ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-08-20 / 96. szám
legkatholikusabb vidékén, ahol már évszázadok óta a legszebb fafaragványokat kószitik. A St. Ulrichi régi egyházművészeti intézet, ahonnét a vaskapui Mária is kikerült, világszerte hires gyönyörű és művészi értékű munkáiról. Hazánkban is kisórleteztek hasonló műintézetek felállitásával pl. Zayugrócon, Znióváralján, Rimaszombatban, Homonnán, Kózdivásárhelyen, Selmecbányán stb. (ezek ma mind elszakított térületek), de mindezen intézetek csak kisérletek voltak, amelyek alig pár óvi fennállás után megszűntek. — Itt emiitjük meg, hogy magában a város tanácsában indult meg a mozgalom, hogy a szobor fölé védő menyezetet állitsanak, mely a szép alkotást az időjárás viszontagságai ellen védené. Az az általánosan megnyilvánult kegyeletes érdeklődés, amely a szobor iránt városszerte tapasztalható, kétségtelenné teszi, hogy rövidesen méltó környezetben fog diszelegni városunk felett, a Vaskapu ormán a „Magyarok Nagyasszonya" szobra. A szobor létesítésének eddigi összes kiadásai 28,186 korona 70 fillért tesznek ki. A gyűjtés még nem ért véget. Adományokat szerkesztőségünk is készséggel továbbit. * Felhivás az Esztergom-szentgyörgymezői Kath. Olvasókör tagjaihoz. Fentnevezett kath. Olvasókör vezetősége felkéri tagjait, hogy f. hó 20. -án Szent István napján reggel 8 órakor gyülekezzenek a kör helyiségében, hogy onnét azután testületileg a bazilikába vonuljanak Szent István napjának méltó megünneplésére. * A közszolgálati alkalmazottak figyelmébe! A m. kir. állampénztár felhivja mindeazon közszolgálati alkalmazottakat, nyugdijasokat és árvákat, akik ezideig kedvezményes áru cipőre és ruhára való igényüket bejelenteni elmulasztották, hogy igényüket pótlólag augusztus 31.-ig az állampénztárnál okvetlen jelentsék be, mert különben kedvezményes cipőre és ruhára vagy ennek térítési összegére igényt nem tarthatnak. * Tisztújító gyűlés. Tisztelettel felkérem Esztergom város földmivelő közönségét, akik a földmives szövetség tagjai és mindazokat, akik a földmives szövetségbe belépni óhajtanak, f. hó 21. -ón, vasárnap d. e. 11 órakor a városház nagytermében véglegesen megalakuló és tisztujitó gyűlésre megjelenni szíveskedjenek. Esztergom, 1921. augusztus 19. JaJcus János sz. elnöke. * A dömösi róm. kath. iskolaszék folyó évi augusztus hó 20.-án, „búcsú napján" Zöld József alsó vendéglőjében a katholikus iskola javára táncmulatsággal egybekötött népünnepélyt rendez. A népünnepély kezdete délután 5 órakor. Műsor: Aratóünnep, talyigaverseny, magasugrás, lepényrágás, birkózás, kakasviadal, zsákfutás. Este 8 órától tánc. Belépti dij: ülőhely 40 korona, állóhely 30 korona személyenkint. Jegyek előre válthatók a dömösi fogyasztási szövetkezetben és este a pénztárnál. Kitűnő ételekről és italokról gondoskodva van. * Vasutas gyűlés. A „Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének" Esztergomi Helyicsoportja f. hó 20.-án (szombaton) 10 órakor tartja alakuló gyűlését az osztálymérnökség helyiségeiben (Kossuth Lajos-utca). Tekintettel az összvasutasság gazdasági érdekeire, minden vasutas megjelenésére számit a Budapesti Közp. Vezetőség és az Esztergomi Szervező Bizottság nevében: Heeger Árpád s. igazgatósági főmérnök, Zsiros Imre osztályvezető főmérnök, Vécsei Emil állomásvezető felügyelő, Nagy Pál fűtőházvezető főellenőr, Grumann László főellenőr. * A földmives ifjak táncmulatsága. Az Esztergomi Kath. Földmives Ifjúsági Egylet f. hó 20.-án szombaton este 7 órai kezdettel táncmulatságot tart a Belvárosi Kath. Olvasókör nagytermében. * A „Ripária" kertbérlő-szövetkezet közalkalmazott tagjait (úgy az alsó, mint a felsőrész bérlőit) felkérem, hogy a további bérlet ügyében f. hó 21.-én, vasárnap d. u. 3 órakor, a Deák Ferenc-u. elemi iskolában tartandó értekezleten okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Az elmaradásból származó károkért a bizottságok felelősséget nem vállalnak. Bárdos József kerttelepvezető. * Nagy athletikai verseny Szent István napján. A Move Esztergomi Sport Egylet nagy athletikai ós football versenyt rendez Szent István napján. Kezdete d. u. 3 órakor. Az esztergomi közönségnek régi óhaját teljesiti ezzel a sportegyesület vezetősége. Már több, mint egy éve nem részesült közönségünk abban az élvezetben, hogy szemlélője lehetett volna egy nagyarányú athletikai versenynek. Ezt szem előtt tartva a vezetőség felvette programmjába az összes athletikai számokat; ós pedig: az összes rövid és hosszútávú, sik és mezőnyfutásokat, staféta futást, rud, magas és távugrást, súly, diszkosz, gerely vetést ós birkózást. Gondoskodott a vezetőség arról is, hogy az athletikai számok után is még izgalmas ós szép szórakozásban részesüljön közönségünk. Ezért meghívta barátságos mérkőzésre a Pesti Magyar Altalános Hitelbank football csapatát, mellyel szemben a MESE első csapata fog kiállani. Ez a mérkőzés a csapatok nívójánál fogva minden tekintetben közönségünk legnagyobb tetszését fogja kivívni. Felhivjuk a versenybe még benevezni óhajtókat, hogy a benevezési iv a sporttelepi klubházban van felfektetve. Egyébként benevezéseket a vezetőség még a verseny előtt is elfogad. Itt jelentjük még, hogy vasárnap, 21.-én d. u. V2 5 órakor az Egyetemi Ifjúság és a MESE első csapata tartja viszont-mérkőzósét, mely elé nagy érdeklődéssel néz a sportközönsóg. * Az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképző Egyesületének nyári mulatságán a felülfizetósek összege 2645 korona, melynek részletezése az egyesület helyiségében megtekinthető. Fogadják a szives adakozók az egyesület leghálásabb köszönetét. * Az őrlési arányok módosítása. A földm. minisztériumnak a vasárnapi Budapes/i Közlönyben' megjelent rendelete szerint a 2°/o-nál nem több idegen keveréket tartalmazó hektoliterenként 80 kg. súly minőségű búzát 80%-ra kell kiőrölni és ebből csak a következő fajta darát ós lisztet szabad az Áruforgalmi rt. által meghatározott minőségben előállítani: 1. Darát és finom tésztalisztet a megőrlés alá vett búzamennyiség összsúlyának 25°/o-a erejéig. Ebből a dara a búzamennyiség 2%-át teheti. 2. Főzőlisztet, mely nem durvább a régi 2. számmal jelzett lisztnél, az őrlés alá vett búzamennyiség összsúlyának 20%-a erejéig. 3. Egyfaja kenyóiiisztet a megőrlés alá vett búzamennyiség összsúlyának 35°/o-a erejéig. A 80 kg.-nál nagyobb, illetve kisebb hektolitersúlynál az arány betartása mellett több, illetve kevesebb liszt állitható elő. * Felhívás. A sportegyesület vezetősége értesiti összes tagjait, hogy Szent István napján rósztvesz az egyesület a bazilikában tartandó szentmisén. Ezért felhivja minden tagját, hogy reggel 8 órakor a városháza előtt gyülekezzenek, honnan testületileg vonulnak fel a bazilikába. * Borzalmas gyermekjáték. Végzetes tragédia törtónt Kislonka máramarosi községben. A községbeli apró gyermekek kivonultak az erdőbe és a hétéves Rovány Pista tanácsára elhatározták, hogy háborúsdit játszanak. A gyermeksereg két részre oszlott, verekedni kezdtek, sebesült már volt, de halott még egy se. Rovány Pista ekkor az egyik gyermeket, az ötéves Bajnó Palit felszólította, hogy feküdjék a földre és ne mozduljon. Majd sírt ástak, a „halottat" belefektették, földet hánytak rá és énekelve hazamentek. Az elevenen eltemetett gyermek szülői kétségbeesetten rohantak ki az erdőbe ós felbontották a sírt. Későn érkeztek: gyermekük halott volt. * Garázda malac. Pénteken délelőtt nagy csődület támadt a kispiacon. Mihályfi Lipót ékszerész üzletébe egy malac berontott az ajtón ós a kirakaton keresztül akart ismét az utcára kerülni, miközben az egyik kirakatablakot kitörte; A malac csinált ugyan forgalmat, de — mint Mihályfi Lipót mondotta — ebből ugyancsak nem volt haszon. Tudvalevő, hogy az ékszerészüzletek mostanában igen nélkülözik a forgalmat. A garázdálkodó malac a rendőrségre került. — Egy sárga boternyőt vesztettek el f. hó 11.-én a szigeti sétány egy padján. A becsületes megtaláló vagy nyomravezető illő jutalomban részesül. = „Jól és olcsón vásároltam!" — mondja a Széchenyi-téren, aki a Köztisztviselők Szövetkezetének árudájából kijön. Telefonszám 3b\ Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó anyánk, illetve nővérem, özv. Glaubitz Jánosné temetésén megjelentek ós fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni iparkodtak, fogadják hálás köszönetünket. A gyászoló család. Közélelmezés. Esztergom szab. kir. város polgármesterétől. 1139/1921. kó. sz. Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy f. hó 23.-án a 75-ös számú lisztjegyre személyenkint 1*70 kgr. kenyér- ós 0"30 kgr. főzőliszt adatik ki. Felkérem a kereskedőket, hogy aug. hó 22 .-ón d. e. 8 órakor a lisztutalványok átvétele végett a közélelmezési hivatalban megjelenni szíveskedjenek. Esztergom, 1921. augusztus 19.-ón. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Ny il t-t ér.* Megbotránkozással tapasztalom nap-nap után, hogy Oltósy Ferenc banktisztviselő, egy ősi esztergomi katholikus család tagja, az utcán következetesen „Az Est"-et vásárolja. Egy figyelő. * E rovatban közlőitekért a beküldőt terheli a felelősség. Szerk. Népmozgalmi statisztika. — Az „Esztergom" eredeti tudósitása. — 1921. aug. 14.-től — 19.-ig Esztergom város területéről bejelentett születések: Kamrád a Margit rk. mészárossegéd leánya. Czvik István rk. földmives fia. Gutrai Irma rk. hajózási tisztviselő leánya. Lakos Sándor rk. vásári árusító fia. Molnár Mária rk. földmives leánya. Tót Irón rk. kőmivessegód leánya. Házasságkötések: Vas Ferenc rk. ácssegód és Fidler Anna rk. —- Huszár István rk. tanitó (Csév) ós Ferenczy Ilona rk. (Nagysáp.) — Pifkó József rk. földm. és Mohácsi Franciska rk. Halálozások: Özv. Glaubitz Jánosnó szül. Skuta Franciska rk. 74 éves. Csuport Imre rk. kőszénbányamunkás (Nyergesujfalu) 36 éves. Hegedűs József rk. 17 hónapos. Gyurkóczy Izóra rk. tanitónő 58 éves. Sinka Lajos rk. bádogossegéd 19 éves. Tót Irón rk. 1 napos. Kobánszky János rk. szénbányamunkás (Dorog) 44 éves. T Q 11 11 1 Á íl Q Ir felvétetik középiskola allUlUiiaÄ 2 osztályát végzett fiú Buzárovits G. könyvkereskedésében és könyvnyomdájában. INTíí CTVnllll gyermekek mellé zongora, kéziil CL££ j KJKfkJ munka ós német nyelv tanításra, esetleg idősebb hölgyhöz társalkodónőnek ajánlkozik szolid úriasszony fizetés nélkül. Vidékre is megy. Cim : Szociális Misszió Nővédelmi hivatala (Belvárosi Olvasókör). cl D cl= fehérneműek nagy választókban Stern József = R.-T. = Budapest, IV., Kálvin-tér 1. szám. Tessék költségvetést kérni!