ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-12-31 / 135. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 K, vasárnap 8 K. Petőfi és Madách újéve. Esztergomban, 1922. december 30.-án. Az újesztendő első napjaiba két szellemóriásának emlékével köszönt be a magyar nemzet. Száz esztendő mult el születésük óta és nemcsak a nemzeti kegyelet, lianem valami ösztön is súgja, hogy e két nagyunk ünneplését hozzájuk és magunkhoz móltóvá tegyük. Ünnepeljük őket, de ne üres, semmitmondó szavakkal, cifra, puffogó frázisokkal, a lelkekben nyomot nem hagyó szónoklatok özönével, hanem műveik olvasásával és terjesztésével, eszméik, értékes gondolataik közkinccsé tételével s ilykópen a magyar nemzeti műveltség előmozdításával. Petőfi és Madách két tipusa az ezeresztendős magyarságnak. Petőfi, az idegen származású szülők teljesen magyarrá vált gyermeke, a£i alacsony sorsból küzdi fel magát a magyar égboltozat legfényesebb csillagává; nyilt, közlékeny, optimista, lelkesedni és lelkesiteni tudó, hibáival, szertelensógeivel is szeretetünkre érdemes. Petőfi a még megmaradt nagy magyar Alföld gyermeke, a szabadság, függetlenség dalosa, akinek műveiből ma olyan jó fellelkesülni, megerősödni, hitet, bizalmat meriteni! Madách nagymultú ősök sarjadóka. A Madáchok a XIII. század elejéig tudják visszavezetni családfájukat, usük, Radon de Oszlán mentette ki IV. Bélát a tatárok nyilzáporából. Egy Madách sem volt soha pártoskodó, kapaszkodó, hitet ós pártállást csereberélő honfi s talán ez okból is nem kerülnek annakidején az országnagyok legelső sorába. Madách Imre a kötelességeinek keretei közé visszavonult, folyton tanuló, mélyen gondolkozó, minden benyomást szivéig engedő, éppen ezért sokat gyötrődő ós szenvedésekkel sűrűn találkozó magyar, aki az egész világ nagy kérdéseinek súlyával vállain nemzetét olyan művel ajándékozta meg, amely a világirodalom maradandó gyöngyei közt fogFőszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. lal helyet. Szülőhelye ma cseh megszállott terület, fájdalmai, megpróbáltatásai ma egyek a megszállott területen élő testvéreinkével s mégis ő kiáltja bele a csüggedők, kishitűek lelkébe az igék vigaszát: Ember : küzdj és bizva bízzál! Ime ez új esztendőben ünnepelt szellemi óriásai személyében igy fog kezet egymással az elszakitott ós a megcsonkított országrészeken élő magyarság, az ifjúság és a munkás férfikor, a szegény és gazdag, az Alföld ós Felvidék, a lelkesedés ós filozófia: mindkettőben pedig a szilárd hit a magyarság és az emberiség jövőjében. Az ő hitükkel nézzünk a jövőbe, munkásságuk legyen a mi erényünk is és akkor ez az ördögien összerontott ország az idők teljességében „szép ós nemesnek új csirája lesz !" Kultúra a túloldalon. Palkovich Viktor, városunk fia, volt szentgyörgymezői, jelenleg gútai plébános egyike a cseh megszállott területen élő magyarság legbátrabb szóvivőinek. Mint a cseh nemzetgyűlésnek magyar keresztény-szocialista programmal megválasztott tagja, legutóbb is remek beszéddel kelt védelmére a prágai nemzetgyűlésen a konfiskált egyházi birtokoknak és leleplezte az elcsapott Medveczkynek üzelmeit. A beszédből, amely túloldali testvéreink körében nagy elismerést ós ideát is bizonyára érdeklődést kelt, a pozsonyi „Híradó" nyomán a következő részleteket közöljük : „A magyarságnak is szüksége van egyetemre. Az itt élő magyarságnak volt egyeteme. Elrekvirálták, csináltak belőle Komensky-egyetemet. A trianoni békediktátum feljogosította a xseh-szlovák államot, hogy az állami tanintézeteket birtokba veheti, de arra nem adott jogot, azokat az egyik nemzetiségtől elvenni ós egy másiknak odaadni. Ez jogtalan elsajátítás, mely Kéziratok és előfizetések Szent Lörinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyrnyomdájában. jóvátételt követel. Ha elvették a pozsonyi magyar egyetemet, állítson helyébe az állam magyar egyetemet Komáromban. Ehhez jogunk van kártalanítás cimón, de jogunk volna akkor is az államtól követelni, ha nem lett volna eddig egyetemünk, mivel az állam hivatása alattvalóinak jólétét munkálni. Az élet javaihoz tartozik a kultúra is ós ha már elszakítottak nemzetünktől és nem engedik meg, hogy az ittlakó magyar ifjúság Magyarországon végezze tanulmányait, adjanak alkalmat, hogy itt művelhesse ki magát. Ahol egy egyetem sincs, ott az az irányadó, van-e ott tanuló, aki az egyetemet használni akarja. Itt pedig van. De itt ugy látszik, szándékosan akarják a magyarságot tudatlanságban tartani. A magyar középiskolák beszüntetésére sem adott hatalmat Trianon. És mégis feloszlatták a pozsonyi, szentgyörgyi, lévai, kassai s a többi katolikus magyar gimnáziumokat. Ennél több törtónt. Midőn a magyarok Pozsonyban maguk erejéből akartak nyitni parallel magyar osztályokat, azt nekik nem engedték meg. A magyar fiúk Pozsonyban csak az evangélikusok vendégszeretetéből élvezhetnek magyar oktatást. Magyar népiskolák dolgában hogyan állunk ? Körülbelül ötszázzal kevesebb van, mint amennyi a magyarságot arányszáma szerint megilletné. Nem hallgathatom el a szerzetes tanítónőkkel való méltatlan elbánást. Kérdem még, miért nincs magyar tanitóképző egyetlen egy sem ? Nőtanitóképző van egy Pozsonyban, az Orsolyáknál. Ez is a megélhetés gondjaival küzd. Vájjon kihalásra akarják kárhoztatni a magyar tanítóságot ? És egy utolsó kérdést. Miért nem szabad a magyar iskolákban a magyar történelmet tanítani ? Vájjon a magyar fiúnak nem szabad tudnia nemzetének múltját, nagyjainak tetteit? Tanítsák a cseh-szlovák történelmet is, csak az történeti tények előadása legyen és ne mesék. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az óra. Irta: Gábriel István. Világosodott. A kedvesen fiatalos berendezésű hálószobába beszűrődött a reggeli fény és a fehér vánkosok között megmozdult egy barna fejecske. Margitka asszony ásított, szórakozottan az éjjeliszekrényhez nyúlt és orrocskája elé tartotta férje zsebóráját, hogy megnézze, hány óra van. Nézte, nézte a homályos római számokat, majd ijedten tágra nyitotta szemét ós hirtelen odatartotta az órát a füléhez. Az óra — (egyetlen az egész házban, hiszen csak most rendezkedtek be) — nem járt. Forgatta, mozgatta, húzogatta a csavarját, de hiába, az óra nem akart elindulni. Megrázta az urát Margitka asszony: — „Béla, az Istenért, ébredj már fel! Elromlott az óra !" A férj álmos szemmel megbámulta az órát és végigcsinálta vele a tortúrákat úgy, mint Margitka asszony. — „Látod, látod, ugy-e mondtam! Most itt van!" — szólott azután szomorúan a férj, Kerekes Béla adótiszt úr. Azért szólott pedig igy, mert az órának már régebben volt valami baja. Hol sietett, hol késett, hol lázasan vert a pulzusa, hol meg nem akart elindulni: szóval valami belső kór emésztette. Valahányszor pedig épen ezért Kerekes Béla úr elkésett a hivatalból, mindig könyörgött Margitka asszonynak, hogy csináltassák meg az órát. De Margitka asszony ebbe nem akart beleegyezni. Először azért, mert őt ugyan nem bántotta az óra baja: mikor világos volt, felkelt; aludni meg úgy is akkor ment, amikor elálmosodott. Másodszor meg azért, mert már otthonról tudta, hogy az órás ugyan sok mindenfélét csinál a beteg órával, igazit rajta rengeteget, de soha meg nem javítja. Hát az órát nem is próbálták megjavíttatni. Most aztán itt van, a katasztrófa bekövetkezett. Itt az idő, amikor Margitka asszony sem ellenkezhetett tovább. Egészen óra nélkül csak nem lehetnek. Aztán meg vendégeket várnak Szilveszterestére ós csak nem szégyenkezhetnek Kerekesók, hogy az idők múlásának ünnepén nem leshetik az óramutatót. Az órára tehát sürgősen szükség van. Kerekes Béla úr gyorsan felöltözködött és a rossz órával az óráshoz sietett. Az órás nagyitót tett a szemére ós a diagnózist igy állapította meg : — „A rugó van eltörve. Uj rugó kell bele." Egy hétig tartott, amig az órás beletette az új rugót. Ezer koronát fizettek érte. — „No de most már legalább van jó óránk" — szólt Margitka asszony. Másnap azonban az óra ismét megállt és felhúzni nem lehetett. A férj bosszúsan rohant az óráshoz. — „Ja, kérem, most egy másik rugó törött el. Semmiesetre sem az, amelyet beletettünk. Tessék csak itt hagyni. De kérem vigyázzon, hogy ilyesmi többet elő ne forduljon !" — szólt az órás szigorú arccal. Az óráért már másodszor nem kellett sokat fizetni, de most meg nem járt rendesen. Minden negyedórában el kellett indítani. A férj ismét elment az óráshoz. — „Nagyon kopottak a kerekek. No majd segítünk rajta" — szólt az órás csupa jóakarattal. Azonban az óra még mindig nem volt jó. Pedig Kerekes Béla most már azt akarta mindenáron, hogy ha már olyan sokat költött rá, hát legyen az az óra pontos és tökéletes. Lassan már szenvedélye lett, hogy az az óra jó legyen. Vizsgálta reggel, délben, este, evésnél is a kezében tartotta. — „Mi az, már megint baja van az órának?" — kérdezte szorongó szívvel Margitka asszony, akinek meg már kezdett furcsa lenni a dolog, hogy férje olyan sokat jár az órajavitás ügyében. Annyira csak nem lehet rossz az a szerkezet ! — gondolta. A férj letette a kanalat, fogta az órát ós ment vele az óráshoz. Margitka asszony utána nézett és látta, amint Béla eszeveszetten lohol. Szent Isten! Az órára már nem is gondolt. De mi van Bélával ? ! Nap-nap után az óráshoz jár. . . Veszi a kabátját, az asszonykájával nem is törődik, csak megy .. . Jaj, csak nem ment el a Bélának az esze, találgatta Margitka asszony. Most, másfél esztendei együttlét után . .. Jaj, csak nem valami titkos találkák szerint igazodik az a rossz óra ? ! Margitka asszony kalapot, kabátot, cicát vett, a száját kissé bekente szőlőzsirral és izgatottan Béla után sietett. Ez igy tovább nem mehet. Majd ő végére jár a dolognak.