ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-08-22 / 175. szám

RGOM POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik kedden, csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AG C7!$m ál>Q • hétköznap 80 fillér, Cö m4ti»iM dia. vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Euzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Két hadsereg. Irta: Gábriel István. Esztergom, 1920. szept. 21. A Varsó előtti vonalon véres csaták után visszaszorította vörös ellenségét a lengyel hadsereg. A lapok ugyan különböző lengyel diadalokról és előretörésekről számolnak be, de mi már hozzá vagyunk szokva a világháborúból, hogy a háborús közleményekből mennyit ós mit higyjünk el ós a mámoros hírekből körülbelül le tudjuk vonni az egyszerű valóságot. Annyi bizonyos, hogy a régi szabadsághősökhöz móltónak mutatkozik a lengyel hadsereg a megpróbáltatások napjaiban ós elszántan veti magát a vörös áradat elé, amely, miután Oroszországban mindent fölevett ós tönkretett, — hiszen mi közelről tapasztaltuk ezt, — most Lengyelországot akarja fölemészteni. Hogy Varsó ós a lengyel haza megmenekül, abban egyelőre nem igen bizhatunk ós ha komolyan hiszünk abban a testvéri sorsban, amely a magyar ós lengyel nemzetet a történelem legválságosabb idejében mindig összekapcsolta és megadta a küzdelem erejét ós a feltámadás direktíváit, — akkor a rosszabbik esetre is el kell készülnünk. Annyi elvitázhatatlan már ma is, hogy az európai kultúrát fenyegető orosz bolseviki hadseregnek első komoly ellenfele a lengyel nemzeti hadsereg. A második komoly ellenfél a magyar nemzeti hadsereg. A diplomácia és a, világpolitikai helyzet ugyan hivatalosan az ántánt seregeit ós kisebb-nagyobb hatalmasságait is szembeállítja az orosz vörös hadsereggel, de ez a szembeállítás inkább csak papíron van meg ós mint jámbor óhaj ól a köztudatban. Lehet, — ós ennek úgy is kell lennie — hogy felkél és szembeszáll majd a veszedelemmel mindaz, ami nemzeti erő ós keresztény civilizáció a nyugati nemzetekben még megmaradt, de ezt a felkelést ós harcot már nem a mai ántántpolitika, nem a mai vaksággal büntetett hatalmi törekvés fogja intézni. A szembeszállás ós a leszámolás művét, az európai nemzeteknek a további haladás számára való megmentését Magyarország és Lengyelország fogja inspirálni, az a szellem, amely Lengyelország halálmegvetésóből ós Magyarország ólniakarásából támad. A mai európai kavarodásban a lengyel hadsereg, amelyet a nemzeti önvédelem lelke tüzel ós a magyar hadsereg, amely a bolsevizmus rémségeit átélt nép feleszméléséből született és a nemzeti ideálokért, a veszélyben lévő tűzhelyek védelméért való szervezkedésből eredt: a két egyedüli fix hatalom, amely hivatva van maga köré gyűjteni minden érdemes erőt. Igaz, hogy a nemzeti hadsereggel él, vagy bukik Magyarország, — de amennyire igaz az, hogy a most duló harc világnézeti harc is, olyan igaz, hogy a magyar és a lengyel hadsereggel él, vagy bukik Európa keresztény erkölcse és minden kulturnemzete is. Az ántánt kegyetlen ós vak békéjének, amely a magyarnak eddig is annyi könnyet okozott — úgylátszik •— vége. Az Isten ismét elküldötte „haragjának büntető vesszejét", ezúttal nem a törököt, hanem a bolsevizmus pusztító hadát, amely most nekizúdult a bűneiben forrongó Európának. De ha célját eléri az Isten, haragjának büntető vesszejét ismét el fogja törni és csonka Magyarországon, Európa agyonnyomorgatott Szigetvárán megtörik a romboló had ereje, hogy elkövetkezzék az igazság. Leimádkozzuk a szigetvári hős lelkét a mi nemzeti hadseregünkre, amikor a dicsőségesen küzdő lengyel hadseregre gondolunk! A-m. Mr. államvasutak tarifaemelése. A m. kir. államvasutak helyi forgalmában valamint a kezelésük alatt álló helyi érdekű vasutak helyi forgalmában 1920. augusztus hó 11.-től úgy az árú-, mint a személy-forgalomnál tetemesen emelte a díjtételeket és a menetdijakat. Hosszadalmas lenne most az árúdijszabással nagyobb mértékben foglalkoznunk, tudomásul legyen elég, ha tudatjuk olvasóinkkal, hogy az eddig érvényben volt díjtételek 300°/o-al, azaz az eddigi díjtételek és illetékek négyszeresére emeltettek fel. Közelebbről érdekel bennünket az uj szemólydijszabás. A menetdijak 200°/o-kal (tehát a jelenlegi dijak háromszorosára), a poggyász és kutya szállítási dijak 400°/o-kal (a jelenlegiek ötszörösére), havi tanuló és heti munkás-bérletjegyek árai lOO°/o-kal (a mostaniak kétszeresére) emeltettek fel. Felhívjuk olvasóink figyelmét alábbi összeállításunkra — jó lész azt megóvni, eltenni, igy majd megszűnik mindenféle kérdezősködés s tudja majd mindenki, mennyi pénzt kell beadnia jegyváltáskor. Felhívjuk még olvasóink figyelmét arra, hogy saját érdekükben igyekezzenek útijegyeiket mindig megváltani, mert a jegynólkül felszálló utas, mint legcsekélyebb bírságot, 30 koronát köteles fizetni, de például egy Budapestre I. osztályban utazó a menetdíj kétszeresét, tehát kétszer 96 koronát azaz 192 koronát fizet. A harminc koronás, legcsekélyebb bírságot akkor fizeti az utas, ha a rendes menetdíj kétszerese nem haladja meg a 30 koronát, de ha igen, úgy akkor a menetdíj kétszeresét. Le kell szoknunk arról, hogy az utolsó AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Visszaemlékezés arra a néhány napra ) Ti kedves tábori napok, titeket csak az emlékezet tud értékelni, mert mihelyt visszatérünk a város idétlen zajába, csak akkor érezzük, hogy annak a léleknek, mi ott künn szűz elragadtatásban volt, hogy annak az értelemnek, mi ott csupán az Istennek hódolhatott valami nagy, kimondhatatlan nagy hiányzik. Ez a külömbsóg oly kiáltó a város ledórsóge ós a szabad természet tisztasága közt, hogy bár csupán testünk megedzése végett mentünk ki, mégis lelkünkben is megedzve, akaratlanul megedzve jöttünk vissza. Es mi az oka ennek? Az a munkás csönd, mi, a tábori életet oly annyira jellemzi. Dolgoztunk s mikor este a lobogó tábori tűz mellett napi tetteinket visszaidéztük emlékezetünkbe, csak azt éreztük, hogy mily boldogító érzés bűn paránya nélkül nyugalomra hajtani fejünket, csak azt éreztük, hogy nem akkor ébredtünk föl tudatlanságunkból, mikor a vörös demagóg világból a nemzeti idealizmus világába átmentünk, nem akkor, mikor az ujsághasábok a keresztény kurzust hirdetni kezdték, hanem most találtuk meg *) Ez a hangulatos kis leirás az Esztergomi Bencés Főgimnázium „Holló" Cserkész Csapatának véneki (Győrmegye) táborozásáról szól. Szerit. önmagunkat, mi esztergomi eserkószfiúk. Ez adta meg lelki értékét 3 heti táborozásunknak, ezért akartunk még mi legalább egy hétig ott maradni. De ezt mi nem éreztük akkor határozottan, igy tehát nemcsak ez ösztönzött bennünket táborhelyünk el nem hagyására, hanem az a vidám, az a bájos élet, miben már a második héten bőven volt részünk. Ekkor már kezdett lakásunk mindig kényelmesebbnek, ízlésesebbnek kibontakozni, de egész készen a mai napon sem volnánk még vele, mert a tábor az a hely, melyre az ember sohasem mondhatja: „no most kész vagyok", mert mindig kivan még valamit részint a kényelem, részint az izlés. A második hét végével mégis már oly csinos volt táborunk, hogy szabad időmben mindig elmentem táborhelyünktől s lassan visszajőve gyönyörködtem benne. A sátrak szabályos elszórtságban ajtójukkal a zászló-árboc felé, árkaik kis félkörben hajlított fűzvesszővel Övezve, mindegyikéhez fehér kavicsozott út készítve kellemes benyomást tettek az emberre. Ezt a hatást csak még fokozta a naponkint friss fűzágakkal díszített kapu és az ösztövér árboc soha el nem hervuló tölgyfa lombbal. Mig ezek a csínnak, addig a kapuval szemben levő asztal két pad ugyanannyi székkel (valamennyi hasábfából meglehetős finoman kiformálva) a kényelemnek adták meg a követelhetőt. Ez asztalkától balra volt a parancsnoki sátor, oldalvást tőle a postaláda, melynek állványa egyúttal a parancs kifüggesztésére is szolgált. Előtte állt a jó egy pár méter magas árboc. Itt fújta a jeleket trombitásunk. Vele szemben kedélyünk igen változatos volt, mert pl. mikor ebédre hivott, majd össze-vissza csókoltuk, hej de mikor az ébresztőt fújta, be haragudtunk reája! Szerettük volna a földdel elnyeletni,

f egyszer azután bosszút is esküdtem fejére. Éjjeli őr voltam, kinnt vacogott a fogam, hazatérve sátramba jól betakaródzva isteni álomba merültem, mikor recsegő trombita-hang ébresztett föl. Kinéztem a sátramból, sötét volt ós eső esett. Meggabalyodott a napos segédtiszt vagy a trombitás, gondoltam s aludtam tovább. Erélyes rángatásokra ébredtem föl. — Nem hallottad, hogy trombitáltak? — De igen, hogy a lámpákat oltsuk ki, — feleltem bamba képpel. — Ébresztőt fújták! — kiabálta a segédtiszt a fülembe. — Mit jelent az? — Almok közepét — nyögtem én. — Az ébresztőt fújták! — ordította most már fülembe a segédtiszt. — Öltözködj ! — Ébren vagyok — jelentettem rendületlen nyugalommal s öltözködéshez fogtam s mivel mást nem szidhattam, szidtam a trombitást. De természetes ez a szidás nem volt komoly, mert ott komolyan csupán az esőt szidtuk, de az meg is érdemelte, hogyne, mikor egy álló hétig esett az eső s minket sokszor megkísértett azzal a gondolattal, hogy térjünk haza. De volt bennünk vidám kedély, ifjúi kitartás ós hogy ez nem volt hiján, bizonyítja az is, hogy midőn a faluba öten szakadó záporban bőrig átázva mentünk be, rágyújtottunk a cserkész-induló 3.