ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-01-22 / 10. szám

RGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 K. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovit s Gusztáv könyvnyomdájában. Hogyan kapjuk vissza Párkányt? Esztergomban, 1921. január 21.-én. Lefolyt heti cikkeink hatásaként hallottunk oly hangokat is, amelyek azt vitatták, hogy kár úgy sietni a vármegye kikerekitésének kérdésével, mert hiszen a határkiigazitó bizottság még visszaítélheti nekünk a párkányi járást, vagy legalább is annak egy jó részét és akkor Esztergom piaca biztositva lesz. Nem szólunk arról, hogy e vélemény mekkora jóhiszeműséget tételez fel, — hiszen bárcsak úgy történne, — de még az esetben sem tartjuk fölöslegesnek a csavargőzösjárat-akció erőteljes továbbfolytatását. Most arra való tekintettel, hogy ilyen hangok felmerülhetnek ós kevósbbó tájékozottak előtt a nagyobbarányú érdeklődés mellett megindult megyekikerekitési akció sikerét veszélyeztethetik, szükségesnek tartjuk néhány szóban a határkiigazitó bizottságok működésének rövid ismertetését. A határkiigazitó bizottságok nagyobb területeket is visszaitélhetnek, ez tény. A békeszerződés értelmében jogosan reménykedhetünk ilyen kiigazitásokban. Ismerve azonban az ántánt velünk szemben eddig tanúsított magatartását, mégis kissé túlvórmeseknek kell tartanunk a fenti és hozzá hasonló reménykedéseket. A trianoni békeszerződés alapján működő határkiigazitó bizottságok elsősorban a szerződósben megjelölt határt tűzik ki. Ha ez ellen sem Magyarország, sem az érdekelt szomszédos állam kifogást nem emel, mint végérvényes határt — elfogadottnak nyilvánítják. A bizottságnak nem áll jogában a trianoni szerződésben kitűzött határtól eltérni. Abban az esetben, ha Magyarország, vagy a másik állam kifogást emelne igazságtalanság cimén az igy kitűzött határok ellen, a bizottság szabályszerű eljárást folytat le. Az ellenvetésben felhozott adatok valódiságát megvizsgálja és a vizsgálat eredményéről az érdekelt államok ellenvetéseinek beterjesztése kapcsán jelentést tesz a Legfelsőbb Tanácsnak, mely a Népszövetség közbenjöttével hozza meg döntését. Igazságunk igy bizony teljesen az ántánt kezében van. Ilyen körülmények közt — sajnos — nem sokat várhatunk még akkor sem, ha a határkiigazitó bizottság, mint az esztergomi küldöttség előtt hangoztatta is, a legnagyobb jóindulattal ós a legteljesebb pártatlansággal kezeli méltányos ós • jogos kívánságunkat. Az ántánt, tudjuk, most akarja végleg kicsavarni kezünkből a fegyvert azáltal, hogy mereven ragaszkodik a békeszerződésben megszabott toborzás lefolytatásához. Tehát tisztán csak a magyar nép ős erejében bizhatunk, mely a feloszlatás alá került nemzeti hadsereg helyébe is most nemzeti múltjához méltó zsoldos honvédséget fog állítani. Ez ha számbelileg kicsi lesz is, de olyan erkölcsi erőt fog megtestesíteni, amellyel mindenkor számolniok kell a kapzsi szomszédoknak. Párkány visszaszerzése is legbiztosabban csak ezen az úton remélhető ! Ä helybeli OHáregyesület kiállítása. Amily csendben működik a helybeli Oltáregyesület, ép olyan meglepetést keltett mult vasárnapi gazdag kiállításával a vízivárosi zárda egyik iskolatermóben. A szebbnél-szebb kazulák, palástok ós egyéb egyházi ruhák a terem falairól az új élet örömével köszöntötték a szemlélőt. Ugyanis az Oltáregyesület nem új anyagból készült tárgyakat állított ki; ehhez sem pénze, sem másnemű anyagi ereje nincsen. De nem szüneteltette a munkadélutánokat, hanem felkereste a helybeli és köz elfekvő templomok kiselejtezett és foszlányokban levő egyházi ruháit s ezeknek adott türelmes, hosszú munkával új használhatóságot. Ily módon értékes, szinte felbecsülhetlen kincseket sikerült a revülésre szánt kárhoztatásból s a poros alsófiókokból az oltárra helyezni s az eucharisztikus Jézus külső ékességévé tenni. A kiállított tárgyak közt láttuk azt a nemzeti történelemre is nevezetes palástot, melyben a nagy magyar prímás, boldogult Scitovszky János vezette a hires máriazelli zarándoklatot hazánk sorsának jobbrafordulásáórt. A pluviale most a vízivárosi plébániatemplom tulajdona. A mogyorósbányai új templom ruhái közt láthattunk egy gobelinhimzósű értékes miseruhát, melyet a nagynevű Metternich hercegnő készíttetett és ajándékozott mult század közepén a bajnai templomnak. Kiállításra került a vízivárosi plébániatemplomból 4 miseruha és 2 pluviáló, Dorogról 7 miseruha, Mogyorósbányáról 11 miseruha, Dunaalmásról 4 miseruha, Bakács-kápolnából 4 dalmatika. Ezenkívül szépszámú fehérnemű közt különösen a Mogyorósbányára ajándékozott diszes antipendium említendő, amelyet Reviczky Elemórnó készített. Nagy értéket képvisel a belvárosi templom számára készült két finom miseing, hosszú horgolt csipkével. Az igazság kedvóért meg kell még említenünk, hogy a Visegrádra készült 5 miseruhát nélkülöznünk kellett a kiállításon. Az elkészített ruhák munkájának minőségéről álljon itt az egyik plébános elismerő sorainak következő szakasza: „A munkák oly szépek, a javítás oly művészi és pontos, az átalakításban annyi leleményes ügyesség nyilvánul, hogy meglátszik az egész munkán, miszerint az avatott kezek szorgalmát, kitartását az eucharisztikus Ur Jézus iránt való odaadó, áldozatkész tevékeny, szeretet irányította és lelkesítette." A kiállítást Őeminenciája a bibornok-hercegprimás is megtekintette dr. Drahos János irodaigazgató kíséretében. A főpásztor figyelmes érdeklődéssel szemlélte végig az egyes egyházi ruhákat s a legnagyobb megelégedésének ós elismerésének adott kifejezést az Oltáregyesület munkássága iránt. Majd értesülve AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Esztike öröksége. Irta: Fülöp Ferene. A hetivásárra betódult falusiak annyira megrohanták a Kispiacon Kávés Panna lacikonyháját, hogy a tűzről, pattant asszonyság alig győzte az úton agyonfázott és megéhezett népséget forró kávéval kielégíteni. — Itt van drágám, aztán csak lakj ók ám jól. A jámbor falusiak mohó étvággyal szürcsölték a párolgó kávét ós fogyasztották a ropogósra sült cipót. Nagy munkálkodása közben a nyájas társalgásról se feledkezett meg. Odaszólt derűs képpel egy ácsorgó éhes atyafihoz. — Marci bácsi, mi újság Maróton? A kérdezett vállát vonogatta. — Hamarjában bizony nem tok. — Ugyan ne izéljen. Ne fukarkodjék a szóval. A maróti ember csak evett tovább. Amikor már végzett a reggelivel, félvállról böffentette ki. — Hát lakodalom lesz. Panna asszony abba hagyta egy percre a dolgát. — Micsoda? — Hát lakodalom. — Aztán miféle? — Oazdalegónyó. A Vig Jóskáé. Kávés Panna krétafehér arccal biztatta. — Aztán kivel? — Hát a Szabó Julcsával. Holnap lesz az első hirdetés. Erre akkorát sikoltott az asszony, hogy a sikoltását még a Szentháromság-téren is meghallották. Az árusok és vevők rémülten szaladtak össze. — Mi törtónt? Talán bizony gyilkosság? Senki se tudott biztosat. Az újságoló atyafi egy darabig bambán nézett a halotthalvány aszszonyra, aztán mint valami bűnös, vette a lépést a Hosszú-sor sikátora felé. Az összeverődött emberek közt csakhamar egy városi ember furakodott előre, akinek mindenki utat engedett. Kaiser Szepi városi fertálymester odaért a kezeit tördelő asszonyhoz. — Mi baj Panna lelkem? — A lányom . . . Eszti lányom . . . A fertálymester rögvest átlátott a szitán. Szóval magánügy. Ide ugyan nem kell annyi hallgató. Hivatali tekintélyének egész latbavetósóvel szólott az idesereglett bámészkodókhoz. — Mit bámulnak kendtek ? Nincs itt panoráma. Mindenki oszoljon. Az emberek dörmögve engedelmeskedtek a parancsnak. Csakhamar tágasabb lett a környezet. — Nohát beszólj, Panna! Az asszony még mindig tétován viselkedett. Közel állott szája a síráshoz. Kaiser uram nagy részvétet mutatott. — Beszólj, Panna lelkem! Kávés Panna bánatos sóhajjal válaszolt. — Nagy baj környékez, Szepi bácsi. A jegyben járó lányomra szógyen várakozik. — A Jóska? — Az. A Jóska úgylátszik megbánta, hogy szegény leányt választott magának. — Ejnye a semmiházi! — Aszonta az előbb egy maróti ember, hogy a Jóska ós még valami Szabó Julcsa nevű leány holnap lesz először kihirdetve a templomban. — A hitvány! No majd számolok vele ! Jókedvű kacagás szakította félbe a beszélgetésüket. Sudár szép hajadon közeledett feléjük. Habfehér arcát finom, lehelletszerű pír árasztotta el. Szónfekete nagy szemei ragyogva égtek. A fertálymester nyájas szóval fogadta az érkezőt. — Jó reggelt, szép húgom. A leány kacagó hangon felelt. — Magának is Szepi bácsi. No megálljon! Maga itt az anyámnak teszi a szépet. A fertálymester negédesen megsodorintotta mákos szinű bajuszát. — Tudod, szép Eszti húgom, öreg ember nem vén ember. Hanem hát merre felé tartasz ? — Hát bizony én a G-roszner boltba megyek, szines papirt vásárolok. — Talán biz' az esküvőre? A leány arca lángba borult. — Hoi van az én esküvőm ? ! Indulófólben volt már, amikor még hozzáfűzte: Szegény lány, vén lány. • S azzal nótás kedvvel elköszöntött. A fertálymester és Kávés Panna újból felvették előbbi beszédük fonalát. Az asszony kezdte. — Higyje el, Szepi bácsi, nem is okolom a Jóskát. Jó gyerek ő, kedveli is Esztit, de az apja roppantul nagyravágyó. Tudni se akar a szegény Esztiről, merthogy neki nincs semmije. — A cudar! — Aszonta a Jóskának legutóbb is, ha szegény leány után mer járni, hát kitekeri a nyakát. A Jóska gyerek meg roppant fél az apjától. Hát igy van.