ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-04-22 / 92. szám
ESZTERGOM POLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára: Egy hónapra 8 K, vidékre 10 K. Egyes szám ára 50 fillér. Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Gyerekes lárma. A legkönnyebb ma bírálgatni a keresztény politika exponált munkásait ós ezzel kapcsolatban szidni a keresztény irányzatot: mondotta vasárnap este a női gyűlésen Mátéffy Viktor, a midőn a keresztény parlament munkáját és programmjának megvalósítását komoly átórtéssel megvilágította. Valóban úgy van. Ha valakinek ma nem jut bús az asztalára, vagy nem tud új ruhát venni, vagy nem sikerülnek üzleti számításai, vagy nem engedhet szabad tért indulatainak ós nem sújthatja halálra gyűlölt ellenségét a saját kénye-kedve szerint, vagy protekciót lát a közélet valamely terén, akkor már nem kell hozzá más, csak még egy kis tájékozatlanság, politikai tudatlanság, egy Ids heccelődés, egy kis pestihirlapi sajtó és már teli tüdővel gyalázza a keresztény irányzatot ós tehetetlenül, reménytelenül dobáltatja magát a hangulatok hullámaival. Innen van, hogy gyerekes lármával vagyunk tele nemzeti életünk legkomolyabb idejében Esztergomban is. Jól esik és igen tanulságos hallanunk erre nézve Haller Istvánt, aki az iparos nagygyűlésen a többek között ezeket mondotta: „Nálunk most mindenki munkát sürget. — Természetes dolog ez, mert rajtunk csak az segít, ha a maga helyén s a maga eszközeivel mindenki elvégzi a feladatát. Ne várjuk, hogy az állami mindenhatóság gyámolitson mindenkit, ha pedig a vezetés rossz kezekbe kerül, ez nyomjon agyon mindenkit. Vannak, akik azt mondják, máról-holnapra kell mindent megváltoztatni és ha ez nem sikerült, akkor mondjunk le minden reményről. Ez a gondolkozás volna a legnagyobb baj. Látjuk, hogy a zsidó sajtó mennyire bele akarja szuggerálni a kereszténységbe, hogy a keresztény politika nem tud semmit sem csinálni ós hogy a nemzetgyűlés nem dolgozik. Azt akarja ezzel elérni, hogy elveszítsük önbizalmunkat ós kitartásunkat. Jól tudja, hogy veszedelmes törvényjavaslatok készülnek az egyes minisztériumokban. u Miért, hogy egy jottányi türelmünk sincsen ehhez az agyonmarcangolt, küzködő keresztény irányzathoz, miért, hogy országos életbevágó reformokat sürgetünk és ez irányzat vezéreinek nem adjuk meg a nyugodt munkaidőt, miért, hogy az észt nem engedjük munkához jutni, mert a sziveket állandó remegősben tartjuk és végül miért nem vagyunk képesek elviselni a keresztény Magyarország felépülésének egy-két esztendejét, ha a destrukció évtizedes munkáját szótlan gyávasággal tűrtük ? ! Ennek a gyerekes lármának illogikumából és szenvedólyességóből csak azt látjuk, hogy Magyarországon még mindig sokaknak érdeke a forradalmi izgalmak szüntelen folyása. Mert kinek-minek is használunk ebben a küzdelmes korban, ha kórusban énekelünk azokkal, akiknek oly fontos, hogy napról-napra elénekeljék a magyarság „Feszítsd meg!"-jót és naprólnapra agy ones aiózzák és talmiaknak, tehetetleneknek csúfolják a keresztény kurzus vezéreit ? ! Talán nyomorúságunk enyhül ezzel, vagy a haza sorsa javul? . . . Aki tisztában van a keresztény irányzat mibenlétével és történelmi múltjával, aki tudja, hogy ez az irányzat ősi erejével ezer esztendőn keresztül mindig új ós új konstrukciókkal, új ós új ihletésekkel kezében tartotta és tartja a magyar jövőt, az a szemébe nevet annak, aki a keresztény irányzat lejáratását jajgatja. Hogyan is járathatná le a test a szive dobogását, mielőtt meghalna ós különösen akkor, amikor új életet akar kezdeni ? ! Milyen gyerekes is ez a lárma ós mennyire nem magyar emberhez való ! De nem is igazi magyarok intonálják! ; M. 0. V. E. A Magyar Országos Véderő Egyesület Esztergomi Főosztályának hivatalos rovata. A MOVE műkedvelő gárdája által a „Pillangó főhadnagy" c. operetté előadása szombaton, folyó hó 14.-én este V2? órakor kezdődik. Belóptidij: ülőhely 20, állóhely 10 korona. A jegyek Brutsy Gyula diszműkereskedésóben előre válthatók. Az előadás nyilvános és a MOVE Klub nagytermében lesz. Húsárusitás. Holnaptól kezdve a MOVE tagjai minden csütörtökön ós szombaton vásárolhatnak korlátlan mennyiségben a nagylaktanya mészárszékében elsőrendű borjúhúst délelőtt 7—12 óráig. A borjúhús eleje 78, hátulja 84 korona. HIREK. * Esküvő. Fényes esküvő folyt le szerdán délben a belvárosi plébánia-templomban. Ekkor esküdött örök hűséget lévai Sarvay János százados revisnyei Reviczky Erzsikének, az esztergomi kath. mozgalmakban vezetőszerepet vivő özv. Reviczky Gábornó oltáregyleti elnöknő leányának. Az esketési szertartást nagy papi segédlettel dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás végezte, aki az új párhoz a házasság szentségének méltóságáról szép szentbeszédet is intézett. A belvárosi templom énekkara a hercegprímás bevonulásakor az „Ecce sacerdos magnus"-t, a szertartás után pedig Raff: „Ave Mária"-ját énekelte. Az esküvői tanuk Palkovics László alispán ós Mattyasóvszky László mérnökkari százados voltak. A gyönyörű szertartást az ismerősök ós tisztelők százai nézték végig. * A vármegye adománya. Esztergom vármegye alispánja a törvényhatósági bizottság megbízásából a Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának alapitó tagdíjkópón 200 koronát folyósított. * Buzaszentelő körmenet. Az esztergombelvárosi plébánia-templomban vasárnap megtartandó buzaszentelési körmenet reggel fél 7 órakor szentmise után indul a Dorogi-útra. Az ottani szertartások végeztével a körmenet a „Jó Pásztor" kápolnához vonul, mert ezidón annak búcsúja is ezen napra esik és itt ünnepélyes szentmise ós szentbeszód lesz. * A dorogi bányászok kertvárosa. Schmidt Sándor dorogi bányaigazgató szociális érzéssel telitett, lelkes felhívást intézett a dorogi bányakerület összes alkalmazottaihoz egy bányászkertváros létesítése érdekében. Schmidt Sándor évek óta foglalkozik a kertváros ópitósónek tervével. Ugyanis sok példa igazolja, hogy a bánya munkásai, tisztviselői nyugdíj éveikben viskókban, pincelakásokban kénytelenek nyomorogni, mert nem biztosították maguknak fiatalabb éveikben azt a fedelet, hol a nyugdíjevek nem nyomort, hanem igazi jól megérdemelt pihenést jelentenek. Ezen a bajon van hivatva segiteni a kertváros. A bányaigazgató április 18.-ára hívta össze mindazon bányászokat, akik erőt éreznek magukban a cél kivitelére, hogy szövetkezzenek ós a kivitelt részleteiben megbeszéljék. Esztergom város vezetősége is meleg szeretettel ápolja a tervet ós a kertváros céljaira a bányaigazgató felkérése folytán 3 helyet ajánlott fel, amelyek közül az első lesz a megindítandó akció színhelye. Eszerint a kertváros a Sátorkő ós a tábor közti legelőnek a kesztölci kocsiút alatti része. Érdekes a felhívásnak a terv kivitelére vonatkozó része: „Bérbe vesszük a várostól a tábor mögött levő téglagyárat; azt üzemben tartva gyűjtjük a téglát, a kertváros területén asztalos-műhelyt állítunk fel s lassankint készítjük az asztalos-árút, szóval nekilátunk a munkának s ha az állam, a vállalatunk igazgatósága látja, hogy elhatározásunk komoly, látja a célt megvalósítani, mely vállalatunknak, hazánknak is érdeke, akkor szívesen fognak minket támogatni munkánkban, örömmel fogják elérhetővé tenni azt, mit esetleg a magunk erejéből elérni nem tudunk. Dorogról a kertvároshoz s onnan Esztergomba villamos vasutat létesítünk s mihelyt a kertváros építése megkezdődhetik, örömmel fognak jönni városi emberek, kik itt letelepedni óhajtanak, ezeknek természetesen már meg kell fizetni azt a munkát, mit mi az út s egyéb közmű létesítésébe fektettünk s ezzel olcsóbbá tesszük építkezésünket. Számitásom szerint 4—5 óv kell ahhoz, hogy a terület annyira legyen befásitva, hogy a kintlakás már kellemes legyen. E 4—5 év alatt kell tehát az építkezéshez is hozzálátnunk, hogy ki-ki otthonát birtokba vehesse, de kertjót addig is művelni fogja, annak terményeit órtókesitheti s igy ezzel is elviselhetőbbé teszi a befektetéshez szükséges anyagi áldozatot." —• A szövetkezeti gyűlésről legközelebb írunk. * Dr. Nemtsák János síremlékére ifj. Trexler Antal lapunk utján 20 koronát adományozott, mit elismervény ellenében illetékes helyre juttattunk. * A proletárdiktatúra történetének megírása. Esztergom vármegye törvényhatósági -bizottsága még mult év végén elhatározta, hogy a rendelkezésére álló hivatalos adatok alapján megíratja a proletárdiktatúra esztergomi történetét. E nagy ós történelmi szempontból kiválóan fontos feladattal több esztergomi szakember bízatott meg. Palkovics László alispán ma, csütörtökön délután 4 órakor hivatalos helyiségében e tárgyban értekezletet hívott egybe, amelyen a még szükséges teendőket részletesen is megállapítják. * Újabb adományok. „Egy nap a Hazáért" gyűjtés céljaira a következő újabb adományok folytak be: Dorog község közönsége 2557 kor., Esztergomi Takarékpénztár 300 kor. A gyűjtés főösszege 23.513 korona 40 fillér. * Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank R.-T. igazgatósága figyelmezteti t. részvényeseit, hogy az alaptőke-felemeléssel kapcsolatos elővételi jogokat f. hó végéig kell gyakorolni. Ezen határidőig nem gyakorolt elővételi jogokat az igazgatóság már az intézet javára fogja értékesíteni. * Esztergom tiltakozása az amerikai sajtóban. Emlékeznek olvasóink arra, hogy mult óv október 28.-án dr. Mike Lajos Esztergom város ós megye lakosságának egy nagy küldöttségét vezette Sir Clarkhoz, az ántánt akkori budapesti teljhatalmú megbízottjához s angol nyelven tartott emlékezetes beszédében kérte, hogy az ántánt adjon igazságot a megújhodva feltámadó magyar nemzetnek s különösen Angolország igazságszeretetóre appellált. Örömmel közöljük, hogy a beszéd az amerikai sajtó érdeklődését is felkeltette. Ugyanis az Egyesült Államokban Hartfordban megjelenő „Catholico Transcription" előkelő napilap 1920. febr. 13-iki számában „Magyar diplomata Nagybritanniához" cim alatt dr. Mike beszédét szószerint leközölte azon kommentárral, hogy p. küldöttség vezetője Szent István történelmi szülőhelyéről kórt igazságot annak a nemzetnek, mely a háborútól borzasztóan szenvedett, de amely nemzet keresztény