ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-01-20 / 3. szám

Hiába törjük azonban fejünket rajta, nem tudjuk felfogni, hogy az ország lakosságának túlnyomó részét tevő keresztény földmives népnek miért kellene kivánnia e kilátásba helyezett felfordulást? Mi haszna volna ebből a szelid életű iparosságnak, a szűkös életre és folytonos munkára itélt középosztálynak? Ezek mind megtalálhatják a jobb módot a mostani államrendszerben is kellő reformok útján, tehát nincs szükségük rá, hogy forradalmi erőszakosságok útján eszméket gyalázzanak meg, existenciákat tegyenek tönkre, örök igazságok ellen keljenek vérben fürdő, eredménytelen, de mindenesetre átkot hozó harcra. Az örökké forrongó proletárság, a gyárak demokratái se tiszta öncélért küzdenek, hiszen ők sem egyebek, mint jól megszervezett, jól megolajozott ostromgépek, faltörő kosok azoknak kezében és szolgálatában, akik csak egy jövendő felfordulás árán tudnák aljas törekvéseiket megvalósítani s magukról a mai állami rendnek fékentartó láncait lerázni. Mindenki mondj a, az érdekeltek is tudják, hogy a háború alatt összeharácsolt sok nagy vagyon a mai állapotokban nem bir ugy elhelyezkedni, hogy folyton szemet ne szúrjon, hogy ne bőszítsen, hogy magára fel ne hivja a lövészárokból visszatérő milliók figyelmét, sőt bosszúját. Ezeknek az uj gazdagoknak s a pártfogóikul szegődött, mindig rombolásra vágyó szabadkőműveseknek vágyuk, céljuk és törekvése tehát, hogy atömegük figyelmét másfelé irányozzák, hogy a , kitörő szenvedély patái alá ártatlan áldozatokat dobjanak, mig maguk a tipró szenvedély hátán ülve aljas munkájuk sikerére áldomást isznak. Mi, akik irunk, dolgozuk, a magyar népet vezetjük, nem lehetünk e népnek ellenségei, hiszen annak fiai vagyunk s ha erőszakos rombolás árán nem is akarjuk a „népuralmat" megvalósítani csak az az egyedüli vágyunk, hogy a nép fokozatosan minél több jogot kapjon s e jogokkal testi lelki üdvét művelje. A magyar nép szabad lesz, a magyar nép uralkodni fog, — de nem Isten nélkül! R. A katholikus sajtómozgalmak főbb irányzatai. Már igen éreztük mindnyájan, különösen azok, akik bepillantottunk a vidéki és a városi pastorációban a nép lelkébe és körülöttük lezajló szociális mozgalmak mélységeibe, éreztük, hogy különösen kettő hiányzik a mi fegyvertárainkból, amellyel talán már hatalmas mozgalmakat és intézményeket létesíthettünk volna, kettő ; először : a mélységesen katholikus keresztény öntudatos és önérzetes közélet és állandó, felszínen maradó hitbuzgóság, másodszor: a keresztény társadalmi, politikai ós szociális eszméket diadalmas erővel propagáló s^jtó. Az bizonyos, hogy igen komoly megfontolásra adott alkalmat ez a két kórdós. Persze, hogy az első hiányt partialisan meglehetett szüntetni ideig-óráig, talán tovább is, évekig, de jött az ellenséges sajtó és mint förtelmes, pusztító jégfergeteg, kiölte a sokat gondozott és félve ápolt vetéseket a lelkekből. A figyelem mindinkább a sajtókérdésekre irányult. Minnól nagyobbakat ütött rajtunk az ellenség, annál inkább ébredeztünk. Két tábor, két irányzat van ma ós mindegyik a legbrilliánsabb jellemek buzgóságával ós példás áldozatosságával dolgozik, épit és szervez. Lássuk őket külön-külön. Az egyik tábor igy gondolkozik: mélyíteni kell az emberek lelkületét, erőssé, figyelmessé, reagálóvá tenni katholikus önérzetét, reá nevelni, alapot adni, tartalmat nyújtani a további, igazán nagy ós lényegében is hatalmas erőkkel kifejtendő társadalmi és szociális, épúgy, mint a vallásügyi ós politikai kérdések lelkiismeretes, az Egyház szellemében való eredményes megvívására ós kiharcolására. Ez a tábor átölelni szeretné az egész magyar kereszténységet, oda akarja hozni az oltárhoz a testvéri el keket, hogy szembenézzenek folyton Istennel, Jézussal ós a kereszttel ós igy a legbensőségesebb kapcsok fűzzék szivüket, lelküket az Egyház édes anyai szivéhez. Es le kell szögeznünk e tényt, óriási lelki erőkre valló nemes és tartalmas munkát fejtettek ki eddig, már fel is rázták az álmos, közvéleménynélküli katholikusságot, a keresztény öntudatos ós fejletten önérzetes élet gyönyörűen virágzik ki kezük, szavuk ós apostolkodásuk nyomán, igen cselekvőképesekké lettek az eddig nemtörődöm lelkek, úgy, hogy nyitva áll immár az út a bátor ós hatalmas, nagyarányú munka betetőzésére, immár a katholikus sajtókórdós tető alá kerülhet, megvalósulhat, van megmunkált talaja, virágos kertje : vannak acélos, izmos, nyilthomlokú akaraterős ferfiai és vannak fáradságot nem ismerő, gyémántszivű és dalos lelkű nőapostolai. Ebben a munkában a Józustársaság vezet. Az Egyház sorsa alakításában is ügyes ós eszméi harcaiban mindig is nekik jutott a jelentős és kimagasló „Fényben álltam én is nemrég — mint Hotoke: Amig csak el nem jött az éj és szomorúság, Óvjon az Isten, Hotoke, attól, hogy te is sirjál Olyan és oly sok könnyet, mint én sirtam." Mindnyájan, akik a teremben ültek, el voltak ragadtatva az énektől és Kyomori kérte Givaut, hogy gyakrabban jöjjön. * # * Hazafelé az úton elhatározta: Ha így kell tovább is élnem, sokkal jobb lessz, ha a Futsi vizébe ugrom. . Ginyo kijelentette, hogy oda is követni fogja. Midőn anyja ezt megtudta, felsóhajtott: „Ha ti, — akik éltetek virágjában vagytok — úgy tesztek: mi más marad nekem hátra, — aki életem végén állok, — mint ugyanarra az útra lépni?" Givau megrémült: Az anyja halálát okozni hasonló az öt halálos bűnhöz. Igy határozta el hát végre, hogy 21 éves kora dacára remete lesz, vezekelni fog és levágta csillogó haját. 19 éves nővére ugyanazt tette, mire igy szólt az anyja: „Mit tegyek ón akkor ezzel a fehér hajjal?" Elvonultak egy vadon erdőbe, a Saga mögé (Katanó kerületben) építettek ott maguknak egy alacsony kunyhót ágakból, melyeket az őszi szél letördelt és elmélkedtek, imába merülten, telve vággyal, sóvárgással, a jövendő élet után. * * * Egy este valaki hangosan kopogott a bambuszfonadékon, amely ajtóul szolgált. A bentlevők megijedtek, —> hiszen eddig még senki sem kereste fel őket — és félve nyitottak ajtót. Hotoke állott künn. „Csodálkoztok, hogy itt vagyok — szólt térdelve — tudom nem vagyok méltó,"" hogy ti szent asszonyok velem beszéljetek. De nem tehettem másként. Mióta balsorsodat láttam, folyton csak arra gondoltam, hogy ón is hasonló sors előtt állok. Féltem a téltől, mely letépi a levelet az ágról . . . Midőn megtudtam, hogy élteteket Buddhának szentelitek, kértem Kyomorit; engedjen engemet is hozzátok. De ellenezte s most, midőn már nem tudtam tovább ezt elviselni, a reggeli köd védelme alatt elmenekültem. A szerencse létünk örök álma; de a homály gyorsabban jön, mint a fény. Néhány boldog napot élünk és aztán megyünk feltartóztathatlanul, lépésről-lépésre a homály elé... 0 engedjétek, hogy nálatok maradjak!" Givau ezt hallva zokogott; maga még álmában sem hitte volna, hogy Hotoke erre szánta magáL 0 maga szomorúságból ós elkeseredésből fordított hátat a világnak, most aztán, hogy a 17 éves Hotoke, aki csillogó fényben ólt, már elfáradt az életben, könnyekre indította. Hotoke megszaggatta köntösét, levágta gyönyörű haját és hosszú imák közt virágot, tömjént áldozott Buddhának három társnőjével. Eletük ettől kezdve olyan volt, mint a tenger szélcsendben: hullám nélküli. Igénytelenül éltek, mig csak Buddha a paradicsomba nem szólította őket. Ford.: Szabó Nándor. szerep. Most is. A modern, hatalmas sajtómozgalmakban ott látjuk őket, a sziv és az ész minden ragyogásával, értékeivel, lángbuzgalomban ég a lelkük, az óletszentség és a praktikus hitvalló élet népszerűsítésével, állandó felkészültségükkel, mindenre, a legkorszerűbb kérdésekre kiirányuló figyelmességükkel, valóságos vezéreivé lettek az öntudatos és önérzetes katholikus társadalmi, hitbuzgalmi, tudományos és szociális életnek. Megértjük, hogy a keresztény nép olyan bensőséggel ós bizalmas ragaszkodással tekint reájuk és várja irányításukat. A másik tábor a^rógi. Politikai erők vetették őket felszínre. Ok a sajtót keresztény pártpolitika szellemében nézik és azt tartják, legyen egy erős, minden oldalról felvértezett, egészséges keresztény politikai pártunk, amely méltóan és megfelelően tudja reprezentálni a magyar kereszténységet, amely párt bele is szólhasson a jogok és a törvények alkotásaiba, mely párt kiharcolhassa a keresztény eszméket ós meg is valósithassa a függőben levő igen szükséges kérdéseket. Ha nincs keresztény, kimondottan keresztény politikai életerős pártunk ós parlamenti többségünk, akkor nem tudjuk eszméinket, duzzadozó buzgóságunkat ós lángoló, Egyház iránt való hűségünket hol érvényesíteni, belénk szorul az a sok-sok energia, mert manap minden törekvés és mozgalom abban csúcsosodik ki és vezethető kézzel fogható eredményességre, van-e politikai* pártja, többsége. Külömben lemarad, elcsenevészesedik, mint a gyermek, akit hanyagul táplálnak. Tehát agitáció, szervezkedés, felvilágosítás, lelkesités, öntudatos és lelkiismeretes irányítás kell. a sajtóban, hogy minden keresztény nyíltan ós habozás nélkül fellelhesse azt a politikai pártot, tábort, amelyhez csatlakoznia kell, ha csak nem akarja keresztény mi voltját és az Egyház eminens érdekeit feláldozni, vagy legalább is gyöngíteni, avagy erőit egy káros, semlegességben parlagon hevertetni. Ez a pártpolitikát üző kath. sajtóirányzat egy küzdelmes ós mindenben mélységes hálánkra érdemes, múlttal szentelte meg magasztos törekvéseit. Ok voltak a magyar

t kath. sajtóügy kezdeményezői és megindítói. Es vállalták a leghevesebb harcokat. Es állták keményen, elszántan a helyüket. Meg nem értés, intrikálás, éretlen lekicsinylések, kiszámithatlan gáncsolások érték őket, még tulajdon katholikus testvéreik részéről is, de ők elszántan mintegy acél páncélt öltöttek magukra és harcoltak, aggitáltak, a buzgóságban, az Egyház védésben ós elveik szeplőtlen hűségében kitartottak. Igaz, egy páran kibuktak a sorból, de nem meggyőződésből. Ha elvonultatom lelki szemeim előtt őket ós reágondolok jelenlegi munkájukra és harcaikra, a legnagyobb elismeréssel kell koszorúznom neveiket. E legválságosabb időkben is élnek, befolyással bírnak és a reákényszeritott politikai helyzetben is életképesek. A néppárt érdemei és az ő sajtójának munkája elévülhetetlenek. A magyar kereszténység mindenkor történelme aranylapjain nézi őket.. No már most le nem tagadható tények (illetve tényeket rejtő kérdések) ezek : mit ér a kegyelmekkel izzásig túlfűtött lélek, a mindennapi áldozó, buzgó keresztényi élet, ha tisztán csak a belsőre tekint és csak a templom, avagy valamilyen hitbuzgalmi egyesület falain belül áradozik a jóakarattól. Egyháza külső ügyeivel, nemzetet átfogó kérdéseivel nem törődik, a politika szintéren pedig tapostatni hagyja hitét, meggyőződését és legszentebb óletórdekeit ? Es mit ér egy politizáló, de lélek és lelkiismeret nélküli, fabábu, bohóc keresztény, akinek nincs se önérzete, se öntudatossága, mert megalkuszik, ingadozik, programútokat változtat, pártokat cserél, ma itt, holnap ott, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan jellem, behódol és kicsinyes, talán igen önző célokért ós alátemeti, vagy alátemetni engedi nemes keresztény eszméit és^ a specialis magyar, katholikus törekvéseket ? Nem elszigetelt munkásság kell nekünk ós nem egyoldalú kezelése a dolgoknak. Ma megértünk arra, hogy a pártpolitikai kath. sajtóirányzat és a tisztán hitvallásos, önérzetes, teljesen egyedi politikai nézetet valló kath. sajtómozgalom összetalálkozzék és megölelje egymást. „Isten hozott, Testvér", legyen a jelszó. Tényleg, e két tábornak egymásra kell találni! Ne is latolgassuk, melyik jobb, melyik célszerűbb, melyik életképesebb, melyikre volna most a legégetőbben szükség. Mert mind a két irányzat egyformán jó,