ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-02-15 / 37. szám

a Krisztus-fej kartonját. Megzavarják. Udvari szolga jött. — Mester Leonardo, a herceg őfensége kéreti az ünnepélyre készített angyalszárnyak tervrajzát. * A művészet tragédiája ez. O, oly nagysze­rűen ráillik a mostani időkre. Hatalmas művész a — magyar. Es amikor műremeket akar alkotni, amikor a keresztény nemzeti eszme fenséges ihletétől teljesen áthatottan egy új világ és egy új embertípus költői kialakításába kezd, — jön az ántánt s a művész kénytelen alkotását félben hagyni s a magas vendég kalauzolását és szeszé­lyeinek kielégítését kész örömmel vállalni. Igen. De meddig? D. M. Szabadkömives urak! Kecskemét városának üzenetét tolmácsolom önök előtt. . . Azt üzeni a hirös város keresztény magyar népe : Pusztuljanak önök ! oltárrombolók, országrontók, nemzetközi kalandorok! Pusztul­janak a közélet vezető állásaiból gyorsan, mert ha nem, akkor... Az ország első keresztény városának népe nevében mi is csatlakozunk a kecskemétiekhez. Mi is üzenünk a mi szabadkőmiveseinknek. Egye­lőre csak annyit, hogy mindegyiket név- és fog­lalkozás szerint ismerjük s ha arra irányuló "ezen felszólításunknak, hogy viselt tisztségeiket önként hagyják el, meg nem felelnek, ezennel megígérjük, hogy megismertetjük őket azzal a tisz­tult felfogású polgári társadalommal, amely any­nyit szenvedett miattuk a háborús front össze­omlása, a Károlyi-féle árulás és a bolseviki rablóhadjárat felidézése nyomán ! Mi egy ősi alapjaiban megingatott, tiszta erkölcseiben kikezdett, hadseregében megméte­lyezett ós szétzüllesztett, közgazdasági élete fo­lyásában pedig évtizedekre visszafejlődésnek in­dított országot akarunk régi tekintélyébe, nagy­ságába ós anyagi jólétébe visszaállítani s ezt a valóban sisiphusi munkát keresztény magyarok­kal akarjuk végbevinni. Azonban elég volt az ilyen „nemzeti" mun­kásokból ! Most más világ van. A lerombolt, a megcsúfolt oltárokon újra égnek az áldozati lán­gok; a nemzet himnuszai ismét élednek a lelkek ós a pusztulás országában, szegény magyar ha­zánkban egy a jelszava minden keresztény ós keresztyén magyarnak: kereszténynek, magyar­nak lenni, újra élni egy szép, harmonikus éle­tet a testvérisülés, a szeretet jegyében! számára közös asztalokat állítottak és azok gon­dozására létesítették a diákonátus intézményét (Ap. csel. 6, 1. s köv.) A közös asztalok költsé­geit önkéntes gyűjtésekből, adományokból fe­dezték. Az alamizsnálkodást azután teljes energiá­val sürgették az apostolok. A jeruzsálemi zsinat 50-ben kötelességévé tette Pálnak, hogy még a pogányokból lett ke­resztények között is gyűjtsön a jeruzsálemi zsidó­keresztények számára. (Gal. 2, 10.) Pál különös buzgósággal hajtotta végre a megbízást a mace­dóniai és korinthusi egyházakban. Az ő megoko­lása szerint az alamizsnával lehet legjobban nivel­lálni a vagyoni ellentéteket ós valamelyes egyen­lőséget létesíteni az emberek között. A gazdagok adjanak az ő vagyonukból a szegényeknek, ezek pedig az ő imáikból a gazdagoknak. Igy mind­két fél megkapja azt, amiben szűkölködik ós egyenlőség jön létre közöttük. Azt a hősies áldo­zatot azonban, hogy a vagyonosok teljesen le­mondjanak mindenükről a közösség kedvéért, még szent Pál apostol sem merte kívánni, — az a szent Pál, aki pedig az önzetlenségben az embertől el­érhető legmagasabb fokra emelkedett. Büszke is az ő önzetlenségére. A Miletusban összegyűlt efe­zusi presbyterek előtt búcsúzáskor dicsekszik. „Senki ezüstét és aranyát, vagy ruháját nem kí­vántam, amint magatok tudjátok, mert amikre szükségem volt nekem ós a velem lévőknek, e Ehhez az újra élni akaráshoz, a keresztény Magyarország újjáépítéséhez világcsalókat, kút­mérgezőket, lélekrontókat közel ereszteni nem szabad! Pusztuljon a szabadkömives, pusztuljon, a ki a vörös rongy elővitele mellett a világboldo­gitónak hirdetett óriási hazugság, a nemzetközi­ség ós a közösség belóndeknól bolonditóbb jel­szavaival vezetőszerepet vitt ós most hófehérbe öltözötten, szolgai alázkodással a szűz Máriás zászló után lopakodik ! Ne feledjük el, hogy sok intelligens ember kárörvendő arccal örült a vörös eszmék győzel­mének ós akkor a keresztény magyarságért a kisujját sem mozgatta volna! Ne tóvesztessük meg magunkat most, amiko'r azok fehérekké váltak csak azért, hogy féreg életüket tenget­hessék és a magyar nemzet ledöntött életfája új gyökérhajtásának erősödését várják csak, hogy őrlő, pusztító munkájukat újra vigan folytat­hassák ! Szabadkömives urak vigyázzatok, az óra int, — pusztuljatok! • A. NŐK ROl/nTfl. Vasárnapi levél címmel indulhatna meg a „Nők rovatá u-ban azoknak a gondolatoknak, tanácsoknak ós ta­pasztalatoknak közlése, melyek segítségül szol­gálhatnának a fiatal és tapasztalatlan anyáknak és útmutatást nyújthatnának azoknak a kevésbbé szerencséseknek, kik nélkülözik vagy nélkülöz­ték a gondos nevelést s ma a nevelés nehéz fel­adata előtt állva, hivatásuknak megfelelni nem tudnak. Tárgyaljuk le a mai nőnevelésnek és ser­dülő gyermekeink nevelésének ferdeségeit, az egész életre kiható, sőt végzetes irányzatoknak tarthatatlanságát s mindezt a családi élet néző­pontjából mórlegelve. A családban kell keres­nünk minden bajnak az okát. A családi neve­lést, sőt magát a családi életet kell reformálni. Egészséges szellemet, több tudást, a női hivatásnak mélyebb átértósét és átélését kell a családban meghonosítani. A család fundamentuma a társadalomnak és nemzeti létünknek, forrása minden szellemi jónak. A családból viszi magával mindenki éle­tének jó vagy rossz szellemét, mely kísérője marad egészen a sírig. Hihetetlen az a szellemi kiváltság, meggyőződós nélküli ingadozás, szinte chaotikus állapot, amely a nők nagyrószének lelkivilágát jellemzi. Természetes, hogy az ilyen lelki dispozicióban élő anyák nem érthetnek a jellemképzés és a fejlődő gyermeki lélek irányí­tásának nehéz ós felelősségteljes munkájához, a mi pedig elsőrendű ós speciális feladatuk lenne. kezek szerzettek meg. u „Mindenben megmutattam nektek, hogy munkálkodván, segíteni kell az erőtleneknek és megemlékezvén az Ur Jézus igé­jéről, mert ő mondotta": „Üdvösebb adni, mint venni" (Ap. csel. 20, 33—35.) E nemes önzet­lenség ós előkelő önérzet az embert géppé le­süllyesztő vagy tolvajjá, esetleg naplopóvá ne­velő kommunizmus világberendezkedése esetén bajosan fejlődött volna ki benne. Nemcsak önzetlenséget, de még emberi munkát sem termelne a kommunizmus. Egy kiváló szerző irja: „Ha minden ember nem volna felelős a maga és családja megélhetéséért, ha nem sar­kallná őt a remény, hogy munkájának gyü­mölcse az övé lesz és hogy több munkával, na­gyobb szorgalommal sorsát jobbá teheti, szóval, ha nem volna magántulajdon, — az emberiségnek nem volna miből élnie. Nyomorognánk és a leg­nagyobb barbarizmusba sülyednénk. Az eredeti bűn előtt vagy anélkül létezhetett volna vagyon­közösség, mert akkor nem csúfította volna el az emberi természetet a hót főbűn. Most azonban a sebzett természet állapotában erős sarkantyú kell az emberi akaratnak. Ez a sarkantyú pedig a magántulaj don." Érthetőbben ezen igazságot igy fejezi ki a népies közmondás : Közös lónak túrós a háta. Nagyon igaz állítás az, hogy a kiváló anyáknak kiváló fiaik vannak. Minden intelligens gyermek ösztönszerűen keresi ós sürgeti az igazságot, a szépséget ós formát s magárahagyatottságában sokat szen­ved, töpreng, gyötrődik. Szenvedi, de magyará­zatát adni nem tudja a bántó diszharmóniák­nak, melyeknek okozója a tudatos és lelkiisme­retes irányítás hiánya. Értékes talentumok pusztulnak el igy, me­lyek hivatva lettek volna az egyénnek boldog­ságát és a köznek javát szolgálni. Az egyének­nek és a társadalomnak veszteségét fokozza még az a tragikus körülmény is, hogy a jó irányban le nem kötött energia a szabadosság, az elvte­lensóg és az ezzel járó jellemtelenség küzdőte­rein aratja később diadalait a közerkölcsnek ro­vására. Tekintsék az anyák gyermekeik neve­lését mindenekfölött fontos feladatnak : amilyen mértékben teljesitik ebbeli kötelességüket, olyan arányban fokozzák az egyéni boldogulást, a tár­sadalmi jólétet és magyar hazánknak dicsőségét. Kérem rovatunk férfi ós nő olvasóit, támo­gassák a felvetett témára vonatkozó rövid köz­leményeikkel a nők rovatát. B. J. M. 0. U. E. A Magyar Országos Véderő Egyesület Eszter­gomi Főosztályának hivatalos rovata. Felhivás ! Ma vasárnap délután 4 órakor a városház tanácstermében a MOVE esztergomi főosztálya tiltakozó gyűlést tart a románok által Nagyváradon halálra itélt tisztek és polgári sze­mélyek érdekében. Kérjük az összes MOVE-tago­kat a pontos megjelenésre. Kiárusítás. Hétfőn d. u. 5—6-ig a MOVE klubhelyiségében (Kaszinó) férfi ós női cipők, férfi ós női ingek, női batisztok, szoknik, grena­din stb. lesz kiárusítva. Fényképfelvételek tagjaink részére. Vasárnap d. e. .10—12 óráig a Kaszinóban a tagok részére fényképfelvételek eszközöltetnek. HIRER. Krónika. Iszonyú nagy rémület volt A napokban mindenütt, Az emberek megnyúlt képpel Jártak s égett a szemük. — Hallottad már ? Nem is tudod ? Rémes macbináció! Pár nap múlva beköszönt ránk Jaj, a devalváció ! Kékpénzed felét sem éri, Ha magasan számozott; Ezresbankó, avagy százas, Légy örökre átkozott! Póstapénz lesz csak a jó pénz, Van is ebben ráció, — Amikor majd beköszönt ránk Jaj, a devalváció ! Mit vegyünk most ezresbankón? Százasunk ki váltja be? Jaj pedig de fájt a „kék"-ért Az embernek a szive! És a kék most a rosszabb pénz? No itten eláll a szó ! Mit meg nem él még az ember! Jön a devalváció ! Minden bankó benn a zsebben, — A rémület ragadós, A tartozás rendre csökkent, Fizetett minden adós. Mire megjön a rendelet, Ne legyen más pénz, csak jó, Aztán jöbet az ijesztő Rém: a devalváció ! Nyugodtan csak egy ember állt És mosolygott boldogan, Míg körülte lázas bajszát Rendezének oly sokan; Ki lebetett ez a boldog És miféle náció ? Üres zsebbel én álltam ott. . . Rég volt devalváció ! ff. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom