ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-03-13 / 31. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra tO K. vidékre 14 K. űQ Q7Q1T) ára • hétköznap 80 fillér, GO o£<XIU CLl O. • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­nyomdájában. Két temető. Esztergom, 1921. március 13. Március 15.-én az egyik temetőből a másikba zarándokolnak az esztergomiak: a honvédtemetőből a világháború hősei­nek nagy temetőjébe. Egy szentséges gondolatban a két temető egybetartozik: mindkettő a nem­zeti önvédelem harcosait zárja magába. Egy fájdalmas gondolatban azonban a két temető oly messzire jut egymástól, mint ég és föld, mint ragyogó, repeső öröm és sötét, tompa gyász. A márciusi eszmék temetőjéből ugyanis már volt egyszer feltámadás és ha a magyar szabadság, nemzeti haladás, testvériség, egyenlőség, sajtószabadság tekintetében itt-ott felsajgott is a régi seb, mégis szárnyai nőttek a sírjaikból kikelt már­ciusi gondolatoknak és távaszonkint a fényes magyar jövő biztos tudatában már csak ünnepelni és a további munkához friss faji erőt meríteni jártunk ki a hon­védtemetőbe. A világháború hőseinek temetőjéből azonban még nem volt fel­támadás és az az eszme, amelyért e temető halottjai életüket adták, az egy­séges Magyarország, a jólét meleg ott­honainak eszméje még ott szunnyad a félvilágon szétszórt temetők hideg mé­lyében és mi március 15.-én, nemzeti felébredésünk szent * tavaszünnepén sír­keresztjeink mellől könnyes szemmel né­zünk szét az ideáltalanság hideg felhőiben vergődő világba: lesz-e ebből a második nagy temetőből valaha feltámadás! ? Ezért mi a márciusi temetőből visz­szük a feltámadás reménységét nemzeti nagylétünk másik nagy temetőjébe. Ak­kor rabláncokba törték ós bitófán akar­ták megölni a szabadságharc hőseinek sírjából kikelő szellemét, amelynek ve­zérlésével mégis csak megszületett az uj Magyarország. Csak a szabadság és a testvéri munka márciusi lelkét adja meg nekünk az Úristen és akkor csupán idő kérdése lehet, hogy Csonka-Magyarország börtönéből, ahová ma a magyarság annyi energiája, ideálja és akarata van össze­szorítva, feltámadjon a második uj Ma­gyarország. A két dunaparti temető be­szél róla, hogy az az eszme, amelynek tüze ezen a márciusi napon kipirositja a magyar ember nyomortól és szenvedéstől sápadt arcát, nem tűri a börtön falait és ennek a*temető nem lehet végzete. ~ NŐK ROVflTnT Kérelem azokhoz a jószívű édesanyákhoz és jóemberek­hez, akik a Kath. Kör böjti előadásán a kenyér­mezei fiúnevelő-intézet gyermekkarának művészi és szivekbe markoló énekében gyönyörködtek. Ezek a kis árva dalosok egyik nótájukban tréfásan válogattak a sok jó sütemény ós habos tortákban — persze cs^tk úgy elméletben! A kis énekesek e hó 20.-án ismét begyalo­golnak hozzánk, hogy csodásan fegyelmezett éne­kükkel a Kath. Legényegylet böjti előadásán résztvegyenek. Igen kérem tehát asszony társnőimet, tegyük lehetővé legalább erre az egy estére a kis éne­keseknek, hogy ha nem is # éppen tortákban ós habos fánkban, hanem legalább egy kis otthon készült kalács, pogácsa, házisütemóny, vagy ha­rapni való húsneműben legyen nekik is részük. Ha mindnyájan adunk csak valami keveset is, ki mit akar, egy családra nem esnék nagy költ­ség. Adjunk Össze tehát mindnyájan valamit és vigyük el azt az előadás napján, vagyis e hó 20.-án délután 2 órától egész 4 óráig a főgimná­zium rajztermébe, ahol a jóemberek adományát egy női bizottság fogja Isten nevében átvenni. Több asszonytársnője nevében: egy jelenvolt édesanya. Női konferencia. A Szociális Missziótár­sulat politikai szakosztálya igen érdekes ós sokat igórő előadást tart f. hó 13.-án délután 6 órakor a főgimnázium fizikai termében. Előadók: 1. Szabó Ágnes tanítónő : „Kiválóbb női példaké­peink." 2. Homor Imre szerkesztő : „A nő és a sajtó." Kérjük az összes női egyesületek vezetőit, tagjait, valamint az érdeklődőket, hogy az elő­adáson minél számosabban jelenjenek meg. HIREK. Napirend. Vasárnap d. e. 10 órakor az ipartestület köz­gyűlése a városházán. D. e. 11 órakor a Hadirokkantak Nemzeti Szövetsége Esztergomi Csoportjának választ­mányi ülése a városházán. D. u. 4 órakor az izr. jótékony nőegylet köz­gyűlése a hitközség tanácstermében. D. u. 5 órakor a Kath. Legényegylet kultur­előadása a főgimnázium dísztermében. Este 6 órakor női konferencia a főgimnázium fizikai előadó termében. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy vagonlakó visszaemlékezései. 1919. április 28-ika van. A tavaszi napsu­gár teljes fényével ragyog. Tikkasztó a hőség, mintha csak zivatar előhírnöke volna. Fáradtan térek haza, mert a „vitéz" cseh nemzet helyi exponense, a kormánybiztos kiutasított „üzel­meim" miatt. Azután szaladgáltam, hogy csalá­dom részére valahol valamiképpen biztos elhe­lyezést találjak. — Ideiglenesen találtam is, mert a ref. lelkész, aki jó barátom volt, egy szobácska ós konyhából álló irodai helyiségét kiürítette és átengedte. ideiglenes menedékül családom ré­szére. Mindenre, csak arra nem számítottunk, hogy kiutasítanak. Otthon éppen elkezdtem mondani, hogy mit végeztem, mikor megjelenik az ajtóban egy légionista százados egy renegát főhadnaggyal ós személyem iránt érdeklődnek. Bemutatkoztam, mire bejöttek velem a szobába. Érdeklődtek, hol merre jártam az utolsó napokban, végre kérték a készletemben levő pénzt. Átadtam. Elkezdték vizsgálgatni, forgatni. Kiválasztottak 2 'drb 100 koronást, magukhoz vették ós kijelentették, hogy házkutatást is fognak tartani, engem pedig most elvezetnek. Feleségemmel szemben egyáltalában nem katonatisztekhez méltóan viselkedtek, úgy hogy elejét veendő a további inzultálásoknak, figyelmeztettem őket, hagyjanak bókét felesé­gemnek, mert idegbeteg. Á nemes vitézekben pillanatra győzött is az emberi érzés és igye­keztek feleségemet megnyugtatni, hogy bajom nem lesz, ne izgassa fel magát. A házkutatás hallatára mindkettőnk agyán keresztülfutott a gondolat, mi lesz, ha megta­lálják a feleségem téli kabátjának ujjaiba varrott revolvereket és az azokhoz tartozó nagyobb meny­nyiségű töltényt. Ezt el kellett tüntetni, hiszen statárium volt ós nem kukoricáztak sokat az emberekkel. Megkérdeztem a századost, visszajövök-^ még? Azt felelte: „Nem!" Ekkor búcsúzásul át­öleltem feleségemet ós a fülébe súgtam, hogy a revolvereket távolítsa el. Mintha csak a szivem akart volna meghasadni a búcsúzás pillanatában! Kisebbik fiam sírva ölelte körül lábamat, nem akart elereszteni. Ösztöne súgta neki, hogy aty­ját nem látja egyhamar viszont. Nagyobbik fiacs­kámtól el sem búcsúzhattam, — iskolában volt. Vittek tehát. Vittek a nagyhatalmú kormány­biztos elé. Mily boldog volt, hogy viszontlátott s mily szóles mosolyra nyúlt ábrázattal mondta: „Végre tehát kezünk közé került uram, de most már menni fog!" Azt hittem, eltoloncolnak a meg nem szállott területre, igy én is boldogan mondtam neki: „Az legyen a legnagyobb bajom kormánybiztos ur. Most már mehetek?" Mond­hattam, egyelőre biztonságban hittem családo­mat. Sokan voltak ott, mind magyarok. Mindre rá akartak valamit bizonyítani, hogy jó időre eltegyék őket az útból. Mióta hivatalomból fegy­veres asszisztenciával eltávolított egy cseh főtiszt­viselő s ezen eset után 3 napra kitört a vasutas­sztrájk, állandóan figyeltettek. Ezt nekem tulaj­donították s megbocsátani nem tudták. Ez irány­ban is megindult tehát a vizsgálat. Majd igye­keztek megtudni, nem voltam-e kommunista, mert azokra akkor még nagyon agyarkodtak. Nem tudtak dűlőre jutni. Kapóra jött nekik a kezeik közé jutott pénz, s amiért utánam sok száz em­bernek semmi baja nem történt, azért engem el­hurcoltak. Igen, mert bennem látták összponto­sulva a vasutasság ellenálló erejét s ettől kellett azokat megfosztani. Elfogatásom természetesen csak ellenálló erejüket növelte. Tudták, látták, hogy még oly kis emberektől is, mint én, meny­nyire félnek. Ez felhívás volt a küzdelemre. E nap délutánján beborult az ég, sötét felhők tornyosultak, villámok cikkáztak a felhők közt, esett, szakadt az eső, mintha csak az égiek könnyeik özönét akarnák e földre önteni, kese­regvén a magyarokat napról-napra érő jogtalan­ság felett. Megjött nagyobbik fiam az iskolából. A szoba előtt őrt álló cseh katona nem engedte őt hozzám búcsúzni. Durván félre lökte. Attól a kis fiútól is félt. Féltek, hogy apját megszök­teti talán, vagy összebeszól vele. Patakként folytak e gyermek könnyei s ma is fülembe csengnek szavai: „Jaj édes jó Apus­kám, nem fogom többé látni!" Viszontlátott, mert megsegített a magya­rok Istene, de abban igaZa volt kis fiamnak, hogy hossszú hónapok múlva ölelhettem őt ma­gamhoz. Este 6 órakor összeterelték a társaságot s katonák sorfala közt, szakadó esőben kisérték bennünket végig a főtéren a városházára. Ekkor már tisztában voltam avval, hogy nem szaba­dulok meg kitoloncolás utján, mert másnap reggelre a kormánybiztos kocsikat rendelt Ara-

Next

/
Oldalképek
Tartalom