ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-06-25 / 77. szám

A rendi elöljáróság is csak minimális anyagi áldozatot tud juttatni e szent célra. A proletárdiktatúra, az idegen megszállás, a felvidéki házaK konfiskálása kifejezhetetlen anyagi károkkal sújtotta az irgalmas nővéreket, tehát először is Esztergom város minden szépért ós nemes ügyért lelkesedő, azokért áldozni kész Tanácsához és a város képviselőtestületéhez fog fordulni a zárda főnöknője. Hisszük és reméljük, hogy ide jó helyre irányítják tekintetüket. De bizva-bizunk Esztergom város és az egész csonka vármegye megértő közönségében. Ha a hatósági engedélyt megszerzi a zárda főnöknője, kérni fogja Esztergom város közönségét rang és felekezeti külömbség nélkül, hogy nyújtsanak segítséget az elől jelzett nemes cél megvalósítása érdekében. A szatmárnémeti-i példa. Az ón elhagyott városomban, Szatmárnémetiben egy szünidő alatt teremtettük meg az újonnan szervezett kath. főgimnázium felszerelését ós az első, legszükségesebb fenntartási szük• sógletót. Mert a megszálló hatalom konfiskálta a Pázmány Péter alapította hatalmas gimnáziumot épületeivel, gazdag felszereléseivel, gyűjteményeivel, internátusaival egyetemben ; d« a megdöbbent magyarság, bár erejét meghaladó anyagi áldozatokról volt szó, mégsem vette igénybe az oláh líceumot, hanem örömmel üdvözölte az újonnan megszervezett kath. főgimnáziumot. Csodálatos a megszállott helyek népeinek szeretete és ragaszkodása a magyar kultúrintézményekhez. 800 lei tandijat fizetett, de az oláh I líceumnak nem akadt egy magyar növendéke. Könny szökik szemembe, mikor azon áldozatkészségre gondolok, amit ott tapasztaltam. A mi jó öreg püspökünk is szegény ember lett. Szatmáron neki sem, káptalanának sem volt egy fillér jövedelme. El voltunk mi katholikus hivek kényeztetve. Megszoktuk az egyházfejedelmeknek, a káptalanoknak, az egyházmegyei alapoknak bőséges áldozatkészségét! Most a megszállással veszélybe jutott a kath. iskola, a plébánosok javadalma, az egyházi vagyon Szatmáron is. Mii tett teíiát Szatmár kath. közönsége? A plébániák eg}diáztanácsai Szatmáron tehát nagy aggodalmak között, de elhatározták az egyházi adózás és gyűjtés igénybevételét ós az akció fényes eredménnyel végződött. Igy semmi kath.* kultúrintézményt nem kelletett beszüntetni. Igaz ugyan, hogy előkelő állású tisztviselők igazi demokratikus felfogással- ós szeretettel, az egyszerűbb kisgazda, iparos és vasúti altisztek stb. együtt kerestük fel hittestvéreinket, felvilágosítással szolgálva válságba jutott egyházi és iskodai intézményeink kritikus helyzetéről. Kérvej kértük őket áldozatkészségre. S ez az áldozatkészség minket lepett meg legjobban, a csüggedőket. Mikor elveszítjük szeretteinket, akkor ébredünk, minő kincset veszítettünk el! ? Talán ez az érzés dominált a hittestvérek szivében is, mikor már nem várhatták a püspöktől, a káptalantól a segítséget, mikor városunkat elveszettnek hittük s alig bíztunk a jövőben. Ez a tudat inspirálta a nagy áldozatkészséget. Mi esztergomiak — hála a Gondviselés kegyelmének — nem veszítettük el ősi városunkat, de elvesztettük legszebb, legtermékenyebb járásunkat. Az ország közepében voltunk és most végek lettünk. A mi biboros Cicerónk, nagy Pázmány Péter most már nem azt írhatná, I hogy „a német majdnem nyakunk mögé pök", hanem mindenféle idegen náció máris pökött. Tehát védekeznünk kell! Sajnos egyelőre csak a kultúra fegyvereivel. A tanítónőképző hatalmas kuíturfegyverünk leszen, innen fogja szerte bocsátani azokat az apostoli tanerőket, akiket az irgalmas nővérek gondos kezei neveltek vallásos, hazafias, hivatásukat átérző tanítónőknek, kik a jövő generációt fogják hitben, hazafiságban, tudásban erőssé tenni arra,-hogy egykor ismét az ország közepe lehessünk. Jó Balassa költőnknek igaza van ugyan abban, hogy Vitézek, mi leket E széles föld felett Szebb dolog a végeknél? de azért mi mégis csak a régi Magyarországot sírjuk vissza s azt az állapotot, mikor az ország közepe voltunk. Hogy ezt elérjük, mutassuk meg, mint a szatmáriak, hogy mi is tudunk áldozatkészek lenni. Nemcsak pénzt kérünk ez uj vkultúrintézményünk megteremtésére, de akinek feleslege van, attól szivesen veszünk nélkülözhető széket, asz' tálkát, fogast, könyvszekrényt, tudományos ós szépirodalmi, különösen pedagógiai ós didaktikai könyveket, mindenek felett büszkeséges szeretetet legfiatalabb kultúrintézményünk számára a város minden rangú és felekezetű polgárától, hölgveitől és uraitól, pénzintézeteitől, iparvállalataitól, egyesületeitől egyaránt addig, mig a jó Isten megsegít bennünket intézményeink teljes megszervezéseiben ós szilárd alapokra való helyezésében. Mutassa meg Esztergom közönsége, hogy I értékeli a kultúrát, hogy ősi áldozatkészséggel a maga ügyének tekinti a létesítendő közművelődési erősséget! HIRER. * Nagy körmenet Jézus Szentséges Szive ; tiszteletére. A belvárosi plébánia templomban a csütörtökön este megkezdődött Jézus-Szive j novéna keretében vasárnap este fél 7 órakor Esztergom nyeresége. A tanítónőképző nagy jótéteményt jelentene Esztergom város közönségére és a megyére egyaránt. Mert jól mondotta azt egyik esztergomi lap vezércikkében, hogy minden kultúrintézmény a város érdekében nagy kincset jelent. Habár szerény keretben, emelheti szellemi nívóját és anyagi forgalmát egyaránt. Igaz ugyan, hogy közelben Budapesten ós Győrött van tanítónőképző, de a mai nehéz idők súlya alatt mást jelent idegenben neveltetni egy leánygyermeket s mást jelent a szülei háztól kiengedni a leánygyermeket. Azt csak azok tudják, akiknek e súlyos probléma terheli lelküket. Nagy megkönnyebbülést jelenthetne a város és a megye közönségére, ha tanitónőkópzőt helyben kaphat gyermeke. Nem éppen szükséges, hogy pusztán kenyérkereset céljaira szerezzen a leány oklevelet. Mikor a polg. isk. IV. osztályát elvégzi a leánygyermek, még oly korban van, hogy szinte érzi az iskola hiányát. Az általános műveltség szempontjából sem árt, ha egy magasabb iskola áll rendelkezésre, melynek még az az előnye is megvan, hogy képesítést nyújt, melyet a sors szeszélye esetleg akkor fog nagybecsünek minősíteni, mikor előre nem látott csapás lép be a család szentélyébe. Láttam ón már egykor jómódban élt siró özvegyeket az iskola padján, hogy megszerezzék a kenyeret nyújtó tanítónői oklevelet. És mily megnyugtató lehet egy családra az a tudat, hogy katasztrófa esetén az édesanya tanítónői oklevele megadja a lehetőséget az esetleges kenyérszerzésre. A tanítónői pálya apostoli lelkesedóst, tehát hivatásszeretetet, igényel. Azért csak azok készüljenek elő erre a pályára, kikben megvan a hivatásórzet, vagy ha a Gondviselés kegyelme megadta a módot ahhoz, hogy vagyoni viszonyaik biztosítják megélhetésüket, csak azok, kik az általános műveltség gyarapitása céljából kívánják megszerezni a tanítónői képesítést, biztosítván magukat a jövendő eshetőségeivel szemben is, hogyha netán szükségük lesz, elővehetik ezt az oklevelet. A tanítónőképző fenntartása nagy anyagi gondot jelent. A világégés katasztrófája, mint azt a fővárosi sajtóból is olvastam, a szegény egyházi javadalmasok közé sorolta a mi egyházfejedelmünket. Sem Oeminenciájától, sem a főkáptalantól a józan belátás jelentős anyagi áldozatot a képző fenntartására nem remélhet. Hiszen Oeminenciája javadalmának 70 %-át, l

a fokáptalan 60%-át elvesztette s emellett mégis óriási anyagi kötelezettségek terhelik őket. Viszont semmiből egy intézetet megteremteni, fenntartani lehetetlen. Hiszen az állami támogatásra is csak az esetben számithatunk, ha majd bebizonyítottuk a tanítónőképző létjogosultságát, életképességét egyaránt. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A cserkész őrszem éji dala. (Cserkesz szerenád.) Zenéjét szerzé: Buehner Antal, az' esztergomi főszékes- l egyház karnagya. Előadja a Holló Cserkész-Csapat énekkara a június 28.-i táborozáson. A táborunk ka elpihent, Zászlónkat hűs szél lengeti. Az őrszem virraszt idelent, Fenn — csillagoknak ezrei. Mily szép a cserkész éjszakája. Beszélget véle fű, patak, Patak vizében hold sugara Habok közt csillogón halad. Mily szép a cserkész éjszakája, A lelkét most kiönti könnyen, A mennybolt rezgő csillagára Tekint s a vágya égbe röppen . . . Cserkésztestvérek! Csöndesen Aludjatok, nyugodjatok! Hogy álmotok boldog legyen,' Fenn virraszt őrző, társatok ! Rejtelmes éj ! titkod lesem S a csöndben hallom halk szavad; Rejtelmes éj, súgd meg nekem, A vágy ilyenkor mért fakad? A vágy, mely jobb után sóvárog, Egy jobb élet, egy szebb után . . . Hisz most is fénylő napra várok, Mely átragyog a föld zugán. Mily szép a cserkész éjszakája, "Nem. végtelen, sivár, vak éjjel; „Reggel siet gyorsan nyomába Munkára, tettre friss kedéllyel . . . Cserkésztestvérek! Csöndesen Aludjatok, nyugodjatok! Nappalotok hogy szép legyen, Fennvirraszt őrző társatok! Homor Imre. A Kath. Kör visegrádi kirándulása. F. hó 21.-én, szerdán a Kath. Kör szépszámú kiránduló társasága találkozott a MFTR propeller fedélzetén, hogy Visegrádra utazva az ősi romok között magába szívja a magyar történelem egyik legszebb, legdicsőbb korszakának szellemét, a romok tövében pedig néhány órára elfelejtse, lerázza magáról a mindennapi élet lenyűgöző gondját-baját. A kirándulásnak voltak felejthetetlenül kedves, kellemes, fölemelő, sőt — kalandos részletei is. Az utazás lefelé egész Dömösig simán folyt le. Itt azonban egy komoly s következményeiben könnyen végzetessé is válható baleset történt. A kis hajó kormánya elromlott, céltalanul bolyongtunk ide-oda a hatalmas Dunán s már-már a felfordulás, az elmerülés, a zátonyra jutás s a hajótörés egyéb változatának ós lehetőségének a rémképe vigyorgott felónk. A válságos percekben különösen a hölgyek nagy fegyelmezettséget és lelkierőt tanúsítottak. Az esetnek szemlélője volt az éppen Dömöson tartózkodó „Visegrád" gőzös kapitánya, Csengeri István, aki átértve a minket fenyegető veszély nagyságát, hajójának rögtöni indulást parancsolt. Méltóságteljesen csúszott hajónkhoz a „Visegrád", hogy a hullámzó Duna közepén , szeretettel láncolja magához rakoncátlan kis testvérét. A n

Visegrád"dál most már aztán zavartalanul ós hamarosan befutottunk Visegrádra. Első utunk Salamon-tornya mellett a fellegvárhoz vezetett. Szent István városának gyermekei jöttek az ősi romok közé, hol egy fél ezredév előtt Európa sorsát intézték, irányították a magyar királyok. Az első szent király szelleméből, levegőjéből élők követekül jöttek az omladozó, málló, — de igy is fenséges és nagyszerű falak közé, hol a Károly Róbertek, a Nagy Lajosok, a Mátyás királyok fényes koráról suttog a szellő. A XI. század szellemének letéteményesei felkeresték a XIV. ós XV. század visegrádi emlékeit, hogy a régi dicsőségbe való elmerüléssel vigasztalást, de egyben dacos, elszánt akarást is nyerjenek a siralmas 'jelennel való harcra s a régi nagyság visszaállítására. A hegyről lejövet megálltunk még a „ Mátyás-forrás "nál, ahol valaki elárulta a titkot, hogy az a leány, aki a forrás vizéből iszik, egy éven belül férjhez megy. Mondanunk sem kell talán, milyen nagy keletje volt az üditő víznek. Majd a társaság elfoglalta a Fröhlich-féle vendéglő terraszát, hogy hideg sör és szalámi mellett fesztelenül elcsevegjen. A fiatalság pedig a cigány talp alá való muzsikájára táncra perdült. Vacsora közben a Kör elnöke, Antóny Béla dr. polgármester szólásra emelkedett s a Kör egyházi elnökét, Machovits Gyula dr. prelátuskanonokot köszöntötte fel, ki ruganyos erővel s fiatalos kedéllyel viselte az út fáradalmait. A jelenlevők meleg szeretettel ünnepelték a főpapot. Az idő azonban rohamosan múlt s mdulI nunk kellett, hogy elérjük a nagymarosi átkelő hajót. Kilenc órakor azután megérkezett a „Budapest" is s 2 óra múlva az esztergomi hajóállomáson megfogyatkozott pénztárcával ugyan, de szép emlékekkel, felejthetetlen benyomásokkal feltótlenül gazdagabban, vidám jókedvben oszlott szót a társaság. v „—ny."