ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-03-10 / 10. szám
mely eddig kinos feszengésben nyilvánult s percekig tartó taps ós éljenzés követte a bátor beszédet. A fegyelmit titkos szavazással 68 szóval 1 ellenében mondották ki. A pénzügyi tanácsosi állás betöltésére irányuló indítvány visszavonatván, a közgyűlés egy érdekes tárggyal lett szegényebb. A rendőrkapitány elleni fegyelmit 40 szóval 26 ellenében nem rendelték el. Vizsgálat azonban folyik egyes, tisztázni kívánatos ügyekben. Hosszabban foglalkozott a közgyűlés a Dorogról kapott villamáram árának felemelése ügyével. Az áramszolgáltatás még szabályszerűen meg sem indult s máris 50%-al emelni óhajtják a fogyasztás diját. E dologban a tanács egy bizottság kiküldését javasolta s ezt a közgyűlés több ellentétes vélemény meghallgatása után 21 szótöbbséggel el is fogadta. * Halálozás. Dr. Áldori Viktor esztergomi ügyvéd, dr. Áldori Mór kir. tanácsos, városi tanácsorvos fia egyik budapesti szanatóriumban, hol súlyos bajával már hosszabb idő óta gyógykezelés alatt volt, f. hó 6-án 42 éves korában elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz az esztergomi izr. temető halottasházából. * Lelkigyakorlatok a vízivárosi plébánia templomban. P. hó első három napján tartotta meg a „Jézus Szentséges Szivének Tiszteletőrsóge" c. hitbuzgalmi társulat böjti lelkigyakorlatait, melyeket P. Biró helyett, aki hirtelen közbejött akadályok miatt ezúttal nem jöhetett városunkba, P. Zborovszky Ferenc jezsuita-atya vezetett a hivek nagyszámú részvételével. A lelkigyakorlatok alatt több mint 400-an járultak a szentségekhez. * Gyermektanulmányi előadás. A Magyar Gyermektanulmányi Társaság Esztergomi Fiókkörének vasárnapi előadását dr. Madarász István főszentszéki jegyző tartotta meg élénk érdeklődés mellett „A lelki nevelésről."' Előadása elején röviden ismertette a lélektan főbb törvényeit a gyermek lelki fejlődéseinek egyes nyilvánulásaiban és kifejtette az állati és emberi élet jelenségek közti lényeges különbséget. Majd szép példákkal világította meg azon nevelési szabályokat, amelyek betartásával az édesanya a gyermek képzeletét helyes irányba terelheti és megadhatja neki a további életre nézve oly döntő fontosságú első oktatást, amelynek "hatása az egész életre kiterjed. A szép előadásnak, mely a jelenlevő szépszámú közönség köréből meleg elismerést váltott ki, f. hó 17-én lesz a folytatása. Ma dr. Dienes Valéria (Budapest) tart előadást, melyre felhívjuk közönségünk figyelmét. A ma esti előadás kivételesen pont 5 órakor kezdődik. * Zenevizsga. Nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében folyt le mult vasárnap, este Brenner Juliska zenetanárnő növendékeinek zenevizsga-hangversenye, melyben Marosi Katinka, Kuffler Lizi és Frida, Pauncz Margit, Nagy Marcsa és Szegő Irén szerepeltek a legkiválóbb zeneirók zeneműveivel. A szereplő hölgyek igazán kiváló s alapos képzettségről tanúskodó játékukkal kétségtelen bizonyítékát adták annak, hogy Brenner Juliska zeneiskolája a magasabb, a dilettantizmuson messze fölülemelkedő zenei képzettséget nyújt növendékeinek s hogy ez iskola a zenei kultúra terén előkelő szerepet tölt be. A jelenvolt közönség lelkesen ünnepelte a jeles zenetanárnőt s bőséges tapsakkal adózott a szereplőknek is élvezetes játékukért. * A gyékényfonó tanfolyam epilógusa. Az esztergomi kath. munkásnő egyesület azon nagy szociális érzékre valló elhatározása, hogy városunkban gyékónyfonó tanfolyamot létesít, sok akadály fáradságos leküzdése után megvalósult. Három héten keresztül buzgó szorgalommal vettek részt nemcsak a munkásnők, hanem úriasszonyok és úrileányok is e tanfolyamon, melyet Loczner Gusztáv főszékesegyházi karkáplán, egyesületi igazgató ós Brenner Juliska elnöknŐ felkérésére a szociális működéséről az ország. határain kivül is előnyösen ismert özv. Zombory Zsigmondné úriasszony, az Erdélyi Pártfogó Egylet választmányi tagja vezetett. Özv. Zombory Zsigmondné édesanyja dr. Zombory Lászlónak, gróf Mailáth erdélyi püspök volt titkárának, aki jelenleg a királyné fővédnöksége alatt álló „Pro Transsylvania" igazgatója. Mivel özv. Zomboryné azon szociális eszméket, amelyektől maga is mélyen át van hatva, munkatanitás közben tanítványainak szivébe is becsepegtetni óhajtotta, akadtak, akik ideig-óráig félreértették őt s ilyképen esztergomi tartózkodása alatt embertársai javáért égő lelke érezhette azon göröngyöket és töviseket is, amelyek az igaz uton járók előtt — sajnos, — nem ismeretlenek. A félreértések azonban immár eloszlottak ós ugy özv. Zomboryné, mint a vele teljesen szolidáris egyesületi vezetőség tisztán került ki amaz elvi küzdelemből, amelynek teljes "megértés és elismerés lett bókezáloga. * Hazafias adományok. Az „Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság" szabályzatai szerint hat óvenkint újból tölti be az intézeti igazgatói állást. Bleszl Ferenc kir. tanácsos eddigi 1-2 évi működése alatt, második ciklusban viselt mandátuma lejárván, a mult vasárnap tartott közgyűlés újból őt választotta meg a társaság vezérének, méltányolva ezzel az ő eddigi 12 éves hasznos működését és az ez idő alatt intézete érdekében elért kiváló eredményeket. A korábbi igazgató-választásokat ezelőtt ősi magyar szokás szerint rendesen lakoma követte, miután pedig a mai háborús szomorú idők a fehér asztalnál való találkozást nem engedik meg, a szokásos díszebéd megváltása fejében Bleszl Ferenc kir. tanácsos 1000 koronát adott hadi jótékony célokra és pedig 500 knát az esztergomi hősök emlékmüvére, 500 knát pedig a hadiárvák napközi otthonára. Városunk e nemesszivü polgára ezen összeggel méltóan tetézte eddigi háborús jótékony adományait. * A városi tüzŐrség" dolgával már ismételten foglalkoztunk s interpelláció tárgyát képezték a tűzoltóság személyi dolgai a városi közgyűlésen is, de ősi szokás szerint minden maradt a régiben. Hogy ezúttal ismét szóvá tesszük ez ügyet, arra bennünket e hót szerdáján szerzett szomorú tapasztalataink késztetnek. A városi tüzőrség személyzete ezidŐszerint a hivatásos tüzoltótiszten kivül 3 hivatásos tűzoltóból és egy orosz kocsisból áll. Ezek közül egy tűzoltó állandóan súlyos beteg s otthon lakásán fekszik. Az orosz kocsis a szerdai tüz jelzésekor éppen nem volt a tüzőrségen s miután a laktanya őrzésére egyik tűzoltónak vissza kell maradnia, a szerdai tűzjelzésre csupán a tüzoltótiszt vonult ki, ki a lovakat is hajtotta, meg az egyik tűzoltó, ki a kürtöt fújta. Ezer szerencse, hogy a tűzjelzés csak vaklárma volt, mert csak valami sövényt égettek a város szélén, de tessék elképzelni egy komoly, nagyobb tüzet szeles időben két tűzoltóval s tüzoltószerek nélkül. Afféle goromba böjti szélben vidáman porrá éghet egy sor ház, mire összeszedődik annyi ember, amennyi az ilyen dühöngő elemet meg tudja fékezni s mig kiszállítják a helyszínére a tüzoltószereket a tüzőrségről. Nem ártana még a nyári időszak bekövetkezte előtt komolyan számot vetni ezekkel a siralmas állapotokkal. * Népakadémia. Az „Esztergom-Szenttamásés Vízivárosi Kath. Polgári Kör" ma d. u. 6 órakor kezdődő népakadémiáján Bárdos József ipariskolai igazgató tart előadást nivós műsor keretében. Az estélyt a „Kárpátokban" c. kótfelvonásos színdarab zárja be. Belépődíj 90, 60 és 40 fill, a kath. gyermekvédő egyesület javára. * Mozog a várhegy. Az esztergomi várhegynek a vízivárosi zárda fölötti sziklatömbjeiből a közelmúlt napokban egy 40—50 métermázsa súlyú szikladarab leszakadt s az alatta levő házak egyikének kertjébe gördült, áttörvén a kert vályogfalát. Miután hasonló sziklaomlás máskor is megtörténhetik, a város műszaki tisztviselőjének előterjesztésére a rendőrség a várhegy alatt közvetlenül épített lakásokból a lakókat kilakoltatta. A várhegynek ez a sziklafala mindig az életveszedelem Damocles-kardjaként függött a Ferenc József-út lakóinak feje fölött, mig most a nagy világfelfordulás idejében megindult a történelmi időket látott öreg várhegy is. A mostani, szerencsére baleset nélkül végbement sziklaomlás mindenesetre olyan tünet, melyet a legkomolyabban kell venni, nehogy megismétlődjék Esztergomban is, a nemrég — ha jól emlékszünk — Kolozsvárott törtónt várhegyomlás, melynek 7—8 szerencsétlen áldozata volt, kik éppen úgy, mint itt, a várhegy tövében lakván, a sziklaomlás folytán rombadöntött házak alatt lelték halálukat. * Az orosz békekötés kihirdetése. Az Esztergom város területén dolgozó orosz hadifoglyok előtt f. hó 7-én délután hirdette ki az Oroszországgal történt békekötést a fogolymunkás-osztagok katonai parancsnoka a vármegyeház udvarán. A nagyszámmal egybegyűlt foglyok előtt kijelentette a parancsnok, hogy az orosz— osztrák—magyar békeszerződés aláíratván, a hadifoglyok mindkét részről szabadoknak nyilváníttatnak s jogukban áll vagy hazájukba visszatérni vagy a hatóságnál történt bejelentés után Magyarország területén letelepedni. A hazautazók transzporálásáról a katonai hatóságok fognak gondoskodni. A harcedzett orosz foglyok közül többen Örömkönnyek közt vették tudomásul a. hirt, de többen azonnal ki is jelentették, hogy nem kivannak hazájukba visszatérni s itt maradnak részben mint ipari, részben, mint mezőgazdasági munkások. * Tüz. Csütörtökön délután kigyulladt s leégett a nagyvárosi Kálvária-utban egy lakásul használt régi hajiékos pince, melyben György Jánosné napszámosasszony lakik három apró gyermekével, férje pedig már 3 év óta orosz hadifogságban van. A tűzoltók a magas dombon épült présházat nem tudták a tüzifecskendővel megközelíteni s igy csak kézierővel, kannákkal oltották a tüzet, mely azonban az épületet elhamvasztotta. Á szegény asszony, ki igy hajléktalanul maradt, nagy kárában a jószívű emberek jólelkű adományait kéri, hogy kis házikóját újból felépíthesse. Adományokat lapunk is továbbit. * „Cabiria" fogja lázas izgalomba hozni e* hó 16., 17. és 18-án a Korona-mozit látogató közönség idegeit, mert ezt a filmet, mely több mint 4 héten át állandóan zsúfolt nézőtér előtt ment a bpesti Royal-Apollóban, soha nem tapasztalt méretek, kulturhistóriai hűség és tudománj^os színvonalú pontosság, vakmerő ós merész lendület jellemzik. A Cabiria egy grandiózus mozicsoda. Tüzhányóhegy, pogány templomi szertartások, a római hadiflotta égése, Hannibál hadjárata, Karthágó építészeti rekonstrukciója, ezek a hamarosan kikapott szenzációi ennek a filmnek 7 melynél ^zebbet, nagyobbat még nem produkált a filmtechnika. Különben a mű egy történelmi regény a Krisztus előtti harmadik századból. Látványosabb, mint a „Pompeji utolsó napjai" és mélységesebb a „Quo vadis-"nál. — Cabiria a főszereplő ebben a széditő arányú filmcsodában. Kedden és szerdán Hervé operettje után készült „Lili" egy bájos szerelmi idill, csütörtökön Henny Portennel a „Házasság unalomból" cimű pompás vígjáték kerül bemutatóra. A Cabiriára azonban különösen s ismételten is felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy jegyeiket idejében biztosithassák. 128/1918. sz. Versenytárgyalási hirdetés. Az esztergomi érsekség 1918. márc. 31-ig ajánlatok melletti versenytárgyalást hirdet: 1. A Héregi primási birtok (Komárommegye, Héreg község) ca 314 kh eladására vagy bérletére. 2. A nagycétényi primási birtok (Nyitramegye, Nagycétény község) ca 364 kh szölö nélkül erdővel való eladására vagy ca 293 kh bérletére szölö és erdő nélkül. 3. Szalka-szekeresdi primási birtok (Hontmegye, Ipolyszalka község) ca 333 kh eladására 1925. október l-ig érvényes bérleti szerződéssel terhelten. 4. Tardoskeddi nemesi telek u. n. vasúti föld (Nyitramegye, Tardoskedd község) ca 6 kh eladására vagy bérletére. 5. Nyergesujfalusi (Esztergommegye) volt erdömesteri lak, csendörlaktanya és pince eladására. 6. Kemencéi (Hontmegye) régi megyeház eladására. 7. Nagysallói (Barsmegye) régi tisztilak eladására. 8. Hontfüzesgyarmati (Hontmegye) régi tisztilak és kocsislak eladására. 9. Vadáesi primási birtok (Esztergommegye, Süttö község) ca 163 kh bérletére. 10. Kinorányi primási birtok (Nyitramegye, Kinorány község) ca 73 kh bérletére. 11. Nagyszombati primási birtok (Pozsonymegye, Nagyszombat város) ca 62 kh bérletére. 12. Nyitraegerszegi primási birtok (Nyitramegye, Nyitraegerszeg község) ca 53 kh bérletére. Részletes eladási és bérleti feltételeket, megtekintési engedélyt kívánatra megküldi a Hercegprimási uradalmak jószágigazgatóságfiL Esztergom.