ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921

1921-07-31 / 88. szám

• POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AQ 07ám SÍY»Í1 • hétköznap 80 fillér, öZidUl &L <X • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Esztergom Szent István-napja. Esztergomban, 1921. július 31.-én. Hét évvel ezelőtt éppen ilyen forró júliusi napokon a lelkes buzgósággal készülődő esztergomi Szent István-ünnepet elöntötte a kitörő világháború tüzes lávája, amely minden magyar értéket, minden ünnepi lelkesedést és ideális gondolatot a harcterek felé, a haza megmentésére hajtott. 1914. augusztus 20.-án már könnyes szemmel szorongattuk a város terein és utcáin (a kaszárnya szűk volt a harcba indalók részére) virágos sapkájú vitézeink kezét és a várfok sziklájában évezred viharaival dacoló kis kápolnában egyszerűen a magyar fegyverek győzelméhez kértük István király szentséges szellemének segítségét. Azóta nem is igen tarthattunk nagy ünnepeket, mert a hét esztendő alatt annyit hányódott-vetődött az ország és a nagy küzdelmek után annyi baj szakadt reánk, hogy az a keresztény-magyar lélek, amely augusztus 20.-án a nagy király szülőhelyéhez szokott zarándokolni, oly igen sokat gyászolt és sírt, akár közel 900 esztendővel ezelőtt a nagy király halála után 3 évig gyászruhában járó magyar nép. Most azonban feltámadásunkhoz akarjuk lekönyörögni Szent István segítségét. Ide szeretnénk vonni ősi falaink köré, a kereszténység és a magyar állam megalapítójának bölcsőjéhez minden magyar embert a nemzeti újjászületés idején. A történelem az élet mestere, a magyar államalkotásnak, a kereszténység szellemében való nemzeti újjászületésnek pedig ezeréves történelme van, amely itt Esztergomban kezdődik és amelynek itt Esztergomban, a szent király bölcsőjénél van legkiáltóbb szemléleti tanúsága. A szentséges Jobb később kinyúlt Budára és onnan intézte az ország sorsát a magyar nép dicsőségére és boldogulására, de mindenkor csak addig, amig Budapest Esztergomot meg nem tagadta. * A nagy király teste Székesfehérváron porlad, Jobbját pedig Budán őrzik, de szent meggyőződésünk, hogy a sir csak földieket takar s a Jobb ereje, amelyet körülhordoznak, nemcsak Budán él többé : Szent István dicső szellemének ma sehol Csonka-Magyarországon nyugta nem lehet. Hisszük, hogy szentséges Jobbjával inkább sújtani kíván ma, inkább kikelne Budáról és sújtana arrafelé, amerre hűtlen fiai által elbitangolt országát ós királyi remekét ellenség szállja és gyötri. Mi ott látjuk augusztus 20.-án a nagy király fenséges alakját kiemelkedni az esztergomi vár romjai közül, amint szent Jobbjával Párkány felé akar sújtani, mert nem tűri, hogy születési és uralkodási helye tőszomszédságában, a magyar kultúra bölcsője és központja mellett idegen náció tegye tönkre országát. Az esztergomi várfalak alól buzog a nemzeti lélek üditő forrása, a történelmi kápolnából kiinduló élet a mai újjászületés iskolája és az államalkotó Szent István itt a csonka ország szólén örökös tiltakozás és sújtó vád Magyarország integritásának megsértése ellen. Jöjjön ide hát az egész magyar nemzet, a csonka ország minden fia, boruljon le a magyar történelem ősi falai előtt és könyörögjünk, hogy adja vissza az Isten Szent István áldott kezének régi erejét. Mert reméljük, mielőbb fel fogunk menni mindnyájan Budára is, ahol a Szent Jobbot diadalénekkel akarjuk körülhordozni. A diadal napjáig is azonban legyen Szent István napja országos ünnep Esztergomban. HIREK. Krónika. — Levél a szerkesztőhöz. — A hőségről tessék írni, Xem lehet már ezt kibírni. Legyen szives, szerkessze ki, Maga is fütsön be neki! Nyár barátunk (írja néki), A meleget rosszkor méri, Jöjjön el majd karácsonyra, Ekkor várja szoba, konyha. Vagy ha télen más tájon jár, Hőhullámú, nevető nyár ; Küldjön ide maga helyett Olcsósági hullámhegyet! H. 1. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA Äz esztergomi hadif ogíyo A novonikolajevszki haláltábor. Irta.: Dr. Raymann János főreáliskolai tanár. , Az Ob ós a transzszibériai vasút kereszteződésénél fekszik Novo-Nikoiajevszk, Szibériának legfiatalabb városa. Nevét, tekintettel 25 éves korára a legtöbb közkézen forgó térképen hiába keressük. A Dunánál háromszor szélesebb Ob meredek, keleti partján elterülő, festői fekvésű városban a háború éveiben kb. 100.000 ember lakott, melyek legnagyobb része gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozott. A város jelentősége s amerikaiasan szédületes fejlődósének oka abban keresendő, hogy fekvésénéi fogva középpontja Szibéria legproduktivabb vidékének. Az Ob mindkét partján letelepedett orosz parasztság — közöttük tekintélyes számban a vezető szerepet játszó német kolonisták —, továbbá a Stepföld kirgiz ós tatár nomádjai, gabonájuk, húsuk, bőrük, vajuk fölöslegét N. N. piacára szállítják. Nagytőkével dolgozó orosz és külföldi — különösen dán — kereskedelmi vállalatok itt vásárolták össze a nyers termékeket, amelyeket nagyszabású hűtőraktárakban összegyűjtve külön e célra berendezett vonatokban szállítottak Nyugat felé. A hatalmas kereskedelmi élet lüktetését még a háború első éveiben lehetett észlelni, sőt még a mindent I megölő Lenin-Trotzky-féle érának sem sikerült j Oroszország ez utolsó üterének működését tel! jesen megakasztani. 'A tejben-vajban úszó, mulatozni szerető és í tudó szép város felett, domináló helyzetben terül i el N. N. kaszárnyatelepe, a 20.000 ember befogadására berendezett Vojenni gorodok (katonai ' városka). Az óriásarányú,többemeletes, vöröstégla ! épületek (korpuszok) s a katonai templom körül I nyüzsgő számtalan melléképület, víztorony, gyaj korló tér, üdülő kert valóságos város méreteit { mutatják. Amikor a háború elején a helyőrség legnagyobb része a frontra távozott, a Vojenni gorodok kiürült kaszárnyáiban helyezték el a hadifoglyokat, a kiknek, tekintettel a jó szállásra és a várost egészen a legutóbbi időkig jellemző kedvező ellátási viszonyaira, hadifogoly-értelemben jól ment a dolguk. A végzetes változás azonban már az 1915. évben állott be, amikor a hadifogolytömeg lavinaszerű növekedése, a frontterületekről erakuált menekülők ós civifoglyok beözönlése tagadhatatlanul nehéz probléma elé állította az elszállásolással megbízott hatóságokat. Ezen nehézségek, a hadifoglyok útján azok nemzeteivel szemben foganatosított represszáliák, no de különösen a hadifogolytömegből kiválni és szervezkedni kezdő szláv és egyéb légiók okozták, hogy sorsunk általában rosszabbra fordult. Kiderült, hogy a pljennit (hadifoglyot) nem illeti meg az olyan- fényes elszállásolás, mint a minőt az orosz kaszárnyák nyújtanak, mivel oda a szláv, román, olasz, elzászi testvéreket kell bekvártélyozni. A n.-nikolajeszki foglyoknak is ki kellett hurcolkodniok a korpuszokból a maguk ásta rettenetes földi barakkokba, — sírjaikba. A sötét, rosszul szellőztethető, jéghideg, nyirkos vermekben, százával zsúfolták össze a hiányosan öltözött, gyengén táplált embereket, akik között csakhamar kiütött a hastífusz. Amikor 1918. tavaszán szerencsétlen voltam a n.-n.-i táborba bejutni, a régi „láger" kevés, életben maradt lakója rémülettel mutogatta az új tábor tőszomszédságában fekvő „haláltábor" romjait, amelyben néhány hónap leforgása alatt 5000 bajtársnak kellett a legborzalmasabb kínszenvedések után kimúlnia. Az új tábor szürke, túlzsúfolt fakoporsói, bűzhödt, poros levegőjű, sivár udvarai ugyan még mindig távol állottak a szerény hadifogoly higióna követelményeitől, de nagyobb veszedelemmel nem fenyegették az edzett pljenniket. Már-már úgy látszott, mintha a táborhoz tartozó 2 hatalmas temetőben pihenők nyugalmát nem zavarná ujabb, tömeges beszállásolás, a mikor 1919—20. telén Szibérián végigsöpört a kiütéses tífusz vasseprűje. Az Ural felől Keletnek előnyomuló vörös hadsereg, mint szél a havat, úgy sodorta maga előtt a boldogtalan emlékű Kolcsak tengernagy agyonfázott, agyonéhezett csapatait. N.-N.-nek 1919. dec. 14.-én bekövetkezett elestét megelőzőleg, már heteken keresztül figyeltük a rongyos, csontvázakká aszott 17—18 éves gyerekekből toborzott „fehérek visszavonulását." "Werescsagin ismert festményén a Grande Armóe-nek Moszkva alól való hazavánszorgása szánalmas, de mégis katonás képet nyújt. A Kolcsak-féle csapatoknak 1919. évi szállingózása a gyermekek hírhedt keresztes hadjáratát juttatja eszembe. Hóba temetkezett, csendes táborunk mellett