ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-12-10 / 143. szám

mint manapság, a politika szalmát termő mezőin. De a milliókat érdeklő törvény okos végrehaj­tásáról szeptember óta bizony senki sem olvasott. Közigazgatási közegek, kiknek a lakosságot érde­keikre figyelmeztetni kellett volna, csak felsőbb távirati figyelmeztetésre és csak 5.-én, a lejárat előtt 2 nappal kezdték meg az „eljárást", jó rósztjeredmónytelenül, mert a készületlen lakosság főként vidéken, nem volt képes nagyobb pénz­összeget egy nap alatt előteremteni. A váltságot kivető ós átvevő hivatalokat hasonló kószület­lenségben találta a hirtelen ós váratlan kibuk­kant lejárat. Még a törvény különböző módoza­taival sem voltak igen sok helyütt tisztában s igy a közönség, mely teljes tájékozatlanságban hagyatott, tömeges rohamával sok ellenszenvet váltott ki, nemcsak pro, hanem contra is. Bizony senki sem figyelmeztette a harcteret járt adózót, hogy ezért az önáldozatáórt most részben kár­pótlást kap, hogy a [jegyzett hadikölcsönnel lehet felerószig fizetni, hogy a pónzlebélyegzési elismervény ma teljes értékű fizetési eszköz, hogy sürgős a szántó, rét, kert váltsága, a sző­lőé még várhat. Miért kellett mindezeknek keserves kálváriajárás, hosszú várakozás, tola­kodás, türelmetlen zaklatás során akkor kipat­tanni, mikor fizetségről igen sokan, a legteljesebb fizetési jószándókuk dacára sem tudtak már gon­doskodni. Mire e sorok világot látnak, a határidő kitolásának hire valóra vált, tehát még Hegedűs­rendszer jár, hogy az utolsó pillanatban hosszab­bitnak ma 1 is határidőket. A sok keserűséget azonban ez már vissza nem enyhitheti, de a mult hibája bűnbakját nyájas adózó, ne a falusi jegyzőben, vagy a városi adótisztben találd meg, fent magasabban székel az." * Távirdai és telefon-összeköttetés Magyar­országgal. A csehszlovák mozgósitott haderő demobilizációja folytán a távirdai ós telefon­összeköttetés Magyarországgal a mozgósitás előtti mérvben helyreállott s a korlátozó intézkedések hatályon kivül helyeztettek. * Megmarta a kutya. Irics Kálmán ebszőnyi bányamunkás 8 éves Imre fiát a napokban Barinka Ferencnó kutyája megharapta. Az első orvosi segély után a fiút a budapesti Pasteur intézetbe szállították. A büntető eljárás Barin­kánó ellen megindult. * A belga katholikusok győzelme. Belgium­ban a napokban ejtették meg a parlamenti vá­lasztásokat, melyek a katholikus párt fényes győzelmével végződtek. Megválasztottak 82 ka­tholikust (az eddigi 73-al szemben) 66 szocál­demokratát, 34 liberálist. A szenátusban a ka­tholikusok 42, a szociáldemokraták 33, a liberá­lisok 18 mandátummal bírnak. * A mürzstegi vadászkastély. Akik valami­kor Mürzstegen át Máriacellbe utaztak, jól emlé­kezhetnek a mürzstegi vadászkastélyra, melyben Ferenc József császár és király gyakran tartóz­kodott. A kastély most az osztrák hadikárpót­lási alap tulajdona, mely a vadászkastélyt jövő nyáron alpesi nyaraló vendégeknek fogja kiadni. * Közös vasúti szervezet Európában. A por­torosei konferencián merült fel az a terv, hogy egész Európát közös vasúti szervezetbe kell egye­síteni. Az értekezlet megbizta a Portoroseban együtt volt államokat, hogy tanulmányozzák a kérdést és dolgozzanak ki olyan tervet, mely az összes európai vasúti vonalakat egyöntetű sza­bályzattal a nemzetközi forgalom keretébe vonná. * A dorogi választás statisztikája. Az alis­pánnak a közigazgatási bizottságban előadott, november hóról szóló jelentése érdekes statiszti­kát közöl a közelmúltban lefolyt dorogi válasz­tásokról. Eszerint az első, november 6. ós 7.-én megejtett választás alkalmából négy jelölt pá­lyázott, még pedig Dr. Dénes nemzeti munkás­párti, Dr. Ludwig Ernő keresztény nemzeti egyesülés-párti, Dr. Méhely Kálmán párton­kívüli és Németh Pál kisgazdapárti programmal. E választás eredményekónt Ludwig 3564 ós Méhely 3435 szavazattal pótválasztásra kerültek Dénes 1073 ós Németh 2406 szavazatával szem­ben. E választáson a 14,318 szavazóból 10,478 szavazott le, mig 489 szavazat részben érvóny­telenittetett, részben visszautasittatott. A novem­ber 20. és 21.-én megtartott pótválasztáson Lud­wigra 54^8 szavazat, Móhelyre, ki most már mint független kisgazda, munkás- ós polgári párti lépett fel, 5640 szavazat esett, igy tehát 212 többséggel dorogi nemzetgyűlési képviselővé választatott. A pótvilasztásnál összesen 11,068-an szavaztak le, vagyis 590-nel többen, mint az első választásnál. Az érvénytelen ós visszautasí­tott szavazatok száma 372 volt. A szavazástól tehát 3250-en tartózkodtak. — A választási idő­szak alatt egyedül Kesztölcön volt rendzavarás. = „Rózsafüzér Királynéja" imakönyv. Irta: P. Bőle Kornél. Városunkban a férfiaknak szent­gyakorlatokat tartott szent Domonkos-rendi pesti házfőnök, P. Bőle Kornél néhány héttel ezelőtt egy igen figyelemreméltó, csinos imakönyvvel ajándékozta meg a híveket. A terjedelmes, szép papíron, csinos kötésekben megjelent imakönyv általános jellegű és mindenki kezébe való, bár különösen ki van domborítva benne Szűz Mária rózsafűzérónek jelentősége ós imádkozása. 526 oldalas a könyv s szebbnél-szebb bensőséges szellemű intelmek, imák ós elmélkedések talál­hatók benne. Különösen szépek a szentgyónási, áldozási és misoimák. 47 művészi kép ékesíti a könyvet. Enekgyűjtemónye elsőrendű (161 ének). A budapesti lapok ismertetései (Kathol. Szemle, Egyházi Lapok, Nemzeti Újság) különösen ki­emelik a könyv okos, józan, minden túlzástól mentes, áhítatos szellemét és világos, nemes, zengzetes, magyaros nyelvezetét. Papoknak mint szentbeazódforrás is kiválóan alkalmas könyv. A katolikus nép máris oly szeretettel karolta fel e könyvet, hogy már a második kiadás van nyomás alatt. A minél nagyobb elterjedtségre érdemes mű Esztergomban is kapható Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében 120 korona ártól felfelé különféle minőségben. — Igen szép és hasznos karácsonyi ajándék! = Csipkeverő tanfolyam. Január hónapban csipkekészitő tanfolyamot nyitok, melyen meg­tanulhatók a vertcsipkón kivűl: rece, frivalitas ós tűcsipke készítése is. Bővebbet lakásomon, Kossuth Lajos-ucca 22. Kedd, csütörtök ós szom­bat délután kivételével bármikor. Kitzinger Irma. = A „Magyarság" cimű, Milotay István dr. kitűnő tollával szerkesztett, minden tekintetben tartalmas, keresztény nemzeti irányú napilap arról órtesiti szerkesztőségünket, hogy minden negyedéves előfizetőnek ingyen ad egy regényt, ingyen ellenőrzi a sorsjegyhuzások eredményét, ingyen ad minden közérdekű kérdésben tanácsot szerkesztői üzeneteiben ós bárkinek ingyen küld mutatványszámokat. A lapra használt bélyeggel is elő lehet fizetni. Kiadóhivatal Budapest, VII. Miksa-utca 8. szám. = Ismét nagy meglepetésű olcsó árak! Vermes Ignác divatkereskedő a karácsonyi ós újévi bevásárlásra való tekintettel minden egyes árunak mólyen leszállitott árait határozta el, ugy, hogy saját érdekében cselekszik, aki a fenti cégnél minél előbb bevásárol. Esztergom szab. kir. város polgármesterétől. 12606/1921. pm. sz. Hirdetmény. Felhívom mindazokat, akiknek olasz hadi­fogságba jutott hozzátartozóik még nem érkeztek vissza, hogy azoknak bejelentése végett hivata­lomban (régi katonai ügyosztály) f. óvi dec. hó 14.-ig a reájuk vonatkozó Írásbeli adatokkal ösz­szeirás végett okvetlen jelentkezzenek. Felhívom azon olasz alattvalókat, akik hadi­fogságba jutásuk után Esztergomban vissza­maradtak, hogy összeírásuk végett ugyancsak a fenti időben és helyen személyesen okvetlen jelentkezzenek. Esztergom, 1921. december 6. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. P. Bőle Kornél domonkos atya uj imakönyve, a Rózsafüzér Királynéja. Kapható Buzárovits Gusztávnál. Schmoll, Pyram, Harry CÍpŐ-paSZta különlegességek fekete, világos- és sötétbarna, vörös ós fehér színben mindig legolcsóbban beszerezhetők: SCHWACH SÁNDORNÁL Megjelent az Esztergomi Képes Naptár. Szerkesztette: Homor Imre. Képekkel és esztergomi címtárral. Ára 25 korona. Megrendelhető Buzárovits G. könyvkereskedésében Kapható trafikokban és újságárusoknál. E terjedelmes naptár a szokásos naptári részeken kivül érdekes szépirodalmi és tanulságos közleményeket tartalmaz a legjobb ismert irók tollából. Van benne azonkivül vasúti menetrend, telefonelőfizetők névsora, Esztergom város és Csonka-Esztergom vármegye közhivatalainak és bizottságainak címtára, megyebeli iskolák, pénz­intézetek, bányák, gyártelepek, társaságok név­jegyzéke, az összes esztergomi egyesületek ábécé­rendben. A községek elöljáróságai; papok, orvo­sok, ügyvédek névsora stb. stb. E naptárt min­den esztergomi és ?negyebeli embernek saját érdekében meg kell szereznie. Hlitai Oltott méSZ kicsinyben ós nagyban ál­landóan-kapható az Esztergomi Kereskedelmi ós Iparbanknál. A közönség figyelmébe I Van szerencsém értesiteni a város nb. kö­zönségét, hogy elvállalok minden, szakmámba vágó lakatosmunkát ós javitásokat. Továbbá állandóan raktáron tartok különféle tűzhelyeket, üstházakat, forgókómónyeket és biztonsági zára­kat mólyen leszállitott áron. A nagyérdemű kö­zönség szives pártfogását kéri Havas Sándor mű- és épületlakatos -v ülanyerőre berendezett sodrónyionó üzeme Német-utca 8. sz. Ha in még mindig nem tudja! mit vegyen szeretteinek karácsonyra, — menjen még ma a GlEGLER-féle hangszer- ós játékárú­üzletbe (Esztergom, Kossuth Lajos utca 14. sz.), ahol megtalálja mindazt, amellyel gyermeknek ós felnőttnek örömet tud szerezni. — Dús raktár van grammofonok, grammofon-lemezek, hegedűk ós egyéb hangszerekből. Babák, hintalovak, tár­sasjáték, gőzgépek és ezerféle más gyermek­játékok. — Pontos kiszolgálásról ós mérsékelt árakról mindenki személyesen meggyőződhetik. Hangszerek és babák javítását elvállalom. [Burgonya, savanyitott káposzta, csöves és morzsolt tengeri, árpa, zab, mindenféle lisztek és korpa állandóan és jutányos áron beszerezhetők az Esztergomi Fogyasztási és Ertékesitő Szövetkezet raktáraiban és üzleteiben. • JFCJSK -m BUZflROUITS GUSZTJÍU könyvnyomdája és könyvkötészete ESZTERGOM elvállal mindennemű könyvnyomdai munkát u. m. üzleti és hivatalos nyom­tatványokat stb. s azokat legújabb berendezésű könyvnyomdájában Ízlé­ses kiállításban a leggyorsabban el­készíti. Nagy választék áll a t. kö­zönség rendelkezésére ujo­nan érkezett eljegyzési és esküvői merített papírokból és divatos finom névjegy­kartonokból. Modern felszerelésű könyvkötészeté­ben könyvek és folyóiratok, üzleti könyvek stb. bekötését a legrövidebb idő alatt elkészíti. • •

Next

/
Oldalképek
Tartalom