ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-17 / 11. szám

Az alispán beszéde. Méltóságos Főispán Úr ! A „Királyi szó" az atyafiságos szomszéd Barsvármegyén kivül Esztergom vármegyébe, is meghívta Méltóságodat, hogy a magas kormányt ehelyütt is képviselje. Mint a törvényhatóság ezidőszerinti első tisztviselője, hódolattal veszem, tudomásul a legfelsőbb megbízatást s egyben igaz tisztelettel elsőnek üdvözlöm Méltóságodat, amidőn a vármegyeháza tanácskozó termének küszöbét először lépte át. Móltóságodnak a perctől kezdve, hogy a törvényhatóság szine előtt az ünnepélyes esküt leteszi, két otthona lesz. Az egyik az ősi Barsban, a másik a mi ősi vármegyénk falai között. Méltóságodnak tehát kétfelé keilend osztania az otthon iránti szeretet melegét, kétfelé kell szentelnie munkaerejét, de ugy, hogy egyformán sugározzanak azok ki mind a két vármegye javára, a részrehajlatlan igazságból egyformán meríthessen mind a két vármegye közönsége, nehogy a mostohaság keserű érzete bénítsa meg azt a közérdekű tevékenységet, amelyet a mai nehéz idők mindannyiunktól hatványozottan követelnek meg. Nincs kétségem aziránt, hogy Méltóságod átérzi ^feladatának ezt a Súlyát ós ..nagyságát! En tehát e pillanatban, amidőn a törvényhatósági bizottság elnöki tisztét átadom, csak arra kérem Méltóságodat, hogy amily meleg bizalommal fogadom ebben a régi, az idők viharától megtépett, de dicsőséges múltjában annál inkább tiszteletreméltó vármegyémben, ép oly melegséggel karolja fel Méltóságod mindnyájunknak azt az őszinte, igaz törekvését, mely hivatva legyen kiépíteni a mohalepte, ősi köveken — nem csak a mult — de a jövő dicsőségét hirdető, kereteiben nagyobb, benső értékében erős Esztergom vármegyét. Erre esdem a Mindenható áldását!' A beszéd elhangzása után az uj főispán letette a hivatalos esküt, melyet dr. Szilárd Béla vármegyei főjegyző olvasott elő. A terem közönsége az esküt állva hallgatta végig s lelkesen megéljenezte a főispánt. Az eskü elhangzása után Beniczky Ödön főispán mondotta el alábbi szókfoglaló beszédét. A főispán programmbeszéde. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! A király Őfelségének megbízatása ós esküm alapján Esztergom vármegye főispáni székében helyet foglalok. Hiszem, hogy a Kormány támogatásával és a nemes vármegye közönségének megszerzendő bizalmával együttesen a mai rendkívüli időkben is vállalt feladatomnak érdemes elődömnek kimagasló példája szerint megfelelni képes leszek. Fogadom, hogy teljes igyekezettel a kormány és a vármegye érdekeinek teljes összeegyeztetésével fogom kifejteni tevékenységemet, melyre e pillanat ünnepiességétől felmagasztalt lélekkel ezennel Istennek áldását kérem. Rendkívüliek az idők, mint emiitettem. Immár rá kellett mindnyájunknak eszmélnünk, hogy az ég akaratából és az események kényszeréből kiválasztott nemzedék vagyunk, melynek történelmet kell csinálnia. Hiába húzódoznánk — benne vagyunk a forgatagban, helyt kell maradnunk az evezőpadokon, uj révbe kell kormányoznunk az állam gályáját. A háború lelohadóban, mert a holtponton végre túljutottunk. A riadó, melynek szózatára annakidején mindnyájan csatasorba ugrottunk, lélekébresztés volt. Még az utolsó összecsapás, az utolsó győzelem s azután természetszerűen kell alábbszállnia a nemzeti lélek magas feszültségének, mely e háborúban hőstetteinket nemzette. Akkor aztán lazábbra ereszthetjük a sisak sziját. Nagy tettet cselekedtünk, mert elvervén magunkról megtámadóinkat, megtartottuk a hazát. Nagy napjaink voltak ós mi méltók voltunk a napokhoz, mert nagy tulajdonságaink voltak. De az események energetikája nem pihen. Tovább taszit minket előre. A forgatag ragad magával s a kimeredő szirteket elkerülvén, most a láthatatlan homokzátonyokat kell féltenünk. Az uj idők küszöbén továbbra is nagyoknak kell maradnunk. Mert harcaink dicsősége átokká válnék, ha ürügyül szolgálna arra, hogy visszasülyedjünk tunyaságunkba, melyből az időknek csattogó korbácsa kihajtott minket, — de áldásunk leszen, ha a világátváltozás nagy viszonyainak körébe lépve, ott is helyünket megálljuk ós az újraépítésnek, az újraalkotásnak is hősei leszünk. Ne álltassuk magunkat, mert izmaink nem kisebb feszülésével kell az uj sziklakövet a hegynek görgetnünk. Azonban immár nem 'a hevülő szívnek gyorsan lobogó lázára lesz szükségünk, hanem az eszmények okszerű láncolatának higgadt elmével való felismerésére ós következményeiknek előrelátó és hideg mérlegelésére. Harcunk véres eredményeit biztos és békés tulajdonul kell átadnunk az eljövendő nemzedékeknek. A belső arcvonalra szoríttatván, a hazáért való harcok után az államért kell most a küzdelmet állanunk. Az országot kiemelve a háború véres .iszapjából, sivatagjainkat uj életre kell támasztanunk, a kardot ismét ekevassá kell átkovácsolnunk. A világégés lángjai az idők fáján igen hamar érleltek meg számunkra is egy gyümölcsöt, melyet sietve kell letépnünk, mig még érett, mielőtt a mérgező rothadás még kikezdte volna. E gyümölcs : megismerése uj berendezkedésünk elkerülhetetlen szükségességének és e szükségességhez való kényszerű, de bölcs alkalmazkodásunk., A háború egyik következménye az. egész világ lelkületének átváltozása. Az emberek talán minden téren meghasonlottak a fennállóval, de bizonyosan meghasonlottak vele az államólet ágaiban. Megújhodás után, áhítozik minden. A kormány, melyet az idpk és a király szava hivott elő, e programmal jön: újra rakja a vihartól megtépázott fészket. Ha politikánk valóBán az uj, a változott életből merült fel, ha valóban számol nemcsak belviszonyainkkal, hanem a külhelyzettel is, akkor magköve más, mint az uj választói jog nem lehet. Tekintsünk csak tul a határokon a messze északon lobogó tűzvészre, figyeljünk csak le, itthon, a háborgó mélységek morajára! Nem látjuk-e odaát, mint jár nem a világszabadság, hanem annak elborzasztó rémképe lángcsóvákkal az állam tetői alatt. Mint vadul vissza állatnak az ember, a homo sapiens ferus! Mint törnek szét az erény, az erkölcs, a rend tilalmai! Kiszabadult a vad ösztön, mely eddig a lelkek legsötétebb mélyének börtönében feküdt rabláncra verve. Kiszabadult és delirálva marcangol szét mindent és önmagát, a pokol felszállt a földre ós elszörnyedve bámulja az egész földkerekség a világtörténelemben mindeddig példa nélkül való látványt: miként cselekszik egy nagy nemzet öngyilkosságot! S nem halljuk-e idebenn, mint mozog nálunk is odalent valami? A föld ma még csak halkan reszket lábaink alatt, a háborúban megélesedett fül azonban már észreveszi, hogy a mélységekben alant ássák alánk a tűzaknákat. Fejünk felett is valami titokzatos, láthatatlan veszedelem kóvályog és oldalt mindenfelől véres tajtékot hányva, ostromolja határgátjainkat egy szörnyű áradás. Jaj nekünk, ha országtragódiákat hömpölygető sodrába belekerülünk ! Vájjon valóban végzetes kísérletnek mondhatja-e bárki is ez időkben, birodalmak omlása idején az előrelátást, a bölcs prophylaxist, mely erősíteni és tömöríteni akarja a honvédelmező gátakat ? Mely botor óhajtja nekünk is az északon újra elevenedett francia jaquerie borzalmait, a társadalmi bukást, a szegény ós gazdag bősz küzdelmének országkatasztrófáját ? Mi a világkormányzó rend hevével jövünk ugyanazon szörnyetegek ellen, melyek mindenütt minden emberi lélek mélységeiben leselkednek. Egysze-_ rüen a hasznosság felismerése alapján meg akarjuk adni mindenkinek a magáét, még mielőtt elvennék a mindenkiét és mindenünket. Ez a rövid rideg álláspont a politikus álláspontja, ki a pokol rémét, a hostis generis humani-t továbbra is rabsziján bizton őrizni kötelességének tartja. A kormány az országnak békét, rendet, kenyeret akar. Már szerszámoznak, már fogják a béke diadalszekerét, hogy végigrobogjon a világkerekségen, a meggyötört és felszabadult emberiség ujjongása közben. De mit ér, mint látjuk, a béke rend nélkül ? Rend nélkül nincs is béke, nincs szabad-ság sem. Hazug jelszavakkal támadnak ezek a nálunk is minduntalan próbálkozó világmegváltók önhazájuk ellen. Nem világmegváltók, hanem csak a háború nyomán járó marodeurök, a szabadság fenséges nevének kicsufolói, sőt halálos ellenségei, minden tirannusnál tűrhetetlenebb zsarnokok maguk is, de egyúttal rövidlátó előfutárai uj zsarnokoknak. Mert uralmuk, diadaluk talán eltarthat egy vé- j résen mámoros percen át, de logikai kényszerrel következik el a kiábrándulás, az ellenhatás és biztosan újra trónjára lép a csak imént letaszított despotismus. Ebből a szabadságból nem kérünk, mert ez dekompozició, ezt minden eszközzel, elszántan teljes kíméletlenséggel fogjuk eltaposni a vim vi repellere licet elve alapján és el vagyunk szánva minden, a társadalom ellen emelkedő öklöt brutális ököllel zúzni szét. De mielőtt erre kerülhetne a sor, kötelességünk mindent . megtenni a megelőzésre. Es mert a bölcs haladás biztos és egyetlen ellenszere a felfordulásnak, előreásunk és helyes irányban ásunk medret a veszedelmes áradásnak, éppen mi, kiket nem kerülhet el az áramlat, hiszen a világ egyik országútján lakunk. Annál inkább tesszük ezt, mert nemcsak a külhelyzet, hanem belső viszonyaink válsága is erre szőrit minket. A nemzeti élet felszínének állandóan előre kell hullámoznia. Hamar kiszívja a nap az állott tó vizét, melyet friss patakok nem táplálnak. Parlamenti berendezkedésünkből, annak hosszú mozdulatlansága miatt, már régen elpárolgott a politikai tartalom. S most, a történelem e cselekvő ós átalakító napjaiban oly államot kell alkotnunk, mely valóban a közérdek megvalósítója. Mert ha igaz az eddig kizárt és háborgó milliók vádja az osztályparlament ellen — ós nem egészen igaztalan — akkor az osztályórdek valóban nem elégítheti ki a közérdeket. A politikai hatalom sem nem privilégium, sem nem monopólium, az egész országot kell parlamentariz dini. A künn felelőtlenül száguldozó irányzatok szabad portyázásait az ország egyedüli tornaporondjára kell terelni: hadd mérkőzzenek ott, mindenki szemeláttára, a közvélemény teljes ellenőrzése mellett. A ránk várakozó nagy és sürgető feladatok megoldására a választójog nagyarányú, a szükségleteknek teljes mértékben megfelelő kiterjesztésénél más módot nem találunk. Nem hirdetem én, hogy a választójog arcanum. Az állam testének minden betegsége ellen nincsen általános gyógyszer és az az emberi gyógyszer, melyet kotyvasztói éppen oly jónak magasztalnak a tüdőgyulladás ellen, mint a törött kar ellen, biztosan a kettő közül egyik ellen sem jó. Vannak az általános választói jognak is hátrányai, de mely intézményét jelölhetnők meg az emberiségnek, melyről ugyanazt nem lehetne elmondani. Csak egy bizonyos, hogy ez az egyetlen kiindulásunk a jelenből a biztatóbb jövendőbe. Az uj idők áramlata minden oldalról, a király akarta a trón magasából, a nép akarata alulról: ki akar, ki tud az ellenállhatatlan erők ez örvényében megállani ? Ettől függetlenül vallom, hogy a reform organikus szükség a nemzeti élet teljessége szempontjából is. Az eddig ellenséges, vagy legalább is közömbös milliókat egyetlen érdekközösségbe vonja össze, nemzeti ügyünkhöz kapcsolja. A nemzeti eszme hevítő ereje eddig idegen, terméketlen rétegeken is áthatol. Megszületik a nép használatlan, romlatlan őserejéből minden magyar idők leghatalmasabb, sőt egyetlen, mert legyőzhetetlen alkotmánybiztositéka. Valljuk boldogoknak magunkat, hogy a reformot mi alkothatjuk meg és olyankor alkothatjuk meg, mikor a nemzet ós a király összhangja teljes. A jelszavak, melyeket ellenünk szegeznek, ugyanazok, melyekkel egykor Széchenyinek, Eötvösnek, Kossuthrak kellett szembeszállniuk. A kishitüeknek bár jóhiszemű, de képzelt aggályaival nem vitatkozunk, Fingunt simul credunt, mondotta róluk már Tacitus. De valóban nem jóhiszeműség, vagy legalább is gyógyíthatatlan szembetegségnek bizonyítéka, ha valaki nem akarja látni, hogy a néphadseregek tömegeinek idejében a politikai hadjáratokat sem lehet bár válogatott, de csak maroknyi zsoldoscsapatokkal viselni. Nincsen rövidlátóbb politika, mint amely egyik osztály állítólagos érdekében meggátolja a többi osztály érvényesülésót. Az úgynevezett történelmi középosztálynak ma már nem lehet igénye külön előjogokra. Csak az a nagy kiváltsága van: megkísérelheti annak bizonyítását, hogy képes az uj viszonyok között is polgártársait vezetni. Azonban a tiszteletreméltó, de képzelt aggályoknál hangosabban nyilatkoznak meg a színlelt aggályok. Az oroszlánbőr alól kilátszik a rendkívül érzékenység a pártérdekek tekintetében, mely a legkisebb változást is veszélyesnek tartja, mert nem tudja, mi következhetik belőle a politikai egyeduralom szempontjából. Emlékezzünk csak vissza a 67-es kiegyezést követő harminc esztendőre, mely nemzeti szempontból egészen terméketlen s melynek történetét egy uralkodó párt irányította. Mit tud ez a párt e korszakon át a nemzeti erők gyarapítása terén felmutatni ? A 67-es törvényalkotásnak csak eszméit hordozták ajkaikon, de intézményeit, ők,