ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-06-06 / 66. szám
fenyőszálra ültek a gyermekek és úgy szórakoztak a parti homokkal ós kaviccsal. Játszadozás közben azonban egyszerre csak megindult a 40—50 centiméteres átmérőjű fenyőszál. A gyermekek megijedtek, felugrottak és elfutottak. Tóth Sándort is nógatták a menekülésre, azonban a szerencsétlen gyermek már nem birt elfutni, a fenyőszál keresztülgurult rajta és fejét, mellét, hasát teljesen összezúzta. A szerencsétlen fiút súlyos sérüléseivel a Kolos-kórházba szállították. * Alagi SC-MESE 0:6 (0:2). Gyilkos melegben s épen e miatt gyér közönség előtt folyt le a fenti két csapat bajnoki mérkőzést vasárnap délután 724 órakor a szigeti pályán. A küzdelemből a határozottan jobbik fél került ki fölényes győzelemmel. A játék első felében úgy látszott, hogy a nagy meleg miatt lassan mozgó Move ESE minimális goalkülönbséggel fogja verni ellenfelét. De attól kezdve, hogy Geley első goalját a pompásan játszó jobbszólső Faragó kettőre szaporította, olyan lendületbe jött a MESE, hogy ritkán látott szép játókban gyönyörködhetett a közönség. A vendégek pláne a játék második felében többnyire kapujukhoz voltak szegezve. S amikor látták, hogy számukra már nem teremhet babér, indolensül játsztak. A biró erélyes volt, de nem mindig igazságos, sőt néha zavart okozóan habozó. A közönség egy szép mérkőzés emlékeivel lelkes hangulatban távozott. = Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság gróf Csekonics Endre elnöklete alatt mult hó 27.-én tartotta évi rendes közgyűlését az 1920. évre vonatkozólag. Az üzletév 7.925,615 K 63 fillér tiszta nyereséggel zárult, amelyből minden egész részvényre 800 korona osztalék állapíttatott meg. Bőséges tartalékolások mellett köz- és jótókonycélokra igen tekintélyes összegek fordíttattak. A társaság biztosítéki alapjai a lefolyt óv végével 376.623,868 korona 93 fillérre emelkedtek. * Egy gyöngyháznyelű zsebkést találtak. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesztőségünkben. Tánctanitási értesítés, Esztergom város és vidéke n. é. közönségét tisztelettel értesítem, hogy /. évi július 2.-án (szombaton) a Kaszinó termében felnőttek, diákok és gyermekek részére tánctanfolyamot nyitok. Alapos, lelkiismeretes tanítás az összes táncokból. Gyermek-csoport tanítása délután 4—6-ig. Diák-csoport „ „ 6—8-ig. Felnőtt-csoport „ „ 8—10-ig. Családok által összeállított külön csoportok tanítását elvállalom. Beiratkozások június 30.-ától kezdve naponkint délelőtt 10—12-ig ós délután 4—8-ig. Haladók részére csütörtökön és vasárnap összgyakorlat. Az első összgyakorlat július 3.-án (vasárnap) este. Szives pártfogást kór: Kreutz Gyula fővárosi tánctanár, Őfensége Erzsébet főhercegnő volt tánctanitója, a budapesti Angolkisasszonyok leánynevelője és több fővárosi táncintézet tánctanára. (Főv. tanintézet: VIII., Baross-u. 59.) Középkorú özvegy úriasszony elvállalja a két szünidői hónapra gyermekek tanítását zongorából ós német nyelvből. Fizetés fejében csak ellátást ós lakást igényel a két hónapra. Vidéki állást is szivesen elfogad. Az esetleges ajánlatot levólileg kéri a következő címre: Esztergom, Jókai-utca 8. Palma és Ber&on kaucsuksarok újonnan leszállított árai: 0 1 2 3 4 5 6 egész 13— 14.50 16.— 18.— 21.— 26.— 30.— 7 8 9 10 34.— 38 — 40.— 44.— 0 12 3 kerek 10.— 11.50 13.— 14.— Barna 25 százalékkal drágább. Kapható: Schwach Sándornál. Hölgyeim! Ha elegánsan ondolált frizurát óhajtanak, úgy fésülködjenek Jakobek Jenő úri- és hölgyfodrász Széchenyi-tér 17. szám alatt újonan átalakitott modern hölgyfodrászatában. Hajmosás és szőkítés. — Villanyos hajszárítás. Szép és gyors manikürözés! Házonkivüli fésülést jidányos árban vállalok. Iroda-kisasszony komoly ' havi alkal " maztatásra kerestetik. Cím a kiadóban. V A íi -rt huzat 1300 koronáért, Lt Lili IV rozsot 1000 koronáért. „Futura" Kirendeltség. Ferenc József út 22. sz. A szövetkezet Pelczmann-féle üzlete: Széchenyi-tér 16. sz. Mólyen leszállitott áron vásárolhat különböző világosszinű kartonokat és festőket 50—55 K-jával, kék kötényvásznat 80 Kjával méterét. Fej kendők 50—68 K. Fekete, szürke, drap, barna angol sers 420 K. Szalonvászon 80—100 K. Szürke kanavászon 60 K. Ujjaés mellénybélés 110 K. Gópselyem 7-—10 K. Lukselyem 10 K. Forpasz 24 K. Köpper 84 K. Oxford 55 K. Duplaszéles grenadin 100 K. Fiú ruhák 3—10 évesig 550-700 K. iseg Van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy síremlékek elkészítését, temetőben való javitásokat, betűaranyozást valódi Kathreiner-féle arannyal, valamint minden más, e szakmába vágó munkát, továbbá épülethez kőfaragást és minden színben márványlapokat a legjutányosabb áron készítek. VENDLER KÁLMÁN kőfaragómester Esztergom, Petőfi-u. 17. sz. ífnPCÍcf Volmac a » Futura " KirenÜUUMSl XV Ul CO deltség. Ugyanott lótrágya eladó. Ferenc József út 22. Rfl'lf í\ fn>yrk+ f ~~ lehetőleg zonDULUrUZULL gorával ellátott — szobát keres magányos özvegy úriasszony. (Ellátás fejében esetleg gyermekeknek zongora-, német-, vagy kézimunka-órákat ad.) — Cím: Esztergom, Jókai-utca 8. íróasztalt, Írógépet keresek meBVételrehivatal útján. Ajánlatok a kiadóház szabadkézből Bővebbet ugyanott. Lovak, szarvasmarhák és sertések etetésére kitűnő minőségű s nagy táperejű köles-dara kapható a „Fogyasztási Szövetkezet" Simor János utcai fiókjában. keresek lakást június 15. re lehetőleg a kisdunaparton, 1 szobát és konyha-használatot, az ár nem határoz. Érdeklődni lehet Németutca 1. sz. alatt. Xa-Xa világhirű film-regény megjelent könyv alakban. Irta Arnould Galoppin. Kapható Tatarek József könyvkereskedésében. Ara 10 K Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ujonan berendezett rövidárú osztálya Széchenyi-tér 16. szám alatt megnyilt. 5045250505050Sifon Lepedő vászon Angin Férfi és női gyapjúszövetek Fekete glott Himzett batiszt Zefirek Flotir kéztörlők Fejkendők Festő kartonok Barchettek Gummilepedők Férfi kalap Férfi vászon- ós flanel ingek „ „ Ú „ alsónadrágok Fórfisapkák Cérna kanavászon Férfi felső kabátok Gyermek ruhák „ tavaszi kabátok Női és leányka-kábátok Nöi harisnyák Gyermek-harisnyák Bőr lábszárvédők Kötött lábszárvédők Pipere-szappanok Öngyújtó Tűzkő Cigaretta-hüvely (1 doboz) 88032010030040301001556- 80 K-ig. 200 „ - 80 „ - 600 „ 180 „ 70 „ • 70 é " 70 „ " 68 • 50 „ 100 „ 200 „ 240 „ 200 200 „ 80 „ 65 „ -3100 „ - 860 „ " 150 „ - 800 „ " 130 „ " 70 „ 350 „ - 130 „ " 25 „ - 34 „ 2 „ - 7-50 K-ür. o A KORONA mozyófényképszinház o * műsora: * Nyári szünet. o o Q Előadások kezdete köznapokon 7 és 9 órakor, Q Q vasár- és ünnepnapon 5, 7 és 9 órakor. p I-sö rendű dorogi dió-szenet koesitételben házhoz szállít az „Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet" Simor János utcai fiókja. Cérnák 48, 28, 25, 18 és 12 K-ás árban, selyem 10 kor., pipere-szappan 20 kor., Yes-szappan 25, Hangya-szappan 20 ós borotva-szappan 15 koronás árban kapható a szövetkezet rövidáru üzletében. TetŐCSerép, cementlap, mozaiklap, kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. ós Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könnyebbek ós olcsóbbak az égetett cserépnél. A közönség figyelmébe! Van szerencsém értesiteni a város nb. közönségét, hogy elvállalok minden, szakmámba vágó lakatosmunkát ós. javitásokat. Továbbá állandóan raktáron tartok különféle tűzhelyeket, üstházakat, forgókómónyeket és biztonsági zárakat mólyen leszállitott áron. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri Havas Sándor mű- és épületlakatos •villanyerőre berendezett sodrónyfonó üzeme Német-utca 8. sz. Az esztergomi Fogyasztási és értékesítő szövetkezet cipőáru osztályában (volt Kobrak-féle cipőraktár Preszier János) Lőrinc-utca 4. sz. Jj£ férfi és női magas és fél— francia és amerikai formákban nagy választékban kaphatók. CIPŐK