ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-05-08 / 54. szám
•^TTWIPI III,. . j III. IIIIIJIIIII JIJll II ,111111 , ,1 II miHPB|l|l] J i.,, .1 .. iM.ii,jp WiL 1 1 _ ., •„ jp .i. ijnw i J _ XXVI. évfolyam. 54. szám. Keresztény magyar sajtó. Vasárnap, 1921. május 8. RGO POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K. vidékre 14 K. TTrr\70C C7«Üm Ó*»Q • hétköznap 80 fillér, J-'&J 130 OLdUl dia, vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. kétségbeesett destrukció. Esztergom, 1921. május 8. A vármegyeház nagytermében mult szerdán tartott sajtógyűlésen láttuk, bogy a magyar társadalom megmozdulása a destruktiv sajtó ellen nem olyan hiábavaló jelenség, mint amityennek a közöny és a liberális kritika sárga fénye mutatja. Ezen a sajtógyűlésen ugyanis kiviláglott, hogy az a keresztény társadalom, amelyet valamikor a romboló irányzatok elleni küzködésében csak megmosolyogtak, addig gyűlésezett, demonstrációja, hite, lelkesedése és meggyőződése a keresz-' ténység igazságaiban s a nemzeti ideálokban oly kitartó, hogy ma már a destrukció kétségbeesett erőfeszítései dacára tartja gyűléseit. Hogy a destrukció valóban meg van ijedve, bizonyitja az, hogy sajtója mindent elkövet a keresztény társadalom munkájának lehetetlenné tételére. Ez a sajtó tervszerű munkát folytat olyan irányban, hogy saját nagy bűnének nevét, a „destrukciót" és minden ellene indult megmozdulást a gúny és komikum mázával kenje be. A' saját bűnével általánosít és tréfál, ezt szeretné mindenkinek a lelkébe nyomni. Ebben a tekintetben — sajnos — ért is el eredményeket. Egy képviselő élénk derültséget keltett ilyenforma kijelentésével a parlamentben: „A miniszterelnök úr beszédéből azt értettem, hogy mindnyájan destruktívek vagyunk !" Olyan óriási agitációt talán még sohasem fejtett ki a destruktiv sajtó, mint mostanában, amióta ellene az országos mozgalom megindult. Tudunk városról, ahol több mint 3 milliót áldozott arra, hogy kolportálják és kedveljék. Bizonyos, hogy az a szellem, amely a kereszténységnek és a nemzeti ideáloknak, a. társadalmi és állami rend oszlopainak szétroncsolásából él, a feje fölött érzi a társadalom büntető ostorának suhogását nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Az összes kultúrállamok szokatlanul heves társadalmi emócióinak ez a magyarázata. Valóban: ha az államban még nincs meg a kellő erő, jöjjön a társadalom ! Magyarország az első kultúrállam, ahol megindult az az áramlat, amely megfizet a nemzeti ideálok gyalázóinak. Mi nem pénzzel dolgozunk, de — mint Dr. Lepold Antal ajakáról hallottuk — tiszta meggyőződéssel, amely nemcsak a zsebig, hanem a lélekig hat. S a tábor mégis ezerszámra nő. Éppen a mennj^bemenetel előestéje volt, amikor ismét összejött a vármegye népe, hogy a nemzeti élet gyökereit rágó szellemet mielőbb ártalmatlanná tegye. Es mi igazságaink tiszta, nemzeti és keresztény szellemű országára gondoltunk, amikor hallottuk: A mennybemenetel előestéjén pedig a kigyók harapásától nem félünk! Arra az országra gondoltunk, ahova mi menni akarunk. Mert „az akarat megteszi azt, amit a lélek megérzett. u NŐK ROUfíTfl. A Szentatya ajándéka. Kedves ajándékban részesítette a Szentatya, XV. Benedek pápa Csonka-Magyarország szegény gyermekeit. Sok gyermekruhácska érkezett Olaszországból, amelyekből 100 darab fiúrubát a budapesti nuncius kegyelmes Főpásztorunknak is küldött, hogy Esztergom város 100 kis fia is örülhessen, némelyik talán életében először, új ruhának. Kegyelmes Urunk a Szociális Missziótársulat vezetőségét hivatta magához s meleg szavakkal és jó szivének igaz Örömével bizta meg a kiosztással. A kiosztásnál különös tekintettel voltunk az első áldozó gyermekekre. Legyen nekik a nagy lelki kincs mellett — amelyet még alig tudnak felfogni — ez a nap igy is felejthetetlen. Kegyelmes Urunk ! fogadja a sok gyermeklólekből fakadó hálaimát ós tolmácsolja Szentatyánknak is. Mi is őszinte lélekkel kivánjuk, hogy a jó Isten áldása kisórje minden tettében és hogy az a sok ártatlan ós tiszta szivből eredő fohász esdje le az Ur kegyelmét. H. S. Emlékeztető. Szombaton: Este 7 órakor pártgyűlés a Kath. Legónyegyesületben. Vasárnap: Délelőtt 11 órakor Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve közgyűlése a városházán. Délután 3 órakor footballverseny. AZ „ESZTERGOM 1 TÁRCÁJA. Egy vagonlakó visszaemlékezései. ni. Öten voltunk, akiket Pozsonyba inditottak. A csapatot közre fogta két légionista, már amennyire két ember ötöt közre foghat ós mentünk az állomásra. Valóságos csődület kisórt bennünket. Az állomáson régi embereim közül egy sem mert közeliteni hozzám. Nem volt dohányom. Egy rám nézve idegen ember hozott számomra néhány szivart és cigarettát, pedig akkor már ő is csomagolt. Soha nem cigarettáztam, de ez alkalommal a cigaretta kimonthatatlan élvezetet szerzett számomra. Beállt a vonat s beszállottunk. Este fél hétkor értünk Érsekújvárba. „Novy Zamki" kiáltotta a kalauz. Az őrszobára vittek. Éhesek voltunk; kérdeztük, mehetünk-e a vasúti étterembe saját költségünkön étkezni? A két kisérő katona a hadnagy elé vezetett bennünket, hol előadtuk kérésünket. Megengedte. Az étterembe katonai kíséret mellett vonultunk be. Ezt a pillanatot soha nem felejtem el. Akik jelen voltak, csaknem mind ismertek. Próbáltak hozzánk közeliteni. Sikertelenül. A harmadik asztaltól kiabáltak hozzánk magyarul, érdeklődve sorsunk iránt s mi vissza kiabáltunk, mintha egymáshoz beszélnénk az asztalnál. Igy adtuk tudtukra, hova megyünk. Fóltizenkettőkor bejárt a vonat, beszálltunk egy külön szakaszba. Itt morva őreink már nem is olyan nagyon vigyáztak ránk. Fegyvereiket maguk mellé fektették ós csakhamar mély álomba merültek. Csak szemeink beszéltek. Intettünk a két katonára, jelezve, hogy mily könnyen szökhetnénk meg. Nem tettük. Pedig csak az ablakon keresztül kellett volna leereszkednünk a mozgó vonatról. De bíztunk ártatlanságunkban, hittük, hogy ugy is csakhamar eleresztenek s a magyar becsület még ezt a kínálkozó szökést sem engedte végre hajtatni velünk. Hajnalban érkeztünk Pozsonyba, hol akkor az állomáson már a „Bratislawa" felírás ékeskedett. Reggel 6 órakor indult meg a szomorú menet a városba a gyönyörű Stefánia uton keresztül. Ott ismertük meg a csehül beszélő szerecsent. Egy ilyen „szerzet" állott őrt Frigyes főherceg palotája előtt. Kísérőnk nem tudta az utat s meglepetésünkre csehül szólott hozzá ós az csehül felelt neki. Ekkor állapítottuk meg, hogy „a cseh nyelv a háború alatt annyira világnyelvvé lett, hogy még a szines csapatok is beszélik." Vittek bennünket a cseh igazságügyvivőhöz, onnan ismét a városházára. Ott becsuktak. 14 nap múlva ismét összeszedtek ós vittek a fogházba. E két hót alatt oly ételeket etettek velünk, amilyet én a disznóimnak sem szoktam adni. Mindig undorral fordultunk el az ételtől! Pedig mily éhesek voltunk! Családunk nem tudott hollótünkről semmit. Kerestek. Mikor a pozsonyi városházáról a fogházba kisérték bennünket, az utcán egyszerre csak feleségemmel ós az ón jó barátommal, városunk ref. lelkészével találkoztunk, akit azóta in contumaciam halálra ítéltek a csehek. Majd összeestünk a meglepetéstől. Pár szót szólhattunk csak, mert kísérőink nem engedtek beszólni. Jöttek utánunk. A fogházban sem engedték őket velünk beszólni, mig kihallgatásunk meg nem történik s igy eredménytelenül tértek haza. De legalább tudták, hol vagyunk s néha ily módon juthattunk egy kevés tisztességes ételhez. A fogházban tiz napig voltam egyes cellában s azután mint intelligens embert, irodai munkára alkalmaztak. Ekkor nekem már jobb dolgom volt. Nem ugy a többinek, kik tovább is zárkákban maradtak. Igazgatónk egy Kaviák Vendel nevü, tótból átvedlett cseh volt, árvamegyei ember. Bevonulásunkkor kijelentette, hogy ha csak egy szót is szólunk az új állami rend ellen, szigorú rendszabályokat alkalmaz velünk szemben. Nem akadályozta meg azonban őt szigorú törvónytisztelete abban, hogy a részünkre kiutalt tésztalisztet elcserélje a biró ós ügyész urak „komisz" kenyérlisztjével ós megrövidítsen bennünket a nekünk járó húsadagokban olyként, hogy a biró, ügyész stb. urak abból fedezték hússzüksógleteiket. Mily tésztákat ettünk! Ha az átok megfogta azokat az urakat, azóta már nincsenek az élők sorában ! Conjunctura tisztviselőktől voltunk körülvéve, mindenki féltette bőrét, nem mert érdekünkben tenni senki semmit és mi szenvedtünk, tűrtünk, számoltuk a napokat, melyek oly rettenetes hosszúak voltak. Hányszor voltam a kétségbeesés szólón! Családom távol, támasz nélkül ós ón ott gyilkosok, rablók, gazemberek közt. Lelkiállapotom kótsógbeejtőbb volt az ártatlanul elitólt, siralomházban utolsó perceit számláló rabónál. Ez tudja, mikor szabadul meg, a mi szabadulásunk bizonytalan volt. Vergődésemet kótségbeejtőbbó tette az enyéimet kisórő, féltő gond, hiszen ott meg harcok voltak. Naprólnapra kaptunk híreket a magyarok jöveteléről, — mert magyaroknak véltük a vöröshadsereget, — kik bennünket meg fognak szabadítani. Családom hetekig pincében lakott az állandó bombázás és repülő tűz miatt s én tehetetlenül, fogcsikorgatva ültem szobámban.
