ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-10-09 / 117. szám

tikánkban és ezért ideiglenesen vissza is vonult a külügyi pályáról. A nemzetközi ós választott biróság elvének egyik előharcosa. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja nagy súlyt helyez arra, hogy Ludwig Ernő a parlamentbe jusson, mert sokat vár a külpolitikában való rendkivüli képességeitől. A dorogi kerület választóközönségótől függ most, hogy az ország ós a kerület érdekét tekinti, vagy erőt vesz rajta a régi magyar átok: az egyenetlenség ós visszavonás. Adatok a lakáskérdéshez. Az 1900. és 1920. év lakásügyi összehasonlítása. — A lakáshiány oka. — Mikor várható javulás? Mai napság a legizgatóbb kérdések egyike a lakáskórdós. Éppen az „Esztergom" f. ó. szeptember hó 28.-Í számában vezércikk jelent meg Riporter tollából, mely azonban igen enyhe kifejezése annyik, mit a sokat koptatott küszöbű lakáshivatalban napról-napra hallunk. Pedig mondhatom, engem nemcsak néhanapján zaklat a lakásügyek szelleme, hanem olykor az ój csendjében órákon át szövögetem másnapi terveim s bizony egy cseppet se kellemes sem agyamnak, sem szivemnek az a sok panasz, az a nagy nyomorúság, melynek naprólnapra tudomására jutok s melyen oly készséggel segitenók, de hiába! Ám én most nem akarok Riporterrel vitázni, sem az nincs szándékomban, hogy a magam számára nyilvános apológiát irjak; csak arra szeretnék átfutóan halvány világot vetni, miben kereshető az igazi ok, mely a lakásügyet még ma is lakáskérdéssó teszi. Köztudomású, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai éppen nem tettek tanúságot Csonkamagyarország lakosságának nagyobb mértékű szaporodásáról. Csodálatos mégis, hogy noha a nem-javitás, a tatarozás elmaradásának következtében a lakásoknak csak egy igazán csekély százaléka vált lakatlanná, — melyek helyébe viszont legalább is annyi új lakásrész készült, (néhányszor más helyiségekből való átalakítással is), — mégis lakáshiány van. De az ok csak az első látszatra rejtett ok, mely a statisztikai adatok segitsógóvel könnyen felkutatható. Erre fogok most rámutatni, — természetesen csak városunkra kitérj edőleg — a következőkben. Az 1900.-Í népszámlálás Esztergom lakásos lakóelosztódására vonatkozólag megállapította, hogy egy lakóházra átlag 3*64 lakás, 4*90 szoba és 16*42 lakó esik, míg egy lakásra 1*34 szoba ós 4*51 lakó jut. 1920. őszén, tehát még a legutóbbi népszámlálás előtt Esztergomban egy u. n. lakásügyi kataszterfelvótel törtónt, de — őszintén megvallom az anyag átvizsgálása után — nem azzal a pontossággal, melyet az adatgyűjtőktől megvárni s egy tudományos munkánál kellő kritika nélkül is felhasználni lehetne. Ezen lakáskataszternek adatait csoportosítva, de annak ismételt előrebocsájtása után, hogy a pontosságórt rajtam kivül álló okoknál fogva helyt nem állhatok, ugyancsak a fenti körülményekre nézve a következőket közölhetem: 1920. őszén egy lakóházra esik átlag 2'31 lakás, 3*66 szoba ós 8*03 lakó; mig az egy lakásra átlag eső szobák száma 1*58, a lakók száma pedig 3*46. Hasonlítsuk össze a két felvétel megállapításait és nyomban előttünk van az ok, melyre a lakáshiány visszavezethető. Amidőn az egy lakóházra eső lakások száma 1'33-dal csökken, akkor ezen lakóházanként jelentkező 1*33 csökkenés egész természetesen hiányt fog jelenteni. És kiváltkép súlyosan esik a latba akkor, mikor az egy lakóházra eső szobák száma is 4*90-ről 3*66-ra csökken ; mert hiszen ha a lakások száma kevesbedik, a lakóház szobái számának mégj nem kellene esnie. És éppen itt van a súlyos pont, mert ha az egy lakásra jutó szobák száma 1900-ban 1*34 volt, Í920-ban pedig 1*58, vagyis lakásonkint a szobaszámnövekedés csak 0*24, akkor a lakóházakra eső szobaszámnak l"24-ot kitevő csökkenése nem magyarázható másként, minthogy vagy kót szobából alakítottak egyet, vagy — ami még súlyosabb — az eredetileg szobául használt helyiségeket most kamrául, raktárul, sőt — amire szintén volt eset — istállóul használják. Vegyük még mindezekhez hozzá azt, hogy az 1900. óvi 4*51-dal szemben 1920.-ban 3*46 az egy lakásra eső lakók száma, s •— úgy hiszem — mindnyájunk előtt tiszta az ok, mely a lakáshiányt előidézi. A lakóházakra jutó lakások ós szobák kevesbedése, nemkülönben, az aránylag eléggé nőtt szobaszámú lakásokban kevesebb lakó elhelyezkedése oly nehéz helyzetbe hozza a mai lakásügyi közigazgatást, hogy feladatát a mai kötött rendszer mellett sikeresen megoldania nem lehet. Igaz ugyan, hogy erőltetett felhajtással sikerülne még adataim szerint, miként egyízben az „Esztergom"-ban kijelenteni már módom volt, kb. 25—30 igénybevehető lakásrészt felkutatni, de azok egyszerre való kihasználása mig egyrészt alig több a tenger egy cseppjénél, addig másrészt lakáspolitikai tekintetekben szerintem szerencsétlen gondolat. Nem egy emberen, nem a lakásügyi hatóság személyzetén múlik tehát a lakáshiány s azok számára, kik a lakásügyeket intézik, alig marad más hátra, mint bizonyos kiegyenlítő hatás, mely legalább a túlkapásokat gátolja meg. Soha se voltam ellene a kritikának, mert meggyőződésem, hogy a legjobb indulatú embernél is kétségtelenül előforduló hibák legjobb ellenszere, ha nyíltan szemébe mondjuk, hol hibázott, de kérem az elégedetlenkedőket, mielőtt ítéletüket kimondják, fontolják meg az előbb szolgáltatott statisztikai adatokat s fontolják meg azt is, hogy a jövő, tehát nem a mai kényszerhelyzetben levő lakásügyi politika helyes iránya csak az lehet, mely a ma annyira kifogásolt, de kulturális ós higiénikus tekintetekből egyenesen előmozdítandó, a tulajdonos ós lakók részéről egyaránt jelentkező terjeszkedést támogatja. Végezetül hadd jelentsem ki ama meggyőződésemet, hogy a mai viszonyok közt javulás csak a lakbórmegkötöttség fokozatos megszüntetése mellett remélhető, amiről — ha az „Esztergom" szerkesztősége szives lesz helyet adni — talán rövidesen kifejthetem megokolt felfogásomat. Dr. Sántha József. HIREK. Emlékeztető. Vasárnap: Fél 14 (d. u. fél 2) órakor az Orsz. Atlétikai Verseny kezdete Dorogon. (Vonatindulás Esztergomból fél 13 (déli fél 1) órakor. Fél 14 (d. u. fél 2) órakor a turista egyesület ós dalárda kivonulása a vaskapui Máriaszoborhoz. 15 (d. u. 3.) órakor footballmérkőzés. Fél 20 (este fél 8) 'órakor „Az iglói diákok" c. színielőadás kezdete a Magyar Királyban. * Magyarok Nagyasszonyának ünnepe a Bazilikában. Folyó hó 9.-én vasárnap reggel 9 órakor Magyarok Nagyasszonyának ünnepén a Bazilikában ünnepélyes nagymisót pontifikál Dr. Machovich G-yula prelátus-kanonok, érseki helynök, mely alkalommal a Bold. Szűz nagy .tisztelőjének, Erdődi Bakócz Tamásnak, esztergomi bibornok érseknek (1495—1521) remekművű misemondóruháját fogja a pontifikáló főpap használni. Nevezett misemondóruha 1500 körül készült, melynek rajzai az umbriai festőiskola egyik hírneves mesterétől, Pinturicchiótól valók. Gazr dag középkori gobelinhimzés és mesteri tűfestés teszik e misemondóruliát egyik legdrágább műkincsünkké. * Uj pápai kamarás. A pápa Őszentsége Dr. Moser János katonai kórházi lelkészt pápai kamarássá nevezte ki. Moser dr. mint vizivárosi káplán városunkban is működött. 11 „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Őreganyám a szamárhegyi szüreten. A mult héten szüretre voltunk hivatalosak egy jómódú szentgyörgymezői gazda szamárhegyi szőlőjébe öreganyám szül. Pupák Jozefina és én. Minket már csak akkor szoktak szüretre hivni, amikor a szőlőt már legalább is egy hete leszüretelték, a must pedig heves forrásnak indult, mert öreganyámról — aki különben kártyát is szokott vetni — az a hir van elterjedve, hogy az ujbor színéből ós mozgásából megmondja a jövendőt s fellebbezhetetlenül megítéli annak a szivét-lelkót, aki a forrongó nedűt megissza. Elindultunk tehát a Sötétkapun keresztül a lehullott levelektől megtarkitott úton a Szamárhegy felé. Erős' őszi szél fújt ós öreganyám feje ide-oda ingott, amint karonfogva előrehaladtunk. Útközben találkoztunk egy ökrösszekérrel, amelyre feltoltam a fáradtságtól már dülöngélő öreganyámat. Én mellette haladtam és derekánál támogattam, hogy le ne essék a saraglyáról. Engem ugyanis már nem vettek fel a szekérre, mert úgyis sok üres hordó volt rajta. Nagy tisztességgel fogadtak bennünket a pincénél, a szőlőből összefutott a böngésző társaság ós nagy örömmel kiáltották: — Itt a Jozefina tanti! — ós sokan kezet csókoltak neki. Én pedig nemes önérzettel töltekeztem, mert nem lehet az akárki, akinek az preganyja ekkora tekintélynek örvend. Csakhamar körülvett bennünket a szőlőhegy víg népe, a gazda előhozta az ujbort, poharakba töltötték és máris megkezdődött a szüret, azaz öreganyám mult ősz óta kiszáradt gégéjén leszűrte az első pohár szőlőnedvet. Felcsillogott a szomorú öreg szem, magasra tartotta reszkető kezével a második poharat és mosolygott, mivelhogy öreganyámnak a szamárhegyi ujbor minden szüretkor t visszaadj a leánykori erejét. — Éljen, éljen! — kiáltott a víg társaság, majd hirtelen elhallgatott mindenki, mert öreganyám szólani akart. Esteledett már, a lenyugvó nap rávetette rőt sugarait a hosszú feketeruhájú öregasszonyra ós én elfogódva állottam mellette. — Piros és sötét, mint a velencei mór szenvedélyes szerelme. De forr éjjel-nappal, gyöngyöznek a gyöngyik felfelé. Ki tudja, mi lesz belőlük!! Az élet pezseg, elsötétül, de uj és uj gyöngyök születnek méhéből . . . Otelló, otelló ... — rebegte öreganyám, mintha valami sötétszemű lovag szemébe beszélne ós felhajtotta a poharat. Uj pohárral töltöttek újfajta borból. Öreganyám szelíden tekintett a körülötte álló lányok szemébe, amikor fehérboros poharát ismét felemelte. Kissé nedves lett a szeme, mint mindig, valahányszor leánykori emlékei eszébe jutottak. — Homályos, mint a menyasszonyi fátyol ós titokzatos, mint az élet a menyasszonyi fátyol i alatt. Talán a sziv örömteljes dobogása a titok, talán a bánat zokogását rejti, de — vágyakozunk utána, issza a szivünk, mint az erdő mélye a holdsugarat. Igy szólt öreganyám ós szemét lehunyva fenékig ürítette a poharat. Majdnem éjszaka volt, amikor a szabadban teritett asztal mellett elfogyasztottuk a párolgó gulyást. Őreganyám az asztalfőn ült ós kártyát vetett. Pontosan kiitta poharát a többiekkel együtt, de amig a gazda és a többiek ósznélküli nótákat kurjongattak, addig öreganyámba beleköltözött az élet. Friss, ós komoly volt, aki féken tartotta a társaságot. Én vele szemben bóbiskoltam ós látszott rajta, hogy röstelli az unokáját. Éjfél felé még egyet koccintottam egészségére, aztán hirtelen úgy láttam, mintha öreganyám megnőtt volna, majd kettő, három, négy feje lett ós úgy tetszett, mintha kezeivel pirosló szivek halmazában járt volna. Pedig öreganyám csak a piros hetes egy figurájára mutatott. Addig inogtattam a fejemet, amig öreganyám frissen karonfogott és hazafelé indultunk. Ekkor — amint homályosan visszaemlékezem — egy új világ tárult fel előttem. Utam hatalmasan kiszélesedett ós úgy éreztem, hogy egy délvidéki kerület szeretett képviselőjelöltje vagyok. A nép tolt előre, majd hatalmas szónoki emelvényre jutottam. (Őreganyám bizonyosan felrakott egy ökrösszekérre és jól megfogott.) — Előre, előre! — hallottam ón. (Bizonyára äz ökröket nógatták.) Erre én belekezdtem programmbeszédembe: — Előre, igen! Ez az a jelszó, mely egyedül vezet arra az útra . . . — Vigyázz !

f — hallatszott. (Bizonyára félrement a szekér.) Én felbuzdulva folytattam: — Igen, a vigyázat üdvös politikáját kell folytatnunk, hogy ... — Gödör, kátyú! — ordította egy hang. (Bizonyára belejutott a szekér.) En pedig igy: