ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-02 / 22. szám

tak bennünket, mert nem volt tartalma, nem volt igazsága az életünknek. Olyanok voltunk, mint a férges gyümölcs, melyet im a háború vihara lerázott az igazság fájáról. A háború vérrel áztatott talajából fog majd kinőni talán az a fa, melyen az emberiségnek jó gyümölcsöket kell teremnie : a lélek hamisítatlan virágait s a társadalmi erkölcsök színtiszta igazságait. A hazug, elferdített emberszeretet deklinációja nem maradhat ezután is az, hogy első személy vagyok én, s utánnam nincs senki, hanem ismét s ezúttal a háború tanulságai miatt is a saját énünknek, a saját önzésünknek kell véglegesen s örökre odakerülnie az emberszeretet nyelvtanában az utolsó helyre. Sz. R. — Szocialista agitációs iratok cimen soksok tízezer röpirat forog közkézen a könnyenhivő, tudatlan, alacsony intelligenciájú munkásnép kezén s bizony megdöbbentően erős az a befolyás, melyet ezek az agitációs füzetek az ő katolikus-ellenes, tekintélyrontó, hazug tendenciájukkal a proletárelem gondolkodásmódjára, felfogására, lelkületére elvitathatatlanul gyakorolnak. Ezeknek a röpiratoknak a tárgya csaknem kivétel nélkül egyforma, bármilyen cimen jelenjék is meg az. Csak három kis szakaszt igtatunk ide, melyeket öt különböző cimű ilyen röpiratban egy-két szó különbséggel, de mindenkor ugyanazon értelemmel s célzattal megjelenítve olvastunk. Az egyik rész például igy hangzik: „Egy püspök kezén százezer hold: ebből ötezer család, vagyis húsz közepes falu népe gyönyörűen megélhetne ; de nem szabad, maradjon csak az az óriási föld egy nőtlen úr kezében és vándoroljon ki az országból minden esztendőben ötven, vagy száz falura való nép „A kiváltságos osztályok mindenütt az egyházban látják legbiztosabb támaszukat és az egyház mindenütt kész szolgája a hatalmon lévő osztályoknak. Kölcsönbe megy köztük a támogatás. Azt mondja a kiváltságos osztály: papocskák, ti nekem butitjátok a népet, viszont én megóvom a magaméival együtt a ti kiváltságaitokat is" . . . egy helyütt pedig a keresztényszociális néppártról szólva: „csak nem gondolod tán, felebarátom, hogy az urak olyan párt szervezésére és olyan újságok fönntartására adnak pénzt, amelyik párt le akarja rombolni az ő féltve őrzött kiváltságaikat ? Az a papság, amely zsugorian rajta ül a százezer holdakon és kivándorlásra kényszeríti a népet, amely milliókat örököl ós milliókat hagy örökségül, de az iskolákat roskadozni, a tanítókat ós az alsóbb papok egy részét éhezni hagyja, az bizony nem költi a pénzét olyan pártra, amely Rendelkezett, hogy a jobb elemek tetszésük szerint tömörüljenek és hogy a papok egy külön cellát kapjanak. Az egész fellépésén észre lehetett venni, hogy restelli az egész dolgot. Megismertük ott talált lakótársainkat is. Szürke és barnasávú ruhát viselnek. Rabok tehát, a kik gyilkosságórt, rablásért, lopásért s egyéb gonosz tettekért ülnek itten. Szép társaságba kerültünk ! Jó ideig a börtön berendezésével foglalkoztak a foglyok. A lefoglalt pénzekből visszaadtak részleteket; közös akarattal hozzáláttunk deszka és fabeszerzésóhez és ezután rövid időn belül mindenki, gazdag és szegény egyaránt priccsen hált. A koszt javításán is fáradoztunk, de nem sikerült. A ki tehette edényt, szeszt, hozzávaló kis gyorsfőzőt szerzett be. Lassanlassan hozzáláttunk a főzés mesterségének megtanulásához. Ekkor még sok élelmiszer volt Husiban és aránylag nagyon olcsó volt. Sikerült már novemberben gulyást főzni, elégettük ugyan a •káposztásmetéltet, de már sikerrel járt a bécsi szelet kisütése. Persze mikor ilyenhez jutottunk, egyszer-kétszer egy héten, fél ünnepnap volt a cellánkban. A. tél első kiadása beköszöntött és fánk nem volt. Hála a jó Istennek, csak egy rövid hétig tartott s újra napsugaras szép őszi napok jöttek. A második kiadású tél már huzamosabb ideig tartott. Tűzelőfából csak nagyon keveset kaptunk ós téli takarónk sem volt. A családos ennek az állapotnak az ellenkezőjót akarja megteremteni ..." Ilyen ós ehhez hasonló filozofálások ordítanak gyűlöletet a katolikus főúri és főpapi s általában a fennálló katolikus társadalmi rend ellen. Hogy hogyan iparkodnak lekicsinyelni, gúny tárgyává tenni, gyűlöletes színben feltüntetni Weltner Jakabék és Buchinger Manóék a katholikus főpapságot, a katolikus mágnásokat s hogy kitűnően stilizált, a népszerűség minden fogását, a jóhiszeműség legjobb látszatát magában egyesítő, kétségtelenül nagy intelligenciájú iróemberek által szerkesztett röpirataikkal mennyire vadászszák éppen a zsidó bankok által kiuzsorázott proletárelem körében a hatást, arról — sajnos — hasábokat lehetne irni. Itt csak azt a tényt konstatáljuk, hogy ezeket az agitációs röpiratokat a szociáldemokrata szakszervezetek az ipari s gyári munkások tízezrei közt szemérmetlen nyíltsággal terjesztették minden rendőri s ügyészi beavatkozás, vagy kifogás nélkül az úrnak 1917-ik s s Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszterségének első, de reméljük, hogy egyúttal utolsó esztendejében. S mikor ezt konstatáljuk, ugyanakkor minden órában egy evőkanállal töltik belénk a cenzúrarendeleteket, melyek — igen bölcsen, — arról szólnak, hogy a sajtónak minden hírszolgálati készség mellett is legszebb feladata a néptömegek kedélyének fékentartása és megnyugtatása s úgy a hadi-, mint egyéb államérdekekkel összhangzatos irányú cikkek közreadása, mert különben ... Hát igy: . . . a főpapság kivándorlásra kényszeríti a népet, zsugorian rajta ül a százezer holdakon, papocskák, ti nekem butitjátok a népet, viszont én megóvom a kiváltságaitokat . . . ezt lehet igy megirni ós terjeszteni több tizezer példányban, de például hogy a Hitelbank urai a zsiron s AVeisz Manfrédok a hadiszállitáson mit sarcolnak ki a fogyasztók s munkások életerejéből, vagy hogy az állam köztisztviselői hogyan nyomorognak, arról pszt! — mindjárt rálépünk a tyúkszemedre! Azt hiszem, végre igazán a legfőbb ideje volna a mostani véresen komoly társadalmi mozgalmak, átalakulások s a háború következményeiül fokozatosan jelentkező demokratikus irányzatok napjaiban a katolikus társadalmi öntudat ébrentartására, megerősítésére, fokozására, irányítására s a szociáldemokrata agitációk ellensúlyozására mindent s minden áron megtenni, mert a bomladozó társadalmi rend kilengései által már is erősen irritált kedélyek fókentartását s megnyugtatását még a törvényes társadalmi rend legfőbb factora is hiába várja például a szocialista agitációs iratok közreműködésétől, mert bizony azokat mégis csak a józan, a mérsékelt, az elvhű katolikus sajtónak kell majd rendbeszednie, eszközölnie. Nem kell tán nagyon erőszakoskodnom, ha azt is el akarom hitetni, hogy egy erős, hatalmas, imponáló ós irányító országgyűlési katolikus politikai pártra — mondjuk: a keresztény szociális embereknek már régen küldtek meleg ruhát ós takarót, a gazdagok vásároltak. Cellánk hét papjának egész vagyona kétezer lei. Ki tudja meddig kell belőle megélni. A jó Isten azonban nem hagyott el. A bukaresti érsek Netzkammer Rajmund ur küldött a szűkölködőknek pénzt és kilátásba helyezte a téli ruhák elküldését. November 19-én megérkezett két nagy kosár. Mi van benne? Nagy meglepetésünkre ós örömünkre a téli ruhán kivül felszerelést találtunk szent mise olvasáshoz. Immár harmadik hónapja, hogy papok ós hivek szent mise nélkül vannak. November 20-a vörös betűs ünnepnapunk lett. Egy asztalt ácsoltunk volt össze; felemeltük a priccsre, rátettük az oltárkövet három kehelyabrosszal beterítettük s már ott ékeskedett a feszület két viaszgyertya világosságánál. S a régi katakombák modern oláh kiadásában ment végbe az első börtönös mise-áldozatunk. Imádkoztunk, könnyeztünk, közösen áldoztunk a rácsos ablakok mögött. Szomorú ünnepnap volt ez. A jelenetet, midőn a második misén hivek is résztvettek, egy kitűnő rajzoló megörökítette. Ha a jó Isten haza hozza őt is, akkor lapvilágot lát a műve. E naptól fogva könnyebben viseltük el sorsunkat. November 27-ón eljött hozzánk eltávozott társunk pótlására Meisel József brassói apátplébános. Lelke sóvárgott a rokon lelkek után, lemondott a „tusz" cimről és felvette a „gyanús" nevet. A nyomorúság majdnem megnéppárt nagyarányú, lankadatlan, biztoskezű politikai s társadalmi munkájára is égető szükség volna. Mert: iam proximus ardet Ucalegon. Sz. Felhívás Esztergom dolgozó nőtársadalmához! Tinta helyett tűzbe szeretném mártani tollamat, hogy ne is szavak, hanem pünkösdi tüzes nyelvek szállnának szerte-szót és ihletnék a lelkeket, kiket meghódítani szeretnék. Titeket szeretnélek megnyerni kedves dolgozó testvéreim, kik a családi élet keretéből kiléptetek a kenyérkereső munka küzdőterére, kik megértitek a jelent és dolgozni akartok. A XX. század a munka jegyébe állította be leányait, asszonyait s ha beállított, értsük meg az idők szavát s valljuk magunkat büszkén „munkásnőknek." A munka felemel, mert kifejleszti erőinket, képességeinket. Az öntudatos munka éltet. A szellemtől átjárt munka alakítja, szépíti az életet. A szociológusok emberszerető, nópboldogitásra törekvő eszméi harci riadót fújnak s nekünk mennünk kell tömegesen, lelkes csoportokban utánuk. Az összetartásban, egyesülésben mérhetetlen ero, imponáló hatalom van. Az egyesülés nem sejtett életnek, uj erőknek felszabadulása, érvényesüléseknek, boldogulásoknak gazdag forrása. Ne tétovázzatok, jöjjetek kedves dolgozó testvérek! Jöjjetek egyesüljünk, hogy erősek legyünk. Igy azután ti is eszményi munkásnőivé válhattok a boldogabb, az igazabb, az emberibb társadalom kialakulásának. Kiterjeszti sasszárnyait a megértő, az átfogó, átölelni akaró szeretet és szárnyai alá akar gyűjteni titeket. Le akarja dönteni a társadalmi osztályokat elválasztó kinai falakat ós a krisztusi szellemet, a krisztusi hangot akarja uralkodóvá tenni. Ez nem azt jelenti, hogy a házi alkalmazott egyenrangúnak és egyenjogunak érezze magát a hivatalnoknővel mindenben; erre. törekedni meddő munka volna. Meg kell azonban becsülnünk, szeretnünk kell egymást ós kivétel nélkül érvényesülésre kell segítenünk, emberi jogokhoz, szellemi javakhoz kell juttatnunk mindmegannyi testvérünket. Szeretetben, kölcsönös megértésben és megbecsülésben kell összekapcsolódnia minden nőnek ! Miként a templomban, ugy egyesüljünk az egyesületi életben, hol a szebb, a jobb, az igazabb, a formásabb életet akarjuk szolgálni, akarjuk sürgetni. Jöjjetek mindnyájan kedves dolgozó testvérek ! dobjátok félre az előítéleteket és lépjetek be a „Munkásnő" egyesületbe ! Szakosztályokat akarunk szervezni, sególypénztárakat akarunk létesíteni s ehez sok-sok tagra van szükségünk. Szükségünk van sok intelligens, müveit, vezető szerepre vállalkozó nőre, kérlek azért, jöjjetek mindnyájan, kik hivatalokban, üzletektörte s a börtönben keresett menedéket. Épen szakácskodtam. Sikerült valami jobb falatot elébe tálalnom. Az agyonéhezett ur könnyező szemmel fogadta az első szeretettel nyújtott meleg ételt. Másnap primiciánál ájtatosabb szentmisét mutatott be az Urnák hálából, hogy börtönünkben lehetett. A további fogságban nem egyszer hangoztatta: „meghalok, ha hozzátok nem jövök." S midőn gondolatai Brassó felé szállingóztak és a szomorúság kiverődött arcának minden izmán, nem egyszer tréfás hangon felébresztettem levertségéből e szavakkal: „ne félj Jóska, zsebemben a parancs, holnap megyünk Bécsbe." Kissé sokára, de mégis eljutottunk haza, ő Brassóba és én Budapestre. A husói börtön t

az összes börtönök közül még a legbarátságosabb volt. Igaz, hogy rheumát éreztem nyirkos falai között; igaz, hogy sokat fáztunk, dideregtünk, igaz, hogy a bizonytalanság sorsunk miatt mód fölött aggasztott: igaz, hogy az élelmicikkek egyre ritkultak és vissza kellett térnünk majdnem teljesen a rabkoszthoz. De volt idő — a börtöni igazgató tehetetlensége folytán —•, amikor az újságok a börtönbe is bekerültek és igy tudomást szereztünk az oláhok „győzedelmes" visszavonulásáról. Emelt fővel, könnyű léptekkel, örömtől repeső szivvel, halk hazafias énekkel kisértük hadaink előrehaladását. Megtudtuk azt is, hogy Bukarest elesett. Megvesztegettük az Őröket ós félretéve minden félelmet, bort hozattunk s a nagyné-