ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923
1923-09-02 / 69. szám
Megjelenik hetenkint kétezer : szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hénapra 800 korona. Névtelen közleményeket Mem veszünk figyelembe. • • % Két oldalas + % szám 100 kor- • ERGOM Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30 szám alá küldendők Hirdetések felvétetnek * HUNNIA könyvnyomdában, Kossuth-Ii&jos-u. 3«. % Négy oldalas % * szám 150 kor. + S. 0. S.! Irta: Nagy István, a Dunántúli Keresztény Egyetemi Hallgatók Széchenyi Szövetségeinek vezérelnöke. S. O. 5. !... Mentsétek meg lelkeinket! Ezt a három betűt szikrázzák bele a viharokba messzi tengereken a süllyedő hajók rádiógépei, amit ha bármilyen hajó felvevő állomása megkap, haladék nélkül köteles segélyére sietni a süllyedőknek. Segítsetek a magyar ifjúságon ! — Szomorú kiáltás ez egy életnek induló fiatalember ajkáról, akinek izmosnak, egészségesnek, ruganyosnak és csillogó szeműnek kellene lenni. Pedig bizony ha körülnézünk az tgyetem padjai között, sápadt, tüdővésztől sárgára aszott, megtörtszemű, rongyosruhájú, lyukascipőjű, fáradt diákokat igen sokat láthatunk ott, akik keservesen nélkülözve, ifjúságuk minden öröméről lemondva, dolgozsák át nappalaikat, hogy éjjel a könyveikből magukba szívhassák azt a tudást, amire szükségük van, hogy különb mérnökei, orvoBai, tanárjai lehessenek ennek a hazának. Oh ! Juventus ventus ! — Az ifjúság bohóság! — milyen nem igazak ma ezek a régi szavak ! Hogy hiányzik a mi fiatal életünkből az a gondatlanság, vidámság, sok bál, frakk, tennisz, ami apáinknak még osztályrészéül jutott. Mennyi mindent nem ismertünk meg még az élet örömeiből, mennyi mindenről kellett nekünk lemondani, ami pedig azelőtt úgy hozzátartozott a fiatal élethez . . . Hozzátok szól tehát a szavam, kik még élveztétek az aranyifjúság gondnélküli napjait, hogy forduljatok meg néha az utcán, ha megláttok egy kopottruhájú, diáksapkás fiút és gondoljatok rá, hogy ezeknek a fiúknak különbeknek, izmosabbaknak, erősebbeknek kell lenniök, mint eddig, mert hisz a régi haza visszaszerzése és egy uj ország felépítése vár reájuk. Nézzetek egyszer bele ezeknek a fiúknak a szemébe, mennyi akarat, mennyi ambíció, mennyi tudásvágy csillog bennük 1 Segítsetek rajtuk .'Nyissátok mpg szívetek zsilipjeit, magtártok ajtait és tároá toKat, melyekből juttassatok a oknak, kik a fiaitok részére szebbé és jobbá akarják és fogják építeni ezt a földet. Minden kiló búza, minden százas, amit a részükre adtok, egy jobb téglát jelent, mit ezek a fiúk, erőre kapva, verni fognak az uj bástyafokokhoz. Itt fenn Budapesten még nem iemert nélkülözések várnak a diákokra szeptemberben. Buzavalutás tandíj, menzakoszt kétezer koronáért naponként, negyvenezer koronás szoba, égbenőtt árú tanszerek és tankönyvek, megfizethetetlen eipő és ruha . .. Honnét fogják mindezt előteremteni ? Vagy eztán csak a gazdagok tanulhatnak ? Gazdaságilag már sikerült tönkretenni ezt az országot, most — úgy látszik, •— az intellektuális élet megfojtása következik. Százával lesznek, kik kénytelenek abba hagyni tanulmányaikat és százával lesznek, akik el sem kezdhetik. Pedig minden egyes diák, ki nem juthat anyagiak hiányában az egyetemre, egy hiányzó harcost jelent a magyar kultúra valamelyik bástyáján, melye 1 nehezebben védhetünk meg ezután örök harcunkban. Össze kell fogni a magyar társadalom minden rétegének, akinek a szíve móg másért is hevülni tud, nemcsak az aranyok csengéséért, vagy a bankók zizegéséért, — állam, város, birtokosok, kereskedők, urak és parasztok mind ott kell, hogy legyenek egy gyönyörű frontban a magyar kultúra megmentéséért! S. O. S.! . .. Szikrázzanak ssavaink a magyar szívek felvevő állomásaihoz : Mentsétek meg az egyetemi ifjúságot!. . . Ne engedjétek őket nélkülözni és nyomorogni; segítsetek, hadd legyenek izmosak, erősek, egészségesek és akkor ők meg fogják menteni részetekre a magyar-jövendőt! Szép vidék — szép lelkek. A kőművesmunkát végző főiskolások. A vaskapni kilátós menedékház képe olyan volt e héten, amilyennek idelenn a varos belsejében szeretnéuk látni minden rozzant, vakolata hullott ház környó két. Téglarakások, cserepek egyforma sora, nauy hab*rc*os ládák, homokdomb, ópüetkövek környékezik a tizedik évében járó épületet, az esztergomi turisták büszkeségét, Csonka-Magyarország egyik legpompásabb kirándulóhelyét és kilátóját. Nagy fába vágta fejszéjét a turistaegyesület, amikor elhatározta, ho^y e mostani drága világban sem retten vissza az áldozatok'ól ós a menedékházat kibővítteti. Szükséges is volt már az Az „Esztergom" tárcája. Bacsilla tanár úr címére. A halott katonák országába. Irta: Simándi Béla. Bocsássa meg Bacsilla tanár úr — ha ugyan eljut oda írásom, ahol mest él — hogy zavarom nyugalmát, de olyan sokat gondolok most kis diákkoromra, hogy a papírra vetett betűk könnyek nekem és úgy kell, hogy megírjam ezeket, ahogy a gyereknek, ha fáj valamije, kell a sírás, hogy megvigasztalódjék. Vannak emlékek, amelyek gyakran fölkívánkoznak lelkünkből, csendes-lágy szomorúságot hintenek ránk és érezzük, hogy meg kell őket Őriznünk papírra írva valaki számára. Magunknak. Az A) osztályokban, ahol tanár úr tanította a magyart, az volt a szokás, hogy a legjobb dolgozatokat felolvastuk az osztály előtt. Az ón dolgozataimat majdnem mindig felolvastatta. Ho/y örültem ennek ós hogy vártam mindig a dolgozatírást! Hogy vártam mindig! Hisz úgy volt, hogy magamban-élő, koravén, a diáktársaimmal szemben zárkó/ott fiú voltam, aki untam azok bolondságait. Kevés barátom volt és mert az ábrázoló, meg a számtan se érdekeit valami nagyon, a tauárok se szerettek mind. — Van esze, de lusta — alakult ki rólam a konferencián a tanári vélemény és amikor az egyik^ mértanórán Kopperfield Dávidot találta a tanár az ölemben és beírt érte az osztály könyvbe, azt mondták, hogy ha ez így megy tovább, kát ki fognak csapni. A következő magyar-órán a tanár úr mégis fölolvastatta a dolgozatomat. Akkortájt is sokat politizáltak az emberek ós ez átragadt ránk is, kis diákokra. Az osztály politikai pártokra oszlott, mindenki szónokolt, ón pedig versben juttattam kifejezésre függetlenségi elveimet. Kovács Pista játóknyomdáján kinyomta a verset ós nekem a pártgyűléseken — minden tízper© alatt — a katedrán el kellett szavalnom. Egyszer épp akkor toppant be az osztályba tanár úr, amikor szavaltam. Az egyik fiútól elvette a kinyomott verset és olvasni kezdte. — Ki fognak csapni — futott át rajtam a félelem és már azon gondolkodtam, hogy mit kezdek majd aí.tán. Amikor végigolvasta, tanár úr, rám nézett ós ezt kérdezte tőlem: — Hat te verseket is írsz ? Nem feleltem. Most az osztály felé fordult és így szólt: — Gyerekek, ne politizáljatok ! Nem érdemes. Nagyon szomoiú dolog a politika. / A papírost a mellény zsebébe dugta és kiment az os/tályból. A verset soha se tmítetto többé. Amit a politikáról mondott, nem hittem A akkor. Most már tudom. Színházba osak úgy mehettünk, ha előbb az osztályfőnöktől engedélyt kórtünk rá. Hogy vártam a vasárnapdélutánokat, amikor színházba mehettem! Egyszer elfelejtettem engedélyt kérni ós az erkélyen, épp az előttem levő ülésen tanár úr ült. Ki fognak csapni ! volt az első gondolatéin, hisz az iskolában a tanárok mindig ezzel fenyegettek bennünket. Felvonásközben tanár úr hozzám jött, nem kérdezte, hogy elkóredzkedtem-e a színházba ós a szünetek alatt Napóleon fiáról — a w ?3asfiók < '-ot játszották — beszólt nekem. Mire vége lett az előadásnak, az utoán már sötét volt. El akartam köszönni, de kívülről lárma hallatszott. Kint tüntetés volt, fekete embertömeg árasztotta el az utcát. Tanár úr nem engedett haza egyedül. — Hol lakol ? — kérdezte. Megmondtam. —• Nekem is arra van dolgom, együtt mehetünk. Tanár úr tovább magyarázott a Sasfiókról ós amikor a kapaaknái kezet fogott velem és — Szervusz fiam ! — mondta búcsú zásul, milyen boldog voltam! Még most is érzem kezének melegét. És sok-sok ilyen emlék ! Verseket írogattam ós néha úgy szereti era volna őket megmutatni tanár úrnak! Nem mutattam m«g. Féltem: hátha nem jók. A negyedikben ez volt az utolsó dolgozat: „Mi wzeretnók lenni?" Félve írtam : verseket, elbeszéléseket meg színdarabokat akarok majd egyszer írni .. És tanár úr ezt a dolgozatomat is felolvastatta. Aztán, amikor kikerültem az életbe, ha csináltam valamit, ami tetszett nekem, mindig arra gondoltam, vájjon tetszene-e Baosilla tanár úrnak is ? Ha ez dolgozat lenne, felolvastatná-e ? És úgy szerettem volna tanár úrral találkozni!... Rettenetes, ami ezután következett! Remeg a toll a kezemben. A háborúba vitték éi ott meg-öl-tók. Nem merem leírni azt, amit akkor éreztem, amikor ezt meghal ottam. Más volt az, mint amit tanár úrtól versekben tanultunk. És azon a napon mindent meggyűlöltem ós úgy gyűlöltem a puskát, akárkinek is a kezében van, hogy káromkodni meg átkozódni szerettem volna. Tanár úr, azínházba már nem igen járok, mert Tüália papjában, akiről valamikor olyan sokat mesélt, megláttam a bohócot. A politikát megvetem. Nem merek szobámból az atcára indulni, mert onnan tüntetők zsivaja hallik be és senki sincs) akivel elinduljak békés könyvekről beszélgetve...
