ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-04-16 / 44. szám

1922. április 16. EZSTERGOM 3 teherszállításra használják. Előttünk kinai kulikat hozott a hajó Singaporeból haza Sang-haiba. A franciák mohó kapzsiságukban, amellyel a németektől elharácsolt „hadizsákmányt" kihasználni siettek, még nem jutottak hozzá, hogy a hajónak új nevet adjanak, igy történt azután, hogy mig az árbocon a francia trikolort lengette az óceán szele, a hajó orrán a franciáknak nem épen kellemes hangzású „Scharnhorst" név maradt továbbra is. * * # Első állomásunk Shang-hai volt. A hatalmas kinai gyár- ós kereskedőváros a Jang-ceKiang partján épült, 22 km.-nyire a folyó torkolatától. A zavaros sárga vizű Jang-ce-Kiang azonban dagály idején mély járatú hajók által is járható, igy „

Scharnhorst"-unk bejuthatott a kikötőbe. Hatalmas személy- és teherszállító hajók sokasága horgonyzott érkezésünkkor a kikötőben, amelyek között fürge motoroscsónakok s ügyes kinai evezősök hajtotta ladikok siklottak tova, partra szállítva az utasokat ós tengerészeket. A parti raktárépületek körül is mozgalmas élet lüktetett, első pillantásra is látszott, hogy Shang-hai forgalma alig érezte meg a világháborút, amely Wladiwosztokot s mint később láttuk Triesztet, csaknem teljesen tönkretette. Hajónk Marseillesbe szállítandó nagyobb élelmiszer-rakományt vett fel Shang-haiban. Itt láttuk el magunkat az út egy jó részére szénnel is, ami a kinai rakodómunkások közmondásos ügyessége mellett is két teljes napot vett igénybe. Ezt az időt azután mi ki is használtuk arra, hogy a Távol Keletnek ezt a végtelenül érdekes ós szines városát széltében-hosszában bekalandozzuk s megtekintsük. Shang-hai kereskedelmi városrésze rendezett, angol feliratú utcáival, hatalmas palotáival, villamos vasutjával, ezer meg ezer autójával egy európai metropolis kópét mutatja; csak a járókelők között itt-ott feltűnő kínaiak s különösen az európai szemnek annyira bántó „riksa"fogatok emlékeztettek arra, hogy Kínában vagyunk. Ezek a riksák, amelyekkel Mandzsúria fővárosában Karbinban találkoztam először s amelyeket Singaporóban* láttam utóbb viszont, jellegzetes közlekedési eszközei a Keletnek : kétkerekű, együléses kocsik, amelyeket egy-egy félmeztelen, mezítlábas kinai húz. Az izmos, gyermekkoruktól fogva erre nevelt „riksások" órák hosszat képesek utasukat szállítani, mindig egyenletes, nem lankadó gyorsasággal s fáradságukért alig pár fillórnyi díjazást kérnek. Mikor először láttam őket Karbin utcáin, amint a nyári nap égető sugaraitól kínozva egy-egy menekült oroszt, vagy jóltáplált kínait húzva riksájukban, elsuhantak mellettem, felháborodtam azon, hogy a szegény kulit ilyen, az emberi méltóságot lealacsonyító, állati munkára használják fel. Shanghaiban azután volt alkalmam, néhány oroszul vagy németül értő riksással szóba elegyednem, akiknek szavaiból azt vettem ki, hogy sorsukkal elégedettek, a nekem szokatlan ós megalázónak látszó foglalkozás — gyermekkora óta arra nevelve — nem esik nehezükre, keresetükből magukat ós családjukat el tudják látni, s megelégedettebbek és boldogabbak, mint Európa „öntudatos" és „szervezett" proletárjai. Shang-hai legérdekesebb része kétségkívül a kinai város, amely még a mai napig is csaknem teljesen megőrizte eredeti kinai jellegét. Egyemeletes, rendszerint fából épült, tiszta kínai motívumokkal színesen diszitett házainak földszintjót kivétel nélkül nyitott üzlet vagy műhelyhelyiség foglalja el, az emeleti erkélyen pedig — kifeszített kötelekre aggatva — szárad a ruha. A rendszerint szűk utcákból száműzve van az autó és a villamos, a riksa az egyetlen közlekedési eszköz. Az utca publikumának jellegzetes kiabáló diskurzusa, a műhelyek zaja, az egymást s a járókelőket kitérésre figyelmeztető riksások kiáltásai oly fülsüketítő zajjá olvadnak össze, hogy azt az európai fül ós idegek hoszszabb ideig elviselni nem tudják. A kinai város zajából jól esik a „fehérek" villanegyedének csendjébe menekülnünk. A széles, tiszta, gyönyörűen gondozott, többnyire fákkal szególyzett utcákon alig látni gyalogjáró embert, a riksák helyét pedig fényes automobilok foglalják el. Pompásan művelt parkok közepén épült kastólyszerű villákban élnek itt Shang-hai vagyonos gyárosai, vállalkozói, kereskedői, legnagyobb számmal amerikaiak és angolok, továbbá franciák, oroszok, hollandusok, svédek és olaszok. Minden villán, minden kerten látszik az a szerető gond, amellyel a hazájától távol, idegen faj között élő „fehér" családi otthonát szebbé, kedvesebbé, boldogabbá varázsolni igyekszik, talán azért, hogy a távoli haza viszszahivó szavának s a jólét és fényűzés d is bennük élő honvágy csábításainak könnyebben ellentállhassanak. Ebédünket és vacsoránkat az „Amerikai Keresztény Ifjak Egyesületének" (American „Y. M. C. A.") klubházában fogyasztottuk el. Ez a szinte kimeríthetetlen anyagi források felett rendelkező egyesület talán a leghatalmasabb fegyvere Amerikának abban a harcban, amely Japán és Amerika között Kínáért és általában a „Távol Kelet "-ért folyik. Kina minden nagyobb váI rosában van ennek az egyesületnek helyi szerI vezete s fényesen berendezett klubháza, ahol ! angol újságok és képes folyóiratok, könyvtár, I tekeasztalok stb. s jó és olcsó étterem állanak i az ifjúság rendelkezésére. Felkeltik a kinai ifjak: ban a sport iránti érdeklődóst, ki is képezik őket i az egyes sportágakban s nagyszabású sportversenyek rendezésével igyekeznek a mindennemű látványosság iránt annyira fogékony kinai nagysikerüljön a választás, KJ — igy mondta a drága — a kantoméi állásra pályázik. Felesleges elmesélnem a két évi várakozás boldog napjait. Csak behegedt sebeket tépne fel az emlékezés . . . Kántor lettem. Boldogan rendeztem be a kis fészket kettőnk ízlése szerint. Klárika nevenapján azután klakkba-^frakkba elindultam leánykérőbe. Klárikámmal együtt álltunk az édesanyja ós apja elé. Elmondtam mindent — ós áldást kértünk a szerelmünkre. Az intéző nyugodtan kiküldte feleségét s Klárikát. Leültetett, cigarettával kinált ós száraz, érdes hangon kezdett beszólni. — Tisztelt tanitó ur! Mi önt tisztességesen megfizettük, megbecsültük s ön visszaélve a bizalommal, felhasználva az alkalmakat, úgylátszik, lányomat hálójába fonta. Ezt nem vártam öntől. A lányt holnap Pestre küldöm, majd kitáncoltatják belőle ezt az őrült gondolatot. Ont pedig kérem, ezután kerülje házunkat! Felállt. Én is felálltam. Fátyolos lett a szemem, reszketett az ajkam, alig tudtam szólni. — De intéző úr, hiszen mi szeretjük egymást. Nagyon szeretjük! — Sajnálom! — pattant a válasz. Én földbirtokos család sarja vagyok, lányomat egy földbirtokos fiának ígértem s neki is adom. Vagy ha nem neki, akkor másnak. De tanítónak soha! Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó s az ón márványfehérre halványodott Klárikám kétségbeesetten rogyott le apja elé. — Apuskám, ne ölj meg! — zokogta szegényke. Másnap Pestre vitték. Az öreg tejeskocsis este egy kis csomagot hozott be hozzám. Ez a kis fénykép volt benne, rajt egy sor gyöngybetűs irás: Bélám! Szeresd a téged sohsem felejtő szegény Klárikádat. El akartam menni a faluból, de nem engedett a sok emlék. Vártam. Mindig álmodtam, hogy visszajön Klárika. És megjött egy óv múlva; halványan, betegen. De már akkor a monoklis felesége volt . . . Akkor eljöttem ide a kék hegyek közé. Tanítgatok, dolgozom. Istenbe vetett csendes hittel várom a napot, melyen majd elmehetek fel a" nagy csendbe a csillagok fölé . . . Klárikám után . . . * Nem tudom meddig ültünk az Íróasztalnál, csak azt tudom, hogy sirtam s ő is könnyezett, mig szótlan fájdalommal néztük Klárika fényképét. Egyszer csak letette kialudt pipáját, felállt. Megsimogatta fejemet, átvezetett, lefektetett. 0 meg virrasztott, dolgozott, talán kakasszóra tette le a tollat. Franciából fordított egy regényt egjűk pesti kiadónak. * Másnap tovább mentünk. Elkísért ki, a határig. Búcsúzóul megölelt, hosszan, melegen, rámnézett két szomorú szemével ós csak annyit mondott: — Szegény kis jó fiam, hát te is tanitó lóssz? . . . közönséget is a sport szeretetének megnyerni. Eme sportpropagandájukkal ós bőkezű, valóban elismerést érdemlő jótékonyságukkal sikerült is nekik az amerikaiak iránti szimpátiát egész Kínában felkelteniök s igy az amerikai távol-keleti politikát közvetve bár, támogatniok. Emellett az egyes helyi szervezetek vezetői közvetlenül is, bár be nem jallottan — hathatósan szolgálják Kina minden városában Amerika politikai és gazdasági céljait ós érdekeit. Gyorsan ós kellemesen Jtelt el az a két nap, amelyet „

Scharnhorst"-unk a shang-hai-i kikötőben töltött, s nehezünkre is esett volna a távozás ebből a szines, szép városból, ha nem töltötte volna el egész valónkat az a boldogító tudat, hogy utunk célja hosszú szenvedésekkel teljes évek egyetlen vágyának, reményének teljesülése : megtiport, meggyötört, megcsonkított Hazánk, otthonunk s szeretteink viszonlátása ... HIREK. Mister Hankinson bucsúünnepélye a tábori fiúnevelő-otthonban. A gyermeki sziv hálájának könnyekig megható ünnepe volt nagycsütörtök délutánján az Esztergom-tábori fiúnevelő otthonban. Az intézet legnagyobb jótevője, sőt igazi atyja, Mister Hankinson, az angol missió vezetője búcsúlátogatást tett az otthonban. Mielőtt messze hazájába visszatérne, még egyszer eljött a Táborba, hol — mint ő mondja — második otthonát találta s ahonnan személyesen ós nagylelkű adományaival a helybeli két árvaházat, a szentgyörgymezei leány ós a szent Anna-zárdai fiúotthont ismételve kitüntette. Ez a bucsúlátogatás az Őszinte szeretetnek, tiszteletnek ós hálás megbecsülésnek ünnepe lett. Ez alkalomra az igazságügyi minisztérium .képviseletében Budapestről megjelentek Gangéi Ödön törvényszéki biró ós Dr. Nóvák Lajos ; a népjóléti minisztert Dr. Kádár Levente min. osztálytanácsos képviselte. A helybeli két árvaház részéről jelenvoltak: Báthy László prelátus-kanonok, a Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve elnöke, Német István, az árvaházak igazgatója, Pámer M. Nejta főnöknő ós M. G-ermana irgalmas nővér. A művészi énekükről immár közismert tábori fiúk ez alkalommal valósággal remekeltek elragadó énekeikkel és bájos játékukkal. Látszott rajtuk, mint inspirálja őket a nagy gyermekbarát bucsúzása s mint igyekeztek énekükben ós szerepükben egész gyermeki szivüket odaadni atyai jótevőjüknek. Rendkivül megható jelenet volt, mikor az alkalmi ünnepi óda szavalása közben egyszerre ketté nyílik a függöny s előtűnik Mister Hankinsonnak a megszólalásig hű koszorús mellképe annak bizonyságául, hogy a búcsúzás nem válás. Az intézet részéről Bauer József, az otthon egész lelke és igazgatója mondott hálás köszönetet, felsorolva az ünnepelt adományait, nevezetesen : 120 láda conserv tej — 1 láda 48 dobozzal ; 20 láda kakaó — 1 láda 50 kg.; 20 láda szappan — 1 láda 50 kg. ; 12 hordó margarin — 1 hordó 250 kg. ; 8 hordó kokusvaj — 1 h. 250 kg.; alsó és felső ruhaneműt mintegy félmillió értékben. Itt soroljuk fel ezeken kivül a helybeli két árvaháznak juttatott összes adományokat : 2 hordó margarint, 8 láda conservtejet, 7 láda kakaót, 5 láda szappant. A minisztérium részéről Gangéi Ödön méltatta az ünnepelt érdemeit, biztosítva őt a magyar szivek hálájáról. Végül Hankinson szólt angol nyelven, szavait tolmácsa közölte magyarul. A puritán jellemű és éleslátású, egyben melegszívű angol — ki egyébként unitárius pap — keresetlen szavakban megköszönte az ünnepet. Megvallja, hogy a tábori fiúotthon nagyon a szivéhez nőtt, mert itt látta a szeretetnek legszebb intézményes megnyilatkozását. Szerinte is az egész fiúnevelő otthon egy kedves nagy, harmonikus család. Ezt a szeretetet tapasztalta az esztergomi két hasonló intézetben is, mintha csak Esztergomnak a levegője is szeretet volna — s itt dobogna az ország szive. Megemlítette, hogy amit e három gyermekvédelmi intézetben tesznek, azt ismerik Angliában és Amerikában is. Szavai hatalmas tapsvihart keltettek, mikor azt mondotta, hogy nem búcsúzik el végleg. Öröm égett minden gyermek szemében, mikor hallották, hogy jóságos atyjuk még vissza-viszszajön hozzájuk. S amit beszéde végén hangsúlyozott, minden magyarnak jólesően hangzik,