ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-03-07 / 55. szám
is az „ew"-nel törődnek csak, azonkivül semmi olyannal, ami a szebbet, nemesebbet, lelkiebbet jelentené. A köz javára munkálkodók száma nem növekedett, sőt csökkent Esztergomban is s ezek a tagadhatatlanul értékes erők is egységes cél, egységes vezetés nélkül működnek ós kénytelenek viselni a kritikát, lekicsinylést, gáncsokat. Szerencsére, eddig csak a hozzánemértők és a tenni nem tudók kritizáltak, amivel nem kellett törődniök. Csak egyre kérem az ezutáni viták rendezőit. Ne nagyon bolygassák ezt a néhány dolgozót, inkább arra törekedjenek, hogy uj erők jelentkezzenek a közért való nemes munkálkodásra. Könnyen megtörténhetik, hogy a „régiek" kritizálása méginkább csökkenti az elkeseredetten fólreállók számát s kisülne, hogy az önzetlenség még ott sem mindig az, ahol a világ eddig annak látta. Ez pedig a legkeservesebb csalódásunk lenne! Tarka sorok. Gondolatok a moziban. Ejnye de kellemes meleg van itt! Úgy látszik, van mégis fűtőanyag. Az emberek csak úgy özönlenek a villanyvilágos terembe. No nézzük! Micsoda" sok szép hölgy van nálunk, most látni csak. Igazán csinosak, kár, hogy kevés a jó férfiparti. En ma szerencsés vagyok. Megjött a szomszédom, — egy kövér dáma. Az előttem ülő hölgy azonban sokkal kecsesebb. Szép hófehér nyaka van, szép frizurás feje. Hátranézett. Es mosolygott. Biztosan rám . . . Ejnye no, de fűtenek ebben a teremben! ... Ragyognak a szemei. Milyen szépen kacsint. Jaj de édes .... Hm! kialudt a lámpa. A fejem felett valami berreg. Csak nem repülő ? Dehogy is. A masina, a mozigép. Milyen derekasan dolgozik. Első felvonás..., bumm, nem látok semmit, csak egy holdat a fehér vásznon. Most bánom csak, hogy keveset jártam iskolába, nem tanulhattam meg század pillanatnyi gyorsasággal olvasni. A villamos zongora is buzgón játszik: „Nem tudom mi az oka, tán a tavasz, érzem, hogy nem vagyok már ugyanaz." Nagyon kedves dal. Sok igazság van benne. Mesés szép nők mozognak a vásznon, gyönyörű kosztümökben; ha megnősülök, ilyet veszek a feleségemnek is. Nagyon imponáló. Ejnye, de szépen táncolnak a vásznon, no lám ide nem terjed ki a főkapitány úr rendelete, ezeknek szabad táncolni lakkcipőkben. A Moskovitznál kilencszáz kroncsiért láttam ilyen cipőket. Nem tudom, mi az oka, tán a tavasz. Bumm! Egyszerre világos van. Szomszédnőm nagyon felhevült állapotban van, folyton törülgeti arcát. Most jobban belenézhetek az előttem ülő kicsike szemébe. Gyönyörű szempillái vannak. Érzem, hogy nem vagyok már ugyanaz, hopp, megint sötét van, megint táncolnak, no lám de jó dolga van némelyiknek, folyton csak táncol. És hogy el nem kopik a cipőtalpa'? Én öt éve nem táncoltam s mégis elszakadt a cipőm talpa és száz koronát fizettem egy pár talpért. No most! Csakhogy esznek is végre. Jól esik az embernek ez is. Vájjon mit ehetnek ? Hozzák is már a pincérek. Hús ! .. .. Megint elszakadt a film, épen most, amidőn tálaltak ! Jó hecc, mondhatom, ez is csak nálunk történik meg. Határozottan szép kis lány, — óh nem a szomszédom, —• remek kis lány, ha majd nősülni fogok, őt se felejtem ki a lisztából. Vagy ha őt nem, legalább az unokáját. Pfüh, de meleg van, jó lenne egy üveg szomorodni mellett szomorodni, zenés kávéházban! A kis lány nem engem gusztált, hanem a hátam megett ülő úrfit ; no lám, még se veszem be a lisztámba se őt, se az unokáját. Agyő mozi .... (Fp.) NŐK ROUflTfl. A rejtett hősiség. Irta : Dr. Walter Gyula. Remegve gondolt az elhagyatott fiatal művész fűtetlen padlásszobájában a váratlanul bekövetkezett szibériai hidegre. Nyugtalanul járt-kelt a rideg falak között. Töprengett, miként menthetné meg agyagmintáját a biztos pusztulástól. Végre határozott. Lerántotta ágyáról a szegényes párnát ós takarót. Azokba göngyölgette féltett alkotását. Mintáját, amely márványba vésve egyik büszkesége ma egy világhírű műgyüjteinénynek, megmentette a művész. 0 maga azonban áldozata lett az időjárás szeszélyének. Másnap megdermedve találták üres ágj^ában. A siker és eredmény, a hirnóv ós dicsőség, amelyek rózsás színeiben pompázott képzelete előtt a jövő, nagy áldozatra képesitette a művészt. Vágyakat és reményeket táplál; terveket ós álmokat szövöget az anya is a pályára nézve, amely gyermekének biztos előmenetóvel, irigyelt jólétével kecsegteti. Hittel függ ábrándjain. Élőszeretettel gyönyörködik légváraiban. Szisziphusi lélekkel küzd le minden nehézséget, hárit el minden akadályt, hogy gyermekét oly magaslatra segithesse, ahová nem hatolhatnak fel a sors önkényes nullámcsapásai! Ha mélyebb igazságórzet honolna a keblekben, nem is találkoznék város, község, amelyben egy-egy emlékszobor ne díszelegne azon hősnők tiszteletére, példájuk kegyeletének ápolására, akik szinte elfeledetten, minden érdemlett elismerés, feltűnőbb méltánylás nélkül fáradoznak az emberiség reményei körül. Nem hiányoznak azonban nemes érzésű jelesek és kiválóságok; hálás tekintélyek és nagyságok ; ünnepelt elmék ós ragyogó szellemek, amelyek nyíltan, nyomatékosan hangoztatják az édes anyai hatás jelentőségét és befolyás jótékonyságát, „mindarra nézve, amivé lettek és amit még netán elérhetnek." munkaerőkkel tömjük meg és elvonjuk azokat a férfiak előtt, éppen a társadalom gerincét, a családot bénítjuk meg. Éppen ellenkezőleg kellene a kormány embereinek eljárniok. A férfiakat, mint a családok természetes megalapítóit ós fenntartóit kellene erősiteniök, őket olyan kereseti alkalmakkal, vagy javadalmazásokkal ellátniok, hogy gondtalan ós nyomortól, nélkülözéstől mentes családi fészkeket alapithassanak. A többi aztán a nő feladata kell, hogy legyen. Reánk, nőkre vár a feladat, hogy a családi fészket valósággal a társadalom szentélyévé avassuk; hogy férjeinknek és gyermekeinknek jó ós megfelelő táplálkozást biztosítsunk, hogy őket gondozzuk ; hogy gyermekeink lelkébe a hitet, a szeretetet, a hazafiasság első csiráit beleplántáljuk; hogy igy egy jobb, egy igaz ós lelkes, gerinces, munkabíró, munkakedvelő, tekintélyt ismerő, engedelmeskedni és épen azért helyesen parancsolni is tudó nemzedéket neveljünk. Igen, ily módon megelégedett családok lesznek hazánkban és boldog nép lakik édes hazánknak a férfiak erejével védett, vitéz vérével öntözött szent rögein. Mert hiszen nem az a boldog ember, aki sokkal rendelkezik, hanem az, akinek szivében kis helyen elfér a boldogság. Azután meg ne feledjük, hogy csakhamar elérünk a mesgyére ós onnan arra a bizonyos fensikra, ahol a kiegyenlítő igazságosság serpenyője lesz felállítva. Meglássátok, mily jó lesz azoknak, akik nem vették ki földi javakból két kézzel a magok részét, hanem akik nemcsak a testnek, de a léleknek is éltek. • Ám most veszem észre, hogy nagyon is túlléptem egy szerény magánlevél kereteit s messze elkalandoztam soraidtól. Kérded, hogy ós mint vagyunk ? Hát csak morzsoljuk a reánk mért egyforma szürke napokat és a jó Istentől várjuk, kérjük és reméljük a derűt. Az öreg úr, kinek lelkén a haza sorsa miatt amúgy is nehéz felhő ül, sehogy sem tud az itteni életbe beletörődni ós pihenteti egykor oly tevékeny tollát. Elképzelheted, mennyire fáj ez nekem, ki legjobban tudom, hogy mennyi gyönyörű gondolat, mennyi fenséges eszme, mennyi nagy terv szunnyad benne, ki annyi, de annyi szépet és tanulságosat tudna még alkotni s az utókorra hagyni. No de búcsúzom. Gondolkozzál megpendített eszméimen. Az ország kormányzásába most már mi nők is beleszólhatunk. Használjuk fel ezt a politikai tőkét, indítsunk mozgalmat és kényszeritsük a törvényhozást, hogy mielőbb hozzon családi szentély szentségét védő ós erősítő törvényeket. Hiszen ez volt az az archimedesi pont, amelybe a világfelforgatók kezdettől fogva belekapaszkodtak, hogy megdöntsék az Isten és ezzel a boldogság ós szeretet országát. Ily módon megkönnyítjük férjeink keresztjót, megmaradhatunk osztatlanul családjainknak, gyermekeinknek. Egy ilyen jobb és szebb jövő reményében üdvözlöm uracskádat, csókolom gyermekeidet ós szeretettel Ölel téged Gizella. A rendkívül élénk ós tudvágyó rikkancsfiúból a tudomány királyi trónjára emelkedett világhírű feltaláló Edison Tamás bámulatos sikereinek titka — saját vallomása szerint — a következőkben rejlik. „Szeszes italt — úgymond — sohasem élveztem. Á munkát kivéve mindenben szigorú mértékletességre törekedtem. Tulajdonkópen azonban édes anyám tett azzá, amivé magamat felküzdenem, sikerült. Mindig sarkalt, lelkesített, buzdított. Éreztem, hogy nem szabad meghiúsítanom várakozásait és csalódásokkal búsítanom áldott szivét." Tudorrá avatták az igen szerény körülmények között küzködő özvegy tehetséges, szorgalmas, törekvő fiát. Korán veszítvén el a nő támaszát, kis gazdasága művelésének, az üzlet vezetésének, a nem csekély számú család fenntartásának összes terhei vállaira súlyosodtak. Azonban nem csüggedett. Erélyesen, bátran szállott szembe a feladattal, mely özvegységének adalékává lőn. A legnagyobb önfegyelmezóssel és kitartással szentelte minden pillanatát a munkának és azon kötelességének, hogy gyermekeit a társadalom hasznos tagjaivá nevelje. Nem riadt vissza semmi fáradságtól. Lemondott minden kényelemről. Nem keresett semmi szórakozást. Nem ismert nyugtot ós pihenést. A szó legszorosabb értelmében őrangyala, gondozója lőn gyermekeinek. Meg is öregedett idő előtt. Összetöpörödött. Megtört szemei önkéntelenül elárulták a gondokat, amelyekkel küzdenie kellett. Egész valóján feltűntek a fáradságok, amelyeket viselni kényszerült. Egyetlen öröme, bátoritója, erősítője — a remény volt, hogy gyermekei előmenetelét megalapozza és biztosítja. Nem is csalódott. Legidősebb fiának átnyújtották immár a tudomány pálmáját. Örömtől repeső szívvel, könyfátyolos szemekkel elegyedett az ünnepség résztvevői közé. Alig végződtek a szokásos külsőségek, a gyöngéd lelkületű fiú, aki igen jól tudta, hogy képzettsége, melyre jövőjót építheti, java részben édes anyja önfeláldozásának érdeme: izgatott lélekkel kereste fel a hullámzó tömegben. Mohón ragadta meg kezeit, ajkaihoz emelte ós rájuk lehelte forró hálájának adóját. Aztán megindultan karolta át és csókjainak özönével árasztotta el. Majd társai körébe vezette és oly büszkén mutatta be, mintha királynő lenne. Önelégülten, boldogan hagyta el fia oldalán a tudomány fényes csarnokát, amelynek küszöbét először és talán utoljára lépte át életében. Gyermekének alig remélt hálája kimondhatlan kárpótlást nyújtott szerető szivének. A feledés tengerében tűntek el egy pillanat alatt a gyötrő gondok, a kimerítő fáradságok, az emésztő aggodalmak, a keserű nélkülözések emlékei. Nem emlékezett többé a veritóksajtoló napokra. Elfeledte a munkában átvirrasztott éjeket. Az elméjén keresztülcikázó godolatok szárnyain Istenhez emelkedett. Hálát rebegett, hogy e perceket átélhette és áldásokért fohászkodott a ragaszkodó fiú pályájára. Jézus Szentséges Szivének Tiszteletörsége ma vasárnap d. u. 5 órakor tartja rendes havi ájtatosságát a vízivárosi plébánia templomban. Sok a szent Sziv tisztelő városunkban és ezen az ájtatosságon mégis elenyésző kevesen vesznek részt. Fáj ez azoknak, akik hűségesen megjelennek és szégyene azoknak a szent Sziv tisztelőknek, kik nem ragadják meg az alkalmat, hogy ezen a kifejezetten „Jézus Szive" ájtatosságon való megjelenésükkel terjesszék a szent Sziv tiszteletét. Jézus mondotta: „Szivembe írom és soha ki nem törülöm onnan azoknak nevét, kik ezen ájtatosságot terjesztik." HIREK. Napirend. Vasárnap d. e. fél 11 órakor Szenttamás Vízivárosi Kath. Polgári Kör közgyűlése. D. e. 11 órakor P. Bangha előadása a gazdaközönség számára a belvárosi körben. Déli 12 órakor MOVE tennisz szakosztály megalakulása. D. u. 3 órakor köztisztviselők értekezlete kerttelep ügyében. D. u. 5 órakor P. Bangha előadása a főgimnázium nagytermében. Este 7 órakor népakadémia Szentgyörgymezőn. Este 7 órakor színielőadás a szenttamásvízivárosi körben. Hétfőn d. u. 5 órakor P. Bangha folytatólagos előadása a főgimnázium nagytermében.