ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-08-11 / 32. szám

a múltban bőkezűen juttatott segitség záloga a szent Szűz további támogatásának. A felülről jövő segitségbe vetett törhetetlen bizalmat, a magyarság és kereszténység jövőjébe vetett reményt váltsa ki lelkünkből a Nagyboldogasszony ünnepe. M. Z. — A juhász és a fülemüle. Egyszer a juhász igy szólt a fülemüléhez : „Ugyan kedves madaram, te kellemetesen éneklő fülemüle, énekelj már egyszer. Milyen gyönyörű tavaszi este van s te mégis szüntelen csak hallgatsz." A fülemüle pedig válaszolt: „Jaj, amikor a békák oly igen brekegnek, hogy a szó is alig hallatszik. Minden kedvem elvész az éneklésre! Nem hallod öket?

u A juhász fejezte be szellemesen a párbeszédet, mondván : „Dehogy nem hallom ! Hallom biz ón, de épen azért hallom, mert te hallgatsz !" Ez a kis párbeszéd jutott eszünkbe akkor, amikor nemrégiben azt olvastuk a fővárosi lapokban, hogy a minisztertanács — ott fenn Budapesten — az Országos Közélelmezési Hivatal miniszterét, egyszersmind a népjóléti minisztérium teendőivel is megbízta. Nincsen ma fontosabb, nehezebb, felelősségteljesebb munkakör, mint az ország közélelmezését és közellátását akadálytalanul lebonyolitani. Ehez a szerephez nem egy, nem is kettő, vagy három: hanem sok-sok talpraesett, ügybuzgó, hozzá értő férfiú kellene, hogy csak némileg is „jóllakott" gyomorral kelhetnénkjárhatnánk ebben az agyonuzsorázott, kaftán illattal bepermetezett, összepepecselt háborús Magyarországban. Hiszen az öt esztendő szomorú tanúsága mind amellett szól: kevesebb hadiközpont, kevesebb maximálás, kevesebb jegy ós kevesebb rekvirálás, de mindenesetre több liszt, cukor, zsir, szappan stb. volna itten szükséges. Es a közélelmezési miniszter ur mindamellett ráér még a népjóléti teendőkkel is foglalkozni! ? Ugyan-ugyan: nem fog megártani ez a túlbuzgóság?? ... Mi szegény halandók pedig brekegjünk ós mekegjünk csak tovább egész vigan, akár a torkunk is beszakadhat. Hiszen a fülemüle is csak azért nem énekelt, mert a békák nagyon brekegtek! De hát a közélelmezési miniszter nem fülemüle, nem madárprimadonna, hanem kicsinyeit etető anya, akinek a brekegós dacára is énekelni kellene. Még pedig ugy, hogy nekünk, a brekegőknek is tetszésünkre legyen. V. K. Minden esztergominak szent kötelessége a huszonhatos rokkantak támogatása! A föld és a kenyér. Az ország termőföldjén megcsendült az aratók kaszája és hull az élet dolgos asszonyok ós leányok sarlós kezébe. Hogy mit jelent nekünk és egy nagy világnak, mely a mi kenyerünk után sóvárog, az aratás, azt igazába csak a háború után tanuljuk meg. Most már tudjuk, hogy hogy mit tesz aratni, mit tesz jó vagy rossz gabona termést beszedni, mert tapasztalatból megismertük, hogy minő nélkülözhetetlen a kenyér. A falusi népnek, melyet a mesterkélt élet ki nem forgatott természetes szokásai ós kivánságaiból, mindig a kenyér volt a legnagyobb érték. Nem pótolhatta azt sem a hús, sem a tej, avagy a főzelék. Ha kenyeret és tésztát nem ehetett, nem birt dolgozni. A városi lakosság kevesebbre becsülte ezt az áldást s tápláléka leginkább a hús, a cukor és a főzelékféle volt. Bizony mikor kevés a hús, ós húszszorta drágább a békeidők áránál, mikor kevés és ritka a cukor ós a főzelék, nagy lett a kenyér becsülete a városban is. A kenyérnek ez a megbecsülése nagy eredménye a háborús idők Ínségének. A magyar középosztály eddig nem szerette eléggé a földet. Erre vail az, hogy nem becsülte a kenyeret termelő földet, melyen könnyen túladtak. Aki kényelmesebben akart élni, bérbe vagy eladta birtokát s bevonult a városba — uraskodni. Pedig a városban mindenki inkább csak zsellér, mert mindenki az őstemelőtől, a falunak földmivelő népétől függ és mindig nagy hiba volt, ha ilyen függő viszonyba helyezte magát az, akinek meg volt adva a mód ós lehetőség arra, hogy magából a földből huzza ki a létfentartás javait. De a háború előtt még csak megvolt valahogy ez a városokba húzódott birtokos osztály. Függött ugyan akkor is a termelőtől, de legalább nem koplalt és nem nyomorgott. Ma már ezt is megízlelhette. A városokban semmi sincs azokból a megszokott élelmiszerekből, melyekben a falusi gazdák bővelkednek, vagy amelyekkel legalább még ma is* el vannak látva. A földnek kevésre való becsülése sok embernél megboszulta magát, aki azt hitte, hogy a pénz az igazi érték, melyen mindent meg lehet szerezni, ami a jó életmódhoz kell. Ennek a háborúnak kellett elkövetkeznie, hogy^belássuk a pénznek értéktelenségét s figyelmünket újra a földre irányitsuk, mely egész közgazdaságunknak az alapja. Több nemzetiség által lakott országban lakunk. Talán azért beszélünk és irunk annyit a hazafiságról. Természetes az, hogy nemcsak a külső, hanem a belső ellenséggel szemben is meg kell tartanunk e hazát a magyarság számára. De még ha nem is volna ellenségünk hazánkban lakó ellenségek között, akkor is Magyarország érdeke azt követelné, hogy a magyar faj tartsa meg az őseitől örökölt magyar földet. Volt az országnak egy-egy hosszú, majdnem félszázados kormányzati időszaka, mely alatt a magyar birtokos középosztályt majdnem teljesen, a parasztosztályt pedig megdöbbentően nagy százalók erejéig kiforgatták ősi birtokából. Ebben a korszakban, mely csak a polgárságnak és tönkrejutásnak a szabadságát teremtette meg, s azt is leginkább csak a magyar népelem számára, végtelen könnyűséggel lehetett vagyonilag elpusztitni ós szolga sorsra jutni. Pusztult pedig, szegényedett ós nyomorúságosan függő viszonyba jutott az a faj, mely természeténél fogva leghajlamosabb a könnyelműségre, a magyar. Nem izzó fajszeretet jellemezte ennek a korszaknak a vezető embereit, hanem izzó szeretete az önzésnek, s ezzel a karöltve járó korrupciónak. Akiben igazán izzó fajszeretet van, az nemcsak szájjal és szóval szereti faját, hanem olyan tettekkel, melyek a fajt erősitik, emelik, őt az ősi föld megtartásában segítik ós oltalmazzák. Vesztett háborúk, vereséges csaták csak jogoktól foszthatják meg a nemzetet s ezeket a jogokat vissza lehet szerezni, de a föld elvesztése magától az országtól fosztja meg a nemzetet s megsemmisíti a nemzet létalapját. Amikor tehát újra csengenek ós villognak a kaszák a magyar termőföldön ós amikor a háború ínséges állapotai megoktattak minket a kenyérnek ós a földnek nagy értékére, buzduljon fel ugy a hazai társadalom, mint a kormány a magyar föld becsülésóre. A társadalom szeresse, a kormány jó törvényekkel óvja és védje életünk és nemzeti államiságunk alapját — a magyar HIREK. Krónika. Gyermeknyaraltatás a.) az Adriánál. Pajtás, szökjünk! Nem birom, Éhezem és fázom; Nem igy hittem, hogy a szép Tengert majd meglátom. Makaróni, osztriga, Olajbogyó-étel; Meg nem hizom sohasem Uy sovány ebéddel! b.) Magyarországon. Pajtás, szökjünk! Nem birom, Hisz itt agyontömnek, Ha nem eszem-iszom, már Mindjárt „veszeködnek.* Foszlós kalács, mákoscsík — Majd lerogy az asztal; Már szűkebb lett ruhám is Jó másfél arasszal! H. I. * Nagyboldogasszony ünnepe a bazilikában. Csütörtökön, aug. 15-én az ünnepélyes nagymisét a főszókesegyházban dr. Csernoch János bibornok-hercegprimás fogja pontifikálni. Az ünnepi szónok Kanter Károly prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános lesz. * A főkáptalan és az osztrák gyermekek nyaraltatása. Az esztergomi főkáptalan elvállalta, hogy 34 osztrák gyermek ellátásáról fog gondoskodni. Erre a célra a főkáptalan mint testület 1000 koronát adományozott. A főkáptalan tagjai egyenkint 200 koronát ós Kanter Karolj

7 prelátus-kanonok 500 koronát adott erre a célra. * Dr. Prohászka püspököt a budapesti kőbányai Oltáregyesület és Jézus Szive Társulat hódoló üdvözlettel kereste fel, kifejezést adván az őt ért igazságtalan sajtó támadások felett érzett mély felháborodásának, amikor az országegész kereszténysége egy szivvel s lélekkel állja körül azt az apostoli trónust, melyről szent ügyének védő szava hangzik el. * A hercegprímás a 26-osokról. Csernoch János dr., bibornok hercegprímás az esztergomi 26-os ezredről a következő magasztos értelmű emlóksorokat irta: A magyar katona dicsőségétől visszhangzik az egész világ. Jó barát és ellenség egyaránt elismeri a magyar katonának bátorságát, hősiességót, kitartását, királyához ós hazájához való hűséges ragaszkodását. Amit ezeréves történelmünk félrevezetni a Bratianu kormány s annak minden alantosa. Példa rá a következő eset. A svájci követség vezetője Boissier úr saját nevének aláírásával memorandumot terjesztett fel kormányához, amelynek szemelvényei a román lapokban is láttak napvilágot. Tartalma e lapok szerint ez volt: „Titkárom Barcelieri dr. képviseletemben végigutazta az összes internálási táborokat, amelyek nem olyanok, mint a németországiak. Még tüskés drótsövény sem veszi körül azokat. Az internáltak szabadon mozoghatnak a falvakban és kis városokban, ahol internálva vannak. Ellátásuk a lehető legjobb. Igy például a Husiban tartózkodók jobban élnek, mint mi Jassiban." — Tény, hogy Husiban a megélhetés könnyebb volt, mint Jassiban. De Husiban 300 jómódú, sőt nagyon gazdag internált lakik. A legtöbb nagy protekcióval, azaz pénz árán maradhatott itten. Szabad-e 300 emberről az alsó régió 17,000 emberére s a büntető regióra következtetni. Történt pedig a közlés az 1917. évi június vagy július havi Miscarea nevű újságban. A ravasz oláhok felállítottak dr. Creanga által minden centrumban bizottságot az internáltak kebeléből. A választás papíron a centrumbéliek joga. Valóságban a parancsnok jelölte ki. Rendeltetése az lett volna, hogy megvédelmezze az internáltak érdekeit még a parancsnokukkal szemben is. Ez a tény is igazolja, mennyi emberséggel bánhattak el az internáltakkal, ha ilyen eszközökhöz is kellett nyúlni. Ez az internáltak bizottsága tehát a parancsnok kedvenceiből áll. Jaj annak, aki mukkanni mer. Az kegyelem nélkül a leggonoszabb parancsnok büntető táborába kerül. Ilyen is volt Averestiben. A ravaszság abban áll, hogy a bizottság nap-nap után ellen jegyzi az élelmezési tiszttel együtt a 3. osztályú szegény internáltak részére kiadott menázsi cédulát. Még olaj is szerepelt az ilyen cédulákon. En láttam az ilyen üstkosztot. Láttam a vizet. Egyetlen egy szemmel sem nézett felém. A bizottsági tag átlagosan olyan, hogy aláir mindent, csak életben ós békében hagyják. Ugyancsak ez a rendelet meghagyta, hogy a takarmány hiányra való tekintettel, valamint az amugyis pusztuló marhák miatt készítsenek a nyárra szárított húst. Nem történt meg. Továbbá kijelölte teendőül a zöldségtermelést. Termeltek is bőven. Dolgoztak is rogyásig a szegény sorsú internáltak, de a zöldségből vajmi keveset láttak. Eltették télire a tiszt urak, elküldték ajándék gyanánt magasabb rangú tiszteknek, nehogy a frontra kerüljenek. A nagy moldovai Ínségben a zöldség egyenértéke magas protekció volt. Rendelkezett Creanga dr. úr a levelezésre vonatkozólag is, sajnos azonban a Husiban és Jassiban szókelő cenzúra tűzre dobta leveleinket. Végre újból osztályokba sorozta az internáltakat. Az I; osztályhoz tartoztak: a nagyiparosok, nagykereskedők, mérnökök s a kiket a régió főparancsnoka, Cocaneanu ezredes beosztani akart. A II. osztályba sorozták a papokat, tanítókat, magánhivatalnokokat, kereskedőket, iparosokat. A III. osztály tagjai nem önálló iparosok s a munkások. A III. osztály üstből kosztol. A II. osztályhoz tartozók napi 1 lei 80 bánit, az I. osztályhoz tartozók 2 lei 50 bánit kapnak nyugta ellenében, amelyben kötelezik magukat ez összeg visszafizetésére. Dr. Creanga úrtól nem lehet minden jóindulatot eltagadni. Sőt az is igaz, hogy komolyabb szándékai miatt, amelyekkel a rend előteremtését célozta, összeütközésbe került a régió főparancsnokával, Cocaneanu ezredessel, Bratianu rokonával és — mennie kellett. (Folyt, köv.)