ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-06-05 / 65. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K, T?rr\rnc C7Ó rvt ó**o • hétköznap 80 fillér, A^gytíö öZrtUÍ did. vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Komor Imre. Felel ő$ szerkesztő : Gabriel István. Kéziratok es előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv^könyv­nyomdájában. Egy pokoli merénylet terveit leplezte le a miniszterelnök multheti nagyjelentőségű beszédében. A terv kidolgozói szakadatlan munkában vannak a csonka ország határain kivül is és az alig lábbadozó állam belsejében is, a merénylet áldozata pedig az integ­rális — vagy mivel ha integrális, akkor keresztény is — a keresztény történelmi Magyarország lenne. KivülrŐl a csehek és a románok dolgoznak a pokoli terve­ken, akik a magyar államnak és kultú­rának hatalmi érdekből, telhetetlensógből és irigységből esküdt ellenségei, belülről pedig, a társadalom vonagló testén, a sajtóban és „szabadelvű" egyesületekben Kun Béla ittrekedt degeneráltjai lehelik szét mérgüket, akik a keresztény Ma­gyarországnak erkölcstelenségből és elv­ből halálos ellenségei. Megdöbbentő, hogy amikor mi Ap­ponyi-ünnepséget tartunk, mely alkalom­kor a magyar nemzet tradícióinak, kul­túrájának és jövő reménységének oltárá­nál áldozunk, kitudódik, hogy a törté­nelmi magyar állam katonáj a, a keresz­tény irányzat olyannyira lovagias volt még nyilt ellenségeivel szemben is, hogy itt az országban a destrukciónak egész tervszerű rendszere épülhetett ki, amely összeköttetésben van a bécsi emigráció­val, Kuníiékkal, csehhel és románnal. A megdöbbené# azonban nem elég, ellenségeinkkel szemben erélyesen véde­keznünk kell. De hogyan? Talán tör­vénnyel, rendelettel ?! Ez is szükséges és ennek is meg kell történnie. De a védelem hathatós szerepe magáé a keresztény magyar társadalomé, amelynek ezt az ittrekedt miazmát, Kun Béláék bűzös leheletét, ezeket a nemteleneket, ezeket az általános „liberálisokat", ezt az „Az Est" féle sajtót, ennek olvasótáborát és az integrális Magyarország minden el­lenségét végre radikálisan a társadalom kivetettjeivé tenni kötelessége. Ezt már csak belátj uk! A katolikus öntudat. — Gondolatok a mai nagy körmenetre. — Hazánk életének a restaurációja a keresz­tény és nemzeti eszme jegyében indult meg. Ezt a két gránitkemény pillért választottuk, hogy reá, mint szilárd alapra épitsük jövendőnket. Nem műveltünk ezzel valami újat, csak a régit elevenítettük fel, visszatértünk az Ősi tradicióhoz, melynek lielyességét ezer éves nagy multunk szavatolja. Nemzeti karakterünk mindig keresztény volt. Ezt tagadni csak hibbant aggyal lehetne. Szent vallásunkhoz annál görcsösebben ragaszkodtunk, minél vésztjóslóbban cikáztak fejünk felett a vakitó villámtüzek s bömböltek fülünkbe a lég­hasitó mennydörgések. Kimagasló államférfiaink egyik szemükkel a Corpus Juris foliánsaiba merültek, a másikkal hitünk fönséges tanaiba mélyedtek. Hős hadvezéreink nemcsak a kard­csörtetéshez értettek, hanem alázatos lélekkel tudták morzsolni a szent olvasót is. Oh ők még ezt sem szegyeitek! Sőt nemes büszkeséggel tették ! Intézményeink, törvényhozásunk egyaránt ezt a keresztény szellemet lehelte. S addig derült is volt egünk, mig szótárunkból ki nem körmöl­tük a^ keresztény jelszót. Im jött az átkos kor, mely" Krisztus üde, ezüstcsengósű filozófiáját sutba dobta s helyette Häckel, Kant, és Nietzsche világnézetének penészflórájával töltekezett. Az örökszép és mindig uj Krisztust antiknak ta­lálta, neki valami modern kellett, kapott is, de nem köszönte meg, mert a halál csiráját plántálta a lelkekbe. Az ember megvakult a szépség iránt, elfelejtett örülni, a 'mosoly hideg fájdalommá fakult ajkán, nem látott derűt, nem napsütést. A diszharmónia sötét árnya leselkedett mindenütt nyomában. Ez a modernizmus teljesen inficiálta a lelket, miazmássá tette a levegőt s az embert legurította az ideálok magaslatáról miként az orkán az alpesi magaslatok köveit a feneketlen mélységbe. Elposványositotta az életet, majd melankolizálta s végül a kietlen pesszimiz­musba kergette. Elfelejtettük Krisztust s ezért elbuktunk s magunkra provokáltuk azt a szörnyű ! istenitéletet, mely keresztülzuhogott rajtunk. A kintól ós fájdalomtól kijózanodva magunkra ébredtünk, könnyes szemmel meakulpáztunk s Ígértük a nagy fogadást, hogy tanítómesterünk ismét a kereszt lesz. Eleinte tényleg Kapisztrán-lél ékkel vettük a kezünkbe, hogy megkezdjük vele uj, diadal­mas életünket. Kitartásunk azonban mintha retrót akarna mondani. Elég korán, mert a kapott sebek még mindig* elég varrattosak. Ma mintha ki sze­retnők magunkat vonni a kereszt magnetikus vonzásából, pedig akkor még a parlament ormára is ki akartuk tűzni. Bevattázzuk fülünket, hogy véletlenül meg ne halljuk Krisztus édes hívását: „Jer és kövess engem !" S ha idegingereink mégis felfogják a szózatot, hát csak nikodémus lélekkel, a sötétben merjük felkeresni a jó Mestert, nehogy valaki meglásson s ránk süsse, hogy öntudatos katolikusok vagyunk. No megnyugodhatunk, mert AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Uzsok visszafoglalása.*) Irta : József királyi herceg 1 . Beniowa, 1914. október 4. „A 38. honvéd hadosztály napok óta súlyos küzdelemben áll az uzsoki hágóval szemben és nem képes kiszorítani onnét az ellenséget, nem képes a hágót visszafoglalni. Királyi fenség a megszokott eréllyel fogja végrehajtani a meg­kerülést és az oroszt az Uzsokból ki fogja emelni." Szólt Tersztyánszky hadlestparancsnok, midőn a hajasdi vasúti állomásnál jelentkeztem. „Es Isten segitsógévéWikerülni is fog!", feleltem én. A vett parancs értelmében elhatároztam, hogy a Kinczyk Bukovszky 1251 méteres ormán, út nélkül egy oszlopban, két oldalvéddel és erős elővéddel menetelek egész hadosztályommal az oroszok hátába. Az elővéd az éjszaki s a főcsa­pat a déli lejtőn és az ormon fog szabad tábor­ban éj jelezni. Hajnalban azután leereszkedünk Beniova felé ós bekanyarodva észak-nyugatról támadom meg Sianki felől az orosz állásokat. Elővéd Dani Balázs tábornok a 44. ezreddel. A főoszlopot ón személyesen vezetem. Tüzérségemet lehetetlen magammal vinni, hiszen teljesen út nélkül, erdőkön, meredek helyeken fogjuk meg­kísérelni az átkelést, ennélfogva ez a 38. had­osztálynál marad vissza és onnét támogatja nehéz vállalkozásomat ; Uzsok bevétele után pedig Siankin át egyenest hozzám csatlakozik. *) Részlet József királyi herceg akadémiai szék­foglalójából. Azonnal megindulunk és a meredek, gyepes parton mászunk föl Csorbadomb állomása felé. Erős tüzérségi ós gyalogsági tűz hallatszik az erdős hegyek mögül keleti irányból. Zúgva or­gonázik, nyikorogva siránkozik az erdő ós dü­höngve tombol a vihar. Reggel sötétben dü­höngő téli viharban és hóförgetegben gyüleke­zünk. Sok emberem hiányzik! Kis hókupacok alatt megtaláljuk őket; egy részük már meghalt. Kiérünk a Kynszky Bukowsky ormára ós átlépjük Grácsország határát, az orkántól korbá­csolva lefelé megyünk. A 32-esek jókedvűek, meg vannak elégedve, tréfálkoznak. Egy kopár élen a sivitó hóviharban félig megfagyva egy 44-es őrszemet látok tipegni, hi ven figyel, kis bajuszán jégkéreg, arca kékes a hidegtől. Kezemet vállára teizem; — Gyere velem, fiam! Itt felejtettek téged ! — Parancsom van itt állani és figyelni! Bocsánat, de nem mehetek ! — feleli határozotan. — Fiam, most én, mint hadosztályparancs­nokod parancsolom neked: Velem jössz 1 Mosoly vonul át fagytól kékes arcán és félig megdermedtön lépked a mély hóban a meredek parton velem. 11 óra után Sianki irányából tüzelést hal­lok, úgy látszik már hátba fogja elővédem az Oroszt. Egyelőre a velem levő ezredet magam vezetem ki az erdőből a szántóföldekre a sűrű ködben ós födve állítom föl, mig vezérkarommal tájékozódom. A Bukowiac ós Beniowa közötti dűlőúton állunk Bukowiac közelében. Éppen előttem Sianki felől jöve, gyorsan harcalakzatba fejlődik arccal felénk egy osztag ós beássa magát. A ritkuló, ködben először nem tudom kivenni, hogy saját-e vagy ellenség ? Két 32-es századot rajvonalba rendelek s követem őket. Közelebbről megállapítjuk, hogy az én ál­talam Wotosate irányban még tegnap kirendelt bosnyák álló biztositásom, mely csak ma kapta meg a parancsot. Elrendelem, hogy itt maradjon további parancsig és értesítem, hogy mögöttünk a 69. ezred fog jönni. Sűrű köd világosabb léggel váltakozik, vihar dul, hó és eső vegyesen esik. Itt nem fagy. A mólyen felázott talajban térdig süp­pedve nehezen ós kínosan vánszorgunk. Legény­ségem lábbelije rongy. Dáni tábornok jelenti, hogy Siankinál az ellenséget hátba támadta és heves küzdelemben áll. A döntést még nem akarván kierőszakolni, vitéz 32-eimet a Danival küzdő ellenség éjszaki, már messze visszagöngyölt csoportja ellen vetem harcba. Kisietek az 50 cm. mély sárban a szép fenyves felé, Sianki irányában. Ott iszonyatosan ropog a puska s gépfegyver. Megfogtuk az oroszt ós elkeseredett tusa folyik. Csapatokban jönnek a sebesültek. Tovább megyek az erdő túlsó szóléig. Két szuronyos 44-es vitézem kísér. Látni akarom közvetlen közelből a küzdelmet. Örömem telik abban, hogy megoszthatom vité­zeim sorsát. Zizegnek, csiripelnek ós sivítanak a muszka lövedékek. Látom csapataimat heves tűzharcban előt­tem felugrálni ós előre futni, föl a meredek dombra Sianki irányában. Vitézül, erélyesen tá­madnak. Egy csoportot egy altiszttel az élén látok rohamozni vad golyózáporban. Dicső hősök! Büszke vagyok rátok! Az utolsó fák alól ki aka­rok lépni, egy ág erős csapással leüti sapkámat a fejemről. Egy ideig nézem még a tusát, mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom