ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-12-22 / 51. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Esztergom, december 21. — A béke ünnepén. Ötödik éve, hogy nincs igazi karácsonyunk! Evek során át piros volt a hó, lucskos az árok, üres a családi asztal . . . Az apa, vagy a gyerek hiányzott az asztal mellől. Most együtt volnánk. Már mint azok, akik megmaradtak ebben a nagy világégésben. De lelkünk messze kalandozik. Érzés világunkat eldurvította a háború. Szemünk megszerette a vért. Azt az életerőt hordozó kis patakot, mely ezekből szivárog a kemény földre. Kezünk megszerette a másét. Karunk elszokott a kulturmunkától. Lelkünk elfordult a Végtelentől . . . A karácsonyi kis Jézus lelkes hangulata hiányzik a béke első Karácsonyestéjén. De azért örömmel, csillogó szemmel vesszük ezt az első békés estét. Bizó lelkünk, megtört reményünk a béke fejedelme felé fordul s imádó lélekkel kérjük a mult évek édes, békés karácsonyát ! Olyan karácsonyt, mely az emberi szivekben is szétárasztja a legszebb karácsonyi ajándékot : az igazi testvéries emberszeretetet. * — Politikai Karácsony. Ilyen is van. Ebben a tülekedő, kapkodó, korteskedő világban is megszületett a békés együttműködés gondolata. Nem tudom, életerős-e e kis gyerek, de szeretném hinni, hogy igen. Örömömre válnék. Nem mintha az összes polgári pártok programmját egységesen helyeseinők, de mert a választási küzdelmek gyilkos harcától mentesítené ezt a tépett, összedarabolt, vérző édes hazát. Legalább testvórharcot kerülne ki az agyongyötört magyar. A mi összeforraszt, abból minél többet, ami szétválaszt, az maradjon a későbbi időkre. Boldogabb politikai karácsony lenne, ha megvalósulna a polgári pártok békés együttműködése. Hozza Isten! Mi itt is békét keresnénk... AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Várakozás. Négy év-e még . . . avagy négyezer óv már, Hogy sír a mi lelkünk? Annyi a gond és annyi a bánat S prófétánk nincs, ki a jövőbe láthat! Jaj, kit keressünk? Jaj, kire lessünk? Idegen uralom ökle lesújtott: Izrael igában . . . Erösebb hatalom bilincse rajtunk, Nincs, ki meghallja, ha mi sóhajtunk. Süket világ van, — Sötét világ van! Pedig kell jönnie! Jönnie kell Karddal a kezében, Aki feltámasztja az élőt, holtat És visszaadja a ragyogó Volt-&t\ Jövendölésben ígérte régen! De király jön-e majd, vagy csecsemő? Nem paloták adják? Fegyvere ment-e meg, vagy a keresztje? Bíbora-é, vagy a vonagló teste? S hírül kik adják Eljötte napját? Homor Imre. Főszerkesztő: Dr. MARCZELL MIHÁLY. Felelős szerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. „És az Ige testié lőn és miköztünk lakozék." Az első karácsonynak boldogító jelentkezése e néhány szó. Olyan, minő után évezredekig sóhajtozott a világ, amely nem tudott kielégülést adni az emberi lélek vágyainak. Még a legtökéletesebb görög-római klasszikus világ is csupán addig jutott, hogy a földi élet jogviszonylatainak rendezésével és az esztétikai szép életrekeltésével iparkodott kielégíteni a követelődző emberi szellemet. De vájjon kielégült-e igy az ember lelke? A jog külső viszonylatot szabályoz, egyéni, társadalmi kötelmeket rendez ; a hangok, színek, vonalak szimmetriája pedig csupán a művészi szépérzéket elégíti ki. De átfogja-e e hatalmas tényező az egész embert? Hol itt a sziv, a lélek töltekező vágya, az egyéniség szuverén ereje, a végtelenség felé való indítás, az Istent kereső és kutató lelkület? Mindez fantázia szülöttje, vagy naiv, beteges képzelödés? Vágyak, melyek kínzóan nehezednek a gondolkodó emberre s valójában értéktelen agyrémek? Hát ilyen szegény az ember? Ilyen korlátozott minden törekvése? A föld nemcsak talaj, de bilincse is? A föld, amelyen él, amelynek rejtélyei mindig a misztikus világba vezetik, csak csalóka tévút leszen, mely a bizonytalanság örvényébe vezet? Szegény ember! A teremtés koronájának tartja magát és mégsem érzi, nem érezheti, Látogatás a bethlehemi istállóban. 1914. július 11.-ének estéjén izgalmas hadi tanács folyt le a bethlehemi franciskánusok zarándokházának ebédlőjében. Tizenkét magyar pap szőtte-f onta a terveket arról, hogyan lehetne éjfél után 1 órától kezdve hajnali 5 óráig megmisózni mind a tizenkettőnek azon a helyen, a hol a Rorate coeli sokezredéves hangoztatására „mézzel folyó lett az ég" a kis Jézus születésekor. Senki sem akart lemaradni a szerencséről, hogy a legszentebb áldozat keretében intonálja a Glóriát azon a helyen, a hol közel kétezer éve angyalajkak zengedezték az Isten dicsőségét ós hirdették az emberek békességét. A lehető legnagyobb sietést ós a rubrikáktól szükség esetén megengedett kurtításokat kötötték a franciskánus atyák a paptestvérek szivére, hogy mindenki hozzájuthasson rövid négy óra keretében az u. n. háromkirályok oltárához. Az ellenség, a ki miatt e tanácskozást tartani kellett: a bethlehemi szent barlangot és bazilikát birtokló görög s örmény, ellenséges indulatú, féltékeny, szakadár papság. Mióta Amerika felfedezése után a nyugati keresztények figyelme elfordult a szentföld felől, a keleti szakadár egyházak mind nagyobb tért hódítottak az Üdvözitö élete által megszentelt helyeken. Igyekeztek e kegyeletes helyek kizárólagos tulajdonát megszerezni meguknak a katholikusok rovására. Hóditó fegyverük volt a baksis ós az ököl. A megvesztegethető törököknél, a kik a szent helyek felett a főfelügyeletet gyaKéziratok és előfizetések Káptalan-tér 2. szám alá (Papnevelde) küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. hogy nagy, aspiratiói a valóságok mélységéből feltörő megnyilvánulások . . . Sőt még azt sem éri el, hogy a pores homokbuckás földön boldogul élhetne. Bele kapaszkodik életébe a hétköznapi élet minden nyomorúsága. A testvérember kegyetlen bánásmódja, jog- és igazságellenes letiprása, gyengébbek kiszipolyozása, vad és cudar kizsarolása, a kemény és durva munka keserűsége. Hol itt az élet, mély a teremtés koronájához méltó viszonyokat teremtene? Ismétlem: szegény ember! Te az életnek csak játéklabdája vagy, melyet titkos erők ide-oda hajítanak, mig végre elföd az ismeretlen földrétegek sivár göröngye. Ez a sors méltatlan hozzád, te nagyobbra hivatott lény! Hát épül-e palota, hogy hangyák mászkáljanak benne? Támadnak-e aspiratiók, hogy ne valósuljanak, de gyötörjenek? Mozdul-e az egyéniség ereje azért, hogy semmiségbe sülyedjen? Minden ezt súgja nekem: van arány képesség és érvény között. Csak a boldogító, határozott igét várnám, mely megerősíti érzületemet. Ez életenergiát hozna, hisz akkor paradicsommá alakitható az élet. Nem tompítana minden törtetést a céltalanság, a reménytelenség, de ellenkezőleg több, nagyobb tevékenységre serkentene a végső befejeződés reménye. De honnan jöhet az ige? Az emberi fej nem adhat ily éltető erőt, a magasságok megnyilatkozását várja és várta az ember! A „Rorate" gondolata járja át a korolták, a jó borravaló ritkán tévesztette el hatását. A ki busásabb baksist ajánlott fel, rendesen annak mérte pazarabbul az igazságot a török kádi. A keletieknek, kivált a régi cári Oroszország jóvoltából, telett miből borravalózni. A hol pedig a baksis még sem vezetett célhoz, mert a főprotektorátust gyakorló francia konzulok mégis csak ellenőrizték s nyakon csípték néha napján a nagyon is nyilt szemű ós enyves kezű török Iustitiát, ott dolgozott az erőszak, az ököl. A görög és orosz szakadár egyházakban régóta dívott a szokás, hogy a penitenciára szoruló papokat és szerzeteseket a Szentföldre küldték számkivetésbe, hogy a szenthelyeken az Ur Jézus szolgálatában vezekeljék le bűneiket. Ezek a hosszú sörényű, magas kucsmáju, bő talárisba öltözött viharedzett kalugyerek azután, a hol a szenthelyek tulajdonjogát ólethalálra védő ferencesekkel szemben nem győzték okokkal, közbevágtak ököllel, botokkal. Igy jutott a bethlehemi szent barlang főoltára ós a barlangistálló felett szent Ilona császárné által építtetett nagy bazilika is a görögök s részben az örmények kezére. Formális fojtogatások ós fosztogatások, dulakodások és feldulások nem egyszer játszódtak le azon a helyen, ahol „a mi üdvözítő Istenünk kegyessége ós embersége megjelent." (Tit. 3, 4.) Az alacsony kapuju, vörös márványoszlopokkal öt hajóra osztott nagy bazilikában csak annyi joguk van a latinoknak a görögök kegyelméből, hogy átmehetnek rajta ós nézegelődhetnek benne. Istentiszteletet tartaniok tilos. A főoltár körül az irigy, féltékeny görögök maga-