ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-07-28 / 30. szám

* Megégett a disznó. Alsóbikol pusztán három, cselódgyérmek gyújtót talált s hogy azzal játszhassanak, elbújtak egy sertésólba. A fenékig éghető anyagból álló disznóól egy pillanat alatt lángba borult. A gyermekek még ki tudtak me­nekülni, de a bent levő malac odaógett s igy a kár több száz korona. Tanügyi hirek. Igazgató-tanítói kinevezés. Az egyházi főhatóság Sipos Péter negyedi r. kath. elemi iskolai tanitót ugyanoda igazgató-tanítóvá ne­vezte ki. Tanitói választások. Csernyák Mária nyitra­csehi, Stranszky Lidia tarjáni és Halász Ödön balonyi r. kath. elemi iskolai tanitók választá­sát az egyházi főhatóság megerősítette. N y i 1 t-t é r. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó férjem elhunytával ért mély gyászomban részvé­tükkel felkerestek s ezzel nagy lelki fáj­dalmamat enyhitették, fogadják hálás kö­szönetemet. Esztergom, 1918. július havában. Özv. Erős Rezsőné. KöszÖnetnyilvánitás. Mindazok, kik felejthetetlen jó feleségem, illetve édes anyánk váratlan elhunyta alkal­mával részvétükkel felkerestek s a temeté­sen való megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhiteni kegyesek voltak, fogadják ez úton őszinte, hálás köszönetünket. Szatzlauer János és családja. 1189/1818. szám. Hirdetmény. Esztergom város közélelmezési hivatala az uj élelmiszer jegyeket — kibocsátásuk előtt — a következőkben ismerteti. Mindazon családok részére, kik kereskedők — nem. intézmények, vállalatok — utján része­sülnek ellátásban, családtagjaik számának meg­felelőleg, foglalkozásuk szerint piros, zöld és kék jegyek lesznek kiadva és pedig aszerint amint a családfő iparos, földmives, vagy másfoglalkozásu. A cukor- ós általános-jegy egész évre, a lisztjegy 10 hétre adatik ki, s mint ilyen meg­őrzendő, mert az átvételi elismervény ellenében egyszer kiadott jegy helyett uj egyáltalán nem kapható s igy az elvesztő további ellátásban nem részesül. A jegy névre szól s másra át nem ruházható ; úgyszintén a jegyen feltüntetett kereskedőtől való áthelyezés kérése is céltalan, mert az előre megállapított beosztástól eltérni nem lehet. Minden élelmiszer utalása a lehetőséghez képest minden hét, illetve hónap meghatáro­zott napjain fog történni, ami a helyi lapokban közölve lesz a fejadagok megállapításával. Ha valamely élelmiszer az egész város ré­szére nem elegendő, ujabb utaláskor az előbb vásárlók az egész közönség kielégítéséig kiszol­gálva nem lesznek. Bár a népszámlálás adatai a hivatal ren­delkezésére állanak, mégis minden jogos köve­telés kielégítése céljából a cukor-jegyek a hiva­talnál lesznek kiadva, alább jelzett sorrendben és időben. A többi jegy pedig a cukrot kiszol­gáló kereskedőknél, hirlapilag jelzendő időpon­tokban. Könnyű ós gyors lebonyolítás céljából előre is figyelmezteti a hivatal a közönséget, hogy az alább megállapított rendhez szigorúan ragasz­kodjék, mert a rend be nem tartása, továbbá jogtalan követelés, szántszándékos megtévesz­tés, lárma ós tolakodás csak a személyzet működését a közönség gyors és igazságos kiszol­gálásában hátráltatja. A j e gyért csak a családfő vagy felnőtt családtag jelentkezhetik, mert gyermekekel, vagy aki lakását, annak házszámát, a családtagok élet­korát és számát bemondani nem tudja, azokkal a hivatal nem tárgyalhat. Törvényes következ­mények terhe alatt tilos nem létező vagy elhunyt személyeket bemondani, mert az kihágási eljá-- I rást von maga után. Újszülöttekről anyakönyvi kivonatot kell felmutatni. Csak is az alább irt rendben lehet jelentkezni s jelzett helyen utca és házszám szerint felállani,. mert igy a személyzetnek nem kell keresgéléssel az idejét tölteni. Kivételek nem lesznek, igy előre vagy utólag jelentkezni nem lehet. A jegyek kiutalása a kath. legényegylet! helyiségben adatnak ki ós pedig 1918. július 29-ón délután 2 órától az Akácfa, Alsószórűsor, ( And­rássy, Angyal, • Arany János, Attilla, Almos, Arok, Árpád, Árvaház utcákbeliek részére. 1918. július 30-án délután 2 órától a Bajnok,. Balassa, Barkóczy, Basa, Batthyány Lajos, Bá­thori Sch. Bódog, Bercsényi, Besze, IV. Béla, Biró, Bottyán János, Cucor Cergely, Csarnok, Csernoch János, Deák Ferenc és Dobozy Mihály utcákbeliek részére. 1918. július 31-én d. u. 2 órától a Dorogi, Er­zsébet, Felsőszérűsor, Ferenc József, Cr. Forgách Főapát, Főszékesegyház, Fürdőköz, Fűzfa, Calamb, Gőzhajó, Gyár, Hegytető, Hóviz, Honvéd, Hon­védtemető, Horánszky, ós Hunyady utcákbeliek részére. 1918. augusztus 1-ón az Imaház, Iskola, Jókay, Kálvária, Kápolna, Káptalan, Kenderföld. Kereszt, Kertész, Kossuth, Kovács, Kórház, Köl­csey és Könyök utcákbeliek részére. 1918. augusztus 2-án a Laktanya, Lépcső, Madách, Magyar, Majláth, Major, Major-tér, Malom, Malonyai, Mária Terézia, Mária Valéria, Mező, Molnár-sor, Nagy Duna sétány, Nagy Duna-sor, Nap, Német ós Népkert utcákbeliek részére. 1918. aug. 3-án a Palkovich Károly, Pap­nevelde, Pályaház, Pázmány, Perc, Petőfi, Plé­bánia, Primás-tér, Rákóczy-tér, Rozália, Rózsa, Rudnay, Sánc, Simor, Sissay és Scitovszky ut­cákbeliek részére. 1918. augusztus 4-én d. e. 8 órától a Szt.. Anna, Szt. György, Szt. István-tér, Szt. János, Szt. Lőrinc, Szt. Tamás, Szt. Vendel, Széchenyi­tér, Szigetköz, Tábor, Táti, Templom, Templom­tér, Téglaház, Uj, Uri, Vámház, Vár, Villanyte­telep, Vörösmarty utcákbeliek és a határbeliek részére. A nyomtatványok beszerzési árának fede­zésére minden családfő egyszersmindenkorra 1 koronát tartozik befizetni a jegyek kiadásakor., Esztergom 1918. július 23. Dr. Antóny Béla polgármester. ESZTERGOMI TAKARÉKPÉNZTÁR R.-T. \ 0 Az Osztrák-Magyar 0 Bank mellékhelye. ESZTERGOMBAN. Alapíttatott :: :: :: 1844. évben. Alaptöke 2.000,000 kor. /S. Interurbán telefon 26. sz. Tartalékok 1.000,000 kor. \X Postatakptári cheque 21,869. 0 A „HUNGÁRIA" biztosító társaság vezérügynöksége. Az esztergomi hévviz-fürdő és Sz. István artézi forrás tulajdonosa. 0 Székház: Kossuth L. utca 3., Széchenyi-tér 2. sz. A o 0 0 Üzletkörei: Elfogad betéteket takarékpénztári betétkönyvecs- 0 0 kékre és folyószámlára a mindenkori legelőnyösebb kamat mellett. 0 0 Leszámítol váltókat. 0 0 Előleget ad értékpapírokra, egyúttal értékpapírok vételét és Q 0 eladását, külföldi pénzek beszerzését és beváltását legelönyö- Q 0 sebben teljesiti. 0 0 Elvállal bizományszerü tőzsdei megbízásokat a budapesti tözs- Q 0 dere és átutalásokat és megbízásokat a világ bármely pénzpiacára. 0 0 Az Osztrák-magyar Bank rongált vagy sérült bankjegyeinek 0 0 beváltási és ugyanannak, valamint számos más pénzintézet 0 0 incassó helye. 0 0 Jelzálogos kölcsönöket ad készpénzben, egyszerű kamato- 0 0 zás és töke-kamat törlesztés (amortizáció) mellett földbirtokra és 0 0 környékbeli házakra. Q 0 A takarékosság fejlesztésére házi takarékperselyeket dijta- 0 0 lanul bocsájt a közönség rendelkezésére. Q 0 Legujabb beszerzése a Safe-deposits magánletét-pénztár. 0 0 Vasbeton bélésű, acél-páncél tüz- és betörés-mentes magán pénz- 0 0 tár, melyet a bérlő maga kezel és az ellenőrző takarékpénztárral 0 0 együtt 7 kulcscsal zár le. A modem technika legujabb összes 0 0 vívmányainak alkalmazásával létesült abszolút biztonságú intéz- 0 0 mény mindennemű érték megőrzésére. 0 0 Bármely irányú felvilágosítással készséggel szolgál az 0 ö Esztergomi Takarékpénztár R.-t. igazgatósága. 0 IXIOOOQOOOOOOQOOOO €>€> OOQOOOOOOO

Next

/
Oldalképek
Tartalom