ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-10-30 / 126. szám

HIRER. Krónika. Simon Júda napját hogyan vártuk máskor... Majd igy lesz, majd úgy lesz párkányi vásárkor! Hány órakor menjünk ? Hol is találkozzunk ? Kedvesinknek milyen ajándékot hozzunk? Az eget vizsgáltuk előbb már egy héttel, Lesz-e sár, birjuk-e járni egy nap kétszer? "Vagy portenger-lepi hajunkat, ruhánkat, Ha friss garami szél fordul a Dunának? Csilingel a csengő, sikolt a sípláda, Ki maradna itthon Esztergomban máma? Még az is, ki sánta, vak, vagy béna legyen Legalább koldulni — ma Párkányba megyén! öajdolás, dalolás, lövések, trombiták, Olcsó ürmös mellett rózsaszín a világ. Kevés helyen látni itt szomorú arcot, Bár ki-ki leadta Párkánynak a sarcot. Behunyom a szemem Simon Júda táján . . . Igy látom, ilyen volt valamikor Párkány. Ma hogyha átnézek, más világot látok, Van-e még, testvérek, oly vidám vásártók? Nincs, nem is lesz többé, míg ily világ járja ; Most Európának van párkányi vásárja. Csilingel a csengő : „Besétálni tessék ! Itt láthatók elvek, hűség, kötelesség!" „Itt látható minden szépen üveg alatt: Az utolsó magyar, aki még megmaradt. Véletlen találtuk; úgy ismertünk rája, Hogy 'sirva borult rá a szent koronára!" H. I. Lapunk legközelebbi száma a közbe­•eső ünnep miatt nem kedden, hanem hétfőn este jelenik meg. * Hercegprímás a királynál. Dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás a kormány megbí­zásából Tihanyba utazott, hol pénteken kót izben is kihallgatáson jelent meg a királynál. * Mindenszentek- és Halottak napja a főszé­kesegyházban. Nov. 1.-én Mindenszentek napján délelőtt 9 órakor a Bazilikában ünnepi istentisz­telet lesz, utána szentbeszód. Délután 3 órakor halotti zsolozsma, mely után 4 órakor a szent­beszédet Németh István papneveidei lelkiigaz­gató mondja. Utána absolutio. Nov. 2.-án d. e. 9 órakor Requiem a megholt hívekért, melyet O Eminenciája a bibornok-hercegprimás pontifi­kál. Este 6 órakor a rózsafüzér ájtatosság befe­jezése. * A népfőiskolák megnyitása. Esztergomi népfőiskolák és népfőiskolai tanfolyamok ünne­pélyes megnyitása november l.-ón délelőtt fél 11 órakor lesz a vármegyeház dísztermében. Az pazarolt atyai gondoskodó szeretetedet nem mél­tányoltak eddig kellőképen. Tudjuk, érezzük, hogy gyakran hálátlansággal.viszonoztuk nemes lelked minden jóságát, de bizva jó szivedben, megkövetünk ezen hálátianságainkért. Bougaud-nál, a remek tollú francia irónál olvastam, hogy „egy egész életre szóló bánatot egy cseppnyi szeretet feledtetni tud vele." Fogadd hálátlansága ink kiengesztelósekép most, ez ünne­pélyes alkalommal igaz szeretetünk, mély hálánk, őszinte ragaszkodásunk megnyilvánulását. ígér­jük, hogy ezentúl iparkodó, szerető, hű gyerme­keid leszünk s a teáitalad kijelölt utón követjük égi ideálunkat, édes szent Szűz Anyánkat. S most e szent napon, amidőn 25 óv után -az Ur szolgálatában megerősödve, ezüst misédet mutattad be a Mindenhatónak, hálaimában mi is egyesülünk veled, egyben buzgó, szent fohászt röpítünk az egek Urának hatalmas trón­jához. Tartsd meg Isten, seregek hatalmas Ura, Istene, a *ßzuz Anya hófehér seregének tiszta, nemeslelkű vezetőjót, szeretett Prézes urunkat, még sok, sok, még számos éven át, tartsd meg őt nekünk egészségben, hogy egyenes lelke, nemes egyénisége, élő példája nyomát követve mi is a jó úton haladjunk. Hadd oktasson, tanítson ben­nünket még sokáig igaz istenszolgálatra, Szűz Anyánk bensőséges szeretetére, hogy beteljesed­jék rajta az írás szava: „Kik sokakat tanítanak a bölcsesógre, tündökölni fognak, mint csillagok az égen!" Ugy legyen! Isten éltesse a mi jó Atyán­kat, a mi f jó Prézes urunkat sokáig, igen-igen sokáig! Éljen! * Esztergom vármegye üdvözli a kormányzót és a kormányt, de minden erejével tiltakozik a nagy- és kis-ántántnak hazánk belügyeibe való örökös és erőszakos beavatkozása ellen. — A kormány féltőén őrködjék a szent koronában rejlő tekintély fölött! Nemzetiszin lobogó hirdette a vármegye­háza épületén, hogy a törvényhatóság őszi köz­gyűlését tartja. A lobogó általános feltűnést kelt a népes hetivásáron. Máskor is leng a zászló megyegyűléskor, de akkor nem törődik vele senki. Most mindenki valami jobb hirt vár Benn a nagyteremben 14—16 megyebizottsági tag ül mindössze, midőn dr. Czobor Imre főispán megnyitja a közgyűlést. A nagy közönyt csendes visszatetszéssel tárgyalják a jelenlevők. Az elnök a közgyűlés napirendje előtt tisztelettel említi a koronás király személyét a lefolyt szomorú ese­ményekkel kapcsolatban. A kormányzó és a kor­mány nagy érdemeiről szól ezután, akiknek kö­szönhető, hogy a nemzet e súlyos napokat na­gyobb megrázkódtatás nélkül élte át.. Majd gróf Tisza István nagy alakját eleveníti fel azon al­kalomból, hogy évfordulója közeledik tragikus halálának. Ezután áttér szűkebb hazánk, csonka vármegyénk nagy gyászára s indítványára dr. Szilárd Bélának, a vármegye főjegyzőjének ós a dorogi kerület nemzetgyűlési képviselőjének ke­gyeletes emlékét jegyzőkönyvében örökíti meg a törvényhatóság. Beszámol a főispán arról is, hogy a pénte­ken tartott tiszti számonkérő szók hivatalvizsgá­latokat tartott ós a vármegyeházán mindent tel­jes rendben talált. A vármegye tisztviselői kara méltó a belehelyezett bizalomra. Dr. Gróh József törvényhatósági bizottsági tag szólalt fel ezután s rövid bevezetés után indítványozza, hogy a törvényhatóság a kormány­zót és a kormányt a következő szövegű távira­tokkal üdvözölje: Főmóltóságú Kormányzó Urnák Budapest. Esztergom csonka vármegye mélységes megrendüléssel fogadta azon elszomorító ese­ményeket, melyek az országnak nemcsak bel­békéjót, de létalapját fenyegették. Amidőn tehát a leghatározottabban elitéli mindazokat, kik a szerencsétlen kísérlet szerzői ós végre­hajtói voltak, egyben teljes bizalmáról ós hű­séges ragaszkodásáról biztosítja Főmóltóságodat, mint aki ismét tanúbizonyságot ós hitet tett arról, hogy a Haza érdeke mindenek előtti! Teljes tudatában annak, hogy csak ezen hiten s az erre való törekvésben épülhet ki a jövendő ós létalapjaiban erős Magyarország, melyben aztán a királyi tekintély biztosan honol, köszönti Főmóltóságodat a törvényha­tóság nevében Palkovics László alispán. Bethlen István gróf Miniszterelnök Úrnak Budapest. Esztergom csonka vármegye megdöbbenés­sel értesült azon mélységes szomorú esemé­nyekről, melyek az ország nyugalmát ós bel­békójót alapjában úgyannyira rendítették meg, hogy a legdrágább testvér, vérnek is kellett omlania. Ezért amidőn a leghatározottabban elítéli mindazokat, akik a szerencsétlen vállal­kozás értelmi szerzői és végrehajtói voltak, egyben biztosítja a kormányt a legteljesebb bizalmáról. Teszi pedig a vármegye ezt ab­ban a meggyőződésben, hogy a kormány a legmesszebbmenő mértékben érvényt fog sze­rezni az ország azon egyöntetű álláspont­jának, mely minden erejével tiltakozik, a nagy és kis ententenak Hazánk belügyeibe való örökös és erőszakos beavatkozása ellen, más­részt pedig féltőén fog őrködni a szent koro­nában rejlő azon tekintély fölött, melynek megóvása Magyarországnak, mint független királyságnak elsőrendű érdeke és létalapja. A törvényhatóság nevében: Palkovics László alispán. Az indítványt a jelenlevők egyhangúlag elfogadták, mely után a megyegyűlós a rendes tárgysorozatot vette tárgyalás alá. ünnepélyt megelőzőleg a belvárosi plébánia tem­plomban 9 órakor szentmise lesz. Ezek előre bocsátása után tisztelettel felkérem az összes népfőiskolák és népfőiskolai tanfolyamok igen tisztelt előadói karát és a beiratkozott összes hölgyeket, továbbá az iparos, kereskedő, föld­mives ifjakat, férfiakat ós lányokat, hogy szíveskedjenek mindnyájan a szentmisén és az ünnepélyes megnyitón megjelenni. Szivesen látunk ezenkívül bárkit, aki népfőiskoláink ós népnevelósünknek lelkes, őszinte híve ós barátja. Dr. Bocsánczi Lukács. * Kegyelet a Hősök iránt. A magyar turista egyesület esztergomi osztálya a helybeli m. kir. katonai állomásparancsnoksággal együttesen nov. 1.-én 15 (délután 3) órakor a szentgyörgymezői hősök temetőjében- a kegyelet és hála érzetének jeléül a következő műsorral rendez gyászünne­pólyt: 1. Ének: „Nyugosznak ők a hős fiak..." Énekli a turista dalárda. 2. Szavalat: „Eljött az ősz..." Szavalja: Halmos Margit óvónő. 3. Al­kalmi beszéd a közönséghez, a turista egylet nevében. Tartja: Nádler István kópezdei tanár. 4. Ének : „Bús magyarok imádkoznak ..." Énekli a turista dalárda. 5. Alkalmi beszéd a katonák­hoz. Tartja: Páva János tábori lelkész. 6. TemetŐ­beszentelós. 7. Ének: „Nein, nem soha!" Énekli a turista dalárda. Gyülekezés délután 2, azaz 14 órakor a Magyar Király szálloda előtt, ahonnan a helyőrség katonasága, a dalárda ós egyéb testü­letek egyszerre vonulnak fel a -temetőbe. Kérjük tehát a város hazafiasán gondolkozó polgárságát, hogy testületileg és egyenként, személyesen is részt vegyenek ezen a becsületből ós igazi haza­fiúi érzésből megjelenésre parancsoló kegyeletes ünnepélyen. Másnap azaz nov. 2.-án a háborúban elhunyt hős katonák lelkiüdvóórt az engesztelő szentmise áldozat délelőtt 10 órakor a belvárosi plébánia templomban lesz megtartva. * A népmozgalmi statisztikát helyszűke miatt legközelebbi számunkban hozzuk. * Adakozzunk a Hősök sírjainak rendbeho­zatalára és feldíszítésére! Közeleg a mindnyá­junk szivót-lelkét szomorúan érintő nap : a Halot­tak napja. A holtak csendes birodalmának egy­szerűségét széppé varázsolja a szülői, gyermeki, testvéri és jóbaráti kegyelet, mely az ott Örök álmukat pihenők iránt mindenkor, de különösen az év mulandóságot és enyészetet hirdető bús novemberének e szent napján nyilatkozik meg. Az esztergomi helyőrség tisztikara és legénysége is hálás szeretettel telt kegyelettel kivan adózni azon nemes, vitéz ós önfeláldozó bajtársak tisz­teletreméltó emlékének, akik a becsület mezején vitéz és hazafias viselkedésük közepette önmagu­kat, életüket-vérüket, családjuk jólétét ós boldog­ságát áldozták fel e megalázott nemzet és meg­csonkított haza dicsőségének, szabadságának, jó­létének, boldogságának a nagyságáért. Hogy tehát e hős vértanuk és nagyságok emlékét az őket megillető tisztelettel ünnepelhessük — mivel anyagilag e nehéz gazdasági viszonyok között ezt nem tehetjük — ezúton kérjük a város nagyra­becsült és hazafiasán gondolkodó közönségét, hogy a kegyelet megadásának nehézségeit anyagi támogatással (pénz, virág, gyertya ajándékozá­sával) tegye lehetővé leküzdeni. Csak egy virág, csak egy gyertyaszál, hisz többé-kevésbé minden magyarnak van egv hős halottja: apja, testvére, gyermeke, jó bajtársa s tegyük széppé, tanulsá­gossá azok önfeláldozó példás emlékét, akiknek szive csak egy eszméért dobogott s lelke csak egy eszmét ismert: A haza mindenek előtt! Nemeslelkű pénzbeli vagy gyertyaadományok f. hó 30.-ig küldendők. Virágot pedig 30.-án ós 31.-én szivesen és köszönettel fogadunk. Az át­vevő a helyőrségi lelkészi hivatal (Nagylaktanya, IV. pavilion, 22. ajtó) d. e. 9 órától 11-ig. * Felemelik a fővárosi lapok árát. Vasár­naptól egy fővárosi lap ára számonkint 3 ko­rona, egy havi előűzetósi dija 60 korona lesz. * Az Esztergomi Régészeti és Történelmi Társulat pénteken délután választmányi ülést tartott Dr. Molnár Szulpic ügyvezető-igazgató elnöklete alatt, melyen örvendetesen vették tudo­másul, hogy dr. Walter G-yula c. püspök, praelá­tus-kanonok hadikölcsön kötvényekben 10,000 koronát adományozott a társulatnak. A nagy­lelkű adományt küldöttség köszönte meg az illusztris adakozónak, aki, mint a Társulat érde­mes elnöke, továbbra is jóindulatú támogatásá­ról biztositotta a jelenvoltakat. * A szentgyörgymezői közbirtokosság 1921. évi november hó 6.-án azaz vasárnap délelőtt 9 órakor a szentgyörgymezői kath. Olvasókör nagy­termében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. közbirtokosok ezúton is meghívatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom