ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-03-27 / 36. szám

Mai számunk ára 2 korona. Keresztény magyar sajtó. RGOM POLITIK AI ÉS TÁRSADALMI LAV Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AQ CTOm árSS» hétköznap 80 fillér, O Art 111 <Xl CL • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lörinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. Föltámadás. Irta: Dr. Lepold Antal. Körülöttünk ólálkodik a kétség és a félelem, ez a„két bénító és pusztító hata­lom. Szemünk a mulandóság kópén pihen. Látjuk az élet támadását és elmultát, a szellem föl csillan ás át és kialvását, a sze­retet kigyúlását ós elliamvadását. Nem látjuk az egész valóságot, hanem egy darab világot. Nem ismerjük föl a belső összefüggést, az értéket és a célt. Mert a látható dolgok darabka világa nem mutatja az élet valódiságát, nem oldja meg az élet titkát. Az isteni és örök emberi élet a láthatatlanok világában lakik. Oda kell behatolni az ész követ­keztető erejével és a hit fényével. Aki a láthatatlanok előtt kétségeskedve ós hi­tetlenül megáll, annak számára megszű­nik az igaz élet és annak vágya. A ké­telkedés a mélységekből kinéző Meduza­fej, amelynek tekintete — az ősi hitrege szerint — megkövít. Megmerevíti, elöli a lelki lendületet. Tekintetétől elvesztjük a legfőbb jót: az Örökkévalót s vele az összes láthatatlan értékeket. Összeomlanak előttünk az ideálok, ellaposodnak az igaz­ságok, föloldódnak az erkölcsi kötelessé­gek. Nem marad bennünk egy irányt­mutató gondolat s a lélek nem ismeri többé az élet bejáratát és kimenetelét. Ahol a kétség terem, ott melléje szegődik a félelem, éppen azért, mert hiányzik a hit. „Bízzatok a ti Uratokban, Istenetekben és biztosak lesztek," mondja az írás (2 Krón. 20, 20.) Aki egész lé­nyével Isten felé fordul, nem fél semmi­től, mert minden oldó és romboló erőt kiválasztott magából. Krisztus, az Isten, azzal biztatta övéit: Ne féljetek, hanem örüljetek! A félelmet letipró hitet taní­totta és vele az életet. Mert a félelem a halál toborzója és semmi sem pusztítja jobban az emberi erőt, mint a félelem betegsége. A félelem gyilkos érzés, amely a sötét múltból áthat a jelenbe. Valami­kor félelmetes bálványok és démonok árnyképei bénították az emberi erőt, most ijesztő fogalmak és gondolatok gyöngítik a bizalmat és a tettkészséget: a félelem az élet eshetőségeitől és bizonytalanságai­tól, gyáva irtózás a nyomortól és szük­ségszenvedéstől, a közvélemény szeszé­lyeitől, a félelem saját szenvedélyeinktől és gyöngeségünktől, betegségtől, boldog­talanságtól és a haláltól. Ami a kételkedőt legjobban gyön­gíti, az a halálfélelem. Elnyomja őt a halál fogalma, az a fogalom, amely az érzékek munkáján alapszik s igy az igaz­ság és a valóság bélyegét- viseli magán. Pedig az egész ember halála tényleg csak fogalom, nem valóság. A valóságban nincs halál, csak megváltozott életforma. Éppen azért az egészséges lélek csak az életről tud ós arról, hogy az élet sohasem vég­ződik. Mig a kételkedő ahhoz tapad, ami lelki berendezettségének megfelel: nem J az élethez, hanem a föloszlás, a semmibe elmerülés fogalmához, amely a valóság­gal homlokegyenest ellenkezik. Azt veszi észre, ami Őt ijeszti, a rettegéssel teli pillanatba zárkózik. Nincs jövője, mert nincs hite, amely a halálon keresztül az örökkévaló létbe mosolyog, mert biztosan ismeri az élet elpusztithatatlanságát. A kételkedő nem meri magának föltenni a kérdéseket, amelyekre az elfogulatlan ész is meg tudna felelni: A lélek ugy-e élet I és erő, föloldhatatlan egység ? S mint egység nem bontható atomokra, mint az anyag? Szellemi erő nem hullhat a ha­lálba, örök az és felülemelkedik minden térbeli és időbeli létformán. Az emberiség két bénitó hatalma, a kétség és a félelem fölött, végleges dia­dalt aratott Krisztus föltámadása, az egyéni élet örökkévalóságának ez a han­gos, bizonyítéka, Évezredek gyötrelmes szellemi küzdelmei után ez a legnagyobb világtörténelmi tény végre megnyugvást jelentett, bizonyosságot, örömöt és békét. Azóta bölcsek és egyszerű műveletlen lelkek nem a következtetések kemény útján, nem a sejtések útvesztőiben, hanem Krisztus nyitott sírjánál keresik az örök életbe I nyiló ablaknak világosságát. Azóta indo­I kolatlan minden gyáva kétségeskedés és gyötrő félelem. Merész lendülettel leráz­hatunk magunkról minden bilincset, amely az életvágyat, a tetterőt, a bizalmat, a céltudatos törekvést lefogta. Szabadok lettünk. Krisztus fogságba ejtette a mi AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. fl limpiászi csodás feszülethez. (Meditáció.) Oh néz, — újra néz a Krisztus . . . Fájdalmas szemével rád tekint, Lelket keres, lelket megint. G-olgotának vérrózsái A Halállal tusát vívnak, Sápadt arcán újra nyílnak . . . A száraz tövisnek tompa hegyén Korall-gyöngyei a vérnek Mint tűzszemek pirosan égnek . . . Jaj! — Vonaglik isteni szája! Mily szederjes — lila a szine! Ajkán a mirha keserű ize . . . Kínoktól zihál a melle, Fájón megrándul a válla, Rajta a Halál sötét árnya . . . De lásd, Ő még most is szeret! . . . Nem tud meghalni a Szive: Dobbanása elhallszik messzire . . . Porubszky Géza. A húsvéti bárány. — Esztergomi kép a régi jó világból. — Kaiser Szepi városi fertálymester uram nagy dühösen vágta be maga után a kapuajtót. Tüskés bajusza alatt valamit mormogott is, azon­ban a szomszédok közül szerencsére senki sem értette meg. Hallgatag töprengés közben bandukolt aztán a kis piacon keresztül a városháza felé. A Bruckner-sarka mellett sorakozó lacikonyhások már javában sürögtek-forogtak edényeik körül, pedig még csak reggel hat óra felé járhatott az idő. Pompás illatár terjengett a kora langyos március vógebeli reggel ibolyaszagú levegőjében. Q-ombócos Ágnes asszony (még mindig lány­nak tekintik a jámbor marótiak !) rózsaszínű arca még pipacsosabb a hánya veti forgolódásban. Fe­hér kezénél ós kivánságos habkarjainál talán csak azok a zsemlyéből készült gombócok fehé­rebbek, amelyeket ujjaival formál szépen gömbö­lyűre. A tűzhelyen kék zománcos, terjedelmes nagyságú fazék terpeszkedik a három lábún, melyben étvágygerjesztő, orrcsiklandozó kömény­magos leves hánykolódik; a dömösi atyafiak kedvenc fölöstökömje. Közelében Kávés Panna merecsgólte a felforrott tejet tekintélyes formájú cserópbögrókbe, amelyekre csodaszép szentkópe­ket pingált a gyári piktorember. Fehér abroszos kosárkából piros arcú zsemlyék és félhold alakú kiflik kandikáltak a jövőmenőkre. Kaiser uramat mintha egy kissé rnegtán­toritotta volna a sok finom ételillat. Meg is állott egy röpke percre, (elvégre a városi fertálymes­tert se gyúrták vasból!), mint amikor valaki az úton heverő kőre hág észrevétlenül, de azután mégis csak tovább indult. Ágnes asszonyt jó szemekkel áldotta meg az Úristen. Nagy elfoglaltsága közben is észre­vette Kaiser uramat. Szemrehányó hangon ripa­kodott rá a menyecske: — Mi az Szepi bácsi? Tán bizony farkas­cseresznyét lakmározott ? Se nem lát, se nem hall, mint a Tóthék macskája! Kaiser uram egy kissé röstelkedve is som­fodrait a menyecske felé: — Adj Isten! — Magának is ! Azután jó darabig mindketten hallgattak. Végül is a menyecske törte meg a csendet. — Mi baj, Szepi bácsi? Pár percig a felelet várakozott a kérdésre. — Mérges vagyok. — Miért? — Az asszonnyal összekaptam. — Össze? — Az ám. ő kezdte a veszekedést. Azt IT ELSŐ SZENT ÁLDOZÁS! EMLÉKKÉP valamint mindennemű szent képeeskék különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót"szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében Esztergom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom