ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-04-26 / 48. szám

ESZTERGOM 1322. cselvetéseit és halálát óhajtó ármánykodását viselni, az átok azonban csupán álom, csak va­rázs, amelyet a szabaditó hős megtör ós ismét boldog lesz a magyar. A mese nagyon sok vál­tozást igényel, de a vége, különösen a szimbólum kiemelése csattanóssá teszi. A szereplők mind nagyon kedvesek voltak, jól alakítottak, a szépen összeválogatott ruhákban igen bájos, szines ké­pet nyújtottak. Szálkai Erzsi, Tóth Teruska, Páva Róza, Torma Róza id., Horváth Tercsi, Bognár Erzsi, Ghílic Rózsi, Szaller Rózsi, Baják Julis, Nóvák Rózsi, Stróbl Erzsi, Torma Rózsi ifj., Rábszki Erzsi, Gerendás Annus, Holop Erzsi, Nóvák Julis, Korompai Julis és Újvári Tercsi állították össze hol kisebb, hol nagyobb szere­pükkel a darabot. Mi csak a legnagyobb dicsé­ret hangján fejezhetjük ki elismerésünket azért a szorgalmas munkáért, amelyet a kongregáció tagjai, úgy a szereplők, mint az énekkar kifej­tettek. Meglátszott rajtuk, hogy lelkesüléssel dol­goztak ós hogy a nemes célt lelkük igyekezeté­vel szolgálták. Mindég jól esik, hogy a földmű­ves kongreganistáink bemutatkoznak a közönség előtt, az a szerepük azonban, amellyel az alélt, álmos nemzetet ébresztgetik, egyenesen dicsére­tes. Meg kell még emlékeznünk Tóth Rózsi szavalatairól, aki szépen, nekilendüléssel ós tűz­zel adta elő két szavalatát: elején az imát, a vógón, az élőképben a mese szimbólumát. Lát­szik, hogy többször fellépett már ós hogy tehet­séges szavaló. Az ünnepély sikere a kongregáció igazgatónőjének, Horváth Sárinak fáradtságot nem ismerő munkájához van kötve. Sokat fára­dott, de fáradtsága nem volt hiábavaló. A szép siker, a jelen voltak megelégedése ós a kritika elismerése fáradozásának jutalma. Shimmy király a Corsoban szerdán és csütörtökön. * Az Esztergomi Fűszer- és Élelmiszerkeres­kedők szakosztálya e hó 23.-án, Jalkóczy István elnöklete mellett választmányi ülést tartott, ame­lyen elhatározta, hogy teljes erejével arra fog törekedni a MFTR,, hogy rendes hajójáratot létesítsen a Szob—Esztergom közötti viszonylat­ban ós igy a reggeli órákban hajó érkezzék Szob —Dömös felől Esztergomba, amely esetben az ipolymenti lakosság áruszükségletét Esztergom­ban fedezhetné és ez által kereskedelmünk és az iparosság nagyszámú, uj vevőközönségre tenne szert. A vasárnapi teljes munkaszünet érdekében is el fog járni a szakosztály. Végül egyhangú választással uj választmányi tagok lettek,: Jed­licska István, Schrank Ödön és Vajda Ármin, mig a pénztárnoki tisztséget Kovancsek Jenő vállalta el. * Kis hirek Magyarországról és a nagy­világból. A magyar repülőgépgyárak májusban kezdhetik meg újra a repülőgépek építését. — A felvidéki tótok a horvát függetlenségiek pél­dájára memorandumot akaÄak intézni a génuai konferenciához. A memorandumban tiltakoznak a csehek túlkapásai ellen. — Az^uj lakásrende­let e hét vógón jelenik meg. Állítólag augusz­tustól 420 százalékos házbéremelós lesz, vagyis aki 1917. nov. l.-ón 1000 K lakbért fizetett, augusztus 1.-től 4200 K lakbért fog fizetni. —­A franciák azt híresztelik, hogy a németek és oroszok közös katonai akciót terveznek Európa ellen. — Az eszperantó kongresszus, mely Genf­ben ülésezett, felkérést intéz az összes államok kormányaihoz, hogy tegyék kötelezővé az eszpe­rantó nyelv tanulását. — A hollandi nemzetközi vásáron 16 magyar cég vett részt. Az összes külföldi résztvevők száma 728 volt. — Az ola­szok és szerbek Santa Margherittában tárgyalá­sokat kezdtek a fiumei kérdés megoldása ügyé­ben. — Facta olasz miniszterelnök véleménye szerint a génuai konferencia legjobb reményekre jogosító kilátásokkal tervszerűen folytatja mun­kálkodását. — A francia kormány a Ruhrvidók újból való megszállását tervezi. Ez az intézkedés a német-orosz szerződós megtorlásául szolgálna. Shimmy király a Corsoban szerdán és csütörtökön. = A Magyar Lloyd e heti száma Fenyő Miksa, a Gyosz igazgatójának tollából figyelem­reméltó cikket közöl az orosz-német egyezségről, báró Korányi Frigyes, az Ö. K. H. elnöke a bórlőszövetkezetekről és a birtokreformról, Urba­novich Zoltán dr. a Magyar Városi Bank vezér­igazgatója németországi útjáról nyilatkozik. Fel­tűnést keltő cikk foglalkozik a küszöbön lévő magyar-román gazdasági tárgyalásokról, Cseh­szlovákia ipari válságáról, az adriai vasútról, Románia petroleumtermelósóről ós Német-Ausztria vizierejének értékesítéséről. A Magyar Lloyd szerkesztősége ós kiadóhivatala Budapest, VIII. Rákóczy-ut 73. SPORT. Labdarúgóverseny Felsőgöd—Dorog és a III. kerókp. zászlóalj 5. E.—MESE között. E kettős mérkőzés színhelye volt vasárnap délután a pri­másszigeti sporttelep. Felsőgöd és Dorog között , a bajnoki pontokért folyt a küzdelem, mig a katonák és a Mese barátságos mérkőzést tartott­tak. Dorog több tartalékkal állt ki. El is vesz­tette a mérkőzést 1:0 arányban. Az első fél­időben még szívósan védekezett és eredményesen, •bár hosszabb időn át kapujához szegezték a gödiek, akik lelkesen ós nagy rutinnal játszottak. A második félidőben labda éri Kertész hálóját ós Dorog minden erőlködése Vbavalónak bizo­nyul. Nem tud kiegyenb" elsőgöd értékes két pontot szerez. Dorog, ugy iátszik, lebecsülte ellenfelét, különben nem engedi át olyan könnyen a dicsőséget. Játéka kapkodó, leleknélküli volt. Az együttműködés hiánya kegyetlenül megbo­szulta magát. Pedig a DAC olyan kitűnő ember­anyaggal rendelkezik, hogy avatott kezű tréner félelmetes erejűvé tehetné csapatát. A játék különben színtelen volt. Erre vall az is, hogy a nagyon mérsékelt számú közönség egy része még a játék befejezése előtt eltávozott. Á barát­ságos mérkőzésre már igazán csak a vérbeli labdarúgók maradtak a pályán, pedig az idő is kedvező volt, de ugy érezte a közönség hogy nincs, ami ott tartsa őt. Hiába, régi igazság, hogy komoly munka és együttműködés nélkül nincs eredmény. A Mese nagyot hibázott, amikor két goal elérése után biztos győzelme tudatában magára hagyta a különben sem szerencsés kezű kapust és a hátvédek messze elkalandoztak a mezőnyben. A már letörtnek látszó katonacsapat hamar kihasználta a kedvező alkalmat és egy­másután 3 goallal terhelte meg a Mese kapuját. A Faragó-Mihályfy pár s a néha-néha nekilen­dülő Nagy S. munkájának minden eredménye megsemmisült a védelem hibája miatt. A mér­kőzés vége felé mégis kiegyenlítenek, de még mielőtt a biró sípja a játék végét jelezte volna, a katonák megszerzik a győzelmet jelentő 4-ik goaít is. A Mese-ben értékes munkát végzett még Pados balszélső, Sótér hátvéd és Porga, a katonák közt kitűnt Soóky fedezet, a közóp­csatázó s az egyik hátvéd. 0000000000000000000000 0 000000 00000 * 0 1 1 1 í KULTUR-MOZGO MŰSORA: Kedden, április 25-én: € MI A MAY szenzációs alakítása! i Egy magányos sir. % Színjáték 5 felvonásban. 0 Egy barátságos betörő. Vígjáték. I s §) 0 0 Harry Piel, a XX. század legzseniálisabb & Szerdán ós csütörtökön, ápr. 26—27-én : kalandorának idei első sorozatos filmje. % A fej nélküli lovas. f 0 Izgalmas és bravúros kalandortörtónet 3 részben és 18 felvonásban. H-ik rósz: A titokzatos hatalom. s I % % J Előadások hétköznap 7 és 9 ó., vasár-^ és g 0 ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. % 0000000000 000m 000000000000000000 r## CORSO filmszinliaa Kedden, április 25-én: Loth Ha-film ! Közkívánatra ! Jön a rozson át. Mather Irén filmre átültetett regénye.* Szerepelnek még: Latabár, Fenyő es Bolváry Kitűnő kisérő műsor! Szerdán és csütörtökön, ápril. 26—27-én Az idei szkeccsek legkitűnőbbje! S HIMMY­Előadások kezdete köznapokon 7 és 9 ó. ; vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. Árverési hirdetmény. Bútorok, képek, ágynemű, lószőrmatracok, férfi ruhanemű, lábbeli ós egyéb ingóságok Esztergomban, Kölcsey-utca 12. sz. alatt, a Káp­talan-ház udvarában, f. évi április ho 30-ik nap­ján d. u. 2 Órakor a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, hagyatéki önkéntes árverésen el fognak adatni. MAGYAR KULTÚRA a kath. müveit közönség havi folyóirata. Főszerkesztő : Bangha Béla S. J. Felelős szerkesztő: Dr. Czapilt Gyula. A kilencedik évfolyamában járó tartalmas folyó­irat tudományos, szépirodalmi, kritikai ós köz­gazdasági cikkeket közöl mindenkor feltűnést keltő tartalommal. Eredeti rovata a „Pajzs és kard", melyben aktuális vallási ós erkölcsi prob­lémák ^nyernek tárgyilagos megvilágítást leg­többnyíre a főszerkesztő tollából. A jelen évfo­lyam közli folytatásokban P. Bangha szenzációs amerikai uti feljegyzéseit is. Szerkesztőség: Budapest. VIII. Horánszky-u. 20. Kiadóhivatal: V. Honvéd-u. 10. WtW Egyes szám ára 20 korona, A Magyar Kultúra az egyetlen magyar folyó­irat, amely "előfizetési árát nem emelte. 3BÍl^"tlölíO't ű ^ zza lj lehetőleg szép lakás­, — sal keresek azonnali megvé­telre 2—15 millióig, lehet két tagban is. Ügynö­köket díjazok. Kifizetést bármilyen valutában eszközlök. Cimem : Budapest, Népsziszinház-utca 18. I, 19. A jövő nemzedék egészségének megóvása a leg­sürgősebb nemzeti feladat! Újszülöttek gondozására orvosok a -csecsemő (Saby)-krómet -csecsemő (Baby)-hintőport [-csecsemő (Baby)-szappant ajánlják. A learaegbizbatöbb készítmények I Mindenütt kaphatók I Gyártja': a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. Kereskedők figyelmébe! Mindennemű szavatolt tiszta gazdasági és kerti magvak nagy raktára Iparosok figyelmébe! Mindennemű gépolaj, festékek, tovotta­zsir és olajneműek nagy raktára az Esztergomi Behozatali és Kiviteli Rt. Lőrinc-utca 6 sz. alatti üzletében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom