ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-03-20 / 34. szám

hadnagy kiséretében, a vármegyei szabadoktatási bizottság nevében pedig mindkét helyen Padányi Andor kir. tanfelügyelő, Reviczky Elemér járási főszolgabíró és Dr. Bocsánczi Lukács titkár jelen­tek meg. A megnyitás a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, amely után Süttőn Ormai Henrik nópfőisk. igazgató, Nyergesujfalun Pr. Metzker József plébános, pápai káplán üdvözölte meleg szavakkal a vendégeket. Az üdvözlések után mindkét helyen Palkovics László alispán, Novágh G-yula szakelőadó, Padányi Andor kir. tanfel­ügyelő és ezenkívül Nyergesujfalun Waldvogel József ezredes is gyönyörű szép tartalmas beszé­deket intéztek a jelenlevő nagyszámú közönség­hez. Az általános tetszést keltő beszédek után a a megnyitó ünnepélyek a Szózat eléneklésével értek véget. * A Kath. Legényegyesület vasárnapi kultúr­előadása a főgimnáziumban. F. hó 20.-án, virág­vasárnap délután 5 órakor az esztergomi Kath. Legényegylet IV. nagyböjti előadását égi párt­fogójának, Szent Józsefnek tiszteletére ünnepség keretében üli meg. A nagyszabású ünnepség sorrendje a következő: 1. Ének. Előadja a fiúnevelő intézet gyermek-kara. 2. Vócsey: Valse Triste. Drdla: Serenade. Zongorán játsza Nagy Manci, hegedűn kisóri Bérczy László. 3. Szent Józsefhez. Irta Homor Imre. Szavalja Németh Ferenc. 4. Ünnepi beszéd. Mondja Dombai Nár­cisz bencéstanár. 5. Büchner : Ave Maria. Kersch : Ki ismered Magyarország szivedobbanását . . . Énekli Magyarászné Kersch Etelka úrasszony. Zongorán kisóri ifj. Büchner Antal főszékesegy­házi karnagy. 6. A mi ünnepi imánk. Irta Dr. Porubszky Géza. Szavalja Szmretyka Ilonka. 7. Ének. Előadja a fiúnevelő intézet gyermek­kara. — Az elnökség ezúton hivja meg a rendes és pártoló tagokat, valamint az érdeklődő kö­zönséget. Külön belépődij nincs, de az egyesület kiadásaira adományokat szivesen fogadnak. * Halálozások. Gál István ny. naszvadi es­peres-plébános pénteken este 6 órakor életének 73.-ik, áldozópapságának 49.-ik évében a hely­beli Simor-kórházban hosszas betegeskedés után elhunyt. Temetése vasárnap d. u. fél 5 órakor lesz a szentgyörgy mezői temető kápolnájából. — Nagy Mihálynó sz. Nagy Márta f. hó 18.-án reggel 5 órakor életének 28-ik évében elhunyt. A fiatal úriasszony váratlan halála kiterjedt ro­konságot boritott gyászba és városszerte álta­lános részvétet keltett. Az elhunytban Nagy Mi­hály nemzeti hadseregbeli százados feleségét gyászolja. * Színház. Mágnás Miska cimű szép ope­rettett adták csütörtökön. Bánffy Annie kedves hangjával ós bájos játékával meghóditotta a kö­zönséget. Szigeti Irén szintén igen tetszett Marcsa temperamentumos alakításában. Érckövynek, Pes­tinek, Kovacsicsnak, Ácsnak szintén igen hálás volt a közönség művészi játékukért. — A buta ember c. vígjáték pénteki kitűnő előadása telt házat érdemelt volna. Antal Nusinak, Körmen­dinek, üirckövinek ós Feketének elsőrangú sikere volt. Igen kedves volt H. Zombory Ilonka ós Bal­lay Manci is. * Erdőtűz látszik szombat dél óta Garamkövesd ós Kovácspatak között a eseh megszállt területen. A tűz lapunk zártakor még tart és Esztergom­ból is látható. * A szenttamás-vízivárosi kath. polgári kör negyedik ingyenes nópakadémiai előadását vasár­nap d. u. 6 órakor a következő sokat igórő műsorral tartja meg: 1. Induló. Előadja EMIZ. 2. Kálmán Károly: „Szent Kereszt." Szavalja G-urgulits Iduska, 3. Dr. Drahos János herceg­primási irodaigazgató előadása Sz. Józsefről. 3. Részletek „Fatinitza" c. operettből. Előadja EMIZ. 5. Irredenta dalok, énekli Nemesszeghy Viktor. 6. Kiss Dezső: G-yermekszobában, Elő­adja Nyári József II. ó. tan. jelölt. 7. A puszta. Előadja EMIZ. Az esztergomiak ajándéka a tábori fiúnevelő­intézet növendékeinek. A tábori fiúnevelő-intézet növendékeinek énekszámokkal való kedves sze­replése mély rokonérzést váltott ki Esztergom város nemes közönségéből az intézeti árvagyer­mekek iránt. Kitzinger Irma kezdeményezésére annyi süteményre való gyűlt egybe, hogy vasár­napra körülbelül 2000 darab süteménnyel vendé­gelhetik meg az árvákat. A sok jó süteményt áldozatos emberek közreműködésével Kitzinger Irma ós Tamás Mimi készítették Kitzinger József lakásán, ahonnét Magyary László saját fogatán szállíttatja ki a táborba. A süteményre valót Vóber Géza, Korentsy Mihály, Iványi Lajosnó, Mattyasovszky Olga, Tamás Mimi, Rangl Antalnó, Brenner Józsefné, Jaákóczy Erzsike, Iíelcz József, Simon Endrónó, Fiedler G-usztávnó, Draxler Ala­josné, Bartalos Vince, N. N., Speck Frigyes, Szta­hovits Jenő, Behul János, Boros Gézáné, Kósik Ferencnó, Stricz Lajosné, Marosi Imrénó, Nel­hibel G-usztáv ós Csányi Ferenc adták össze. —• Az árvák hálaimája útján nyerjenek érte jutal­mat az égben. * A szentgyörgymezői kath. olvasókör f. hó 20. -án, vasárnap este 7 órakor tartja meg utolsó népakadémiai előadását, melyre az érdeklődők ezúton hivatnak meg. Külön meghívók ez alka­lommal nem bocsáttatnak ki. * Hittan a kereskedelmi iskolákban. A ke­reskedelmi iskolák tantárgyai között eddig a hittan nem szerepelt, holott ezen iskolák növen­dékei abban a korban vannak, amikor az életbe való közvetlen kilépésük előtt legnagyobb szük­ségük volna helyes irányú hitoktatásra. A kul­tuszminiszter most elrendelte, hogy a hittan az összes kereskedelmi iskolák tantárgyai között heti két órában kötelező tantárgyként szere­peljen. * A MOVE Esztergomi Sport Egyesület f. hó 21. -ón hétfőn este 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében. Tárgy­sorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztárnoki jelentés. 4. Számvizsgálók jelen­tése. 5. Tisztikar lemondása. 6. Tisztikar meg­választása. 7. Egyéb indítványok, melyek a közgyűlés előtt 24 óráyal az elnökséghez benyúj­tandók. Felkóretnek az egyesület tagjai, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. A meghívás ez úton történik, külön meghívók nem adatnak ki. Vezetőség. * Kérelem! Azok a jószívű adakozók, akik a fianevelő-intézet énekkarát a mai vasárnapi böjti előadás után meg akarják uzsonnáztatni, szíveskedjenek kalács, pogácsa, házisütemény, vagy husnemű ajándékaikat ma vasárnap délután 2—4 óráig a főgimn. rajztermébe elhozni, ahol azt egy női bizottság fogja átyenni. * Az árvizsgáló bizottság figyelmezteti azo­kat a kereskedőket, akik szalonna, kolbász-árú s egyéb ilyen, sertés- vagy marhahúsból készült dolgokat árulnak, hogy a bizottság által meg­állapított és a piacon kifüggesztett árak reájuk is kötelezők s ha ezen árakat túllépik, árdrágí­tást követnek el és szigorú büntetés alá esnek. A fogyasztó közönség pedig ügyeljen az árakra s az esetleges visszaélést azonnal jelentse be a rendőrkapitányságnál, mert nemcsak az követ el árdrágítást, aki az árvizsgáló bizottság által meg­állapított árakat túllépi, hanem az is, aki a meg­határozott áraknál drágábban vásárol. A keres­kedők kötelesek az eladásra kerülő áruk árait üzlethelyiségükben jól látható helyen kifüggesz­teni. * A cipésziparos mesterek újból felhivatnak, hogy orthopad-cipők javításának szerződésszerű elvállalása végett alulírottnál jelentkezzenek. A számlákat havonkint az állam fizeti. A szerző­dós egyelőre egy évre szólna. Esztergom, 1921. márc. 19. Sinka Ferenc Pál, a Hadigondozó Népiroda igazgatója. * Rossz osztrák-magyar bankók becserélés végett még március végéig a Hadigondozó Nép­irodában (városház) bárkitől elfogadtatnak. * A „Nemzeti Újság" március 15.-Í számában kezdte el közölni Kádár Lehelnek, az ízig-vérig magyar Írógárda egyik büszkeségének „A máriás­tallér" c. gyönyörű regényét, melyre felhivjuk a keresztény magyar irodalom barátainak figyel­mét. A lebilincselő meséjű szép regény az ujabb magyar irodalom komoly nyeresége. = Pasteurizált dupla maláta gyógysör. A legtekintélyesebb orvosok által ajánlva vérvesz­teségből származó gyengeségnél, rosszul táplált, vérszegény egyéneknél, női betegségeknél, gyer­mekágyasoknál és szoptató nőknél, ideges kime­rültségnél, emésztési zavaroknál, valamint üdülő betegeknél. A kőbányai részvénysörfőzde külön­legessége. Kapható gyári töltésben nagyban és kicsinyben a „Három szerecsen" vendéglőben. TetOCSerép, cementlap, mozaiklap, kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. és Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könnyebbek és olcsóbbak az égetett cserépnél. Xa-Xa világhirű film-regény megjelent könyv alakban. Irta Arnould Galoppin. Kapható Tatarek József könyvkereskedésében. Ara 10 K. Közéíelmezés. Esztergom város közélelmezési hivatalától. 222/1921. k. ó. szám. Lisztkiosztás. Értesítem a város közönségét, hogy március hó 23.-án (szerdán) a „63 "-as számú lisztjegyre személyenként egy kilogramm főzőliszt, kettő kilogramm kenyérliszt és fél kilogramm tengeri liszt adatik ki. Egyben felhívom az összes kereskedőket, hogy március 22.-én (kedden) reggel 8 órára a közélelmezési hivatalban (Káptalan-ház) a liszt­utalványok átvétele végett megjelenni szívesked­jenek és ugyanakkor a „13." számú cukorjegy és „62." számú lisztjegyekkel okvetlen számol­janak el. Esztergom, 1921. március 19. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Népmozgalmi statisztika. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — 1921. március 12.-től — 19.-ig Esztergom város területén $ születtek: Schőnwalder Gabriella rk. állam­rendőrségi kezelő leánya. Holop Mária rk. föld­mives leánya. Juhász Julianna rk. molnár leánya. Galambos György izr. gazdasági irodavezető fia. Dallos Magdolna rk. jegyzőgyakornok leánya. Tóth Ferenc rk. földmives fia. Kocsicska Béla rk. főpincér fia. Werner Jenő rk. főgimnáziumi tornatanár fia. Mohácsi (halvaszületett leány.) Házasságot kötöttek: Sponer István rk. földmives és Stejskal Elfrida rk. betegápolónő. Meghaltak: Kara Teréz rk. mindenes cseléd 26 éves. Bádi András rk. földmives 67 éves. Sponer Mária rk. 3 hónapos. Szenczi Jánosnó sz. Burány Teréz rk. 45 éves. Lang Károlyné sz. Kohl Mária rk. 67 éves. Özv. Takács János­nó sz. Szenczi Anna napszámosnő 75 éves. Tomonkó István posta és távírda munkás 25 éves (holttányilyánittatott.) Horváth József rk. 9 éves. (Süttő.) Özv. Kubovics Ignácnó sz. G-eren­dás Anna rk. 77 éves. HELYI TŐZSDE. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — Tőzsde: Pénz Áru 4 %-os koronajáradék — _ 113.— 115.— 6 °/o-os hadikölcsön — — 45 — 50.­Nostrifikált „ — — _ 50.­55.— 5 1 /2 %-os hadikölcsön.. __ 38.— 42.­Nostrifikált ... _ 42.— 46.— , Valuták: Napoleon — — . 1035.— 1040.— Dollár ... 350.— 363.— Lengyel márka ... — — 48.50 42.30 Márka _ 600.— 575.40 Ezüst korona — — — _ 18.— 16.50 10 koronás arany .. 580.— 500.— Lira — . 1425.— 1455.— Bécsi korona (osztrák) — ­59.— 50.50 Rubel ­180.— 170.40 Lei ... — 494 — 487.50 Sokol ... Z ... .._ — — ­499.— 480.— Bécsi kifizetés 180 korona. Értesítés. Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy szoba-, templom- ós címfestő munkákat, továbbá tapétázást, kapubejáratok és lépcsőházak díszí­tését elvállalom. Munkám jó és Ízléses kivite­léért szavatalok. A legújabb, modern mintákkal rendelkezem. Vidékre is kiszállok. A nagyér­demű közönség szives pártfogását kérve marad­tam tisztelettel Simonidesz Imre festő, Basa-utca 7. Gyapjű lÓpokrÓC érkezett a Szövetkezet rövid­árú üzletébe (Széchenyi-tér). Darabja 920 K. Valódi törökdohány magvak (Maczedóniából) kaphatók a hadirokkantak irodájában (város­ház). Dohány termesztési ongedélyórt a város gazdasági hivatalában kell folyamodni. Cipők úri fiúknak és leányoknak kaphatók a hadirokkantak irodájában (városház). Ugyanott férfi és női cipők, bakancsok jutányos árakon kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom