ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-03-24 / 12. szám
szerű hő kívánsággal, hogy az isteni gyermekbarát, adjon ezerszeres jutalmat minden fillérért, mellyel céljainkat előmozdították s azon kivül örök életet, az 0 nevében megnyitom az egyesület mai IX. közgyűlését." Az elnök tartalmas és lelkes megnyitóbeszédét a közönség feszült figyelemmel hallgatta s befejezésekor hálásan megéljenezte az agg püspököt. Bleszl Ferenc kir. tanácsos meleg szavakkal tolmácsolván a közgyűlés tagjainak az egyesület elnöke iránti tiszteletteljes elismerését, indítványozta, hogy a megnyitóbeszéd a jegyzőkönyvben megörökíttessék. Napirend előtt az elnök bejelentette, hogy Keményfy Kálmán szentszóki tanácsos, vízivárosi plébános, az egyesület lelkes és buzgó titkára s az egyesület lapjának szerkesztője, bejelentette eme tisztségeiről való lemondását, mit a közgyűlés mély sajnálattal vett tudomásul s a lemondott titkár érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítését határozta el. A jegyzőkönyv vezetésére az elnöklő püspök dr. Meszlényi Zoltán hercegprimási levéltárost kérte fel. Tudomására hozta még az •elnök a közgyűlésnek, hogy dr. Rott Nándor veszprémi püspök megszűnvén a központi bizottság tagja lenni, meleghangú levélben tett ígéretet, hogy az egyesület nemes eszméit saját egyházmegyéjében is támogatni fogja. Bejelentette még az elnöklő püspök, hogy az egyesület céljaira egy névtelen jótevő „Szt József" nevében 1000 koronát adományozott, mit a közgyűlés^ nagy hálával vett tudomásul. } A. mult évről egybeállított titkári jelentést Keményfy helyett dr. Meszlényi Zoltán olvasta fel. Az egyesület a lefolyt évben 357 gyermeket gondozott, 64-el többet, mint az előbbi esztendőben. A rájuk fordított költség 31.735 K. A gondozottak közül 110 hadiárva, 80-nak atyja pedig hadbavonult. Az egyesületi vagyon főleg gyűjtések ós nagylelkű adományok folytán gyarapodott. Adományokból 31.436 K, gyűjtésekből 9455 K. folyt be. A gyűjtésben különösen kitűntek a kalocsai iskolanénók. A taglétszám 7600, alapitótag 369. Budapesten van legtöbb tagja az egyesületnek, ahol a taglétszám meghaladja az ezret. Ezután Nádler István pénztáros a pénztár állapotáról számolt be. A jelentés főbb adatait a fentiekben közöltük. A szokásos felmentvény megadása után a tisztikar lemondása következett. Vaniss Dezső kir. ítélőtáblai biró lelkes szavakkal méltatván az egyesületnek a gyermekvédelem terén kifejtett áldásos működésót, a közgyűlés nevében kérte dr. Rajner Lajos püspököt, hogy az elnöki szókkel s tisztséggel járó terheket az egyesület további virágzó működése érdekében továbbra is viselje. Dr: Rajner Lajos püspök a közgyűlés lelkes éljenzése közt köszönte meg a bizalmat s továbbra is vállalta maga s tisztikara nevében az egyesület ügyeinek vezetését. A közgyűlés a tisztikart s a bizottságokat a következőkép választotta meg: Elnök: Rajner Lajos dr. félsz, püspök, nagyprépost. Elnökhelyettes: Magurányi József ügyész. Központi igazgató: Mészáros János dr. prelátus, kir. udvari plébános. Ügyész: Grófi József dr. ügyvéd. Pénztáros: Nádler István tan.-képző tanár. Titkár: Meszlényi Zoltán dr. érs. levéltáros. Szerkesztő: — Számvizsgálók: dr. Major Ödön árvaszéki elnök, László Dániel gimn. tanár. Központi bizottság tagjai: Brühl József kanonok Esztergom, Erődy Tihamér dr. ügyvéd Budapest, Fehér Gyula dr. kanonok Esztergom, báró Forster Gyula Budapest, Halmos Ignác dr. kanonok Esztergom, Kriston Endre kanonok Eger, Lepold Antal dr. kanonok Esztergom, Machovich Gyula dr. kanonok Esztergom, Majer Imre dr. plébános Párkány, gróf Majláth György Zavar, Mattyasovszky Kasszián dr. tanár Esztergom, Mátéffy Viktor plébános Esztergom, Mike Lajos dr. ügyvéd Esztergom, Pauer Károly plébános Kőhidgyarmat, Révay Tibor kanonok Kalocsa, Siposs Antal plébános Udvard, gróf Szapáry Ilona Pozsony, Török Mihály dr. tanár Esztergom, Vaniss Dezső kir. táblai biró Esztergom, Walter Gyula dr. v. püspök, kanonok Esztergom. Póttagok: Bokor Béla s. lelkész Budapest, Milbich Tamás s. lelkész Budapest, Morvay László s. lelkész Budapest, Zádor József s. lelkész Budapest. Az indítványok során, tekintettel a nyomdai nagy árakra, a közgyűlés az elnöklő püspök indítványára kimondotta, hogy az egyesületi hivatalos közlönyt ezentúl csak negyedévenkint fogja megjelentetni a további intézkedésig. HÍREK. Krónika No, még száz vagonnal! No még száz vagont csak, gabonával, liszttel! Ezt üzente nékünk Windischgrätz miniszter. No még száz vagonnal! Csak ennyit üzent és Kicsi Esztergomból kiszorul e termés. Négyszáz vaggonból hogy begyült télen negyven, Ez a nagy eredmény meghatotta menten. „Többet kellett volna kiróni e népre, Hisz oly zöld Esztergom, —nézve a térképre!" No még száz vagonnal! Biztat nyájas 'szóval, Óh, ő nem hat reánk súlyos presszióval. Előzékenységünk tapasztalta máris, Tudja, hogy Esztergom mindenkor lojális! No még száz vagonnal! Van itt fölös bőven, Ami nem gyűlt egybe farsangban és böjtben. Húsvét után gyűlik, gondolja. Kár volna, Ha azt mind bevenné kis Esztergom gyomra. De szép is, de jó is, hatalmassá válni, Minden óhajunkat teljesítve látni: Leirni papírra: „száz vagon" s az gyorsan Megterem, behordják s hol akarjuk, ott van! H. I. * A hereegprimás hazaérkezése. Csernoch János dr. bibornok hercegprímás hosszabb budapesti tartózkodás után visszatért pénteken délután székkelyóre, Esztergomba, hogy a nagyhót ájtatosságain és szertartásain jelen legyen a bazilikában. * Autonómiai képviselők. A bibornok-, hercegprímás elrendelte az autonómiai képviselőválasztások megejtését s már eddig a választásokról a következő jelentések _ érkeztek be : A nyitrai kerületben: Beniczky Ödön főispánt, a rozsnyói egyházmegyében : Strausz István állami számvevőszéki elnököt, a Csanádi egyházmegyében : Somogyi Szilveszter szegedi polgármestert, Hervay István csanádi alispánt ós Steier György torontáli főispánt, Kaposvárott: őrgróf Pallavicini György miniszterelnökségi államtitkárt, Pécsett: Simon Józsefet választották meg. Továbbá a székesfehérvári egyházmegye papsága dr. Vass József pápai kamarást, a nyitrai papság pedig dr. Franciscy Lajos kanonokot választotta meg autonómiai képviselőknek. * A húsvéti szertartások sorrendje a bazilikában. Virágvasárnap. D. e. 9 órakor ünnepélyes barkaszentelós, tartja a bibornok-herceg-' prímás. Utána szentmise passióval, tartja: dr. Kohl Medárd püspök. Nagyszerda. D. u. 3 órakor zsoltárok éneklése lamentációkkal. Ez utóbbiakat a növendékpapok éneklik. Nagycsütörtök. Reggel 8 órakor ünnepélyes szentmise s ennek keretében olajszentelés, körmenet ós lábmosás, tartja dr. Csernoch János bibornok hercegprímás. Délután 3 órakor zsoltárok éneklése lamentációkkal. Ez utóbbiakat Loczner Gusztáv ós Rolkó Béla karkáplánok ós Eitner E. Ákos lovag, succentor éneklik. Nagypéntek. D. e. 9 órakor ünnepélyes csonka mise passióval és keresztleplezéssel, tartja dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás. Utána szent beszéd. -— Délután 3 órakor zsoltárok éneklése lamentációkkal. A lamentációkat a főkáptalan tagjai éneklik. Nagyszombat. Reggel 7 órakor tűz, viz ós a húsvéti gyertya szentelése a Bakács-kápolnábaií, végzi a főszékesegyházi plébános. D. e. 9 órakor ünnepélyes szentmise. — Este 7 órakor ünnepélyes föltámadás, tartja: dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás. * Böjti konferenciák. Az Esztergomi Kath. Kör saját helyiségében 1918. évi március hó 24. 25. 26-án este 6 órakor, — mint a megelőző években is, —• férfiak számára böjti konferenciákat tart, melyre a kör tagjait s a szives érdeklődőket tisztelettel meghívja az elnökség. * A hősök esztergomi emlékműve. A most dúló véres világháborúban elesett hőseink iránt érzett hála és kegyelet által vezérelve, városunk közügyeinek hűséges támogatója, Bleszl Ferenc kir tanácsos, takarékpóztári igazgató még jóval a törvényes intézkedések életbe lépte előtt tervezetet készíttetett az esztergomi elesett és elhunyt honvédek emlékének megörökítésére. A monumentális emlékmű a szenttamási hegyoldal déli részére, a legmagasabb pontra kerülne és igy a város legtöbb utcájáról sőt messze távolról, igy a vasútról és Dunáról egyaránt látható volna, egyben Esztergom város diszét képezné. A Fürdőszállodával szemben, a szenttamási hegytetőn útban álló szerény ós dísztelen házakat, melyek a város e kiemelkedő pontjára amúgy sem illenek, Bleszl Ferenc kir. tanácsos már megvásárolta, és igy a háború után építendő emlékmű helye már biztosítva volna. A nyilvános gyűjtés a kegyeletes célra ez ideig ugyan még nem indult meg, ennek dacára az Esztergomi Takarékpénztár 5000 koronás adományán kivül egyesek és testestületek a mult évben már 1,100 K-nát adományoztak, ezekhez bátorkeszii Líobek Kornél főispán beiktatása alkalmával 500 K-nát, Bleszl Ferenc kir. tanácsos, takarékpénztári igazgató pedig a mult napokban szintén 500 K-nát adott és igy ez ideig a kegyeletes célra már 7,100 K folyt be. Az elhunyt hőseinkhez méltó impozáns emlékmű költsége azonban 100,000 koronával van előirányozva és igy a hazafias közönség áldozatkészségétől fog függni, vájjon a mű a tervezett móretekben megvalósítható lesz-e? Mi bizunk benne, hogy városunk jóérzékű, magas intelligentiáju, hazafias közönsége, mely a háború alatt oly fényes tanújelét adta jótékonyságának, valamint hőseink iránti elismerésének ós hálájának, e kérdésben is lelkesen fogja támogatni az emlékmű létesítésére alakítandó bizottságot. * Autonómiai képviselőválasztás az esztergomi várplóbánián ma, virágvasárnap délután 3 órakor lesz a plébánia-hivatalban. A vezetőség ezen uton is meghívja a plébánia területén lakó választókat. * Gyermektanulmányi előadás. Mult vasárnap nagyfokú érdeklődés mellett tartotta meg dr. Madarász István főszentszóki jegyző második gyermektanulmányi szabad előadását a főgimnázium dísztermében. Különösen a gyermekek helyes fegyelmezéséről mondott megszívlelendő tanácsokat. Az előadás befejeztével Parcsami Henrik alelnök mondott köszönetet az előadónak. Ma este fél hatkor Fetterné Farkas Irón fővárosi tanítónő közreműködésével tartja a Gyermektanulmányi Fiókkör utolsó előadását a mostani ciklusban. * A főszékesegyházi ének- és zenekar nagyheti műsora. Március 2á-én Pálmavasárnapon. A barkaszentelós énekei koraliter. Körmenet alatt Kersch: Cum audisset és Ingrediente férfikarra. Passiók alatt Nekes turbai fk. Büchner XVI. miséje fk. III. korál Credo. Grad, és Off. koraliter. — Márc. 27. d. u. Matutinum és Laudes koraliter. III. lectio fk. Seyler: Miserere 5 sz. vk. F-moll. — Márc. 28-án Nagycsütörtökön. Kersch: Ecce Sacerdos 4—8 sz. vk. Orlando di Lasso. Missa A-dur vk. Büchner: Glória VI. miséből vk. org. kis. G. M. Asola: Grad. Christus fastus est vk. Kersch: Off. Dextera Domini vk. Szent áldozás alatt Mozart: Adoramus te vk. Vittoria: Jesu dulcis memoria vk. Liszt: O salutaris, női karra. Thomaso Bai: O bone Jesus. Körmenet alatt Palestrina: Pange lingua fk. Lábmosás alatt Büchner: Mandátum novum. D. u. Matutinum ós Laudes koraliter. Buchner: Miserere 6. sz. vk. — Március 29-én Nagypénteken: Csonka mise. Jac Gallus: (I. Handl) Ecce quomodo fk. Traktusok koraliter. Passiók alatt Nekes turbai fk. Keresztcsókolás alatt Vittoria: Popule meus fk. fölváltva koraliter. Körmenetre Mitterer: Vexilla regis 5 sz. vk. Midőn a szentséget a sirhoz viszik Haydn M. : Tenebrae factae sunt vk. D. u. Matutinum ós Laudes koraliter. III. lectio fk. Seyler: Miserere 6 sz. vk. G-moll. — Március 30-án Nagyszombat. Büchner : Missa X. Sabbato Sancto vk. Offertorium alatt Mozart: Ave verum vk. — Feltámadáskor. Haller: Ecce Sacerdos, 6 sz. vk. Seyler: Angelus Domini ós Cum transisset responsoriumok vk. A szentsirnál Büchner: Exsurge fk. Kersch: Intellexisti és Probasti vk. fölváltva koraliter ós férfikarral. Kersch: Resurrexi vk. Feltámadt Krisztus népének. Auer: Te Deum 5 sz. vk. org. kis. Büchner: Regina coeli 6—8 sz. vk. Gluck: Tantum ergo vk. Áldás után Pápai himnusz. * Jubileumi ünnepély. Az esztergomi szt. Erzsébet Jótékony Nőegylet működésének 50 éves évfordulója alkalmából f. évi április hó 6-án ós 7-ón népkonyha-alapja javára nagyszabású estélyt rendez, melyen zeneszámok, élőképek, vígjátékok s monológok kerülnek műsorra. A rendezés munkája már megkezdődött s a közönség érdeklődése már is élénken irányul az estélynek előreláthatólag jelentős sikere felé.