ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-04-07 / 14. szám

laszútra sodort bennünket, meg kell ragadnunk az eszközt, a kinálkozó módot, hogy eleve fölé kerekedjünk a vallás és főleg a kath. vallás ellenségei által rendezendő anarchiának. Múlhatatlanul meg kell alkotnunk a keresztény szociális egységet, külön utakon haladó, külömbözö irányban működő társadalmi és gazdasági szervezeteinkben, sőt oda kell hatnunk, hogy oly testvér alakulatok is, mint a Hangya és Hitelszövetkezetek Központja, szintén szövetségre lépjen velünk a közös ellenség ellen. A keresztényszocializmus programmja ugy társadalmi, mint gazdasági, valamint politikai irányban megjelöli a biztos győzelem útját s ebbe a modern keretbe kell most beilleszkeduie minden olyan katholikus tömörülésnek, mely eddig más jelszó alatt küzdött az ellenáramlattal. Egy kis cimváltóztatás csak az egész, és aztán központilag irányitott állhatatos munka, mely hatalmas, győzelmet biztositó tábort szervezhet körülöttünk. Képzeljük el, mily fölséges erőt képvisel majd a keresztény szociális néppárt, ha minden ilyen szervezetünk büszkén hirdeti és szolgálja eszméit? Mily kicsinyre törpül minden szájaskodása mellett a szociáldemokrata szervezkedés, ha összes kath. szociális intézményünk a keresztényszociális cimet veszi fel s eddigi működését most már ebben a határozottabb irányban nem csak folytatja, hanem fokozza is . . . Ennek a hatalmas reformnak, vagy mondjuk fúziónak gyakorlati kivitelére szövetkezzenek a kath. egyesületeinknek és a keresztényszociális szervezeteknek vezetői s ne akadályozza meg őket céltudatos törekvésükben a kényelmes maradiságnak bizonyosan feljajduló ellenvetése, mely azt mondhatja, hogy a kath. egyesületek lényegében amúgy is szociális intézmények s fö a lényeg, nem a cim. Ezzel az okoskodással nem juthatunk előbbre, legföljebb maradunk a régiben, sőt miután a tömegeket jelszavakkal tömöritik és mozgatják, előbb-utóbb értéktelenné, versenyképtelenné fognak válni rengeteg anyagi és szellemi áldozatot követelt intézményeink. Amint a kath. Egyház ott áll hive mellett bölcsötöl koporsóig, azon mód álljon a irja a család határozatát három szóban: ostromállapot, mozgósítás, háború, odabigyeszti a keltezést: 1916. augusztus 14

/27; s e nap 11-dik órájában a király, a kormány tagjai, az ellenzéki vezérek aláírják a megvalósítandó Nagyrománia programmját. Csak egy szál ember, Oarp Péter mutat rá a valódi tényállásra: „Itt nincsen koronatanács, nincsen tanácskozás. Itt minden hazugság. Felség! fiaimat áldozatul hozom hazámnak, de tudja meg, hogy Románia halálitéletét irta alá és én azt nem irom alá!" Hogy mennyit hazudtak volt az erényes lovagok a koronatanáccsal kapcsolatosan, azt nem tárgyalom. Inkább rámutatok arra, hogy mennyire hazudtak a Romániában élő idegeneknek. Íme a programm: 1916. augusztus 27. délTitán 3 órakor az ostromállapot kihirdetése, délután 4 órakor a hadat üzenő jegyzék átnyújtása Czernin grófnak Bukarestben, esti 8 órakor az általános mozgósítás kihirdetése Bukarestben, egy órával előbb betörés Erdélybe, 9 órakor este a hadat üzenő jegyzék átadása Bécsben, éjfélkor az általános mozgósítás és háborús állapot közzététele az ország többi részeiben, hozzá fáklyásmenet, kivilágítás, harangzugás, katonazene, nagy tüntetés, állelkesedés. Mekkora hazudozás ! Tolvaj, azaz jobban mondva rabló- vagy Bratianu-tempó ! Bizonyítom! 1916. augusztus 24. éjféltől kezdve Ilfov megyében összefogdossák ós bezárják az összes bolgárokat, törököket, németeket, osztrákokat, magyarokat. Hol volt ekkor még a hadüzenet? Augusztus 24-én éjszakáján börtönbe kerülnek a Bukarestben lakó összes bolgárok. Augusztus 27-én délelőtt 11 órakor már kezdődik az összes gyanúsnak látszó központi hatalmakhoz tartozó polgárok letartóztatása. Sőt svájkeresztény szocializmus a katholikus ember mellett egész földi életének küzdelmeiben, társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésének irányítására. Legyen keresztény szociális a bölcsödétől kezdve a temetkezési egyletig minden kath. szociális intézményünk. Legyen azzá nemcsak lényegében, hanem céljának, jelentőségének nyilt kifejezésében. A nagy szociális harcot guerilla csapatokkal nem tudjuk sikerrel megvívni! — hindenburgi taktikával, egységes irányítással azonban biztos a siker. In hoc signo vinces! Nagy Konstantin császár égi látomása bárhogy sugárzott is, még nem törte pozdorjává pogány ellenséginek fegyvereit, azonban az égi jelnek, a látomás jelentőségének felismerésében rejlett biztos győzelmének kulcsa . . . — Júniusi ebédutáni szundikálás közben a két ablakszárny között dönögő légynek fülünkbe muzsikáló csendes zümmögése is erősebb, mint ahogy a kamaraművész Chopin „Románc"-ában e pianissimót kisímogatta az elefántcsont-billentyűk közül. Az ária valami csendes, titokzatos, sejtelmes tavaszi hangulatot festett, mikor a virágok a némán alászálló harmathullásban kéjesen viszonozzák a patak ezüstfodrainak lopva adott csókjait. A műértő közönség lólekzetfojtva figyel, csak a zene mámorától exaltált szivek kalapálását véli az ember hallani. Ekkor „ő", egy a sok közül, hátraszól a mögötte ülőnek. — Fájlaljon nekem, mert megint cseléd nélkül vagyok. — Mondjon valami jobb viccet. Hát ki van ma cseléddel ? —• adja vissza a szót a másik. — Na hallja, hát ez már mindig igy lesz? — krákogja vissza „ő". A jobb oldalon ülő úr hátrakapja a bal lábát, a szemét behúzza a fülkagylója alá, a száját péklapát módjára csücsöríti s kihívó gorombasággal néz a diskurálókra. Azok azonban zavartalanul folytatják: —• Pedig nem volt olyan akármilyen lány. — Tudott-e kenyeret dagasztani? — Na ja! — talán még azt se nem ? Hát akkor miért fizettem 50 koronát? Ekkor én fölkelek, csendesen, mint a holdvilág, s a jobbról ülő urat sorsára hagyva, vagy öt sorral hátrább leülök egy üres székre. A kamaraművész kacér allegróba megy át s pajzánul kurjongató riogassál utánozza a lomberdő rigóinak triolázását. A közönség csak az orrán keresztül mer lélekzetet venni, mi viszont igen hasonlit a lomberdő fölött átfutó esti szellő súgásához. Szóval az összhang teljes, mikor ábrándosan selypítve megszólal a mellettem ülő bakfis: — Jószka, adja vissza a zsebkendőmet. ciak, görögök is zár mögé kerülnek. Augusztus 27-én este 9 órakor a rendőrség összes helyiségei, pincék telvók békés, mitsem sejtő polgárokkal, asszonyokkal, leányokkal, gyermekekkel. Augusztus 28-án éjfél után 1 órakor az első szállítmányt továbbítani kell katonai tömlöcbe, hogy uj jövevényeknek hely csináltassék. Az egész titkos ós nem titkos rendőrség lázban van ós mindegyike csak egy hazugságot tanult be mára: „Szíveskedjék egy kis kihallgatásra a rendőrségre fáradni, de azonnal. Csak néhány percre. Nincsen szükség pénzre vagy egyébre. Talán vehet öt leit magával." • Aki szerencsés volt, annak az a néhány perc 16 hónapot jelentett. Ismerek olyanokat, akik most is, 17 hónap multán börtönben ülnek — ártatlanul. Igy ment a dolog a vidéki városokban is. Öt napig folyt még azután a románrendszerü letartóztatás ós internálás. A román hazugság világrekordot ért el. Nyolc nap leforgása alatt emberélet, lőszer elpazarlása nélkül 70,000 foglyot ejtett, sőt el is helyezte őket kazamatákban, kaszárnyákban, börtönökben, börtönökké átalakított szállodákban s a román puszta — a Baragan falvaiban. És most markába nevetett a Bratianucsalád s a kormány elnöke Jonel. ur megint okoskodott, azaz hazudott egyet: „Összefogtuk az összes kémeket, tehát miénk a biztos győzelem !" London, Paris, Róma, Petrograd megkapta azonnal az első és utolsó nagy román győzelem hirót. Még egy ilyen győzelem... ós Bratianu ur tine minte. . . csak hazudtál, káromkodtál, rabolni akartál . . . azaz román módszer szerint okos voltál. (Folyt, köv..) — Szofort mädike, csak türelem, — rebegi visza a hadnagy úr. Nekem, akinek zenei ízlését a szülői szeretet a szájharmonika ajándékozásával iparkodott fejleszteni ezelőtt harmincöt évvel, igazán nem esett nagyon nehezemre sem a cselédügy, sem a zsebkendőkórós, csak az fájt, hogy miért kellett Chopinnak annyira gyötörnie magát halhatatlan műveinek megalkotásával, hogy a túlhajtott munkára ráment a tüdeje is, mikor az én szomszédaimnak elég lett volna Wagner, e zenekirály varázstrombitája is a bádogklapnikkal. Hát minek irnak, miért alkotnak a művészek olyan csodaszép dolgokat, ha viszont a természet nem ad mindenkinek kellő érzéket ezeknek a gyönyörűségeknek az élvezésére, a megértésére ? A virágnak látjuk a szinót, érezzük az illatát s gyönyörködünk benne minden előképzettség nélkül, de viszont a zenei gyönyörök élvezéséhez csak a zenei kultúra tekervényes folyosóin lehet odajutni. Ha pedig valaki már odajutott sok-sok taktusolvasás ós skálázás után, hogy a zenei halhatatlanok müveit teljes egészükben tudja élvezni, akkor miért csúfolja föl a sors a műértőt botfülű s neveletlen szomszédokkal? Végtére is arról nem tehet senki, ha a fülei taplóból vannak, sőt határozottan elismerést érdemlő dolog, ha valaki mindennek dacára áldoz a művészetpártolás oltárán egy belépődijnyit, de a tánciskolák elemi illemleckéiből kellene már tudnia mindenkinek, aki villával eszi a spenótot s nem az öt ujjával, hogy másnak az élvezeteit, szórakozásait rontani, zavarni legalább is olyan nagy bűn, mint a lélekgyilkolás. S a hangversenyek, műsoros estólyek, színházi előadások közönségének ötven százaléka — o tempóra, o mores! — most ilyenekből kerül ki. A hadivagyonból merített hamis művészpártolási mánia, az előkelőség mázának látszatáért folyó küzdelem, a proccolás, a smokkság soha sem dühöngött annyira, mint most. Adja a jó jövő, hogy ezekből a beteges, bántó, kirívó jelenségekből a jövő generáció kulturszomja fejlődjék ki, még pedig hamisítatlan, tiszta, egészséges alapon. g Tavaszi és nyári divat. Az első verőfényesebb tavaszi, sugárzó napon riadtan kap most mindenki a szekrénykulcsa után, hogy szemlét tartson a tavaszra előveendő ruhadarabjai fölött. Az első langyos, verőfényes tavaszi nap ugyanis kezd bennünket kihámozni elnyűtt, megunt, lehusolt téli gúnyáinkból, melyeket a télikabát mindent elfödő, betakaró jóindulata alatt, a sötét, ködös, sugártalan, lucskos téli napokon fesztelenül viseltünk. Jön azonban a mindent átvilágító, fölmelegítő, betöltő aranyláva, a tavasz s a nyár izzó sugárkévéje, mely feledteti velünk a hosszú tél ezer szenvedését, homályát, levegőtlenségét s belefúrva, beleégetve magát kedélyvilágunk összes depressziói közé, új életkedvet, életerőt, reményt s bizalmat önt fáradt idegeinkbe s bágyadt lelkünkbe. A szent tavasz, az aranyos tavasz jön, kopogtat, mosolyog, bátorít, hiv, ölelget, kacag, — s a mi szomorúszemü asszonyaink ós sápadtarcú fórfiaink nem viszonozzák a tavasz üde köszöntésót illendő örömmel, őszinte vigassággal. Az aranyos verőfény, a kacagó tavasz mindenütt szomorú arcokat, lemondástól borús ábrázatokat lát különösen a városok utcáin, sétahelyein, hol az embereket a ruha előkelősége, kifogástalan szabása s minősége szerint értékeli a kölcsönös felebaráti szeretet s méltányosság. A ruhaanyagok hihetetlen megdrágulása s a kénye-kedve szerint garázdálkodó uzsora folytán a régi módon való ruházkodás még a hadigazdagok számára is nehéz problémává kezd fejlődni s az az emberi gyarlóság, mely a helyzettel nemcsak hogy nem bir megalkudni, de sőt mártiromságot csinál a nélkülözés kérdéséből, bizony sok és nehéz gondterhes órát szerez a városi kisebb jövedelmű középosztály, főképp a tisztviselők, nyudijasok, kisebb tőkéjű magánzók családjait fenntartó családfőknek. Mert hiába! —• az emberek kicsinyesek, nem tudják magukat kiszabadítani s mentesíteni bizonyos társadalmi előítéletek békói körül s ha valakin a szegénység fakósága kiüt, azt úgy elkerülik, mint a vörhenyes beteget. Már pedig most, a háború negyedik tavaszán elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy új, háborús tavaszi és nyári divatot kell kreálniok