ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-04-21 / 16. szám

— Rejtélyes játék. A magyar politikai élet porondja a rajta viharzó, egymással viaskodó, dulakodó csoportokkal ugy néz ki, mint egy kicsinyített entente-kompánia, amelynek minden tagja sokat akar elérni a másik rovására, de keveset vall meg, árul el igazi szándókából. Eddig úgy állt a dolog nálunk magyaroknál, hogy a hatalomért' küzdő ellenfelek megmondták egymásnak nyiltan •: — Nézd, én ki nem állhatlak s miután most felülkeredtem, szeretném, ha elhordanád magadat és politikai portékáidat. Most a legellentétesebb elemek szorongatják egymás kezét. Együtt gyűléseznek, együtt tanácskoznak, együtt törik a fejüket, hogy hogyan lehetne „fából vaskarikát csinálni", pedig már régen tudják egymásról, hogy nem tudnak „egy gyékényen árulni". Hát akkor miért tanácskoznak ? Minek ez a medő játék ? Bizonyára megvan a maguk célja. Amig tanácskoznak, fenáll annak a látszata, hogy tenni akarnak valamit s ez jogot ád arra, hogy a hatalom rúdja körül kergetődzenek ós „szembekötősdit" játszanak. Mihelyt azonban valamelyik fél bevallja, hogy már játszani se tud, annak le kell tűnnie, el kell sülyednie az ismeretlenség homályába, bele kell keverednie az értéktelenek, „a jelenleg nem számítók" szürke tömegébe. Mint a konok szinésztrupp ! A jelenés véget ért s a szereplő részére zárójel között az elmondott szöveg végére van irva : (El a színfalak mögött.) S ő még se megy le. Miért nem megy le? Azért, hogy a másik fel ne jöhessen. Vagy ha feljön is, meg legyen zavarva, ne tehessen semmit. A világ meglássa, tudja meg, hogy az uj szereplő nem olyan nagy érték, amely elől neki pusztulnia, tágulnia kellene. Igaz, hogy a politikai színpad kissé más mint a színház színpadja. A politikai színpadon verekedni is lehet, sőt — amint a példa mutatja — a kellemetlen szereplőket ki is lehet dobálni darabantokkal. Jó, jó, dehát annak, aki legénykedik, elő is kell adnia valamit. Előadni . . . azt már megtették. Mindent elmondtak, amit tudtak. Most adni akarnak. Aki ád, az mindig úr. Az adakozó urat még a magyarok is szívesen látják. Mit akarnak hát adni? Jogot! Az már azonban valami megnézni való látványosság, hogy hogyan akarják adni s épen ez az, ami a magyar politikai élet összes árnyalatainak jogot ád arra, hogy időn túl is a színpadon maradhassanak. Ugyanis mindnyájan jogot hoznak, jogot adnak, mert most ez a divat. (Kissé muszka ize van, no de ez nem számit.) Egyik becsületből adja a jogot (Wekerle) mert szavát adta rá. A másik kényszerűségből represszália Bratianu Vintila ujonnansült hadügyminiszter zseniális koponyájából kipattanva. Eszembe jut a román sajtó által oly sokszor hangoztatott szó, amely még most is szájról-szájra jár Moldovában: „a román nép kedves, vendégszerető nép. Tárt karokkal fogadja az idegen nemzetek fiait s a kevés jóért, amit iparban, kereskedelemben, művészetben az idegenektől tanult, szeretettel, hálával és sok aranynyal űzet vissza." Ha az igazságos Isten ugy űzet vissza a román nemzetnek . . . vájjon mi lesz belőle ? ! III Vacaresti — csak hölgyek részére fenntartva. Bukaresttől néhány kilométernyire ősi szokás szerint a hires Vacarescu bojár család kolostort épített Isten dicsőségére, bűneinek lerovására két századdal azelőtt. Cuza Voda, Károly király elődje, szekularizáltatta a görög barátok által lakott Összes kolostorokat. Államvagyon lett e kolostor is s az állam börtönt rendezett ott be. Közvetlenül a háború előtt kiürítették s azt mondták, hogy kórházi célokra történt. Az 1916. évi augusztus hó 28-tól kezdve különös búcsújárás indult meg a régi kolostor felé. Szuronyos katonák fedezete mellett az összes bukaresti kabarék, orfeumok, varieték, idegenajkú művésznői felvonultak a búcsújáráson. A román katonatisztek és rendőrségi közegek kedvencei egyszerre kegyvesztettek lettek. (Tisza), mert üres kézzel mégis lehetetlen jönni. A harmadik adja, mert tudja, hogy neki a legtöbb haszna lesz belőle. (Vázsonyi.) Vázsonyi nyilt tálcán hozza a jogot, de maga is ráfekszik a tálcára s történelmi jeligét rebeg: — Ezzel, vagy ezen ! Tisza a zsebében hozza s csak a csücskét mutogatja s atyai szeretettel suttogja a népnek: — Módjával, hogy meg ne ártson ! Wekerle kendőbe takargatva kínálgatja a jogot. Mindent hoz, amit Eszterházy átadott neki, bár bizonyosan ő se tudja már: mi van a kendőben, mert Tisza és Vázsonyi szüntelen rázzák és cibálják azt. Igy aztán ki tudhatná, hogy tulajdonképen mi van benne, mi potyogott ki belőle, vagy mit tettek bele ? ! Arra mégis kíváncsiak vagyunk, hogy a „rejtélyes színjáték" végén lesz-e színházi vacsora, lesz-e a nemzetnek kedélyes áldomása, vagy a színészekkel együtt isszuk a keserű „fekete levest"?! R. HÍREK. Krónika. Mi ront magasba oly nagyon ? Utol nem éri semmi! Elbúj a vészes áradat, Erőtlen versenyezni. Szégyenkezik a sziklabérc, A Kárpát büszke orma, Mert nemcsak sasmadár tekint Ma már reá mosolygva! Sőt még mi több, e régiót Királyi sas se járta, A Zeppelin se berregett Ilyen szédítő tájra. Nem látta fürge gépmadár E messzeségek mélyét . . . Ágyúcsodák golyói sem, — Mik ölik Paris népét! Mi rontott fel-fel ily nagyon S utol nem érik elmék? Ilyen magasra jutbat-e Ily gyorsan földi termék? Igen, van egy, csak egy dolog, Minek nincsen határa, — Amely még mindig felfelé Tör s ez — a búsnak ára! H. I. * Főkáptalani választások. A főkáptalan a mult hétfőn délelőtt ós délután tartotta szokásos évi nagy tanácskozását, mint a sz. Adalbert ünnepét követő napon. A főkáptalannak idegenben tartózkodó tagjai közül ezen alkalomra megjelentek : Molnár János, dr. Csárssky István, Báthy László ós dr. Brey er István prelátus-kanonokok. Dr. Rajner Lajos püspököt, Ha szomorú volt ez a felvonulás, még szomorúbb lett a reá következő. Az állambiztonsági hivatal összeszedette az idegen állampolgárok feleségei és leányai közül a szine-javát s abba a kintlakó kétes társaságba keverte. Tisztes korú urihölgyek, ifjú, gyengéd szüzek egy helyre kerültek össze a bukaresti női világ páriáival. Mekkora ür s mily durva kézzel hidalta át a román kultúra! Valóban rávall a román közerkölcsi felfogásra, amelyet oly egyszerűen jellemzett egykoron a megboldogult Erzsébet román királyné egy magyar mágnásasszony előtt. „Nálunk udvari bálon nem szabad kérdezni a hölgyektől, hogy ki a férje, ki az apja, ki az az ur stb." Mit szenvedtek december haváig, Bukarest elfoglalásáig ezen szerencsétlen nők, azt eléggé jellemzi az az egy tény, hogy nem egy úri leány és úri hölgy a megtébolyodás jeleit mutatta. Bukarest közvetlen elfoglalása előtt, a románok régi szokásukhoz híven, hogy jobbaknak tűnjenek fel, egy fővárosi szállodába internálták őket. A Bukarestbe bevonuló németek már szabadon találták egy részüket. Csoda-e, ha virágokat vittek elejükbe? A moldovai románok csodálkoztak. IV. Grand Hotel du Louvre — elite börtön. Akiket 1916. augusztus 28-án éjfél után ki nem toloncoltak a kazamatákba s akiket aznap ós második napon fogtak el, azokat szuronyok között a rendőrfőkapitányságról egy csendőrségi Bogisich Mihály c. püspököt gyengélkedésük akadályozta meg a megjelenésben. Lollok Lénárd prelátus pedig egészségi okokból volt távol. Megejtették a szokásos választásokat s nagyjában mindenki megtartotta eddig viselt tisztjét. Dr. Robitsek Ferenc prelátus subcustossá választatott meg. * Bérmálás pünkösdvasárnapján. A főszékesegyházban pünkösd vasárnapon a 9 órai nagymise után dr. Csernoch János bibornokhercegprimás a bérmálás szentségét fogja kiosztani az esztergomi híveknek. * Főegyházmegyei hirek. Ekker József balonyi plébános a sz. Adalbert-intézet tagja lett. Hegedűs János csábi plébános ós Kassai Pál únyi adminisztrátor kölcsönösen helyet cseréltek. Oltványi József koltai adminisztrátor ugyanoda plébánossá neveztetett ki. Buchna Vilmos hegybányai káplán behivatott katonalelkészi szolgálatra. * Halálozás. Marosi József kereskedő, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank ny. vezérigazgatója f. hó 14-én Budapesten a Szent János kórházban hosszas szenvedés után elhunyt. Marosi József általánosan becsült s igen nagy tiszteletnek örvendő, tekintélyes polgára volt Esztergom város társadalmának. Széleskörű .tapasztalatai, városa iránti szeretete s a közügyek iránti jóakaratú érdeklődése szerezték meg neki a város minden néposztályának osztatan szeretetét. Minden jótékony és felebaráti, humánus célokat támogató egyesületnek tagja, sőt vezórfórfia volt., 0 alapította meg Esztergomban az Országos Állatvédő Egyesület Esztergomi Fiókegyesületét, s alapításától fogva választmányi tagja, hosszú éveken át alelnöke volt az Esztergomi Kisdedóvó Társulatnak. Temetése f. hó 17.-ón ment végbe Esztergomban, hová a család halottját hazaszállittatta s végtisztességén a város polgárságának minden képviselete igen nagy számmal jelent meg. * Miről gondolkodnak a törvényhatóságok? A legutóbbi vármegyei közgyűlésen napirendre kerültek a többi törvényhatóságoknak átiratai. Az idők jelének kell tekintenünk, hogy nagyobbrészt közgazdasági mozgalmak megindítására, szervezésére hívják fel vármegyénket. Mig tehát valamikor majdnem kizárólag politikával foglalkoztak, most általános téma a közélelmezés : a megélhetés a jelenben és a jövőben. Egyedül Győr vármegyéből tör ki harcias hazafiság, amikor a csehek elleni botránkozásának ad kifejezést. * Mentsük meg a proletár-gyermekeket! „Es hozzáteszem, mentsük meg, mielőtt még elveszett volna ! Lássunk hozzá, egy a szó legnemesebb értelmében vett, az emberiség gyökeréig lehatoló preventiy szociális munkához, ha valóban menteni akarunk. Érzéketlenül, vakon, siket fülekkel, tétlenül nem nézhetjük tovább a a háborúnak legszomorúbb pusztítását, amit az laktanyába vezényelték. Emeletes katonaágyak meredeztek a tetőzet és a belépő felé. Román elite határcsendőr-csapat vonta körül a rögtönzött börtönt. Két civilben levő titkos rendőrtiszt osztotta be az uj jövevényeket. Csupa fáradt, a pillanat hatása alatt megijedt egyén. Gazdag urak és szegény munkások. Papok, újságírók, román állami tisztviselők a királyi földtani intézetből; magyarok, osztrákok, németek, törökök, bolgárok, azután franciák, olaszok, svájciak, orosz is akad, sőt román állampolgár is. Közel 500 ember van itten. A két kopott rendőrtiszt Strihan ós Marzea teljhatalmú urak. Őket rendelte ki az állambiztonsági hivatal azzal, hogy a foglyokat pénz ellenében élelmezzék. Meg is tették. Az ő zsebük tele lett, a foglyok zsebe megürült s a gyomrukat sem terhelték meg. Egy hónap múlva Strihan ós Marzea elegáns megjelenésű urak. Kifogástalan uj ruha, uj cipő, felöltő tette ismeretlenné az eddigi kopottságot. Csak a lelkük maradt a régi, tovább szipolyozták a foglyokat. A keserűség kezdetét vette mindjárt másnap reggel. Senkinek sincs se szappanja, se törülközője ; se fésűje, se fehérneműje. Borbély sincs. Tikkasztó hőség uralkodik a poros, mocskos kaszárnyában. Három-négy nap múlva lassan és nagy pénzáldozatok árán hozzájutnak a foglyok eme eminenter kultureszközökhöz — már aki. Közben légi támadások éjszakának idején, a világítás meg volt tiltva. Parancsszóra kellett