ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-12-01 / 48. szám

ESZTERGOM POLITIKAI.ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. MARCZELL MIHÁLY. Felelős szerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 2. szára alá (Papnevelde) küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­kereskedésében. Esztergom, november 30. — Háború és béke. Azt hittük, hogy ki­másztunk az elsőből. Örömmámorban úsztunk. A diadalmámort elengedtük. Pedig hittük és vártuk, hogy így köszönt be a béke. Ki hitte, hogy elveszítjük a háborút? Pedig így lett! Most már leszámoltunk! Diadal helyett — gyors bókét kerestünk. De mintha a béke ga­lambja nem találna olajágat... A mindent elöntő vízözön nem szikkadt fel egészen. De szennyes víz­tömegei alatt már bontakozik az életcsíra ! . . . Volt ellenségeink csak életerős nemzettel akar­nak bókét. Olyannal, mely garanciát nyújt a világbéke megteremtéséhez. A konszolidálódás a béke alapja. Munkára emberek! Hadd lássa a világ, hogy a forradalom által megrázkódott Magyarország — kivetve az alsóbb salakos ele­met •— tettrekész, áldozatos, de komoly polgárok hazája lett. . . — Új életjel — új politikai programm. Az első. De kedves és biztató. Eddig hall­gattak a pártkörök. Nem csoda. A mult világ­dőlés robajában csak a romokra lépők hallatták kiáltásukat. Ok elöntötték meg a multat, ők állták körül romhalmazát. De most építeni kell. Erre már nem a nemzet töredéke, de az ösz­szessége kell. Bele kell élni magát mindenkinek az új gondolatokba s szorgos kézzel kell segéd­kezni az új, független magyar köztársaság ki­építésén. A keresztény szociális néppárt volt az első, mely megértette hivatását! Életjelt adott. Programmot adott. Szépet. Népet boldogítót, igazi kulturprogrammot! Nem hiába — a nép pártja! Megértette most is a nép szivének dobbanását. . . Katholikus Tanács. (m) A szabadság világában jelszó lett az önrendelkezés. A gondolat-, lelkiismeret­es cselekvés-szabadságot kihirdették a for­radalom emberei, de érvényesülését első sor­ban politikai vonatkozásúvá tették. A régi államkeretekben élö nemzetiségek, fajok ön­rendelkező nemzetekké léptek elö. Az im­perialisztikus á'lamkeretek helyett fajilag szét­tagolt nemzetek helyezkednek el Európa új térképén. A szlovákok, horvátok, románok, szászok nemzeti tanácsaik irányítása mellett döntenek nemzeti hovatartozandóságukról is. E szétszakadásban és újabb egyesülésben faj, vér, kulturális fok, gazdasági érdek adja a szabad népek boldogulásának alapját. De az országbatárokon belül világné­zeti különbségekben élnek a nemzet tagjai. Naiv ember volna az, aki nem számolna a vallási felfogások tényével! Ezek a különb­ségek sokszor élesebbek, mint a faji ellen­tétek, mert az első az ember egész szellemi mivoltát átfogja, mig az utóbbi inkább po­litikai viszonylataira vonatkozik. A vallásokra vonatkozólag már rég ér­vényesült az önrendelkezés joga. Protes­tánsok, zsidók maguk intézkedtek vallási, kulturális és anyagi ügyeikben. Csak a ka­tholikusok függtek ezernyi szálon a min­denkori kormányoktól. A püspökök kineve­zése, a kath. egyházi alapok kezelése, az intercalaris jövedelmek az államhatalom ügy­körébe tartoztak. A kormánynak pedig gondja volt reá, hogy saját érdekében rendelkezzék legeminensebb kérdéseinkben! Végre felébredt a katholikus társada­lom is. Vasárnap délután egybegyűlt egy­házi és világi vezetőségünk odakiáltotta bátran: Mi is szabadon rendelkezünk! Nem kért, nem kunyerált jogokért! Tiz-tizenkét millió katholikus nevében kiáltotta ki a Katholikus Tanácsot s egyenesen birtokába vette az önrendelkezés jogán az egyház kulturális, anyagi ügyeinek rendezését. A főpapság csatlakozott a mozgalomhoz s ille­tékes faktornak ismerte el a Katholikus Tanácsot. Prohászka püspök az egész ország katholikusai nevében beszélt, midőn éltető napsugárhoz hasonlította a katholicizmus kultureröit. „A forradalom és ellenforradalom nem katholikus munka. Forradalmat soha sem csináltunk, de igenis új világot csinálhatunk. Ezt a munkát pedig egyenesen követeljük a magunk számára! Ha a forradalom erői robbantó dinamit, akkor a katholicizmus alkotó napsugár! Melyik nagyobb erö: a láva, vagy harmat és eső? Eke, mely fel­töri a földet, vagy a magvető, ki életet önt a talajba?" A Katholikus Tanács hivatása lesz, hogy egyesítse egyházi és világi vezetősé­günket, összefogja összes kultureröinket s két kézzel szórja az éltető erőket a- mun­kálatlan robbantási hasadékokba! Akiket egybefüz a katholikus világ­nézet, azok vállvetve álljanak a közös ügy­nek szolgálatába! Mi lélekkel mondjuk: ott leszünk! AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A lókötö. Irta: S. Gusjew-Orenburgsky. fordította: Szabó Nándor. (Vége.) Midőn Pongrác atya magára maradt, beszó­lította egyik szolgáját: „Iván!" — szólt — menj el Tsmokin Ignáchoz ós mond meg néki, hogy hivatom. Akkor el fog jönni." „És ha mégsem jön ? Hiszen tetszik tudni milyen összeférhetetlen fickó." „El fog jönni ! . . Föltéve, hogy otthon van!. .. No majd meg fogod látni!" És tényleg nemsokára csakugyan zörgött az ajtó s a küszöbön megjelent egy hórihorgas, esetlen, zsiványképű sűrű borzas hajú paraszt. „Te hivattál atyuskám?" „Igen, igen Tsmokin, akarok valamit mon­dani neked. Várj csak egy percig." Pongrác atya hamarosan egy sötét kámzsát rántott magára, színehagyott, szóleskarimájú ka­lapot csapott a fejére, kezébe vette a templom­kulcsokat és szólt: „Menjünk!" Tsmokin csodálkozva meresztette rá a sze­meit, de nem szólt semmit és követte a papot. Egy téren keresztülhaladva elérkeztek az alacsony fatemplomhoz, amely az idő viszontagságai kö­vetkeztében egészen megszürkült-barnult. Be­léptek a homályos előcsarnokba, — a falakról a szentek nyájas arca nézte őket — aztán az oltárhoz mentek. Itt a pap buzgón imádkozott és egypárszor mélyen meghajolt. Majd felment az oltárasztalhoz, felvette az epitracheliont, a keresztet és az Evangéliumot s azzal lejött. A keresztet és az Evangéliumot egy imazsámolyra helyezte, meggyújtott egy mécsest és csak aztán szólt oda a bámulva pislogó Tsmokinhoz : „Lépj ide! a Tsmokin megmozdult. „Mit csinálsz atyuskám?" kérdezte „meg akarsz gyóntatni ?" Majd furfangos mosollyal folytatta: „Nem tartottam böjtöt." „Ignác!" szólt komolyan Pongrác atya „jöjj közelebb és hallgass rám! Hány éves vagy?" „Negyven, atyuskám." „Nézd csak! Te még meg^ sem születtél, mikor én már itt szolgáltam az Úrnak. Itt voltál a karjaim között, mikor még alig hét napos voltál. Látod, ezek a kezek tartottak téged a keresztvízre, ezek simogatták fejecskédet, mikor még tacskó voltál és az utcán hancúroztál." „Miért említed most mindezt, atyám?" „Mindjárt megtudod ! Nem szolgáltam hiába negyven évig az Urat. Mindnyájan itt nőttetek fel a szemeim előtt, előttem letettek gyermekből férfiúvá ; az ón szemem láttára szereztek egyesek vagyont, mások tönkre mentek; ismerem itt minden egyes ember életét, hogy jó-e vagy rossz, de nemcsak a külső életét, hanem még a leg­titkosabb gondolatait is, minden titkos bűnét, vétkét..." Ignác elvörösödött. „Ignác," folytatta a pap „soha egy élő lélek nem fogja megtudni, de mondd meg nekem itt a gyóntatószókben, mint az Isten szine előtt i ki lopta el a kántor lovát?" Tsmokin komoran nézett rá. „Miért akarsz kikérdezni, atyuskám ? Őrzője vagyok ón az ő lovának ?" „No még mit nem!" szólt Pongrác atya. Ki mondja, hogy az vagy! De ez nem az első eset, hogy bevallód bűneidet nekem . . . Nagy bűnös vagy, Ignác. Vigyázz, mert nemcsak magad döntőd a kárhozatba. Reszkess, az Isten büntet Ignác! ..." Tsmokin csökönyösen hallgatott. „Ignác, úgy látszik, hiába küldtem érted. De mondd csak, ki ment éjfélkor az udvaron végig kenderkötéllel?,, „Te láttál engem?" „Láttalak! De nem gyanítottam semmit, de most . . . Ignác! Ne botránkoztass, kórlek valld be bűnöd. Tégy már egyszer jót is, látod a kántor szegényebb még a zsellérnél is, mennyi verejtékes fáradságába került, mig azt a lovat megszerezte ..." Ignác hallgatott. Hirtelen megrázta a fejét és dühösen vé­gignézte fekete szemeivel a papot. „Jól van, hát én loptam el azt a lovat!" „Csak azt az egyet mondom neked, atyuskám, — folytatta — nem bánom meg! Loptam eddig is ós fogok ezután is. Nekem már mindegy, én már úgyis elvesztem . . . Csak neked mondom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom