is a szomszéd ágyban, az átel­lenes falnál pedig Rozál. Ez szép lány. Ábrándos, hamiskás szemei becsukva, arcának pírja ilyenkor nem látszik. Úgy aludt el, ahogy még este rászólt az apja a csintalanra: — „Rozál, takarod be magad!" A pihenő életnek ez a nagy csendje így tartott ugy éjfél utánig. Ekkor Rozál fészkelődni kezdett. Anyja a jobb oldaláról a balra fordaít... Majd később hirtelen felül az ágyban. Mintha zajt hallott volna, — „István, itt valaki jár.. ." — és megrázta az ura kezét. De a gazda nehezen ébredt. — „István, hallod, jár valaki a szo­bában!" — „A szobában ?" kapta el szuszogva a szót a gazda. — „Hát!" — „Jár? Hol ?!" — ingerülten' mor­gott, mert ismerte az asszonyt, aki egy kicsit képzelődő. Fél könyökére támaszkodott ós körülnézett. Nem látott semmit. — „Mozgást hallottam." Igy az asz­szony és megnyugodva visszafeküdt. — „Csak nem gondója, hogy magáhó gyün valaki lopni. Ölég kódús maga ahhó, hogy a tolvajok ne idejárjanak I" Ezt kellett az asszonynak hallgatnia. Haragudott Tóth istván, mert az asz­szony kiverte az álmot a szeméből. So­káig nem is tudtak elaludni. Gondol­koztak. Igaz is. Mit keresne itt a tolvaj ? A pár garas az asszony feje alatt van. A vánkus is ott van. A dunyha rajtuk van-. A szekrényt nehóó volna elvinni. A rossz asztallal meg mire menne a tolvaj ? Más m^g mi van itten tolvajnak való ? ! Igaz is j... Aztán elaludtak. Jó korán fölébredtek. Körülnéznek, odamennek az ágyhoz, hogy fölébresszék a lányt, hát — Uram, teremtőm ! — Rozál nem volt ott! * — „Hát a Rózáit! A Rózáit!" Az asszony kiabált így és síit, sírt. — „Hát a2t!" — nyögött fel a gazda. Aztán csend lett. Az asszony nem merte a szemrehányást megkockáztatni, Tóth Istvánnak meg nem volt mit szólni... Ismerték ők Rózáit jól. Ssép volt és kemény fejű. Sokszor verte el a legényeket az udvarból a gazda. Azt mondta, még korán van a lánynak. Péter káplárt is egyszer doronggal ker­gette el a konyhából. Hát mégis loptak Tóth Istvánóknál... Kovács Péter nemcsak ellopta Rózáit, h*nem feleségül is vette. Ha tetszett Tóth Istvánnak, ha nem ! — „Ide ugyan be nem teszik a lá­bukat, mert leütöm a derekukat!" — így a gazda, valahányszor .az asszony Rotált emlegette. O, Istenem ! Pedig azóta nagy dolgok történtek. Rózáinak elesett az ura a nagy háborúban és egy kis fiúcska U maradt Pétertől. Kis pöttön árva! ^Űgy történt azután, hogy Tóih Istvá­nok egyszer ismét- csendesen aludtak, az asszony megint zajt hallott, de most már nem merte felkelteni az urát. Reg­gel odatekint a Rozál ágyára az asszony. — „Hallod, te ember, ébredj, mert alighanem megszaporodtunk az éjjel!" Fel is frissült erre az ember ós mag­dörzsölte a szemét. DJ nagyhamar még­egyszer meg kellett dörzsölni ós az inge­újjával meg is kellett törülnie. Ami nagy ritkaság, Tóth István szemében könny találkozott... Kis, gömbölyűarcú le­gényke ült a Rozál ágyában, apró ke­zecskéjével játszadozott a dunna gomb­jaival. Nem félt. Mosolygott. Az árva gyerek ilyen. — „Rozál jön ? I* — kérdezte a gazda bizonytalanul. — „Istenkém I" — Igy sírdogált csen­desen az asszony ós megsimogatta a kicsike arcát. Tóth István megerősítette a'hangját. De már a szívéből jött ez úgy is. — „Aztán ki fogja dajkálni?!" ,. — '„Hát az anyja! Talán gyűjön haza!" — „Igaz, hisz az övé. Gyűjön és dajkája hát 1" Ezzel be volt fejezve. Igy került haza Tóth Istvánókhoz a lopott jószág. Rozál pedig helyettesítette a kicsike apját is. A munka * ós a szomorúság nem rontotta le szépségét, csak a csil-; logó hamiskás fény aludt ki a sze­méből. . G. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom