ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-11-21 / 212. szám
ESZTERGOM POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik kedden, csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. TTrrxTae eiá m «5r>Q • hétköznap 80 fillér, ßgytSb b£dlli dlCl. vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Hol van az emberiesség? Az esztergomi pályaudvaron a csonka vágány legvégén áll egy hosszú sorból összeverődött vasúti kocsi. Hogyha ezeknek a kocsiknak az egyik oldalajtóján nem állanának ki kályhacsövek, hogyha nem volna mindegyikhez támasztva egy-egy feljáró létra ós a kerekekhez kötve nem mekegne egy-egy elárvult kecske, nyugodtan azt hihetné az ember, hogy üresek és elszállításra Várnak. Ámde az a gyér füst, amely belőlük kiszáll, azok a szederjes arcú ós kezű, didergő emberek, kik azokban ki-bejárnak, pillanatok alatt eszünkbe juttatják, hogy vagonlakókkal van dolgunk. Kik ezek ? Ugyan hányszor mondjuk el ? Emberek, akik egykor otthonnal bírtak és ma földönfutók: testvérek, magyarok, akik azért, mert magyaroknak mondották magukat, akik azért, mert másként, mint magyarul nem tudtak, oláhtól, szerbtől botot kaptak. Nem vándorbotot, hanem bottal súlyos, szapora, vérig menő, embert megalázó ütlegeket és akik sok-sok hányattatás és szenvedés után végre eljutottak a még megmaradt honi földre, ahol íme rájuk köszöntött a tél és alig kétujjnyi vastagságú deszkabódékban éheznek, fáznak, sőt — ha segítségükre nem sietünk — abban fagynak meg! Nekem nem jutott földi kincs. A jó Isten csupán érző szivvel áldott meg és — mondhatom — fáj a szivem, hogyha az esztergomi vagonlakók jövő sorsára gondolok. Hát nem tudunk mi ezeken segiteni ? Mi, esztergomiak, akik úgy szeretjük hallani es olvasni magunkról azt, hogy minden szópórt, jóért ós emberies gondolatért lelkesedni tudó nép ..vagyunk ? ! Hát senkinek sem jut az eszébe, hogy azokért a didergő, fagyoskodó ós megfagyásnak kitett szegény testvéreinkért az Emberszeretet nevében cselekedni becsületbeli és lelkiismereti kötelesség ? ! Álljunk meg egy szóra! Azok az otthonukból kiüldözött magyar honfitársak -már nem panaszkodnak. Már beletörődtek abba a gondolatba, hogy velük senki nem törődik; már belenyugodtak abba a sorsba, hogy egy hideg téli reggelen nem fognak többé a halálos dermedésből felébredni. Nekik talán már esti imájuk sincs, csak egy borzasztó átkuk azokra, akik részvétlenül haladnak el vagonjaik mellett haza, a meleg, a barátságos otthon felé. —• Kérdezem: — Kihalt-e belőlünk a szeretet, amikor örökké arról szónokolunk ? — A testvéri érzés, amelyet a borzasztó jelen és a még kilátástalanabb jövő ismeretében hangoztatunk? Nem, ez igy nem mehet tovább ! Esztergom társadalmának, Esztergom szivének meg kell mozdulnia! Meg, még pedig azonnal, hiszen azoknak a fagyban s any argó embereknek, akik között annyi a szenvedésre nem érett gyermek is, — csupán emberhez méltó hajlókra van szükségük ! —• Nem kivannak ők többet, csak egy olyan szobát, mint amilyen terjedelmű egy vasúti kocsi; egy olyan helyiséget, amelynek hidegtől óvó fala, mennyezete, becsületes ajtója ós ablaka van. A többi szükségletről tudnak gondoskodni. Aki csak teheti — pedig sokan tehetik — adjanak helyet a kétségbeesett, az otthonuktól megfosztott és önhibájukon kivül ártatlan esztergomi vagonlakóknak! Ne tűrje senki, hogy ott, a pályaudvaron, ahol annyi száz- ós ezer idegen megfordul, Esztergom szégyenére családok pusztuljanak el! Gondoljon arra, hogy ahány kiüldözött magyar hozzánk menekült, mind azzal a szent gondolattal jött, hogy erositsen minket! Gondoljon arra, hogy az a hit és elhatározás, amelyet az a menekült magyar ember magával hozott, arra irányult, hogy a mi hitünket is erősitse a régi, az örökké imádott Magyarország visszaállása iránt! Ezek után az a tiszteletteljes kérésem — ós ezt tisztán emberi érzések által hajtatva teszem —: Szivlelje meg mindenki az általam vázolt való helyzetet és aki teheti — mert sokan tehetik — ajánljon fel lakást, téli hajlókot a boldogtalan embereknek! Bis dat, qui cito dat! Kétszer ad, aki gyorsan ad! 0'. l Kánter Károly. i ! Magyarországi Szent Erzsébet ünnepére következő hajnalon 3 órakor Budapesten meghalt Kánter Károjy prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános, Szent Erzsébet szellemének városunkban és egész Magyarországon egyik legtipikusabb képviselője, egy igazán jó ember, akinek emlékét testi szegények ós lelki nyomorgók ezrei áldják és fogják áldani. Halálhíre nagy meglepetésként hatott városunkban, hiszen még nemrégen közöttünk járt és senki előtt nem panaszkodott súlyos bajáról, jóságosan mosolygó arcáról nem olvasta le senki a halálos kór nyomait, melyet kötelességén messze túlmenő fáradhatatlan munkájával, tevékenységével szerzett. Kánter prelátus a Kath. Nagygyűlésre úgy utazott el városunkból, hogyj régi belső bajával utána műtétre jelentkezik. A műtétet a Grünwald-szanatorhimban hajtották végre mult pénteken. A 67 éves prelátus állapota nem javult azóta. Szombaton elszenderült. Kánter Károly 1853. június 7.-én Tatán született iparos szülőktől. Egyházi pályára lépvén tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1876-ban szentelték pappá. A fiatal levitát főpásztora a nógrádmegyei Varbóra küldötte segédlelkésznek, ahol hamar megnyerte a nép szeretetét. Lelkipásztori buzgalmában és odaadásában elfeledkezett önmagáról és a hivő nép ügyes-bajos dolgaival magát túlterhelve, egészségét valósággal összetörte. Néhány hónapi működés után haza kellett térnie a szülőig házba pihenni. Egészségét visszanyerve Kéméndre helyezték onnan pedig Óbudára, majd Lipótvárosba. 1890-ben Budapest-belvárosba került káplánnak. Abban az időben itt koncentrálódott a főváros katholikus élete, itt gyűlt össze a kath. társadalom színe-virága s ily környezetben kezdi el valósággal korszakalkotó működését, itt alakul AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. flz igazság és szeretet jegyében. Lapunk keddi számában jeleztük, kogy az esztergomi nöi tábor vasárnapi értekezletén Horvátb Sári elnöknő tartalmas, szép beszámolót tartott a kath. nagygyűlésről és az ott hallott irányitó eszméket az esztergomi nők közkincsévé is tette nagy tetszést keltett előadásában. Az előadást teljes szövegében ígéretünkhöz képest a következőkben közöljük: . . . Harmadik éve már, hogy karöltve dolgozunk eszméinkért és a keresztény világnézetért.* Ha volt is időszak, amidőn elnyomtak bennünket és legyőzöttnek tekintettek, a mi szivünk, a mi lelkünk nem csüggedt, nem esett kétségbe, mert meggyőződésünk szent, — maga az igazság ; az igazságnak pedig győzni kell! A tűz is csak addig ól, amig van, ami táplálja, éleszti. Ha nem teszünk rá semmit, elalszik és nyoma sem marad. Igy van az igazság szent tüzével is. Ném elég, ha magunk tisztában vagyunk az igaz eszmékkel, hisszük azokat, feléjük törekszünk, hanem szivünkben az igazság tüzét éleszteni, táplálni kell az ismeretek megszerzésével, azoknak bővitésóvel, hasznos és praktikus felhasználásával. A politikai szakosztály nem arra való, hogy itt a férfiakóhoz hasonló politikai dolgokat tárgyaljunk és sutba dobva nőiességünket, a nemzetgyűlésben ós a törvényhatóságban képviseletre törekedjünk. Ez is szép ós ezt is megtehetik olyanok, akiknek idejük és tehetségük arra való. — A női politikai szakosztálynak azonban az a célja, hogy a keresztény és szociális alapon álló nőket mindazon ismeretekre rávezesse, megtanítsa, amelyek nélkül ma nő a társadalomban meg nem állhat, annak hasznos tagja nem lehet. Célja továbbá, hogy azon nőtestvóreinket, akik nincsenek velünk egy meggyőződésen, az igazság szent alapjaira rávezesse. A nő legnagyobb politikája a szeretet. Ott ahol az hiányzik, ott ahol az ismeretlen vagy ahol az ki van küszöbölve, oda kell a nőnek beleállania ós az ő nagy szeretetével, meleg lelkével belevinni a krisztusi hős erényt. A szeretet mindent legyőz, mindent elbir, előtte minden ajtó, minden zár megnyílik. A szeretet az a nagy hatalom, amelyet, ha kellőleg értenének és értékelnének, mindenféle akadályt, válaszfalat, gazdasági problémákat, politikai eltolódásokat meg lehetne szüntetni. A szociális missziótársulat, ez a nagy országos szervezet is az evangéliumi igazság ós a krisztusi szeretet pillérein nyugszik. Nekünk is, mint ezen szervezet szakosztályának ezeken az alapokon kell építenünk. Igazság és szeretet! Ez a jelszónk! Azért har bárki, akár öntudatosan, akár öntudatlanul, gúnyolódva, fennhéjázva, lenózőleg vagy kíváncsian kérdez minket, mit keresünk ezeken a gyűléseken, mire valók, mi a célunk, feleljük bátran szemébe mindenkinek: mi nők az Igazságért és a Szeretetért küzdünk. Az igazság heves szomja ós a szeretet utáni vágy vette rá a nőt arra a lépésre is, hogy politikai jogokat követeljen magának ós azokat féltékenyen őrizze. A szeretetlensóg 'volt az, amely a nőt kitaszította az édes otthonból és odaállította az ezer veszélyt rejtő zűrzavaros életbe, a kereseti pályára. Á szeretetlensóg volt az, amely a nőt a vasszörnyetegek, a gépek mellé állította. A szeretet hiánya okozta azt, hogy 10—12 éves gyermekek férfiaknak való munkát végeznek nemcsak nappal, hanem éjjel is, bűzös, levegőtlen, sötét termekben, odúkban. A szeretet hiánya az is, hogy évenkint a halálozások 70°/o-a tüdőbajból származik ós fiatalságunk 16—35 óv között igy hull a sírba. Ahol nincs szeretet, ott pusztulás, züllés és a halál arat ós üli az élet halotti torát. • Azért a mi meggyőződéses ós öntudatos szent politikánk a szeretet politikája. Azt akarjuk, hogy a szeretet szelleme lengje át a törvényeket, a rendeleteket, hogy a szeretet legyen a mozgató erő az ország ügyeinek intézésében, hogy ne hideg paragrafusok intézkedjenek ott, ahol móltányossság és szeretet szükséges! Visszaállítani a nőt a családba az ő örök és szent rendeltetésének igazi helyére: ez azon egyetlen cél, amely bennünket még odáig is elvezet, hogy politikai jogokat kérjünk és azokért küzdjünk. Láttuk a tisztán férfi politikánál, hogy a nő helyzete mindig ferdébb és ferdébb állapotba jutott s ezen segiteni, •— visszaállítani a rendes mederbe: a női politikai beavatkozásnak igazi lényege. Es még van egy nagy dolog, egy főben-