ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-02-12 / 19. szám

méltányosságot gyakorolta. Köszönet ós elismerés érte! De a tandijelengedés még nem minden, mert a tankönyvek ós tanszerek ára ennél sokkal nagyobb összeget képvisel. Sok-sok szegény család részére a tandijelengedés még nem jelenti egyben az iskoláztatás lehetőségét. Az iskolába járó gyermeknek ruha, cipő is kell, megtankönyv, iró- ós rajszer, füzet, papiros ós még sok min­denféle, ami pedig ma mind pénzbe, drága pénzbe kerül. Az iskola segítségére siet a család­nak. Az intézeti „S égit ő egyesület" és az éven­kénti jótékonycólú gyűjtések révén ? legégetőbb ruházati szükségletet igyekszik pótolni, segíteni, az intézeti „Sególykönyvtár" pedig tankönyvvel, tanszerrel akarja ellátni az arra szorulókat. És itt kapcsolódik a gondolatmenetem a jelen sorok címébe: a középiskolai „Segitőegyesület"-ek is, meg a „ Sególykönyvtár "-ak is elsőrendű fon­tosságú „szociális intézmények" s mint ilyenek a hatóságok ós a társadalom minden rétegének legmelegebb pártolására nemcsak méltók, hanem azt várják is. Jelen alkalommal azonban csak az utóbbi­ról, a „Segélykönytár"-ról akarok néhány szót szólani. Segélykönyvtára, amely az intézet leg­szegényebb tanulóinak több-kevesebb tankönyvet juttat használatra, ma már minden középfokú iskolának van. A mi intézetünk, a főreáliskola „Segélykönyvtára" azonban több ennél: kiindulva azon gondolatból, hogy Esztergomban igen kevés az olyan család, amely egy-egy gyermeke után 1000—2000 koronás tanköny ós tanszer kiadást könnyen elbírna, a főreáliskola tanulóifjúsága pedig elsősorban. a kisemberek gyermekeiből kerül ki. Segély könyvtárunkat immár oda fej­lesztettük, hogy ma már az intézet valamennyi növendékét el tudjuk látni a szükséges ta?iköny­vekkelj még pedig a legszegényebb tanulókat ingyen, a kissé tehetőseket 50 korona, a tehető­sebbeket fokozatosan 100—300 korona évi hasz­nálati dij ellenében. Ezzel válik Segélykönyv­tárunk csak igazán szociális jelentőségű intéz­ménnyé s büszkén mondhatjuk, hogy egyetlen hazai középiskola sem tudja a miénkhez hason­lóan összes tanulóit majdnem potom pénzért az összes drága tankönyvekkel ellátni. De még ennél sem állunk meg. Két éve már, hogy a tankönyvek mellett szerény mérték­ben juttattunk az arra szorulóknak füzeteket ós Írószereket s az idén megkezdjük a rajzszerek és eszközök beszerzését is,- hogy a jövő tanévben a legérdemesebbeket azzal is díjtalanul elláthassuk. Idővel a Segélykönyvtár ezen ágát is úgy ki akarjuk fejleszteni, hogy a tankönyv mellé minden egyéb taneszközt is juttathassunk arra szoruló, érdemes kis diákjainknak. Az alkalom, hogy ezen sorokat irom az, hogy a főreáliskola tanári kara ós tanulóifjúsága hangversenyt rendezett „Segélykönyvtára" javára. és megismertettem a mólyen tisztelt Közgyűlés­sel egyesületünknek elmúlt évi életét ós tevé­kenységét. Az elsorolt események azt mutatják, hogy az esztergomi kath. kör a lefolyt esztendő folyamán is magasztos hivatásának élt ós nemes, áldásos működésével anyagi erejéhez mérten elég sokat tett Esztergom társadalmában a keresztény ós a nemzeti gondolat ébrentartására és ápolására. Tudjuk ós érezzük mindannyian, hogy porba sújtott és mólyen megalázott nemzetünk sorsának jobbrafordulása a haza és a társadalom súlyos sebeinek meggyógyítása bátor, jellemes, tettrekész ós munkás keresztényeket kivan, akik nemcsak hangzatos szólamokkal, hanem komoly meggyőződéssel és megtisztult keresztény elvek­kel állanak be a küzdők lelkes táborába. Ebből a nehéz, országópitő munkából, mólyen tisztelt Uraim, mindannyiunknak ki kell vennünk a ré­szünket. Legyen azért a mi egyesületünk, az esztergomi kath. kör, mindannyiunk számára az a hely, ahol a nemzeti megújhodást, a társa­dalmi élet regenerálását akaró nemes harcra elő­készülhetünk. Műveljük, nemesítsük ós tökólete­sitsük elménket az ismeretek ós tudás értékes fegyvereivel, de szőjjük át ezeket a hit, a vallás magasztos, megdönthetetlen ós győzelmet bizto­sító szent eszméivel ós elveivel is. Fogjunk össze és egyesüljünk szeretetben és megértésben! Dolgozzunk és munkálkodjunk kemény kitartással, bátor és öntudatos elhatáro­zással ós akkor a siker: hazánk sorsának meg­javulása ós a beteg társadalom meggyógyulása és boldogulása nem fog elmaradni. Ezen biztató remény édes tudatával zárom be mai beszámolómat és arra kérem mély tisz­telettel a Közgyűlést, szíveskedjék ezen szerény titkári jelentésemet tudomásul venni ós elfogadni. Az idei hatalmas beszerzések után még 8000 korona adósság terheli azt. Ugy hiszem, hogy Esztergom város lelkes közönsége miután most már megismerte Sególykönyvtárunk nagy szoci­ális jelentőségót, nemes áldozatkészségével nem­csak lehetővé teszi nekünk tartozásunk törlesz­tését, hanem messzemenő terveink megvalósítá­sára szükséges anyagi eszközökkel is megaján­dékoz. Tudom, sok-sok szegény, de törekvő eszter­gomi kis diák hálás imája kiséri nemes áldozat­készségüket ! Gbermülier Ferenc főreálisk. igazgató. HIREK. Krónika, — Álarcos bálon. — Álarc minden emberarcon, Ki a férfi, ki az asszony ? Ki a szegénjr, ki a gazdag'? Itt megtudni nem lehet... Sok furcsaság jár alá s fel, A terem most egy nagy Bábel. Ezerféle szín és köntös . . . Látsz-e másutt ily helyet? Igen, künn az élet szinte Mutogat ily tarka színbe^ Embereket ezerével, Hogyha rája figyelünk ; De amig itt arc fedése •Röpke órák kergetése, Ott az álarc örökösen Hamis képet nyújt nekünk. H. I. Emlékeztető. Vasárnap 20 (este 8) órakor a turista egyesület farsangi estélye. * Ünnepi Te Deum. Ma, vasárnap Őszentsége XL Pius pápa megkoronáztatásának ünnepén d. e. 9 órakor ünnepi hálaadó istentisztelet lesz a főszókesegyházban. A szentmisét,^ melyre a helyi hatóságok is meghivattak. Oeminenciája távolléte miatt Dr. Kohl Medárd félsz, püspök tartja. * A közigazgatási bizottság ülése. Eszter­gom vármegye közigazgatási bizottsága Dr. Czobor Imre főispán elnöklete alatt pénteken d. e. 10 órakor tartotta rendes havi ülését, amelynek tárgysorozata sok aktuális kérdést fel­ölelt. A nevezetesebb pontokat híreink közt rész­letesebben tárgyaljuk. * Az Oltáregyesület ma, vasárnap tartja havi szentségimádó ájtatosságát a zárdatemp­lomban. Reggel fél 7 órakor szentségkitótel és szent mise. 8, 9, 10 órakor szent misék. Dél­után 5 órakor szent beszéd és litánia. — A havi választmányi ülés és konferencia kivételesen febr. 20.-án délután 4 órakor lesz. * Fontos esztergomi iratok a komáromi cseh törvényszéken. A közigazgatási bizottság figyel­mét Dr. Zwillinger Ferenc felhívta azon visszás helyzetre, hogy a komáromi kir. törvényszékhez annakidején felterjesztett fellebbezési, telekkönyvi ós gyámpónztári iratokat a cseh megszállás óta nem tudjuk visszakapni. A közigazgatási bizott­ság az igazságügyminiszterhez intéz felterjesztést, hogy e fontos iratok visszaszármaztatása végett a cseh hatóságoknál diplomáciai lépéseket tegyen. * A főszékesegyházi ének- és zenekar mű­sora XL Pius pápa Oszentsógónek koronázása napján, febr. 12.-ón : Rheinberger: C-duros miséje. Witt: graduale. Buchner: (XI. Pius pápa koro­názására irt) Tu es Petrus offertoriuma. Auer: Té Deum. Pápai himnusz. * Óvodákat Esztergommegye községeibe! Bodnár György kir. tanfelügyelő kulturális szem­pontból nagyjelentőségű mozgalomnak vetette meg alapját a közigazgatási bizottság által egy­hangú lelkesedéssel elfogadott és annak meleg támogatásáról biztosított előterjesztésével, mely szerint Esztergom -vármegye mindazon közsé­geiben, ahol eddig óvodák még nincsenek, de viszont ovodakötelesek kellő számmal vannak, óvodák állitassanak fel. A kir. tanfelügyelő e fontos kérdés minden felhozható szempontjának figyelembevételével megszerkesztett memorandu­mában, amellyel még lesz alkalmunk foglalkozni, Bajna, Bajót, Cíév, Csolnok, Epöl, Dág, Dömös, Kesztölcz, Kirva, Lábatlan, Leányvár, Mogyorós, Nagysáp, Nyergesujfalu, Pilismarót, Piszke, Süttő, Tát, Tokod ós Uny községek részére tartja szük­ségesnek óvodák felállítását. * Esztergom város nem megszállott terület. Cégügyekben Esztergom városa a pestvidéki kir. törvényszékhez tartozik, amely a hozzá intézett felterjesztésekben esetről-esetre hatósá­gilag kivánja igazoltatni, hogy Esztergom város nem megszállott területen fekszik. A közigaz­gatási bizottság Dr. Gróh József indítványára kérelmet intéz a törvényszékhez, hogy ezt a fölösleges igazolást, amely ma már némileg a műveltség kérdésébe is vág, ezután ne kivánja. * A párkányi fogyasztási szövetkezet leg­utóbbi közgyűlése az immár virágzó intézmény­kezdeményezőjót, Szkalka Lajos tanítóképző intézeti gyakorlóiskolai tanítót — aki Párkányból már régebben Esztergomba költözött — elisme­rése jeléül egj'hangulag felügyelőbizottsági tagul választotta. * Kis hirek Magyarországból és a nagy­világból, A magyar-osztrák kereskedelmi egyez­ményt aláírták. Lényegében az osztrák-cseh és osztrák-román szerződós mintájára készült. — A választójog ügyében tervezett kompromisszum meghiúsult. — A hóviharok egész országban megzavarták a vasutiforgalmat. — Márciusban 1200 magyar gyermek utazik Hollandiába. — Írországban újra kitört a polgárháború. * Esztergomban sok az adóhátralék. A köz­igazgatási bizottságban a budapestvidóki pénz­ügyigazgatóság kiküldöttje jelentést tett arról, hogy Esztergom sz. kir. város adózói három millió koronán felül vannak hátralókban az ese­dékes állami adóval. Kimutatása szerint a mult évi áll. egyenesadó-hátralók 2,787.269 K, az idei első negyedévi pedig 998,574 korona. A pénz­ügyigazgatóság megkereste a városi hatóságot, hogy a behajtást minden rendelkezésére álló erővel szorgalmazza. * Változás a jegyzői karban. Csomókon Bö­szörményi Ödön, Bajóton Platt Henrik, Tokodon Meitner Miklós,, Bajnán Szemerédi József ós Csóven Pecsuk Árpád oki. jegyzők segédjegy­zőkkó választattak. * A dágiak német iskolát akarnak. A ki­csiny Dág község ujabban áldatlan harcok szín­helye. A községnek az utóbbi időben szépen ma­gyarosodó német ós tót lakossága veszekedik egymással s veszekedésének oka az a rendelet, amely szerint, ha a község lakosságának több­sége úgy kivánja, az iskola magyar tannyelvét német tannyelvűre lehet átcserélni. A németek megtették a lépéseket az iskola elnómetesitó­sére, mig a tótok, akik a község lakosságának szintén nagy részét teszik, azt vitatják, hogy épp oly joggal tót tannyelvűvé is alakithatnák azt. A veszekedés, amelyen lehetetlen lelketlen izgatás nyomait nem látni, már a vármegyét is foglalkoztatja, s a közigazgatási bizottság felirat­ban kéri a, kultuszkormányt, hogy a dági néme­tek kérelmét már a közbóke szempontjából se teljesítse. * Az ipartestület felkéri tagjait, hogy Zibrinyi Márton volt előljárósági tag temetésén, vasárnap délután 3 órakor a szentgyörgymezői temetőben minél számosabban megjelenni szíves­kedjenek. * A körcsatorna meghosszabbítása. A há­ború előtt létesített nagy körcsatornának a primási vasgyártól a honvódtemetőig való meg­hosszabbítása régi kívánsága Szentgyörgy­mezo lakosságának. A közigazgatási bizottság most megkeresi a várost, hogy kérelmezze az erre vonatkozó engedélyokirat megváltoztatását. * Harangszentelós Köbölkúton. A megszál­lott területen lakó köbölkútiak a közelmúltban gyönyörű egyházi ünnepéllyel enyhítették haza­fias bánatukat. Mint egy hozzánk küldött tudó­sítás jelzi, a község népe a világháborúban elvitt harang helyébe egy uj, 30 mótermázsás nagy harangot szerzett be közadakozás útján, melyet mult hó 22.-én szenteltek fel. A felvirágozott harangot négyes fogaton huszonnógylovas ban­dérium kíséretében hozták be a vasútállomástól a templomig. Mellette fehárruhás leányok halad­tak, akik fehér és kék szallagokat vittek, me­lyek az uj harangot körülfonó diszitósekből nyúl­tak kifelé. A templom előtt 20 tagú énekkar harmóniumkisórettel szép egyházi énekeket zengve fogadta a menetet. A harangot ezután Simor László barti esperes-plébános szentelte be, Mar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom