ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-11-03 / 44. szám

4 ESZTERGOM 1-918. november 3. monyt kap a gazda és ez az, ami a többterme­lésre való igyekvést jóformán illuzóriussá teszi, mert belterjes üzemet megfelelő képzett munkaerő nélkül elképzelni nem leket. A gépek alkalmazása a mezőgazdaságban mindenesetre tért fog hóditani; de ebhez is idő kell, amig a gyárak a szükséges gépeket előtud­ják állitani, másrészt az emberi munkát a mező­gazdaságban nagyon jelentékenyen redukálni csak úgy lehetséges, ha a belterjességről lemondunk és teljesen külterjes gazdálkodásra térünk át. Ebben a helyzetben csak egy a vigasztaló, hogy a mezőgazdasági téren velünk versenyző államok­ban a helyzet ugyanez, sőt ha lehet, még rosz­szabb, mint pl. Oroszországban, Ukrajnában ahol hogy mennyi munkáskéz pusztult el a háború­ban ós a háborút követő zűrzavarban, talán so­hasem fogjuk megtudni, de azt mindenesetre tudjuk, hogy a háború előtt belterjességgel ke­zelt üzemek mind elpusztultak és elpusztultak a vasutak is oly mértékben, hogy Oroszország hosszú ideig fog azon súlyos feladat előtt állani, hogy miképp fedezze saját mezőgazdasági terme­lésével az ország szükségletét. Állatállományunk pótlása sokkal könnyebb feladat. Amint a központok és a rekvirálás meg­szűnik, a gazda magatermelte szálas és abrak­takarmánnyal saját állatait táplálhatja; állatállo­mányunk rövidesen eléri a háború előtti számot annál is inkább, mert az állattenyésztés a mező­gazdaságnak egyik legjövedelmezőbb ága marad, mert élőállat kivitelünk, vagy ^nii még helye­sebb, friss hus és húsáru kivitele elé nem fog­nak nehézségek gördülni, mint a múltban. Mindez a perspektíva természetesen csak ugy áll meg, ha Magyarország történelmi határai változatlanul fennmaradnak. Ha az ország leg­termékenyebb részei, Bácsbodrog és a Tiszántúl nagyrésze Erdéllyel együtt, valamint az ország északkeleti része a törzstől elszakittatnak, akkor a mi mezőgazdasági termelésünknek a külföldre való utaltsága nagyon alá fog szállni. A lehetet­len, nem várt helyzetben is a magyar mezőgaz­daság meg fogja tenni kötelességét. — A demokratikus átalakulás. Az utóbbi napok villámszerű gyorsasággal fejlődő eseményei Magyarországot gyors demokratikus átalakulások kényszere elé állitották. A legizgatóbb időszerű­séggel merül fel most az a kérdés, hogy milyen programmot fog adni az a kormány, amely a demokratikus átalakulás jegyében jön. Mint köz­ismeretes, a várható programm első pontja az általános, egyenlő, nőkre is kiterjedő választójog, mely a nép legszélesebb rétegeinek alkotmányos érvényesülését biztosítja. Miután a Magyaror­szágon lakó nemzetiségek kétségtelenül önkor­mányzati joghoz fognak jutni, a választójog ha­tása immár nem hozható kapcsolatba a nemzeti­ségi szemponttal, mint a múltban és ennélfogva a jogreform jelentősége is lényegesen változik. Innen magyarázható meg az, hogy az általános egyenlő választójogot elvben már valamennyi országgyűlési párt elfogadta. A másik leglényegesebb programmpont: a földbirtokreform. A radikális birtokpolitikának két sarkpontja van : egyik a birtokforgalmi kor­látozások teljes megszüntetése, a másik az állami kisajátítási jog, melynél fogva az állam szociál­politikai célokra bármely szükséges birtoktestet megszerezhet. A lengyelek ós a csehek arról be­szélnek, hogy a földtulajdont 300 holdra kell maximálni. A birtokmaximálás kérdése bizonyára nálunk is szóba fog kerülni ós a maximum fö­lötti birtokrészekre az állam kisajátítási jogot nyer; azonban bármilyen törvényszakaszokat hoznak is, máról holnapra a birtokmegoszlási viszonyokat megváltoztatni nem lehet, mert a nagyobb birtoktesteknek kis üzemekké való fel­darabolása alapos technikai és pénzügyi eljárá­sokat feltételez, amelyek a gyors teremtési vágy elé korlátokat fognak állitani. Meggondolásra inti a birtokpolitikai akciót az a körülmény is, hogy józan ésszel a földet csak olyanok kezébe juttathatjuk, akik a termelés felszínen tartását, illetve fokozását biztosítani tudják, mert ha a mezőgazdasági termelésből eredő jövedelmet nem leszünk képesek fokozni, akkor az ország a háborús terhekre fedezetet nem talál és ment­hetetlenül tönkremegy. Harmadik programmpont az adózás pro­gresszív meg állapítása oly célzattal, hogy az adó­terhek a kisjövedelmeket megkíméljék és lehető­leg teljes súlyukkal a feleslegesre nehezedjenek. Ehhez a törekvéshez tartozik mindenekelőtt a fogyasztási adók törlése, mint amelyekben nem érvényesül a progresszivitás és egyenesen az élet­hez való jogot támadják meg. Már kérdés ter­mészetesen, hogy akad-e Magyarországon olyan pénzügyi zseni, aki a fogyasztási adó törlesztése vagy csökkentése révén meg tudja tölteni az állam pénztárát. A megvalósult demokratizmus seholsem bizonyult eddig olyan csodaszernek, amely a gazdasági életben a keresett egyensúlyt valóban létrehozhatta volna s a kis ékszisztenciákat a tartós jólét állapotába juttatná. SŐt a Wilsonék hazájá­ban azt látjuk, hogy egyfelől a vagyonfelhalmo­zódás, másfelől az alsórendűek kiaknázottsága élesebb ellentótként helyezkedik szembe, mint bárhol a világon. Nagy csalódás volna tehát egy minden izében demokratikus jogrendtől rögtön olyan gazdasági kiegyenlítéseket várni, amelyek megszüntetik a mai vagyoni különbségeket, vagy legalább is biztosítják a szélsőségek enyhülését. A demokratizmus csak a módokat ós a lehetősé­geket adja meg arra, hogy mindenki saját mun­kaképességéhez mérten érvényesülhessen, de az érvényesülés mértékét természetesen nem állapit­hatja meg. A szabad versenyben a természet ősi tör­vényénél fogva az ügyesebb, erösebb mindig előre fog törni. Ami ezt a versenyt korlátozni, sőt megszüntetni igyekszik, annak nem demo­kratizmus a neve, hanem marxizmus. A kettő élesen szembeszáll egymással, mert mig az egyik felszabadítja és elevenebbé teszi a versenyt, addig a másik: a szociáldemokrácia a mórkőző emberek fölé a közösséget állítja oda mint olyant, amelynek hivatása a termelést kézbevenni ós egyenlő osztályt tenni az emberek között. B. L. A bolgárok és magyarok honfoglalása. Az „Esztergom" számára irta: d. m. 1. (Vége.) Amidőn a bolgárok hatalmukat a szláv­ságra kiterjeszkedni törekedtek szemben találták magukat a bizánci császársággal, amely csak nehéz küzdelmek árán volt hajlandó tartomá­nyairól lemondani. Ezen küzdelmeket mindjárt az első bolgár fejedelem Aszparuch vagy Isz­prich (641—705) kezdette.. Szépen berendezett fővárosából Preszlávból időnként erőteljes sereg­gel tört rá a bizánci birodalomra; igy két ha­talmas rabló hadjáratot vezetett Trácia ellen és a béke helyre állítása érdekében a görög csá­szárt adófizetésre kényszeritette. Iszperichnek utóda Tervel (705—720) barátságosabb állás­pontot foglalt el a császárral szemben. A trón­járól elűzött II. Jusztiniánt, midőn ez egy csónakon a Duna torkolata felé menekült barát­ságosan fölfogadta ós őt uralma visszaszerzésé­hez segítette. De később a császár erről megfe­ledkezve, mégis háborúval támadta meg a bol­gárokat. A hadiszerencse a bolgároknak kedve­zett ós a császár Anchialosznál véres vereséget szenvedett. A bolgár fejedelem erre kedvező bé­két kötött a császárral. De az uj császárnak V. Konstantinus Kopronymusnak (741—775) trónra­lóptével újra megkezdődtek az ellenségeskedések. Konstantinus nyolc háborút viselt a bolgárok ellen váltakozó szerencsével. Kormiszosz bolgár fejedelem 759-ben határozott diadalt aratott Várna ós Mezembria között a Balkán hegyszorosokban a görög sereg fölött. Viszont a császár néhány évvel később 763-ban Anchialosznál az előbb szenvedett vereségét szerencsés győzelemmel kár­pótolta, ugy hogy maga a legyőzött bolgár feje­delem, Telec is áldozatul esett a vereség miatt elkeseredett katonái haragjának. Hasonlóképen szerencsétlenül küzdött Toktuk khán ós maga is halálát lelte sok hűséges nemesével együtt. A görögök mindeme harcokban ugyanegy haditervet követtek, hogy délről fölküldtók se­regüket a Balkán szorosokon át, mig az ő hajó­rajukkal a Fekete-tengeren keresztül a Duna torkolatába nyomultak. A következő fejedelem Cérig vagy Telerig 775-ben egy borzasztó vérfürdővel vetett véget a görögök folytonos háborús támadásainak. Egy adott jelre az elérhető görögök között szörnyű vérontást rendezett. Konstantin császár e feletti bánatában, nemsokára meghalt, de két év múlva Cérig bolgár fejedelem is egy lázadás következ­tében elveszítette trónját. Háborgó alattvalói elől Bizáncba menekült és itt egy görög hercegnőt feleségül véve, maga is a kereszténységre tért. A következő khán Kardán alatt kedvezőbben alakult a bolgárok hadiszerencsóje. Ezen küz­delmek és különösen a hős Krum khan (802—815) harcainak eredményekópen a IX. század elején következőkép oszlott el a Balkánon gyakorolt hatalmunk: 1. Románia vagyis az akkori érte­lem szerint a mai Rumélia. 2. Bulgária, az ak­kori elnevezésnek megfelelően a mai Dobrudzsa és a hozzáfüződő déli és nyugati rósz. 3. Szla­vónia, a Balkán-hegységtől az Adriáig terjedő, szlávok által lakott terület, vagyis a mai Mace­dónia. Tehát ama vidék, hol jelenleg is a bol­gárokat elterjedve találjuk. Nyugaton egész a Száva torkolatáig terült a birodalom és itt érint­kezett a frankokkal. Békésebb uralmat folytatott Omortag. Az ő idejében már erősen kezdte befolyását érez­tetni a meghódított keresztény népeknek átha­sonlitó ereje és hatása. Ezen fejedelem szigorú szabályokkal gátat vetett a kereszténységnek, de utódja Boris (852—888) már maga is megke­resztelkedett 864-ben. Sokáig ingadozott Róma és Bizánc között, végre is az utóbbihoz fűzte népe sorsát és III. Mihály görög császár, ke­resztapja után felvette a Mihály nevet. A meg­tért nép a tudományokban, kereskedelemben gyors ós hatalmas fejlődésnek indult. Fia Simon alatt (888—927) érte el a Bolgárbirodalom leg­nagyobb kiterjedését és fénykorát, ugy hogy a fejedelem letéve eddigi egyszerű címét, felvette a bolgárok és görögök cárja vagyis császárja címet. Országa kereskedelmének fejlesztése miatt éles ellentétbe került a császárral. Leo császár­nak (886—911), ellene küldött seregót sikerrel visszaverte, az elfogott katonáknak levágta orrát s igy küldte Őket vissza urukhoz. A szoronga­tott császár a még félig nomád magyarokat hivta segítségül. Ezek akkor az Etelközben vagyis Beszarábiában laktak, habár a bolgárok megerősítették betörések ellen a Dunát, a görö­gök mégis által segítették az ellenséget. Mint­egy szörnyű fergeteg, ugy zúdultak rá a ma­gyarok a bolgárokra. A magyarság kisebb ra­jokra oszolva, hirtelen nyílzáporral tört az ellen­ségre, azt megriasztotta és a zavar első pillana­tában szótverte, mire az ellenség újra magához tért ós hadirenddel támadt, addig a magyarok apró, fürge lovaikon szerzett zsákmányukkal már rég visszavonultak és eltűntek. Az ellenség egész a bolgár fővárosig, Pfeszláv kapujáig hatolt pusztítva, rabolva. Majd gazdag zsákmánnyal megrakodva, újra visszatért hazájába. De a bol­gárok sarkába kerültek a gazdag zsákmánnyal visszatérő ellenségnek, ós azt saját otthonában érzékenyen megverték. A következő évben a magyarok Pannónia felé rendeztek egy rabló had­járatot. Ezt az alkalmat felhasználták a bolgárok, hogy magukat a jövőre nézve a magyarok eset­leg megújuló betörése ellen biztosítsák. A bol­gárok 895-ben a besenyőkkel szövetkezve rátá­madtak a haderőtől megfosztott magyar telepekre. A védetlen aggastyánokat és gyermekeket és nőket részben felkoncolták, részben elhurcolták. Midőn a magyar-ok visszatérve látták otthonuk szörnyű pusztulását, már nem akartak tovább maradni.a gyásznak azon szinterén. Következő évben 896-ban újra betörtek Pannoniába, de most már hogy ott maguknak uj hazát hódítsanak. A röviddel előbb 893-ban meghalt hatalmas Szva­topluknak fiai tehetetlenül állottak az ellenséggel szemben, ugy, hogy a magyarok minden külö­nösebb ellentállás nélkül letelepedhettek. Kivált az alföld egész pusztán hagyott terület volt. Ezen területek elfoglalása által a magyarság mintegy hatalmas ók furakodott az északi és déli szlávok közé, ugy, hogy ezek egyesüléséi? teljesen meghiúsította. Mindkét rokon ázsiai nép, a bolgárok és magyarok ősi hazájukban a bizánci politika érő­körzetébe tartozott. A besszarábiai és dobrudzsai bolgárokat a bizánciak a Balkánon eredetileg a szlávok ellensúlyozására szánták, de az uj nép idővel majdnem egyenrangú hatalmi tényezővé nőtte ki magát. Felvette a meghódított szláv népek nyelvét és vallását, igy megalapítójává lett az ó szláv kultúrának, mely méltó testvér kultúráját képezi a bizánci birodalomnak. Habár közben többször ingadoztak Róma és Bizánc között, mégis Bizánc politikai és műveltségi bűv­körébe maradtak végig. Érdekesen más fejlődós és történelmi szerep jutott a magyaroknak. Őket is a bizánci politika hozta Európába ós akarta az elhatalmasodott bolgárok ellen kijátszani. De a bolgárok vissza­adták a magyaroknak a keserű kölcsönt, csak­hogy ezek uj irányt ós hazát kerestek történelmi fejlődésük számára. Magyarországban is még

Next

/
Oldalképek
Tartalom