ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-11-14 / 209. szám
nyel. Bölcseleti, magyar ós német nyelvi ós iro- j dalmi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, tanári oklevelet a budapesti orsz. tanárvizsgáló bizottságtól nyert. Mint egyetemi hallgató, a Szent Imre Kör alelnöke s Négyessy László egyetemi tanár vezetése alatt az irodalmi szakosztálynak fellendítője és felvirágoztatója volt. Ugyanabban az időben az ország katholikus egyetemi hallgatóinak hivatalos lapját a „Keresztény Magyar Ifjuság"-ot mint szerkesztő és s«ellemi vezető irányította. Már mint egyetemi hallgató feltűnt azzal a beszéddel, amelyet az egyetemi hallgatók nevében az 1908. évi kath. nagygyűlésen az Iparcsarnokban mondott. Esztergomban 1912.-től működik a reáliskolánál mint lelkes tanár, aki nemcsak tanit, hanem nevel is. Hazafiság, erős keresztény meggyőződós, példaadás, egyelvüség, gerincesség as iskolában, a magán ós a társadalmi életben, ezek voltak azok az inditó okok, amelyek Esztergom város vezetőségének a figyelmét Obermüllerre terelték. Mint pedagógus városunkban rendezte 1915.-ben az első magyarországi háborús pedagógiai kiállítást, a következő évben az összes esztergomi iskolák együttes pedagógiai kiállítását tervezte és rendezte. Ennek eredménye volt a Magyar Gyermektanulmányi Társaság esztergomi fiókkörének megalapítása, amelynek a modern pedagógiai eszmék városunkban való elterjesztése körül máris érdemes múltja van. A kommunizmus megbukása után városunkban a Keresztény Szociális később Ker. Nemzeti Egyesülés Pártjában mint alelnök töltött be munkás «zerepet. Szónoki beszédei ós cikkei mint a keresztény reneszánsz lelkes támogatóját és szervezőjót tüntetik föl. Nekünk, akik közel állottunk hozzá, jól esik látnunk, hogy Esztergom város községi főreáliskolája egy fiatal, agilis, munkára kész ós képes embert kapott vezetőül, akinek alkotó képességeitől még sokat nyerhet közügyünk. Kívánjuk mint munkatársnak, hogy legyen a „Credo"-ja ezentúl is a régi: keresztény ós magyar! Vigye keresztény világnézetét még intezivebben intézetébe és tanítványainak a lelkébe. Emelje a kultúrának ós a szeretetnek oltárát ós akkor hisszük, hogy akik eddig félreismerték, azok becsülni, akik nem ismerték, tisztelni, fogják, akik pedig szerették eddig is, azoknak szeretetét ós támogatását nem fogja elveszíteni soha 1 * Dr. Fehér Gyula üdvözlése. Dr. Fehér Gyula prelátus-kanonokot abból az alkalomból, hogy honti főesperessó neveztetett ki, Dr. Antóny Béla polgármester a vároa tanácsa, tisztikara ós közönsége nevében üdvözlő irattal kereste fel. Az üdvözlést a prelátus meleghangú levélben köszönte meg s ezzel egyidejűleg a város elemi iskoláiba járó szegóny gyermekek felruházására tett korábbi alapítványát ujabb tizezer koronával gyarapította. * Esztergom vármegyét a budapestvidéki rendőrkerülethez csatolták. A hivatalos lap közli, hogy a belügyminiszter Esztergom, Hont ós Nógrád vármegyék területeit, eddigi rendőrkerületi beosztásuk megváltoztatásával, 1920. november hó 1-től kezdődő hatállyal a budapestvidéki rendőrkerülethez csatolta. Ennek következtében az esztergomi, balassagyarmati és salgótarjáni államrendőrségi kapitányságok ós az ezekhez tartozó kirendeltségek, a hatvani kivételével, a budapestvidóki rendőrkerületi főkapitány joghatósága alá kerültek. * Bayer Ágost ujabb sikere. A budapesti szépművészeti múzeum, amely alig néhány hónapja egy olajfestményt vett meg Bayer Ágosttól, városunk jeles tehetségű festőművész fiától, most egy sorozat rézkarcát szerezte meg gyűjteménye számára. Ezek között néhány esztergomi részletet megörökítő karc is van, igy városunk festői helyei is bevonulnak a nemzet múzeumának szentelt t falai közé, hires mesterek művei mellé. Bayer Ágost-különösen mint portrait-festő alkotdtt már eddig is igazán feltűnést keltő műveket. Aki látta festményeit, méltán ismeri el a fiatal művész kiváló tehetségét. Nagyon örülnénk, ha már egyszer Esztergomban is rendezne kiállítást, hogy igy minél többen gyönyörködhessünk művészetének alkotásaiban. * Halálozás. Váczy Ambrusnó szül. Rapcsák Mária, Váczy Ambrus primási uradalmi nyug. jószágfelügyelő neje, f. évi október 31-ón éjjel 2 órakor rövid szenvedés után Vácott elhunyt. Temetése f. hó 2.-án d. u. 3 órakor folyt le nagy részvét mellett a vác-alsóvárosi sírkertben. A széles körben ismert jólelkű úrinő halála kiterjedt rokonságot, köztük a Váczy, Rapcsák, Lakaer, Burány, Hübsch! családokat borította 1 j gyászba. Burány Ernő primási főpénztárnok ós Lakner Aladár primási jószág-felügyelő az elhunytban anyósukat gyászolják. * Tanári kinevezés. A kalocsai érseki hatóság Szendrei (Széger) Imre kulai kántor, oki. karnagyot a kalocsai tanítóképző intézethez zenetanárnak nevezte ki. Szendrei az esztergomi tanítóképzőben végezte tanulmányait és István öccsével együtt néhai Kersch Ferencnek volt kedvenc tanítványa. A magyar egyházi zeneirodalom terén mindkét Szendrei fiú ma már ismert nevet vívott ki magának. * Vizsgálat a kiütéses tífusz ügyében. Dr. Seress Mihály miniszteri osztálytanácsos a kenyérmezői táborban előfordult kiütéses tifuszeset megvizsgálása céljából e hét folyamán városunkban tartózkodott. * Értesítjük városunk nöközönségét, hogy szokásos konferenciáinkat f. hó 14.-én megkezdjük, a fűtés miatt azonban nem a vármegyeházán, hanem a munkásnő egyesület helyiségében. Bővebbet lapunk más helyén. — A gyűlés etikai és vallási jellegére való tekintettel engedélyezve van, tehát okvetlenül meg lesz tartva. * Vitézségi érempótdijak folyósítása. A pótdíjakat folyósítják azoknak, akik valami oknál fogva azt nem kapták. A folyósítást az éremtulajdonosnak kell kérelmezni. A kórvény a folyamodó saját állomány illetékes csapattestéhez vagy a csapattest felszámoló pótkeret parancsnokságához adandó be. A kérvénynek tartalmazni kell: a kérelmező nevét, születési ós sorozást évét, rendfokozatát, illetőségi helyét, foglalkozását (ha állami alkalmazott, azon hatóság nevét, mely illetményeit folyósítja), pontos lakcímét, az érem megnevezését (arany, I. vagy II. osztályú ezüst). Ezenkívül a kérvényben előadandó az,' hogy mikor, mely csapattesttől kapta legutoljára az érempótdijat, hol, mikor szerelt le, ha hadifogoly volt, mikor esett (francia, olasz, orosz stb.) fogságba. Csatolni kell a kérvényhez a vitézségi érem igazolvány másolatát. * A turisták Katalin-estélye. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya f. hó 25-én, Szent Kntalin napján a vaskapui Máriaszobor javára ós a menedékház kibővítésének céljaira tánccal egybekötött „Katalin^estélyt" rendez. Turistáink mulatságait nem kell külön beajánlanunk a közönségnek. Egész 'Esztergom tudja, hogy mindenkor otthonias hangulat, tiszta levegőjű műsor és művészi nivó jellemzik. Külön érdekessége lesz ezen estélynek a dorogiak kedves „Móczy-bácsi"-jának, Komoróczy Miklós menekült rozsnyói főgimnáziumi tanárnak, a kitűnő palóc-imitátornak fellépése, aki a turista vezetőség felkérésére készséggel vállalkozott ez estén való közreműködésre. A meghívókat a napokban bocsájtják ki. * Ingyenes tanfolyamok hadiárvák és hadiözvegyek részére. A népjóléti minisztérium a pályaválasztás, illetve a megélhetés megkönnyítése céljából ingyenes tanfolyamokat hirdet, ós pedig fiú-hadiárvák és hadirokkantok fiúgyermekei számára három éves tanfolyamot (teljes ellátással) a kertészeti (konyha- gyógynövény- ós virágkertészet), bőripari (cipészet, szijgyártás, esetleg bőrdíszművesség) ós lovászi pályákra. Az utóbbi tanfolyam elvégzésé a katonaságnál nyomban továbbszolgáló altiszti pályára képesít. Polgári iskolát végzett hadiözvegyek ós hadiárvák számára pedig Budapesten hathónapos gyors-, gép- és szópirási tanfolyam nyilik, tandíjmentességgel és ingyenes tanszerekkel. Bővebb felvilágosítás a Hadigondozó Népirodában (városház) nyerhető. * Az Oltáregyesület ma, nov. 14.-én tartja havi szentsógimádó ájtatosságát a vizivárosi zárdatemplomban. Reggel fél 7-kor szentség kitétel, délután 5 órakor sz. beszéd ós litánia. Hétfőn délután 4-kor választmányi ülés. * Adományok. Schwartz Albert és Dezső koszorúmegváltás cimón 100 K-át, Tóth János molnár pedig 200 K-át adományozott a hadiárvák számára, amit köszönettel nyugtáz a Hadirokkant-Szövetség elnöksége. * A debreceni gazdák ingyen fuvarozzák be az iskolák fáját. A magyar földmivesnép jellemét szép világításba helyezi a következő két eset: Debrecenben a tüzelőanyaginsóg olyan nagyfokú, hogy a városi tanács már az iskolák bezárását is tervbevette. A tüzelőanyaghiány orvoslása körül különös nehézséget legfőképen az okozott, hogy a város nem tudta a fáját befuvaroztatni. A gazdák értesülve erről, a Gaz1 dasági Egyesület utján tudomására hozták a tanácsnak, hogy az iskolák fáját hajlandók ingyen befuvarozni. — A debreceni gazdák nagylelkűsége mellé mintaképül állithatjuk a kecskeméti gazdákat is, akik a menekült vagonlakók elhelyezése ügyében tartott értekezleten önkéntesen vállalkoztak a vagonlakók ingóságainak ingyenes szállítására. * Nagy segitőakció az esztergomi iskolás gyermekek érdekében. A téli hideg idők bekövetkeztével a város mindenféle jellegű iskolájában megnyilvánul a nyomor képe. Egyikben a kicsiny gyermek helye üres, mert nincs cipője, a másikban a köhögő diák arcán lázrózsák gyúlnak ki az otthoni hideg ós a vékony ruha miatt, harmadik helyen az éhezéstől fólalóltan lézengő tanulók figyelme a katedrái magyarázat mellől meleg konyhák régen nem érzett kedvelt illatához szálldos. Szomorú' idők, amikor a kicsiny gyermekek és a tanuló ifjúság az életet legkÖnyörtelenebb oldaláról kénytelenek megismerni. E súlyos helyzet kötelességóvó teszi minden emberbarátnak, hogy csatlakozzék azon nagyszabású segitőakcióhoz, mely az óvoda kivételével minden helybeli iskola szegénysorsú tanulóin segiteni óhajt, különösen ruha- ós cipőadományok nyújtásával. A segitőakció, melynek szervező bizottságában helybeli intézeteink képviselői vesznek részt, a napokban kezdi meg közhasznú működésót. A jó szivek figyelmét eleve is felhívjuk a segitőakció meleg támogatására. * A legónyegyesület önképzőkörl gyűléseit, melyeket hetenkint szerdán tartanak meg az egyesület helyiiógében, iskolai jellege miatt továbbra is engedélyezte a rendőrség. * Diákasztal. Még 8 szegény diák mindig várja azokat a jótevő adakozókat, kik rajtuk megkönyörülnek. Ha beláthatna közönségünk ezen nyolc éhes diák lelkébe, ha látná nélkülözésüket, úgy jobban megesnék a szive rajtuk. Mély hálával kell nyugtáznunk Schmidt Sándor bányaigazgató adományát, melyet a következő sorok kíséretében küldött a Diáksegélyző Bizottság elnökének, Reviczky Aladárnak cimóre: „Szives sorait kézhez véve azonnal intézkedtem, hogy egy fuvar szenet a Diáksególyzőnek saját alkalmi fuvarunkkal bevigyanek. Örvendek, hogy az akcióra figyelmemet felhívni méltóztatott ós amennyire tehetem, mindenkor örömmel igyekszem támogatni e nemes ügyet." Köszönet a szegény diákok nevében e nemes tettért s főleg azért, hogy az adakozó örömmel tette ós azonnal megtette. * A menekült közalkalmazottak jótékonycélú szinielőadása. F. hó 20.-án, szombaton este fél 8 órakor a Felaőmagyarországról Esztergomba menekült közalkalmazottak a Magyar Király szálló nagytermében szinielőadással egybekötött táncmulatságot rendeznek, melynek tiszta jövedelmét hadifoglyaink hazahozatalára fordítják. Előadásra kerül Szigligetinek „A cigány" c. 3 felvonásos színműve. Belépő dij: I. hely 20 K, II. hely 15 K. Bővebbet a falragaszokon. * A belvárosi kath. olvasókör társasvacsorája, amelyet vasárnap este fél 8 órára terveztek, politikai okokból nem tartható meg. * A Polgári Zenekar bemutatkozó estéje szombaton és vasárnap este 7 órakor kezdődik a Fürdőben. * Az Esztergom és Vidéke Hitelszövetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja értesíti tagjait, hogy 66 K-ás rizsre, olcsó valódi szegedi paprikára, keróksinvasra, szecskavágó, daráló, borona, eke és egyéb vas- ós gazdasági eszközökre folyó hó 18-ig előjegyzéseket elfogad a Deák Ferenc utcai 16. sz. alatti helyiségében. Az előjegyzéseken kivül váltóra ós kötelezvényre 5 L /2, 6 ós 6 l /2°/o mellett kölcsönt ad. Folyósít törlesztéses kölcsönt, amidőn tőke ós kamat egyenlő részletben törleszthető 10, 15, 20, 25 ós 30 óv alatt. Az összes ügyletek dij- és illetékmentesek. Legmagasabb kamatláb mellett betéteket elfogad. Üzletrészeket jegyezni és befizetni lehet naponta délután 2—5 óráig. * Csempészett cukrot tilos árulni. Az esztergomi kir. pénzügyőri felügyelőség a következő figyelmeztetést teszi közzé : A kereskedők figyelmét különösen felhívjuk arra, hogy a megszállott területről átcsempészett cukrot ne vásárolják meg, mert akinek üzletében vagy lakásán a magyar cukor-adó lerovását igazoló zárjegy nélkül találunk cukrot, a cukor elkobzásán kivül mótermázsánként 1177 K illeték és bírság fizetésében marasztaltatnak. A törvény nemtudása különben sem mentség.